Névnapok: Franciska, Ajád, Domán, Dominik, Domokos, Domonkos, Domos, Elmira, Elvira, Fáni, Fanni, Gergely, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Katalin, Katarina, Katerina, Katica, Katinka, Kató, Katrin, Katrina, Metód, Rebeka
Események:
1640 – Pierre Corneille Horatius című darabjának premierje Párizsban.
1842 – a milánói Teatro alla Scalában bemutatják Giuseppe Verdi Nabucco című négyfelvonásos operáját. ––> Nabucco
1844 – Giuseppe Verdi Ernani című négyfelvonásos operájának bemutatója Velencében (Teatro la Fenice). ––> Verdi: Ernani
1861 – a pesti Nemzeti Színházban első alkalommal került színre Erkel Ferenc Bánk bán című operája.
1868 – Ambroise Thomas Hamlet című operájának premierje Párizsban.
1897 – Gustav Mahler 3. (d-moll) szimfóniájának egy részének ősbemutatója Berlinben.
1929 – Párizsban bemutatják Marcel Pagnol Marius című vígjátékát (1931-ben Korda Sándor rendezett filmet a mű alapján).
1979 – bemutatják az Egyesült Államokban az Átjáró című filmet, J. Lee Thompson rendezésében és Anthony Quinn főszereplésével.
2022
– Lionel Richie amerikai énekes-dalszerző megkapja a Library of Congress Gershwin-díjat a washingtoni DAR Constitution Hallban.
– Charles Darwin természettudóstól származó ellopott jegyzetfüzetek, köztük híres „életfa” vázlata, 22 év után titokzatosan visszakerültek a Cambridge-i Egyetem Könyvtárába.
Ezen a napon született:
Josef Mysliveček (1737-1781)
cseh zeneszerző. 1744-től filozófiát és irodalmat tanult ikertestvérével együtt a prágai egyetemen. Később zeneszerzői tanulmányokat kezdett, valamit orgonázni tanult. Örökségéről lemondott testvére javára, hegedűsként kereste kenyerét. Első művét 1763-ban hozta nyilvánosságra. Waldstein gróf támogatásával Velencébe utazott, hamarosan a legjobban fizetett operaszerzővé vált Itáliában. Híre Európa-szerte elterjedt.
Aleksander Orłowski (1777-1832)
lengyel rajzoló, grafikus és festő. A Lengyelországban élő Jean-Pierre Norblin de La Gourdaine francia festőnél tanult. Később Szentpéterváron képezte magát, majd K. P. Romanov orosz nagyherceg udvari festője lett. Szenvedélyesen rajzolt, temperamentumos képeit sokféle technikával készítette. Legfontosabb munkái karikatúrák, lovas képek, különféle lengyel típusokat és kozákokat ábrázoló művek voltak, de portrék és csatajelenetek is (A prágai mészárlás, A racławicai csata, Téli utazók).
Szerdahelyi József (1804–1851)
színész, operaénekes (bariton), zeneszerző, operarendező. Nagy kedvvel játszott kisebb drámai szerepeket, noha hajlamai a dalmű felé vonták. Nemsokára alkalma nyílt e hajlamát követhetni és a magyar dalmű egyik alapítója lett. Igen sokoldalú ember volt, s így belőle minden kitelt: mint drámai színész, énekes, zeneszerző, műfordító, színrealkalmazó, rendező, egyaránt fényesen megállotta helyét.
Tarasz Hrihorovics Sevcsenko (1814-1861)
ukrán költő, prózaíró, festő, grafikus és humanista. Kitűnvén szellemi képességeivel, Zsukovszkij, a költő és Brjullov festő közbenjárására felszabadították a jobbágyi rendből és 1838-ban felvették a festőakadémiába. A festészet mellett különös vonzalommal viseltetett a költészet iránt és szorgalommal művelte azt, egymás után írva bánatos, mélységes érzelmű költeményeket anyanyelvén, az ukrán nyelven. 1847-ben internálták az Orenburgi kormányzóságba és csak 1857-ben kapta vissza szabadságát, különösen Tolsztoj grófnő közbenjárására. Legkiválóbb gyűjteményes munkája a A kobzos című gyűjtemény.
