Névnapok: Emőke, Appia, Áprilka, Arvéd, Arvid, Balabán, Emő, Kartal, Odin, Ottó, Údó, Emese
Események:
1743 – George Frideric Händel Messiás című oratóriumának ősbemutatója a londoni Covent Garden-i Királyi Operaházban.
1792 – Joseph Haydn 94., Meglepetés üstdobütéssel (G-dúr) szimfóniájának ősbemutatója a Hanover Square Roomsban, Londonban.
1881 – egy gázlámpa felgyújtja a Théâtre Municipal operaházat Nizzában, az épület teljesen megsemmisül.
1886 – Csajkovszkij Manfréd szimfonikus költeményének (Op. 58.) ősbemutatója Moszkvában, Max Erdmannsdörfer vezényletével.
1901 – az ausztrál operasztár, Dame Nellie Melba felfedi híres, róla elnevezett pirítósának titkát egy pohárköszöntőjében.
1933 – megnyílt a berlini Kroll Operaház (Krolloper), ami 1844-ben épült és 1933-tól 1942-ig a Reichstag gyülekezeti helye is volt. A világháborúban Berlin bombázása miatt súlyosan megrongálódott, ezért 1951-ben elbontották.
1939 – Bartók Béla II., „Nagy” hegedűversenyének első előadása Amszterdamban (Concertgebowban). Willem Mengelberg vezényelte a Concertgebouw Orchestre-t, Székely Zoltán hegedült.
Meghalt Stendhal (Marie-Henri Beyle, 1783-1842) francia író.
Jómódú, királyhű polgárcsaládból származott, őt azonban már gyermekkori lázongásai szembefordították családja konzervatív nézeteivel. Későbbi műveire semmilyen hatással nem voltak szülei. Napóleon bukása után kezdte meg irodalmi pályafutását, eleinte csak fordításokkal, átdolgozásokkal, útirajzokkal. Milánót, kedves városát választotta lakhelyéül, itt élt 1821-ig, amikor az osztrákok kiutasították, s apja halálakor visszatért Párizsba, hogy szerény örökségét átvegye. A Bourbonok bukása után diplomáciai szolgálatba lépett. Száműzetéshez hasonlatos magányában, amelyet csak ritkán szakított meg egy-egy párizsi utazás, írta remekműveit. Mindennél jobban tisztelte a szenvedélyeket, és sohasem választotta el a művészetet az élettől. Szerelmei és az imádott asszonyok szinte minden művében megjelennek (Vörös és fekete, A pármai kolostor, Vanina Vanini).
Megszületett Roger Martin du Gard (1881-1958) Nobel-díjas francia író, műveiben folytatta és megújította a 19. századi realizmus és naturalizmus hagyományait.
Főiskolai tanulmányai alatt elsajátított cédulázó, anyaggyűjtő, rendszerező módszereket íróként is hasznosította, de a tudományos kutatás iránt nem érzett elhivatottságot. Első irodalmi kísérleteivel barátai tanácsára felhagyott (1909). Néhány év múlva sikerült szert tennie az áhított sikerre Jean Barois című regényével. Ez már nemcsak az olvasók, de a szakmabeliek figyelmét is felkeltette. 1922-ben kezdett bele A Thibault családba. A hatalmas regényfolyam nyolc kötete közel húsz év alatt készült el. A hetedik kötet váltotta ki a legnagyobb hatást: ebben kitágította, európai összefüggésekbe ágyazta az előző kötetek társadalomrajzát, valamint egységbe fogta az egyéni életutakat és a kortörténetet. A mű magyar besorolás szerint családregény, de helyesebb lenne a nemzedékregény műszóval illetni (Vén Franciaország, Egy lélek története, Afrikai vallomás).
Meghalt Elizabeth Taylor (Dame Elizabeth Rosemond Taylor, 1932-2011) kétszeres Oscar-díjas és Golden Globe-díjas angol–amerikai színésznő.
Gyerekszínészként kezdte a művészi pályát, és sikerült zökkenőmentesen átváltania a felnőtt szerepekre. Sokak szemében ő testesíti meg a klasszikus hollywoodi sztár fogalmát: gyönyörű, tehetséges, sikeres, gazdag, mindezen jellemzőkhöz pedig viharos magánélet és különféle sztárallűrök társulnak. Fénykorában a média a világ legszebb asszonyaként emlegette. Világhírű rendezőkkel és kollégákkal dolgozott együtt, és közülük nagyon sokan úgy nyilatkoztak, hogy a színésznő Elizabethet nem szabad összekeverni a sztár Elizabethtel: számos nagynevű pályatársával ellentétben ugyanis Taylor a forgatásokon időben és felkészülten jelent meg, nem volt jellemző rá a késés, mindig hibátlanul tudta a szövegét, és ritkán kellett miatta megismételni egy-egy felvételt, egyszóval abszolút profi volt. Nyolcszor kötött házasságot, ebből kétszer Richard Burton színésszel (Kleopátra, Modern kaméliás hölgy, Nem félünk a farkastól).
