Nagyon meleg van – újratöltve
Szerző: Franken Stein
Május–júniusban több nap is Bonifác nevéhez kötődik. Május 14-e a népi megfigyelés szerint a fagyosszentek utolsó napja. A szeszélyes időjárás ilyenkor éjszakai fagyokkal is meglepheti a kevésbé éber földműveseket. Szervác és Pongrác mellett a fagyos Bonifác (Bonifatius) névadója ókeresztény püspök, vértanú (+303-ban).
Egy másik Bonifác magyar szent: előbb a csehországi Brewnowban, majd Magyarországon a Szent Márton apátságban volt Asztrik tanítványa. Szent István 1004 körül Alsó-Pannóniába rendelte pogányokat téríteni. Egy prédikációja közben karddal súlyos sebet ejtettek rajta, 1007 körül halt meg.
Június 5-én halt vértanúhalált a szabók, Fulda város és a sörfőzés védőszentje, Bonifác németországi hittérítő, akit Németország patrónusaként is tisztelnek (Winfried, Wynfrith vagy Winfrid néven is; Wessex, Anglia 672/73, +754, Dokkum, Hollandia). Először 716-ban indult a frízek országába egy misszióval. II. Gergely pápa 719-ben az angolszászoknak teljes fölhatalmazást adott a ,,pogányok missziójához”. Winfried fölvette Római Szent Bonifác nevét. Türingiában, majd a frízek országában végzett missziós tevékenységet. 722-ben Rómában püspökké szentelték. III. Gergely pápa 732-ben megerősítette az angolszász misszió tekintélyét, Bonifácot kinevezte érsekké, s felhatalmazást és jogot adott neki, hogy a Rajna jobb partján elterülő missziók számára püspököket szenteljen. A következő bajor és türingiai püspökségek alapítása az ő nevéhez fűződik: Passau, Salzburg, Freising, Regensburg, Eichstätt, Würzburg, Buraburg és Erfurt. Bonifác megkapta Mainz püspökségét a személyére szóló érsekséggel. 744-ben szerzeteskolostort alapított Fuldában. 754. június 5-én, pünkösdhétfőn az újonnan megkereszteltek nagy csapatát hívta Dokkumba, hogy megbérmálja őket. Ekkor azonban megjelent egy sereg pogány. A hithirdetőt, miközben kísérőit a halál elviselésére buzdította, egy kard halálosan megsebesítette. A római kalendáriumba 1874-ben vették föl ünnepét.
Bonifác kulcsszerepet játszott annál a történelmileg jelentős átrendeződésnél, melynek során – a latin-görög-antik világ elmúltával – lerakták a középkor latin-germán világának alapjait.
Aki sert iszik, annak nyugodt az álma.
Akinek nyugodt az álma, az nem követ el bűnöket.
Aki nem bűnözik, az a mennyországba jut.
Ámen. (Ismeretlen serfőző szerzetes a középkorból)
Miután túlestünk ezen a kötelező és hosszú bevezetőn, térjünk rá a folyékony kenyérre. Szent Bonifác mellett Szent Klárát, Szent Kázmért is a szabók védőszentjeként tisztelik, és mivel tikkasztó meleg van (ruhára egyre kevesebb szükség), a sörfőzéssel, a sörrel foglalkozunk a továbbiakban.
