Lányod váljon nappá,
fiamat pedig holdnak küldöm el.
(a papiruszportal.hu archívumából [2005])
Szerző: Pusztay János
Az Orosz Föderáció szerkezeti átalakítása arra irányul, hogy radikálisan csökkentse a föderációt alkotó szubjektumok számát. Első lépésnek, amint az valamennyiünk előtt ismert, a Komi-Permják Autonóm Körzetet egyesítik Perm megyével; azt az autonóm körzetet, amelyet politikai akarat hozott létre az 1920-as évek elején, a „divide et impera” elv alapján kettéválasztva a nyelvileg és etnikailag azonos komi-permjákokat és a velük földrajzilag is szomszédos komikat.
I.
A Finnugor Népek Világkongresszusának központi témája népeink jövője. Ez a kérdés joggal izgat valamennyiünket, hiszen még a 14-15 milliós magyarság is az ún. kis népek közé tartozik, nem is beszélve Oroszországban élő nyelvrokonainkról.
Globalizálódó világban élünk. A globalizáció lehet világméretű és lehet helyi érvényű. A világméretű globalizáció minden nem angol/amerikai kultúrájú és nyelvű nép esetében érezteti hatását, a helyi globalizáció – az előbbin túl – egy többé-kevésbé, főként politikai/ideológiai okokból zárt, eredetileg többnyelvű és -kultúrájú társadalomban érvényesül. Ez utóbbi helyzet figyelhető meg az oroszországi finnugor népek esetében.
A finnugor népek közül az észtek, finnek, lívek, továbbá a magyarok és a lappok nagy része az Európai Unió keretén belül alakíthatja jövőjét. Aggodalomra főként oroszországi nyelvrokonaink sorsa ad okot, ezért előadásomban az ő helyzetükre összpontosítok.
II.
Az UNESCO adatai szerint a világ nyelveinek száma – jelenleg 6-7000 – évente néhány százalékkal csökken. Egy pesszimista forgatókönyv szerint az őslakosok nyelveinek csupán 10-20 százaléka éli túl a következő 50-100 esztendőt. Vajon szervezetünk 10. kongresszusán hány finnugor/szamojéd nép képviselőinek széke marad üresen?
Az oroszországi finnugor és szamojéd népek jövőjét két tényező határozza meg: a politikai/közigazgatási keretrendszer, amelyben nyelvrokonaink élnek, és szinte ugyanilyen erővel nyelvrokonaink akarata. A fennmaradást biztosító eszközök kedvező politikai közegben és a nép akarata, elszántsága esetén kialakíthatók.
- A politikai/közigazgatási keretrendszer és tervezett átalakítása
Jelenleg az oroszországi finnugor és szamojéd népek nagyobbrészt valamilyen autonómiát biztosító közigazgatási egységben élnek: a nagyobb lélekszámúak – mint a mordvinok, az udmurtok, a marik, a komik és a karjalaiak – köztársaságban; a kisebb létszámúak – pl. a komi-permjákok, a manysik, a hantik és a nyenyecek – autonóm körzetekben. A többi népnek legfeljebb valamelyes helyi képviselete valósul meg, pl. a helyi községi tanácsban.
A köztársaság és az autonóm körzet a tituláris nép számára – korlátozott mértékben ugyan, de – biztosít érdekérvényesítési lehetőséget, pl. az anyanyelvhasználatra, a saját kultúra ápolására és fenntartására vonatkozóan. Ugyanakkor azonban azt is tudni kell, hogy a komi-permjákok kivételével valamennyi finnugor és szamojéd tituláris nép kisebbségben van a róla elnevezett területen, amely egyszersmind e népek ősi lakóterülete.
A közigazgatási keretrendszer tervezett átalakítása azonban gyökeresen megváltoztatja a kis, őslakos finnugor és szamojéd népek életfeltételeit.
Az Orosz Föderáció szerkezeti átalakítása arra irányul, hogy radikálisan csökkentse a föderációt alkotó szubjektumok számát. Első lépésnek, amint az valamennyiünk előtt ismert, a Komi-Permják Autonóm Körzetet egyesítik Perm megyével; azt az autonóm körzetet, amelyet politikai akarat hozott létre az 1920-as évek elején, a „divide et impera” elv alapján kettéválasztva a nyelvileg és etnikailag azonos komi-permjákokat és a velük földrajzilag is szomszédos komikat. Most tehát megszűnik az egyetlen olyan finnugor autonóm körzet, amelynek tituláris népe többségben élt, s amely nép az egyesítéssel elveszíti minden érdekérvényesítési lehetőségét, hiszen a mintegy 125 ezres komi-permjákság el fog veszni az egyesítéssel létrehozandó Permi táj (Permszkij kraj) túlnyomórészt orosz nyelvű közegében (Kauppala 2003, 16).