Meghalt Kaszás Attila (1960-2007) Jászai Mari-díjas színész.
1979-ben került Budapestre a Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit 1983-ban végzett el. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, majd négy évig szabadúszó színész volt. 2003 óta volt a Nemzeti Színház tagja. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden. Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta a legjobb férfialakítás díját. Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott. Ismert szinkronszínész is volt (Hány az óra, Vekker úr?; Üvegtigris; Kútfejek).
Ezen a napon született:
Ludwig Quidde (1858-1941)
német történész, közíró és pacifista politikus. Tevékenységéért 1927-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Filozófiából a Zsigmond király és a Német Birodalom 1410-1419 című dolgozatával elérte a doktori címet. Még doktorrá avatásának évében névtelenül adtak ki az Antiszemita agitáció és a német diákság című művét. 1885-ben a Reichstag levéltárának a Német-római Birodalom iratait gondozó részlegének vezetője lett. 1888-ban saját történelmi folyóiratot alapított. 1893-ban az ő kezdeményezésére alakult meg a Német Történészek Szövetsége és tartották meg az első Német Történelemnapot. Ebben a korban Quidde már a késői középkor legelismertebb európai tudósai közé tartozott.
Juan Gris (José Victoriano González-Pérez, 1887-1927)
spanyol festő, a kubizmus képviselője, a párizsi iskola tagja. 1909-ben Párizsba utazott, amivel olyan helyzetbe hozta magát, ami egész életére kihatott: még nem töltötte le katonaidejét, így gyakorlatilag katonaszökevénynek számított. Képei az analitikus kubizmus stílusát viselték magukon, 1912-ben már a kubizmus elismert egyéniségének számított. Alkotásait számos neves gyűjtő vásárolta. Az első világháború kitörésekor, 1914-ben Céret-be utazott, itt tartózkodott Matisse és Marquet, néha Picasso is. Élete vége felé érdeklődni kezdett a régi festők, sőt a pompeji művészet iránt (Csendélet Bordeuaux-i palackkal, Kávéházban, Harlequin gitárral).
Vecsey Ferenc (1893-1935)
hegedűművész és zeneszerző, a Vecsey család híres tagja. Gyerekkorától fogva Bach, Mozart, Beethoven zenéjén nevelkedett, gyermekszobájából hallva szülei játékát. Édesapja hamar felfigyelt zenei képességeire, és tanítani kezdte. Tízéves volt, amikor annyira fejlődött technikai és művészi megfogalmazás terén, hogy egy zeneakadémiai hangverseny során nagy feltűnést keltett. Berlini bemutatkozása maga volt a diadalmenet. Tizenöt hangversenyt adott zsúfolt nézőterek előtt, diadalútja innentől fogva megállíthatatlanná vált. Fiatalon, negyvenkét esztendős korában hunyt el Rómában. Elegáns játékmodorával, virtuóz készségével világhírt szerzett.
Hamvas Béla (1897–1968)
Kossuth-díjas író, filozófus, esztéta és könyvtáros. 1919–20-ban jelennek meg első írásai a pozsonyi Tavasz folyóiratban, majd 1923-tól három évig újságíró a Budapesti Hírlapnál. Az 1970-es évekig Hamvas művei csupán kéziratos/gépelt formában, többszörösen másolva, ezért sokszor roncsolódott szöveggel voltak hozzáférhetők. 1982-ben a Kuczka Péter szerkesztette Galaktika folyóiratban A perui vázák esztétikája törte meg a csendet, majd hosszú évtizedek után az első önálló Hamvas-kötet, A világválság került kiadásra 1983-ban. Munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség díjjal ismerték el (A láthatatlan történet, Karnevál, A bor filozófiája).
Esterházy Pál (Esterházy Pál Mária Lajos Antal, 1901-1989)
herceg, a művészet és tudomány támogatója. A képzőművészetet évenkénti vásárlásaival, festészeti és szobrászati díjak adományozásával támogatta. A „felszabadulás” után a Rákosi-korszak elején, 1949. február 8-án 15 év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték egy koncepciós perben. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, és Nyugatra menekült.