sör főnév -t, -ök, -e [e], (régies) ser [ë] -ek [ë]
Keményítőt tartalmazó magvak, főleg árpa csíráztatásával nyert cefrézett maláta és komló főzetének erjesztésével készített, szénsavban dús, aránylag kevés alkoholt tartalmazó aranysárga v. barna színű szeszes ital. Barna sör; világos sör; családi sör; egy pofa sör; egy korsó, egy pikoló, egy pohár sör; habos sör; sört csapol, főz; sört mér. Megivott két korsó hideg sört. Csapra ver egy hordó sört. „A sör magát dicsőn itatta.” (Arany János Burns-fordítása) „Oszlopos tornác alatt kártyáztak a jasszok, üvegből töltötték a sört a nagy söröspoharakba.” (Babits Mihály) „Ülök, ha nincs munka, egy-egy krigli sör habfellege mögött.” (Gelléri Andor Endre)
Szóösszetétel(ek): 1. söradó; sörbomba; sörcsarnok; sörhab; söripar; sörissza; sörital; sörivás; sörivó; sörkimérés; sörkimérő; sörkivitel; sörkorcsolya; sörkóstoló; sörlé; sörleves; 2. ászoksör; méhsör; mézsör; palacksör; tápsör; üvegsör. (A magyar nyelv értelmező szótára, Arcanum, CD-ROM)
Mezopotámia. A sör egyidős a civilizációval. Az emberiség talán előbb hörpintett e gabonából erjesztett italból, mint a borból. Sőt, egyes kutatók úgy vélik, hogy a „folyékony kenyérnek” titulált ital felfedezője korábban rukkolt elő aranyos színű italával, mint a pékek cipóikkal. Ma már kevesen tudnák meginni az ősi, gabonából gyúrt sörcipóból (valószínűleg innen ered a „folyékony kenyér” elnevezés) cefrézett, erjesztett italt. Italunk ugyanis csak az 1700-as években nyerte el mai stílusjegyeit. (www.dreherrt.hu/sorvilaga/sortortenet/sorvilaga_sortan_sortortenet.html)
A sör a mindennapok itala volt a gabonatermesztő népeknél, így az egyiptomiaknál is. „A sör egész életen ár végigkísérte a fáraó alattvalóit. … Az anyák kenyeret és sört vittek a gyermekeknek az iskolába. Különböző fajtái voltak, az »édes sör« valószínűleg datolya hozzáadásával nyerte ízét. Számunkra furcsa a »meleg sör« említése. A sör alkoholtartalma csekély volt, a tanítók mégis óvják az ifjakat túlzott fogyasztásától. Az Égi Tehén mítoszában a vérengző oroszlánistennőt Ré vörösre festett sörrel teszi ártalmatlanná.” (Kákosy László: Ré fiai, 248.)
Ősmagyarok. őseink elsődleges itala természetesen a tiszta víz volt, kedvelt italai közé tartozott a bor, amely elkészítési módjának technológiáját még Belső-Ázsiából hozták magával.
A zsírosabb ételekhez 1–2%-os alkoholtartalmú erjesztett ló- (kumisz) vagy birkatejet ittak, kedvelt italuk volt a kölesből – esetleg a búzából – készült sör, a „boza”. Ez utóbbi ősi ismeretéről többek között a komló és a sör ősi szavunk is tanúskodik. A hunok sörkészítéséről már Priszkosz rhétor is tesz említést: „Kaptak a minket kísérő szolgák is kölest, árpából készült italt, amelyet »kámnak« neveztek” (kám-kamosz a bizánci komlózott árpasör neve). (www.istvandr.kiszely.hu/ostortenet/035.html)
A középkorban a különböző szerzetesrendek tagjai előszeretettel készítettek sört maguknak rendkívül jó tápértéke miatt. A szerzetesek nagyon egyszerű, mértékletes ételeket ettek, a folyadékok fogyasztása viszont megengedett volt. A kolostorok szálláshelyekként is működtek az utazók számára, akik megkóstolhatták a szerzetesek robusztus söreit. Minden kolostor a maga patrónusának nevét adományozta serének. (www.sorlap.hu/erdekes_szentek.htm)
Belgium lakói törzsekbe szerveződve éltek ezen a területen már a korai időkben is. Itt az asszonyok feladata volt a kenyér sütése, az étel főzése és meglepő módon a sör főzése is. Sokfajta sör gazdagította a törzsek italkészletét. Ennek oka az lehetett, hogy az asszonyok versengtek egymással, hogy kié a legízletesebb, így mindenfajta fűszerrel ízesítették az italt. Tehát a sör legkülönbözőbb skáláját már ebben az időszakban is fel tudta mutatni a történelem. A középkor idejében a kisebb városok peremén elhelyezkedő kolostorokban főzték a sört. A legrégebbi oklevél a sörfőzés alapításáról szól, ami 1068-ból származik. (www.lauder.hu/~en/tori.html)
Érdekesség, hogy az általános hiedelemmel ellentétben nem a bor, hanem a sör volt népünk legrégebben ismert erjesztett itala. A „sernevelés” ismeretét már a honfoglalók hozták magukkal. Nagyüzemi sörgyártással azonban először csak a 19. században találkozunk: az első korszerűen berendezett sörgyáraink egyike az Ercsi Sörgyár volt. (www.museum.hu/search/permanent.asp?IDP=1668&ID=713)
A sör XX. századi történetének taglalása helyett a magam részéről most indulok a 4 Muskétásba tisztelegni Szent Bonifác, a mezopotámiaiak, az egyiptomiak, az ősmagyarok, a belgák nagysága előtt. Abcúg Haynau!
Egy kis irodalom
Benne az ismert sör, az ászok (Ady Endre: Szezonversek)
„Így röpül a hosszu nap,
S este sör vár, barna hab” (John Milton L’ allegro, Tóth Árpád fordítása)
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris (Tóth Árpád: Pünkösdi gyermeknap)