Ismertek a további lépések is: megkezdődtek a tárgyalások pl. a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet, a Hanti-Manysi Autonóm Körzet-Jugra beolvasztásáról a kialakítandó Tyumenyszkij krajba. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a nyersanyagforrások – gáz és olaj – szempontjából ezek az Orosz Föderáció leggazdagabb területei.) Eddig pl. Jugrában a lakosságnak csupán 1,5 százalékát kitevő őslakos manysi és hanti nép számára a lehetőségekhez képest nagyon sok kedvezményt biztosított a helyi vezetés; a politikai és nyomában a gazdasági feltételek radikális megváltozása következtében ezek a kedvezmények meg fognak szűnni.
Az Argumenti i Fakti értesülése szerint már a finnugor köztársaságoknak nagyobb egységbe történő beolvasztásáról is elkészültek a tervek.
Az Orosz Föderáció területi átalakításának csak az egyik célja a szubjektumok számának csökkentése. A másik s talán a fontosabb cél: az ország nyelvi-etnikai homogenizálása; a nemzeti kisebbségek felszámolása, illetve – átmenetileg – a nemzeti kisebbségek „folklorizálása”. (A komi-permják példán bemutatva: a Komi-Permják Autonóm Körzetnek a Komi Köztársaságba történő beolvasztásával is csökkent volna a szubjektumok száma, igaz, megnőtt volna a köztársaságon belül a komi lakosság aránya.)
A kisebbségi politika elveit egy 2002-ben kiadott könyvében az akkori nemzetiségi miniszter (V. Ju. Zorin 2002) fogalmazta meg. Ebből kiderül, hogy az állam a nemzeti-territoriális szerkezetről a kulturális-oktatási/művelődési szerkezetre, más néven nemzeti-kulturális autonómiára való áttéréssel kívánja megoldani az etnikai problémákat. A nemzeti-kulturális autonómia alapjául az szolgált, hogy a nem orosz népek közel fele a saját nemzeti-állami képződményében élt, bár e köztársaságok és körzetek lakosságának több mint felét a nem tituláris lakosság teszi ki. (Ez a – többnyire orosz – lakosság viszont Zorin szerint hátrányos helyzetbe került a tituláris nemzettel szemben.) Írásában máris megbélyegzi a tervezet ellenzőit s – ez is régi politikai fogás –: szakemberekre hivatkozva kijelenti, hogy az új, nemzeti-kulturális autonómia ellen az etnonacionális államiság, az etnikai territorializáció és politizáció hívei fognak főként fellépni, akik ebben a lépésben a nemzeti államiság leépítésének lehetőségét látják.
A kisebbségi kérdés folklorizálását jelzi, hogy a 2004 tavaszán végrehajtott kormányátalakítás során megszűnt a nemzetiségi tárca nélküli miniszter posztja, s a jelen kézirat megfogalmazásának idején a kisebbségi, nemzetiségi kérdésekkel a kulturális minisztérium egy főosztálya foglalkozott. (Azóta az Orosz Föderáció elnökének 1168-as számú, 2004. szeptember 13-i törvényerejű rendeletével összhangban 2004. szeptember 28-án létrehozták „Az Orosz Föderáció regionális fejlesztési minisztériumá”-t.)
A területi átrendeződés ideológiájául is szolgáló tanulmány szerzője szerint az etnicitás a konfliktusok forrása (Zorin 2002, 22). Megállapítja, hogy növekszik Oroszországban az etnofóbia és a xenofóbia (i. m. 33). Ez utóbbinak az egyik oka, hogy a diaszpóra – Zorin nyelvhasználatában ez mindig nem orosz kisebbséget jelent – képviselői nem tisztelik más népek, elsősorban az orosz, nemzeti szokásait, hagyományait, hétköznapi pszichológiáját (i. m. 41). Az orosz intoleranciáról a tanulmányban nem esik szó.
Tehát a javaslat arra irányul, hogy
– szét kell darabolni az adminisztratív egységeket, szembe kell állítani egymással az egyes csoportokat, ezáltal mindenhol kisebbségek alakulnak ki → nem lesz érdekérvényesítés → oroszosodás;
– a kis népek csak a statisztika és a folklór színesítése szempontjából lesznek fontosak.
- A demográfiai helyzet
A legújabb népszámlálási adatok szerint a finnugor (uráli) népek létszáma az 1989-es népszámlálás óta összességében radikálisan csökkent. Vannak azonban örvendetes kivételek is, néhány, még a finnugor népeken belül is kis lélekszámú nép (hanti, manysi, nyenyec, szölkup, enyec, ill. oroszországi lapp) esetében.