Joan Crawford (Lucille Fay LeSueur, 1904-1977)
Oscar-díjas amerikai színésznő. Egészen kislány korától táncosnő szeretett volna lenni. Szólótáncosnő lett Chicagóban, Detroitban, New Yorkban. 1925-ben a Metro-Goldwyn-Mayer vállalat szerződtette. Az 1930-as években az egyik legkeresettebb színésznő lett. A hangos korszak első évtizedének egyik legismertebb csillaga volt. A legkülönbözőbb műfajokban sikerrel szereplő, sokoldalú, érdekes arcú, fanyar egyéniség volt. Elsősorban vígjátékokban, táncos, énekes filmekben hívta fel magára a figyelmet. Később fokozatosan áttért a drámai műfajra (Grand Hotel, Johnny Guitar, Mi történt Baby Jane-nel?).
Kuroszava Akira (Akira Kurosawa, 1910-1998)
japán filmrendező, filmproducer, forgatókönyvíró, Japán talán legismertebb filmrendezője. Nagy hatással volt rendezők több generációjára világszerte. Legelső filmjét 1941-ben készítette, legutolsó műve halála után, 1999-ben jelent meg. Kevés olyan filmkészítőt ismerünk, akinek pályafutása ilyen hosszú és munkássága ilyen közkedvelt lett volna. sokan túlzottan is nyugatiasnak tartották, ami nem igaz: a japán kultúra hagyományai legalább annyira foglalkoztatták (A vihar kapujában, A hét szamuráj, Derszu Uzala).
Lotz János (1913-1973)
magyar származású amerikai nyelvész, magyar mint idegen nyelv tanár, nyelvtaníró, a stockholmi egyetem tanára, a Columbia Egyetem vendégprofesszora, a Center for Applied Linguistics kutatóintézet vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja (A történelmi világkép. Az ember az időben; Magyar olvasókönyv idegenek számára; Szonettkoszorú a nyelvről).
Piero Chiara (1913-1986)
olasz író. Egyházi iskolákban nevelkedett, majd az egyetemen jogot hallgatott. 1943-ban a fasiszta rezsim börtönbüntetésre ítélte, ami elől Svájcba menekült, ahol a zugi olasz líceumban tanított olasz irodalmat és filozófiát. A háború után visszatért Olaszországba. A kritika a kezdetektől elismeréssel fogadta műveit. Írásaiban a régebbi és a modern olasz realista regényírók hagyományait követi. A mondatokat aprólékos gonddal formálja meg, finom részletezéssel írja le történeteinek színterét – általában az olasz kisvárosi világot –, valamint szereplőinek külső és belső tulajdonságait. Finom, ironikus humora és árnyaltan kidolgozott mondatszerkesztése teszi műveit élvezetessé és könnyen olvashatóvá (Az osztozkodás, Az asztrahánbunda).
Ugo Tognazzi (Ottavio Tognazzi, 1922-1990)
olasz színész, rendező és forgatókönyvíró. 1950-ben kezdett filmezni. Az egyik legfoglalkoztatottabb színész volt, az olasz filmművészet öt „szent szörnyetegének” egyike. Legemlékezetesebb szerepeit az 1960-as, 70-es években játszotta. A legkülönbözőbb műfajú filmekben szerepelt, a komédia különösen testhezálló volt számára. Néhány filmet rendezőként is forgatott (A nagy zabálás, Férfiak póráz nélkül, Őrült nők ketrece).
Olgyai Magda (1926-2023)
színésznő, az egri Gárdonyi Géza Színház örökös tagja. A Zeneművészeti Főiskola ének tagozatát végezte el. 1951-ben a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte pályáját. Dolgozott a Pécsi Nemzeti Színházban, a Békés Megyei Jókai Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, és az egri Gárdonyi Géza Színházban.1963-tól a győri Kisfaludy Színház szerződtette. 1969 és 1981 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja, majd szabadfoglalkozású színművésznő. 1990-től játszott Egerben. Opera- és operettszerepeket énekelt, de játszott prózai színművekben is.
