Rosztropovics, a csellista és az emberi jogi harcos

Dvořák és Saint-Saëns csellóversenye, Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethje

a papiruszportal.hu archívumából [2007]

Szerző: Lehotka Ildikó

Ismét egy nagy muzsikussal lett szegényebb a világ. Msztyiszlav Rosztropovics, a nagy orosz csellista egy hónappal 80. születésnapja után meghalt. Bakuban született 1927. március 27-én. Már háromévesen elkezdett zongorázni, tízévesen csellózni, tanulmányait Moszkvában folytatta 1943–48 között, ahol olyan neves zenészektől kapott támogatást, mint Sosztakovics és Prokofjev. Huszonévesen már rengeteg verseny győztese, Sztálin-díjat is kapott. 1956-tól a moszkvai konzervatórium tanára. Szólistakarrierje kapcsán többek között Isaac Sternnel, Herbert von Karajannal és Leonard Bernsteinnel is együtt dolgozott.

1974-ben elhagyta a Szovjetuniót, és csak 1990-ben költözött vissza Oroszországba. Az emigrációnak politikai okai voltak, feleségével, a neves énekesnővel, Galina Visnyevszkajával együtt távoztak a szocialista országból. Egyetlen ország állampolgárságát sem fogadták el. Msztyiszlav Rosztropovics vagy közkedvelt nevén Szlava, a csellóirodalom népszerűsítésére és új darabok íratására is gondolt. Bemutatta és repertoárján tartotta az ismert csellóversenyek mellett Sosztakovics, Prokofjev, Britten, Bernstein, Piazzola, Hacsaturján, Schnitke, Lutoslawski, Pendereczki műveit. Rosztropovics nemcsak csellistaként, hanem karmesterként is szolgálta a zenét.
Zenészi karrierje mellett legalább annyira fontosnak tartotta az emberi jogok tiszteletét. Ezért is kellett elhagynia hazáját, nem volt hajlandó megalkudni a rendszerrel, annak visszásságaival, igazságtalanságaival (koncertet adott a berlini falnál is).
Több ezer ember vett végső búcsút a moszkvai konzervatóriumban felravatalozott Msztyiszlav Rosztropovicstól, köztük gátlások nélkül Vlagymir Putyin (nota bene egykori KGB-vezető és így Rosztropovics-üldöző) orosz elnök is, aki – mondhatnánk – a vörös burzsoázia diszkrét bájaként piros rózsákat helyezett el a nyitott koporsó előtt. Galina Visnyevszkajának küldött részvéttáviratában Putyin „szellemileg bőkezű, soha nem közömbös, elkötelezett művésznek” nevezte a 80 éves korában meghalt csellistát. Rosztropovicsot a novogyevicsjei temetőben helyezték örök nyugalomra, ott, ahol Borisz Jelcint is.

Antonín Dvořák: h-moll csellóverseny op. 104.
Saint-Saëns: a-moll csellóverseny op. 33.

Rosztropovics emléke előtt két kiadvánnyal tisztelgünk: Dvořák versenyművét és Saint-Saëns a-moll csellóversenyét dévédén, Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operáját, melyet ő vezényel és felesége énekli Katyerina Iszmajlova szerepét cédén hallhatjuk, mindkét kiadványt az EMI jegyzi.
A dévédé elterjedése egyre több kiadót ösztönöz arra, hogy régi televízió- vagy koncertfelvételeket írjanak át lemezre. Persze ezek a felvételek nem arra készültek, hogy nap mint nap lejátsszák őket, nem az előadás színvonala, hanem a tökéletesen egysíkú kamerabeállítás miatt. Manapság csak úgy villóznak a képek, fuvolista elölről, csellista oldalról, a hárfás hátulról, a variáció végtelen lehet. Mindezt színesben. Mégis hálásnak kell lennünk, hogy egy-egy művész technikáját láthatjuk is, ami nem csupán a nézőnek, de az adott hangszeren játszónak is hasznos, sok esetben tanulságos. A cselló reneszánsza most kezdődik, hiszen ez az instrumentum csak az 1900-as évektől – köszönhetően Pablo Casalsnak – szerepel szólóhangszerként. Casals ujjrendjei, de még Rosztropovicséi is, egészen eltérnek a maitól. Az üres húrt csak a legritkább esetben halljuk a mai nemzedéktől. A zenei megformálás is különbözik, a romantikus csúszások, vibratók mára csak ritkán megengedettek, kizárólag indokolt esetben, a sort mindenki tudná folytatni.
Rosztropovics szívesen játszotta Antonín Dvořák h-moll csellóversenyét. A felvételen kiváló előadást látunk-hallunk, az előbbi technikai, előadói attitűd jól nyomon követhető. A romantikus túlzások azonban nem bántóak, közel sem olyan mértékűek, ahogy például Jacqueline du Pré esetében. Ahogy az életben, úgy a felvételen is az egyszerűség uralkodik. Semmi túllihegés, manír, fejrázás, Rosztropovics szinte szenvtelen arccal játssza a csellóversenyt. Az első tétel főtémájának vehemenciája, a melléktéma lágysága, ellentétük kifejezésteli. A főtéma heves, később érzelmes karaktere tanítanivaló, a lassú tétel halk, de gazdag hangja, a tétel felépítése szintén a jó értelemben vett minimális kifejezésmódot mutatja. A harmadik tétel, a finálé, egy vehemens témával indul, a melléktéma azonban egy játékos, évődő, Dvořáktól szinte idegen dallam. Jól eltalált karakterek, nagy ívű dinamikai skála, tiszta, pontos, kijátszott hangok, némi tempóingadozás a hangulatok ábrázolására, ami a nyolcvanas években még fellelhető, és Rosztropovics kezének látványa igazán nagy élményt nyújt, amit a karmester, Carlo Maria Giulini a darab végén csípőre tett keze sem tompít.
Saint-Saëns a-moll csellóversenye ritkán látott vendég a koncerttermekben és a lemezeken. Hogy ennek mi az oka, csak sejtem: a zeneművészeti szakközépiskolában kötelező versenymű (itthon), talán azt gondolják, hogy zeneileg sem az igazi. Pedig az egybekomponált három tétel igazán jó, sőt hangulatos koncerttéma. Persze van benne játszanivaló, nem is kevés, a karaktereket viszont nem ördöngösség eltalálni. A fortétól az elhaló pianissimóig széles skáláját kínálja a hangerőnek, ahogy a Dvořák-műben, itt is szerepelnek kettős, hármas fogások is, arpeggio (a felvételen nem úgy játssza Rosztropovics), bravúros részek. Az előadás itt is magas színvonalú, azoknak is ajánlott, akik még csak most ismerkednek a műfajjal.
A London Philharmonic Orchestrát Giulini irányítja. A zenekar a Dvořák-csellóversenyben jut több szerephez, a kiegyensúlyozott hangzás mindkét műre igaz. A karmester pontosan, a szólistára figyelve irányítja a zenekart, ütései szépek, érthetőek, a némi színészi tehetség is jól jön a sármos férfinak.

Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth

Sosztakoviccsal szemben nagy adósságot kell törlesztenie a magyar zenei életnek. Bár nemrég volt a Sosztakovics-év, jószerivel sehol és semmit sem tudtunk meg a megbélyegzett zeneszerzőről. Pedig fantasztikusan jó műveket írt. Csellóversenyeit Rosztropovics is játszotta, aki az operát karmesterként jegyzi.
Az idei évadban az operaház is bemutatta a szocialista körökben nagy vihart aratott operát. A magyar közönség éppen harminc évet várhatott a bemutatóra, igaz, csak egy évvel többet, mint a Szovjetunió, már a felújított változat került színre. A mű történetéhez tartozik, hogy Sosztakovics megígértette Rosztropoviccsal, hogy az első változatot részesíti előnyben. A csellista-karmester meg is találta a partitúrát Washingtonban, elvégezte a szükséges javításokat. Ezt a változatot vették fel 1979-ben. Az új kiadásra 2002-ben, majd 2006-ban, a Sosztakovics-év keretében és Galina Visnyevszkaja 80. születésnapja alkalmával került sor.

A fiatal Katyerina csak szenved gyenge jellemű férje házában, apósa is csak kritizálja a párt. Katyerina végső kétségbeesésében beleszeret béresükbe, Szergejbe, akitől a megváltást reméli. A szerelem beteljesülése után Katyerina gyilkosságokba keveredik (innen a cím), előbb apósát mérgezi meg, majd férjét veri agyon szeretőjével. Épp az esküvő alatt fedezik fel a pincében a férj holttestét. Az ifjú párra száműzetés vár, de az újsütetű férj a hosszú úton egy utcalánnyal szűri össze a levet. Katyerina magával rántja a folyóba a lányt. Sokan az orosz Bovarynéként tartják számon Katyerina Izmajlovát, van is benne valami.
Az opera zenéje az egyik legjobban megírt darab. Nem lehet elégszer hallgatni, rácsodálkozni az ötletes megoldásokra. A szatíra, gúny, életöröm, megkomponált nevetések, hangszerelés (dominálnak a mélyrezesek és szólóik), hangeffektusok (csúszások) mellett az orosz karakter, a finomkodó témák, a bécsi keringő orosszá tompított, sarkított transzformációi, a változatos dallam- és karaktermegjelenítés elképesztő elegyét kapjuk. Nem hiányoznak a tablók, a személyek zenei jegyei, a váratlan felcsattanások, sokkoló hangzások sem.
A szereplők megválasztása találó, Visnyevszkaja néha sikító, de mindenképp rikító hangja Katyerinát rendkívül jól jellemzi. A fejletlen személyiség maga sem tudja, mit akar, szinte belesodródik az eseményekbe, amikor pedig uralni tudná őket, már késő. Szergejt, a nagyra törő, az előnyös helyzetet roppant módon kihasználó bérest Nicolai Gedda formálja, a kisebb szerepekben is mindenki nagyon jól énekel. A kiválóan játszó, az orosz mentalitást jól tolmácsoló London Philharmonic Orchestrát Rosztropovics vezényli. A két cédé mellett egy dévédét is találunk.
Az egyik legjobb operafelvétel, mindenképp érdemes megvenni. Ha van sok operalemezünk, azért, ha nincs, akkor pedig azért.

Dvořák/Saint-Saëns: Cello Concertos

Mstislaw Rostropovitch
London Philharmonic Orchestra
Vezényel: Carlo Maria Giulini
DVD
EMI, 2006
3582319

Shostakovich: Lady Macbeth Of Mtsensk

London Philharmonic Orchestra
Vezényel: Mstislav Rostropovich
EMI Classics, 2006
2 CD és bónusz DVD
371234 2