Az 1989-es és a 2002-es népszámlálás között bekövetkezett változásokat a táblázat mutatja be:
| 1989 | 2002 | Változás | |
|---|---|---|---|
| Mordvinok | 1 073 000 | 845 000 | –21% |
| Udmurt | 715 000 | 637 000 | –11% |
| Mari | 643 000 | 605 000 | –6% |
| Komi | 337 000 | 293 000 | –13% |
| Komi-permják | 147 000 | 125 000 | –15% |
| Karjalai | 125 000 | 93 000 | –26% |
| Vepsze | 12 000 | 8 000 | –33% |
| Hanti | 22 000 | 29 000 | +32% |
| Manysi | 8 000 | 12 000 | +50% |
| Kolai lapp | 1 800 | 2 000 | +11% |
| Nyenyec | 34 000 | 41 000 | +21% |
| Szölkup | 3 600 | 4 000 | +11% |
| Nganaszan | 1 300 | 1 000 | –31% |
| Enyec | 200 | 300 | +50% |
| Összesen | 3 122 900 | 2 695 300 | –13,7% |
Ha ugyanezt a csökkenési, ill. növekedési ütemet prognosztizáljuk a következő közel száz esztendőre, akkor az uráli népek létszáma 2093-ban (a legutóbbi két népszámlálás között eltelt 13 éves ciklusokat feltételezve) így alakul (a számok mindenütt 1000-ben értendők):
| 1989 | 2002 | 2093 | |
|---|---|---|---|
| Mordvin | 1 073 | 845 | 182 |
| Udmurt | 715 | 637 | 282 |
| Mari | 643 | 605 | 393 |
| Komi | 337 | 293 | 110 |
| Komi-permják | 147 | 125 | 40 |
| Karjalai | 125 | 93 | 12 |
| Vepsze | 12 | 8 | 0,46 |
| Hanti | 22 | 29 | 201 |
| Manysi | 8 | 12 | 210 |
| Kolai lapp | 1,8 | 2 | 4,1 |
| Nyenyec | 34 | 41 | 160 |
| Szölkup | 3,6 | 4 | 8,2 |
| Nganaszan | 1,3 | 1 | 0,08 |
| Enyec | 0,2 | 0,3 | 5,4 |
| Összesen | 3 122,9 | 2 695,3 | –1 608,24 |
Azaz közel felére csökken az uráli népek összlétszáma. Ezen belül radikálisan csökken az európai területeken élő finnugor népeké, viszont jelentősen megnő a Nyugat-Szibériában élő nyelvrokonoké. A nyelvhasználat kérdésére később még visszatérek.
- A nyelvi helyzet
A nyelv mint identitáshordozó
A nyelv az egyik, ha nem a legfontosabb identitáshordozó, s fordítva: a nyelvi identitás az etni(ci)tás kialakulásának lényeges alapja. Éppen ennél a tulajdonságánál fogva a nyelv a nemzeti kohézió és szolidaritás erős eszköze (Necak Lük 2003, 156).
Az anyanyelv és az anyanyelvválasztás
A kis népek és nemzeti kisebbségek általában két- vagy többnyelvűek. Esetükben a népesség lélekszáma és az anyanyelvet választók/vállalók száma nem mindig esik egybe. Az anyanyelv-választás függ a nyelv státusától. Az anyanyelv státusa viszont függ
– a közösség létszámától,
– a közösség öntudatától,
– a közösség politikai, közigazgatási státusától,
– a politikától (pl. nyelvtörvény megléte és annak érvényesülése),
– a nyelv fejlettségétől.
Az 1989-es és a 2002-es népszámlálás során megfigyelhető nyelvhasználati arányok, ill. ezek extrapolálása 2093-ra:
| 1989 | 2002 | Változás | 2093 | |
|---|---|---|---|---|
| Mordvin | 740 (=69%) | 615 (=73%) | +4% | 182 (=100%) |
| Udmurt | 506 (=71%) | 464 (=73%) | +2% | 245 (= 87%) |
| Mari | 527 (=82%) | 488 (=81%) | –1% | 291 (= 74%) |
| Komi | 239 (=71%) | 217 (=74%) | +3% | 105 (= 95%) |
| Komi-permják | 105 (=71%) | 94 (=74%) | +3% | 38 (= 95%) |
| Karjalai | 61 (=49%) | 53 (=57%) | +8% | 12 (=100%) |
| Hanti | 14 (=64%) | 14 (=48%) | –16% | – |
| Manysi | 3 (=38%) | 3 (=25%) | –13% | – |
| Nyenyec | 27 (=79%) | 32 (=78%) | –1% | 114 (= 71%) |
| Szölkup | 1,7 (=47%) | 2 (=50%) | +3% | 5,8 (=71%) |
| Összesen | 2223,7 | 1982 | 992,8 |
Azaz az uráli nyelveket beszélők száma a jelenleginek a felére csökken, s ebben az évszázadban több uráli nyelv is eltűnik. Különösen szembeötlő a létszámban – elvileg – erősen gyarapodó hanti és manysi nép nyelvvesztése, ami természetesen maga után vonja az identitás elvesztését is.