Békés András (1927-2015)
Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas rendező, érdemes és kiváló művész. A második világháború miatt a 8. osztályt csak utólagos magánvizsgával, 1945 szeptemberében fejezte be. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, rendezői szakon tanult, és 1949-ben szerzett diplomát. 1951-től 1955-ig a kecskeméti Katona József Színház főrendezője volt. 1955 és 1960 között rendezett az Ifjúsági Színházban, a József Attila Színházban és a Szegedi Nemzeti Színházban. Emellett 1958-tól tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1960-ban került rendezőként a Magyar Állami Operaházba, amelynek 1987-től, nyugdíjba vonulásáig, 1990-ig főrendezője is volt. (Székelyfonó, A Kékszakáll, Parasztbecsület).
Békés Itala (1927)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. Főiskolai tanulmányait 1950-ben végezte. 1947 és 1956 között játszott az Úttörő Színházban, az Ifjúsági Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában és a Jókai Színpadon is. 1957-ben szerződött a Vidám Színházhoz, 1958-tól pedig a Madách Színház tagja. 1969-ben egyszemélyes színházat hozott létre, melyben kabaréval, monodrámával aratott sikert, valamint külföldön is vendégszerepelt (Mese a 12 találatról, Kár a benzinért, A vörös grófnő).
Béládi Miklós (1928-1983)
József Attila-díjas kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár. 1955-től tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, 1968-tól a Magyar Írók Szövetségének. 1956-1957 között, valamint 1960-1983 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében dolgozott. 1957-1960 között a Magvető Könyvkiadó irodalmi vezetője volt (Vándorének, A magyar vers, A közvetítő kritika).
Bényi Árpád (1931-2006)
festőművész. Debrecenben, a Tamás Ervin vezette Képzőművészeti Szabadiskolában kezdett rajzolni, festeni. Pályakezdőként Tiszaörsön, majd Kunhegyesen tanított. Itt érte az 1956-os forradalom. Egyik fametszetéből plakátot csináltak, amiért négyévi börtönbüntetésre ítélték. Folyamatosan részt vett megyei és országos kiállításokon. 1966-ban felvették a Művészeti Alapba, majd 1975-ben a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségébe. Ecset és stafeláj címmel művészeti és pedagógiai tapasztalatait összegező könyve jelent meg a Barbaricum Kiadó gondozásában.
Utassy József (1941–2010)
Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Főiskolai tanulmányait az ELTE BTK magyar–népművelés szakán végezte 1961 és 1967 között, az Eötvös-kollégium tagja volt. 1969-ben a Kilencek költőcsoport egyik alapítója volt. 1970-től a Magyar Írószövetség tagja lett. 1972-től szellemi szabadfoglalkozású. 1995-től a Magyar Írók Egyesületének tagja. 2002-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia tagja (Pokolból jövet, Fény a bilincsen, Farkasordító).
Bősze György (1941-2015)
Déryné- és Aase-díjas színész. 1965-ben színészként diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte. 1974-től a Népszínház, 1984-től a Nemzeti Színház tagja volt. 1989-től a Veszprémi Petőfi Színház társulatához szerződött. 2001-től a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt (Napló gyermekeimnek, Redl ezredes, Sorstalanság).
Richly Zsolt (1941-2020)
Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, animátor, grafikus, érdemes és kiváló művész. 1962-ben felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Főiskolán díszítő festő szakára, és a szakon akkor egyszeri alkalommal indított animációs osztály tagjaként szerzett diplomát 1966-ban. Diplomamunkája az Indiában c. animációsfilm volt, mely számos fesztiválsikert könyvelhetett el később. Diplomája megszerzése után a Pannónia Filmstúdió munkatársa lett, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig, több mint 25 éven át dolgozott (A kockásfülű nyúl, Kíváncsi Fáncsi, Árgyélus királyfi).
Mészáros Tamás (1947)
Jászai Mari-díjas újságíró, színikritikus, színházi rendező. 1971-ben szerezte meg diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán, de már 1968-ban megjelent első színikritikája az akkor indult Színház című periodikában. 1986 és 2010 között a Vígszínház vezető művészeti tanácsadója is volt, több darabot rendezett is (Kulisszák nélkül, Szabad/szemmel, Vészhelyzet).
Corinne Cléry (Corinna Piccolo, 1950)
olasz származású francia televíziós és filmszínésznő, fotómodell, manöken. Apróbb filmszerepek után 1975-ben vált ismertté, 1979-ben a James Bond sorozat Moonraker című filmjében ő kapta a „Bond-leányka” szerepét Roger Moore partnereként. Ezen kívül még számos francia, olasz és nemzetközi játékfilmben szerepelt.
Kerekes Valéria (1953)
színésznő. Zeneművészti Gimnáziumban érettségizett Belgrádban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1976-ban szerzett színészi diplomát. Pályáját 1976-ban a Szabadkai Népszínházban kezdte. 1981-ben az Újvidéki Színházban játszott. 1983-tól az Újvidéki Rádió színtársulatának tagja volt.
Timkó Eszter (1969) színésznő, különleges, mély tónusú hangja miatt rengeteg szinkronszerepe is van. 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A diploma megszerzése után a Madách Színház tagja lett. 2004-ben a József Attila Színházhoz szerződött. 2012-től az Újszínház tagja. (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Jadviga párnája, Hacktion: Újratöltve).
Chaka Khan (Yvette Marie Stevens, 1953
Tíz Grammy-díjas amerikai énekes, dalszerző, a rythm and blues és dzsesszszcéna kiemelkedő alakja, a „funk királynője”. A Rufus énekeseként aratta első sikereit, majd még sikeresebb szólókarrierbe kezdett. Becslések szerint világszerte több mint 70 millió lemezt adott el. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán és beválasztották a Rock and Roll Hall of Fame-be.
Amanda Plummer (1957)
háromszoros Primetime Emmy- és Tony-díjas amerikai színésznő. Színpadi munkáiról és olyan filmekben játszott szerepeiről ismert, mint a Joe és a vulkán, A halászkirály legendája, Ponyvaregény és Az éhezők viadala: Futótűz.
Timkó Eszter (1969)
Jászai Mari-díjas színésznő. 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a diploma megszerzése után a Madách Színház tagja lett. 2004-ben a József Attila Színházhoz szerződött. 2005-ben műsorvezetőként is kipróbálta magát, élőben vezette az Aranycsirke díjátadót. 2012-től az Újszínház tagja. Gyakori vendége a szinkronstúdióknak, különleges, mély tónusú hangja miatt rengeteg szinkronszerepe is van (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Egy bolond százat csinál, A merénylet).
Zalai Tamás (1971)
színész. A Békéscsabai Jókai Színházban kezdte pályáját 1993-ban. 1999 és 2001 között a Soproni Petőfi Színház társulatának tagja volt. 2002-től szabadfoglakozású színészként dolgozott.
Mészáros Árpád Zsolt (1974)
színész, énekes. 1997-ben kollégáival egy színházi vállalkozás keretében megalapította a NapFolt Produkciót. Színész diplomáját 1998-ban kapta meg, majd 2000-ben megszerezte a Színművészeti Egyetem és Kulturális Minisztérium színészdiplomáját is. Bár 1998-ban prózai diplomát szerzett, egyre jobban vonzották a zenés szerepek.
Kabai Lóránt (1977–2022)
költő, író, szerkesztő, kritikus, vizuális művész. 1993-tól kezdve rendszeresen publikált. Versei, prózái és fordításai, kritikái, recenziói, esszéi, tanulmányai, riportjai több lap is megjelentek. Számtalan hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepelt grafikákkal, fotókkal, festményekkel, kollázsokkal és mail art munkákkal; számos önálló kiállítása volt. Többek között tagja volt a Fiatal Írók Szövetségének, a József Attila Körnek, a Szépírók Társaságának. A Szép Költők Társasága elnöke 2002–2003 között.
Ezen a napon halt meg:
Johann Gottfried Walther (1684-1748)
német zeneszerző, orgonista, zenetudós., orgonaművész. Kora jelentős orgonaművészei közé tartozott, zeneszerzőként korálfoldolgozásairól nevezetes. Átírta Vivaldi több hegedűversenyét orgonára. Zenei lexikográfusként kiadott Musicalisches Lexikon oder Musicalische Bibliothek című műve jelentős, későbbi hasonló tárgyú lexikális művekre is hatott.
Martin van Meytens (1695-1770)
flamand származású svéd portréfestő. Korán vándorútra kelt, és Londont, Párizst, Bécset útba ejtve hosszabb időn át Itáliában tanult és dolgozott. 1730-ban Bécsben telepedett le, ahol az udvar és az arisztokrácia hamar megkedvelte. Kezdetben főleg zománcminiatűr képmásokat festett, a nagyméretű olajképek festésére csak Bécsben tért át. Állandó feladata volt az uralkodó pár, a császári család és az udvar tagjainak megörökítése.