Nincsenek részletes korosztályi kimutatások a nyelvet használók megoszlásáról. Feltételezhető azonban, hogy a valamely finnugor nyelvet anyanyelvként használók elsősorban a legidősebb korosztályból kerülnek ki, s minél fiatalabb egy nemzedék, annál kevésbé használja finnugor anyanyelvét. A helyzetet egy piramissal lehet szemléletesen ábrázolni:
A nyelv státusa
A nyelv státusa rendszerint a beszélő csoport önértékelésével függ össze, ami viszont függ a nyelvhasználati területektől és azoknak lényegétől a beszélő szempontjából (pl. irodalmi nyelv, vallási tevékenység nyelve, lingua franca) (Rannut et al. 2003, 109). Egyetlen népcsoport nyelvének és anyanyelvű kultúrájának nincs esélye a fennmaradásra és a fejlődésre, ha a nyelvet nem használják a tömegtájékoztatásban, valamint otthon és az iskolában (Vento 2002, 112).
Ha egy nyelv egy másik nyelv funkcióit egyre több területen veszi át, ez a kiszorított nyelv szókészleti és grammatikai leépüléséhez vezethet, szélsőséges esetben annak kihalását is okozhatja (Rannut et al. 2003, 106). A nyelv kihalásának szociális okai: erős kulturális nyomás, a nyelv presztízsének csökkenése beszélőinek szemében, negatív viszonyulás a nyelvhez és/vagy beszélőihez, modernizáció és a nyomában a hagyományos életforma és élettér elhagyása (ez tapasztalható az egykori Szovjetunió és a mai Oroszország északi népeinek helyzetében) (i. m. 173). A nyelvi ökológia fontos megállapítása, hogy a nyelvhasználat szorosan kapcsolódik a territóriumhoz, azaz az őslakosság nyelve a saját történelmi terület nélkül nem marad fenn.
A nyelvhalál nem jelenti okvetlenül a nyelv leépülését, egy nyelv eltűnhet a maga teljes grammatikai és szókészleti szerkezetével, ha a beszélő közösség más nyelvre tér át (Rannut et al. 2003, 174).
A nyelv fennmaradásában a beszélőközösség létszáma játszik bizonyos szerepet, de nem ez a döntő tényező.
Hadd idézzek néhány példát a – ma még – nagyobb lélekszámú oroszországi finnugor népek nyelvi helyzetével kapcsolatosan.
A Komi Köztársaságban felnőtt egy teljes nemzedék (a 30 év alatti nemzedék, a lakosság 56,9%-a), amelyik nem ismeri anyanyelvét, nem érdekli népe történelme és kultúrája (Saveljeva 2002, 89).
Az udmurt nyelv gyakorlatilag a falusi lakosság nyelvévé és „konyhanyelvvé” változott. Az 1960-as években Izsevszkben a boltok és a szolgáltatóegységek felirata kétnyelvű volt, az 1980-as évek végén egyetlen udmurt nyelvű táblát sem lehetett már találni. Főként az ifjúság körében hanyatlott a nemzeti nyelv használata, mivel az udmurt nyelv nem kapott helyet a kultúrában (Krasilnikov 2002, 98). Anyanyelvű oktatás csak alsó tagozat keretében folyik, a felső tagozaton az udmurt csak mint tantárgy tanulható. Mindemellett vannak törekvések a nemzeti elit képzése érdekében az udmurt nyelvnek a középfokú oktatásba történő bevezetésére. A felsőoktatásban az udmurt és a finnugor szakon udmurtul, a többi szakon oroszul folyik az oktatás. Udmurt iskolák csak a falvakban vannak, a városokban egyáltalán nincsenek. Jó hír viszont, hogy az utóbbi években az óvodákban elterjedt az udmurt nyelv, városokban is (Kelmakov 2002, 54–55).
A Mari Köztársaságban a mari nyelv gyakorlatilag csak néhány falusi elemi iskolában az oktatás nyelve (Kudrjavceva-Sabykov 2002, 17). Gyakorlatilag leállt a tankönyvek írása és kiadása, s a tankönyvek hiánya a mari nyelv oktatásának egyik legfőbb akadálya; ez váltja ki a szülők részéről is a mari nyelvvel szemben az ellenállást (i. m. 40–41).
A mari iskolások több mint 30%-a válaszolta, hogy otthon oroszul beszélnek, s hogy őket nem érdeklik a mari nyelvű könyvek (i. m. 12).