Zsolnay Vilmos (1828-1900)
pécsi keramikusművész, nagyiparos. Bár festőművésznek készült, apja kívánságára 1853-ban átvette a családi üzlet irányítását. Miközben a manufaktúrát fejlesztette, végig alkotó művész maradt. Nagyon fontosnak tartotta új kerámiaanyagok kifejlesztését. Az ő találmánya az ún. porcelánfajansz és az épületdíszítésre alkalmazott fagyálló pirogránit. Kiemelkedő sikere volt 1878-ban, hogy a párizsi világkiállításon elnyerte a nagydíjat (Grand prix), s a francia Becsületrenddel is kitüntették.
(medgyesi) Balázs Árpád (1874-1941)
hegedűművész, zeneszerző, dalköltő. 1905-ben jelent meg az első nótakönyve, és húsz esztendő múlva már a hetedik önálló daloskönyve került a boltokba. 1936-ig már több mint kétszáz Balázs-nóta és népies műdal volt ismeretes, magyar költők verseit is megzenésítette (Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki, Kantinosné angyalom, Befordúltam a konyhára).
Raoul Dufy (1877-1953)
francia fauvista festő, textiltervező, illusztrátor. A festészet iránti érdeklődésének megfelelően 1895-től a helyi képzőművészeti iskola esti tanfolyamain vett részt. 1900-ban ösztöndíjjal Párizsba ment. Eredeti tehetségének legvitathatatlanabb értéke csodálatos rajzkészsége. Pontos és gyors jelekkel dolgozott, akár grafitceruzát, fekete vagy színes tust, olajat vagy vízfestéket használt. Élete vége felé igyekezett visszafogni páratlan palettájának színhatásait.
Csuka Zoltán (1901–1984)
József Attila-díjas vajdasági magyar költő, szerkesztő, műfordító, irodalomtörténész. 1922-ben indította el az első jugoszláviai-magyar irodalmi lapot, Út címmel. Költészetének első korszakát az expresszionizmus jellemzi, ezzel hagyományt teremtett a vajdasági magyar lírában (Tűzharang, Ellentmondás a halálnak, Bizonyságul).
Peter Lorre (1904-1964)
magyar származású amerikai színész. Megszökött otthonról, német nyelvterületen színészkedett, ebből a korszakból Fritz Lang M – Egy város keresi a gyilkost című filmjében, 1931-ben nyújtott alakításával jegyezték meg a nézők. A nemzetiszocialisták térnyerése miatt Párizsba, onnan Londonba ment, ahol többek közt Hitchcockkal is dolgozott, végül Amerikában színészkedett (A máltai sólyom, Casablanca, 80 nap alatt a Föld körül).
Komoróczy György (1909-1981)
történész, polonista, főlevéltáros. Lengyelországgal fiatal korában foglalkozott inkább. Levéltári vezetőként irányította Hajdú-Bihar Megye történeti értékű iratainak egybegyűjtését és kutathatóvá tételét, valamint fontos levéltári kiadványokat indított el. Történészként több, mint 150 publikációt jegyzett, főképp középkori gazdaság- és társadalomtörténeti, illetve tudományt népszerűsítő munkát végezve.
Giulietta Masina (1921-1994)
olasz színésznő, Federico Fellini filmrendező felesége. Gyerekként szinte minden művészi ágban kipróbálta magát: énekelt, balettozott, zongorázott és hegedült. Tizenévesen gyakran szerepelt rádióműsorokban, színházban is kapott kisebb szerepeket. Tizennyolc éves korában jelentkezett a Drámai Művészetek Akadémiájára, ahol a bizottságot elkápráztatta őstehetségével. Fellinivel kalandos körülmények között ismerkedtek össze, és 1943 őszén, mindössze kilenc hónapi jegyesség után házasságot kötöttek (Országúton, Cabiria éjszakái, Júlia és a szellemek).
Hana Hegerová (Carmen Mária Štefánia Farkašová, 1931–2021)
szlovák énekesnő, színésznő. A színművészi diploma megszerzése után a zsolnai színházhoz szerződött. 1957-ben fedezte fel Juraj Berczeler zeneszerző, 1958-ban Prágába költözött. Az 1960-as évek közepétől kezdett szólóban fellépni Mirko Dvořák zenekarával. Az 1970-es évek végén a csehszlovák hatóságok folyamatosan megnehezítették, hogy külföldön fellépjen. A koncertezést 2011-ben fejezte be.
(ifj.) Nagy Zoltán (1966–2008)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész. Balettművészként végzett az Állami Balett Intézetben 1986-ban. Már 1985-től tagja volt a Magyar Állami Operaháznak, 1987-től pedig magántáncosa lett. 1995-től a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistája volt. A Magyar Táncművészeti Főiskola rektora volt 2006-tól haláláig.