A Mordvin Köztársaságban nagy ellenállás után fogadta el a parlament a nyelvtörvényt. Ennek szövege nagyon bizonytalan, sok kibúvóra ad lehetőséget. A törvényt követő nyelvi és kulturális programban sokat foglalkoznak a nyelv kutatásával, lényegesen kevesebbet a mordvin nyelvnek a szélesebb közönség közötti elterjesztésével (Saarinen 2003, 93).
Nyelvi jogok, kisebbségi emberi jogok
Az anyanyelvhez kapcsolódnak a fontosabb egyéni és kollektív jogok, pl. a nyelv használatának, művelésének, továbbhagyományozásának joga.
Skutnabb-Kangas és Phillipson szerint: a nyelvi emberi jogok két alapvető jogot foglalnak magukban:
– jog az állam hivatalos (irodalmi) nyelvének megtanulásához,
– jog az anyanyelvhez, azaz az anyanyelvi identitáshoz, oktatáshoz és közszolgálatokhoz (Skutnabb-Kangas – Phillipson 1994, 71).
Az európai nyelvpolitikának szentelt 2001-es bécsi konferencia bevezetőjében hangsúlyozzák, hogy az (európai) intézményrendszerekhez való egyenlő hozzájutás és a – legalább passzív – választójog csak az anyanyelven lehetséges (de Cillia-Krumm-Wodak 2003).
Hadd idézzem ezzel kapcsolatban néhány nemzetközi dokumentum megállapításait.
– Az ún. koppenhágai dokumentum (Document of the Copenhagen Meeting of the Conference on the Human Dimension of the CSCE – 1990) kijelenti, hogy a kisebbségi népeknek joguk van etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, joguk van az önkéntes és nyílt segítséghez az oktatási tevékenység számára, joguk van, hogy akaratuk ellenére ne asszimilálódjanak.
– Az 1994-es kisebbségvédelmi keretegyezmény (the Framework Convention for the Protection of National Minorities) hangsúlyozza, hogy a kisebbségek védelme nem csupán az állam belügye.
– A nyelvi biztonságra vonatkozó kollektív jog más csoportok számára kötelezővé teszi, hogy ne alkalmazza előnyeit (pl. számbeli fölényét vagy politikai dominanciáját) a szóban forgó nyelv korlátozására vagy betiltására.
– A hágai és az oslói ajánlások között szerepel, hogy a kisebbségi népeknek a közoktatás minden szintjén biztosítani kell az anyanyelvű oktatást (kétnyelvű tanárok bevonásával; s ehhez biztosítani kell a megfelelő pedagógusok képzését).
F. De Varennes (1996, 168) a kisebbségi jogok alábbi összefoglaló felsorolását dolgozta ki:
– a nyelvi kisebbség joga az anyanyelvű oktatáshoz; az anyanyelvű oktatási intézmények alapításához és fenntartásához, amelyekben az anyanyelvet a kisebbség akarata szerinti mértékben kell az oktatás nyelveként használni;
– a nyelvi kisebbség joga az anyanyelv használatához a kulturális, szociális és politikai szervezetekben;
– jog a kisebbségi nyelvű személy- és helynevekhez;
– jog a saját íráshasználathoz a magánszférában;
– jog a kisebbségi nyelvű médiumokhoz;
– jog a kisebbségi nyelv használatához otthon és a nyilvánosság előtt.
Hogyan érvényesülnek az oroszországi uráli népek körében az egyetemes nyelvi jogok? A kérdésre a választ a Barcelonai Nyilatkozat (1996) néhány cikkelye alapján adhatjuk meg, []-ben + vagy – jellel jelezve, érvényesül-e az adott cikkely az oroszországi uráli népek esetében.
Nyelvi törvénnyel a tagköztársasági státust elnyert uráli népek rendelkeznek, a többiek nem. A nyelvtörvény kimondja, hogy az adott köztársaság területén a tituláris nemzet nyelve az orosszal együtt, de primus inter pares, államnyelv. A jog és a gyakorlat azonban – különböző okokból – általában nagyon távol áll egymástól.
Néhány cikkely a nyilatkozatból:
[+]
– 3. cikkely: az anyanyelvhasználat joga a tömegtájékoztatásban;
– 9. cikkely: a nyelvi rendszer törvénybe iktatása, szabványosítása, megőrzése, fejlesztése, támogatása;
– 18. cikkely: a parlamenteknek hivatalosként kell elfogadniuk az általuk képviselt területen történelmileg beszélt nyelv(ek)et.
[–]
– 3. cikkely: az anyanyelv használata a kormányzati szervek részéről;
– 47. cikkely: jog a nyelv használatára minden társadalmi-gazdasági tevékenységben;
– 48. cikkely: jog minden dokumentum (űrlapok, csekkek, szerződések, számlák stb.) anyanyelvi kiadására.
Nyelvpolitika
Bár az oroszországi finnugor köztársaságok elfogadták a maguk nyelvtörvényét, amelyik – elvileg – biztosítja a tituláris nemzet nyelvének a köztársaság határain belül az államnyelvi jogokat, azonban – mint fentebb láttuk – e törvények érvényesülése meglehetősen korlátozott. Mindeddig nem léptek életbe a különböző (oroszországi) köztársaságok nyelvtörvényével kapcsolatos jogi standardok, s ez az orosz nyelv folyamatos expanzióját segíti elő (Rannut et al. 2003, 198).
Az angol nyelv világszerte megfigyelhető előretörése magával hoz egyféle kulturális arroganciát, nyelvi imperializmust (Kettemann 2003, 154). Hasonló tapasztalatok figyelhetők meg az orosz nyelv és az oroszországi kisebbségi nyelvek (és kultúrák) viszonyában.
Egészséges oroszországi identitás akkor jöhet létre, ha az állam polgárai ebben a megtalálják saját nyelvüket és kultúrájukat. Ha ennek nem jönnek létre a feltételei, felerősödnek a negatív folyamatok, s nacionalisztikus ideológiák nyerhetnek teret.
Nyelvfejlesztés
A nyelvfejlesztés legfontosabb kérdése annak eldöntése, hány nyelve legyen egy-egy finnugor népnek. A komi és a komi-permják, a mezei és a hegyi mari, az erza és a moksa nyelv megkülönböztetése véleményem szerint mesterséges, s még nyelvészetileg sem indokolható. A megkülönböztetésnek lehetnek ugyan történelmi, etnikai s részben talán nyelvi alapjai is, a nemzet, a nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra megőrzése érdekében, a divide et impera elv kivédése miatt törekedni kell az egy nemzet – egy nyelv állapot megteremtésére.
Az oroszországi uráli nyelvek jelenlegi állapotukban nem felelnek meg az államnyelvvel szemben támasztott követelményeknek. A nagyobb lélekszámú és legalább autonóm körzettel rendelkező uráli népek esetében a nyelv alkalmas arra, hogy szépirodalom, sajtó jelenjen meg rajta, hogy iskolai oktatás nyelve (vagy legalább tárgya) legyen, ám mindazokon a területeken, ahol különleges szókincsre van szükség (pl. politika, közigazgatás, tudomány), a beszélők automatikusan áttérnek az orosz nyelv használatára.
Ezért elengedhetetlen, hogy meginduljon, illetve tovább folytatódjon a szakszókincs, a terminológia megalkotása, hogy a nyelv alkalmas legyen az élet minden területén a kívánt funkciók ellátására. A nyelvhasználat korlátozása (pl. csak a folklórra, kultúrára) a legtöbb esetben visszafordíthatatlan – negatív – folyamatokat indít el a nyelv szakmai kommunikációra való alkalmasságát illetően (Galinski 2004).
A nyelvfejlesztés szakmai megvalósítása mellett változtatni kell a nyelvek lélektani státusán is. Az imázsteremtés a státustervezés lényeges eleme: ez megteremti a nyelvtervezés kedvező pszichológiai hátterét (Rannut et al. 2003, 215). Erre különösen olyan nyelvek esetében van erre szükség, amelyek valamilyen oknál fogva alacsony értékrendűek. A nyelv szociális elfogadottságának megváltoztatása érdekében emelni kell a nyelv presztízsét. A különböző finnugor népeknél szerzett tapasztalatok alapján azt látjuk, hogy nagy munkát kell végezni annak érdekében, hogy az anyanyelv iránti szeretetet elérjék és megszüntessék a nemzeti nihilizmust (Kudrjavceva-Sabykov 2002, 12). Az anyanyelvét egymás között és a nyilvánosság előtt is tudatosan felvállaló értelmiség és az anyanyelvükön felszólaló politikusok sokat tehetnek a nyelv presztízsének megteremtéséért. Ha a nyelv használata egyre több területről kiszorul, előbb-utóbb teljesen meg fog szűnni. Ezt máris tapasztaljuk mind a fiatalság, mind a humán értelmiség és a politikusok körében.
- Az ifjúság a jövő záloga
A negatív tendenciák ellenére nem reménytelen az oroszországi finnugor népek jövője. Ez azonban csak akkor több egy megalapozatlanul optimista kijelentésnél, ha
– a politika a nemzetközi jogi normák szellemében bánik a kisebbségekkel,
– az érintett népek felhagynak nihilista, depresszív, önromboló magatartásukkal, és nyelvük, kultúrájuk, s így népük megmentése, revitalizációja érdekében egészséges öntudatot alakítanak ki (ld. a szomszédságukban élő tatárok, csuvasok, baskírok példáját),
– a finnugor népek nemzetközi példákat követve (ld. pl. Írország, Wales) szinte az alapokról újraszervezik az anyanyelvi oktatást az általános iskolától az egyetemig, az anyanyelvű sajtót, az anyanyelvű közigazgatást, az anyanyelvű tudományos életet.
A megújulási folyamatban alapvető szerepe van az ifjúságnak, az értelmiségnek, s főként a fiatal értelmiségnek.
Nemzetközi normáknak megfelelő új politikai magatartás
A kongresszus figyelmébe ajánlom a 2001-ben elfogadott bécsi manifesztumot (Wiener Manifest zur europäischen Sprachpolitik), amelynek megállapításai és javaslatai kitűnően alkalmazhatók volnának – politikai akarat megléte esetén – az oroszországi kisebbségekkel kapcsolatban is.
Idézek néhány alapelvet oly módon, hogy az ’európai’ jelzőt ’oroszországi’-ra, az ’angol nyelv’-et ’orosz nyelv’-re, az ’Európai Unió’-t ’Orosz Föderáció’-ra cseréltem:
– „Az oroszországi egység kialakítása csak az oroszországi többnyelvűség megtartása és támogatása mellett lehetséges. Egyrészt a demokratikus jogok nem köthetők idegennyelv-ismeretre, másrészt a kölcsönös megértés az együttélés feltétele.”
– „Nincs ellentmondás egy lingua franca (többnyire az orosz) bizonyos munkaterületeken való használata és egy eleven többnyelvűség más területeken való használata között …”
– …„Oroszország számos kulturális eredménye szorosan összefügg a sajátos nyelvekkel és a kultúrtörténeti hagyományokkal. Az ezekről a nyelvekről és azok hozamáról való lemondás Oroszország kulturális sokszínűségének súlyos korlátozását és elszegényedését eredményezi…”
– „A többnyelvűség biztosítása egyfelől az iskolák, a felsőoktatási intézmények és a továbbképzés feladata, másfelől a kormányok kötelessége… Nagyon fontos elem a meglévő nyelvi gazdagság megőrzése és felhasználása…”
Az alapelvek után következzen néhány ajánlás a bécsi manifesztumból:
– Biztosítani kell „valamennyi állampolgárnak a saját nemzeti és kisebbségi nyelv elsajátításához és használatához való jogát.”
– Az Orosz Föderációt „felszólítjuk, hogy a többnyelvűséget a saját gyakorlatában hitelesebben valósítsa meg”.
– „A tudományos életben biztosítani kell, hogy a több tudományterületen lingua francaként használt orosz nyelv mellett a mindenkori nemzeti nyelv mint tudományos nyelv fennmaradjon és tovább fejlődhessen. Legalább a bölcsészettudományok területén legyen ez központi előfeltétel a mindenkori tudományos élet fenntartása szempontjából…”
Etnikai nihilizmus helyett etnikai/nemzeti öntudat
Az oroszországi finnugor népeknek van mire büszkének lenniük. A legújabb kutatások szerint az észak-eurázsiai térség európai és nyugat-szibériai területeinek a mai finnugor és szamojéd népek ősei az őslakói, azaz egy-két tízezer esztendős múlttal, tehát nyelvvel és kultúrával rendelkeznek. ők adtak nevet a térség folyóinak, tavainak. ők teremtették meg a térség meghatározó anyagi és szellemi kultúráját. Az utóbbi évszázadokban sikeresen alkalmazkodtak – nem feladva ősi nyelvüket és hagyományaikat – a modernebb korok követelményeihez. A permi írásbeliség a magyar után a legrégibb írásbeliség. Népeink számos nemzetközileg is ismert művészt, írót, kutatót és sportolót adtak a világnak. őrizzük meg ezeket az értékeket, s gyarapítsuk számukat.
Az anyanyelv mindenekelőtt
Az anyanyelv művelése, ápolása a családban kezdődik, s az iskolában folytatódik. Hatékonyságát a megfelelő iskolarendszer tudja garantálni, olyan iskolarendszer, amelyik nem mossa össze az anyanyelven oktató, az anyanyelvet oktató és az anyanyelvi fakultatív foglalkoztatást nyújtó iskolákat – ahogy a fentebb már idézett politikai irat megfogalmazója tervezi.
Az iskola hatékony működését a szükséges feltételek megteremtésével (anyanyelven tanítani tudó pedagógusok, megfelelő szintű, anyanyelven megírt tankönyvek) biztosíthatják. Az oktatás segít az új fogalmak anyanyelvi kifejezéseinek elterjesztésében, s így a gyakorlatba ülteti át a terminológiaalkotás eredményeit.
Meghatározó a szülők hozzáállása. A szülők negatív hozzáállása az anyanyelvhez megfosztja a gyermeket a motivációtól és negatívan befolyásolja tanulmányi eredményét (Vento 2002, 114; Rannut et al. 2003, 72). Változtatni kell a vegyes házasságokban a nyelvhez, kultúrához való viszonyon. A kétnyelvű családokban törekedni kell arra, hogy a gyermekek mindkét szülő nyelvét megtanulják. A jelenlegi tapasztalat azt mutatja, hogy csak a finnugor nyelvű lakosság kétnyelvű, az oroszok gyakorlatilag egynyelvűek.
Az anyanyelv megőrzésében és fejlesztésében a sajtónak rendkívül fontos szerepe és felelőssége van.
Az értelmiség, a fiatal értelmiség szerepe
Addig azonban, amíg az egész – vagy legalább a humán – értelmiség nem áll ki az Pusztay Jánosanyanyelve mellett, s saját magatartásával nem mutat példát, a helyzetben nem várható lényeges javulás. Gondolkozzunk el azon, a jelen lévő értelmiségiek, politikusok közül hányan használják a mindennapi gyakorlatban anyanyelvüket, hányan gondoskodtak arról, hogy gyermekeik elsajátítsák őseik nyelvét. E téren nekem rosszak a tapasztalataim.
Vannak viszont kellemes, s a jövő szempontjából sokat ígérő élményeim is.
– Finnugor egyetemi városokban járva nagy megelégedéssel tapasztaltam, hogy a finnugor nyelvű színházi előadások közönsége jórészt fiatalokból verbuválódik, akik értik és igénylik az anyanyelvű színházat.
– Kialakulóban van az az ifjú értelmiségi réteg, amelyik tudatában van annak, hogy miért fontos az anyanyelv. Felmérések azt mutatják, hogy bár a fiatalok egyre kevésbé tudják szüleik finnugor nyelvét, az ifjú értelmiség viszont még jól ismeri, s akarja is ismerni az anyanyelvét.
Támogatni kell az ifjúságnak az anyanyelv és ősei kultúrája iránti igényét. Ehhez
– A politikusoknak kedvező politikai, lélektani és gazdasági feltételeket kell teremteniük. Első lépésként össze kellene állítani azoknak az állami hivataloknak a jegyzékét, amelyekben megkövetelik mindkét államnyelv ismeretét (Saveljeva 2002, 90).
– A szakembereknek – nyelvészeknek, s a különböző tudományterületek művelőinek – össze kell fogniuk a nyelv fejlesztése érdekében.
– A gyermekek számára vonzó anyanyelvi programokat kell összeállítani (kihasználva a számítógép, az internet lehetőségeit).
– A világirodalom gyöngyszemeit le kell fordítani az anyanyelvre.
– Az idegen nyelvű filmeket szinkronizálni kell az anyanyelvre, s a javaslatok sorát lehetne még folytatni (Kudrjavceva-Sabykov 2002, 16).
Kétségtelenül gond a rendkívül kedvezőtlen demográfiai helyzet. Ez nem csupán oroszországi jelenség. A közelmúlt magyar példája mutatja, hogy a kedvezőtlen tendencia lelassítható, ha megteremtik a családalapítás kedvező lélektani és anyagi feltételeit. Ezen a helyzeten a politika és – természeti okokból fakadóan – a fiatalság képes változtatni. A jelenleg kétségtelenül kedvezőtlen piramist az öntudatos fiatalság képes lesz a talpáról a csúcsára állítani.
Ehhez kívánok kedvező feltételeket, erőt, önbizalmat, s ajánlom fel az önálló államiságú finnugor népek erkölcsi és szakmai segítségét.
A Finnugor Világkongresszus Tallinnban, 2004 augusztusában megrendezett IV. konferenciáján elhangzott, Az ifjúság a jövőnk záloga című plenáris előadás szöveghű változata
Források:
Argumenty i fakty (2004.06.09.) (→ suri.ee ← Kansan Uutiset 2004.06.10.)
DE CILLIA – KRUMM – WODAK (2003): de Cillia, Rudolph – Krumm, Hans-Jürgen – Wodak, Ruth: Vorwort. Die Kosten der Mehrsprachigkeit – Der Preis der Einsprachigkeit. – In: Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Wien 2003, 7–8. Wien 2003.
Document of the Copenhagen Meeting of the Conference on the Human Dimension of the CSCE – 1990.
Framework Convention for the Protection of National Minorities – 1994.
GALINSKI, CHRISTIAN (2004) – UNESCO 2004.
KAUPPALA, PEKKA (2003): Venäjän kansallisten alueitten tulevaisuus aluelaajennushankkeessa. – Alkukoti 2003 (nro 5), Helsinki, 13–16.