Lovik Károly (1874-1915)
író, újságíró, szabadkőműves, neves lószakértő. 1893-tól hírlapíró. 1898-ban felvették a Demokratia páholyba, amelynek hosszú időn keresztül aktív tagja volt. 1904-ben Kapus nevű lovával megnyerte az akkor nemzetközi lóversenyéletben is fontos Szent István-díjat. 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia a Vándormadár című regényét a Péczely-díjjal tüntette ki. Haláláig a Kiss József szerkesztette A Hét című folyóirat munkatársa. Bár regényei igen jól megírtak, nemzedéke java terméséhez tartoznak, igazi értékei novelláiban találhatók. Novelláskötetei olyan körképét adják kora úri világának, amely egyben ítélet is erről az életformáról (Leveles láda, Az arany kéz, A lovassport története).
Palágyi Lajos (Penyáska Alajos, 1876-1932)
színművész, színigazgató. Beiratkozott Horváth Zoltán színiiskolájába, karrierjét vidéken kezdte. Jellemábrázolása realista stílusú, természetes modorú volt, a hangsúlyt a mozgásra és a beszédre helyezte. 1907-ben lett a miskolci színház igazgatója, 1920-tól 1923-ig pedig a Szegedi Nemzeti Színház élére került.
Barta Lajos (1899–1986)
szobrász. 1911-től a Budapesti Iparművészeti Főiskola növendéke, 1915–1916-ban Telcs Ede magántanítványa. 1920–1922 között itáliai tanulmányúton járt. Művészetében sajátos módon ötvözte a klasszikus avantgárd törekvéseit a Kelet-európai folklorisztikus hagyományokkal. Minden művét áthatja egyfajta archaikus erő, amely a természeti formák egyszerűségét követi. Pályája végére formanyelve teljesen letisztult, utalásszerűen egyszerű geometrikus formái magukba sűrítik a természet valamennyi alakzatát. Plasztikái így egyszerre absztraktak és organikusak.
Lénárd Sándor (1910-1972)
orvos, művelődéstörténész, költő, író, műfordító, klasszika-filológus, gasztrotörténész. Tucatnyi nyelven tudott, verset németül írt, prózát olaszul, németül, angolul és magyarul. Levelezett a világ különböző részein élő, hozzá hasonló új-humanistákkal. Írt verseket, tanulmányokat, regényeket, szakácskönyvet és gasztrotörténeti cikksorozatot, számos művét maga illusztrálta. Egyik hobbija a főzés, az emlékezők szerint kiválóan értett hozzá (Völgy a világ végén, Völgy a világ végén s más történetek, A római konyha).
Mamcserov Frigyes (1923-1997)
filmrendező és forgatókönyvíró. 1949-1953 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, 1953-1956 között a Hunnia Filmgyár dramaturg-gyakornoka volt. 1956-1958 között a brüsszeli Munkás Filmintézet, valamint Londonban a Filmpartner Ship számára készített filmeket. 1958-ban hazatért. 1962-től a Magyar Televízió rendezője is volt (Tanár úr kérem!, Alfa Rómeó és Júlia, Illetlenek).
Bereczky Júlia (1928–2007)
színésznő, rendező. 1954-ben végzett a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Nyugdíjazásáig a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt. 1989 februárjában férjével, Barkó Györggyel áttelepült Magyarországra. 1989-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 2000. novemberétől a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.
Fehér Miklós (1929-1994)
Jászai Mari-díjas díszlettervező, érdemes- és Kiváló Művész. Az Atelier rajziskolában 1944-től kezdett rajzzal foglalkozni, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, ahol 1954-ben szerzett diplomát. 1959 és 1967 között a szolnoki Szigligeti Színházban, 1967 és 1970 között a Veszprémi Petőfi Színházban dolgozott. 1970-től haláláig a Vígszínház díszlettervezője volt.
Gyurkovics Zsuzsa (1929)
Jászai Mari-díjas színésznő. A Színművészeti Akadémián tanult, majd 1951-ben a győri Kisfaludy Színházhoz került. 1954-ben a Nemzeti Színházhoz, 1958-ban a Madách Színházhoz szerződött. 1961-ben kiment az NDK-ba, ahol négy évig élt. Miután hazatért, újból a Madách Színház művésze lett. 1966-tól a Vidám Színpadnál játszott egészen 1989-ig (2×2 néha 5, Családban marad, De kik azok a Lumnitzer nővérek?).
Raúl Juliá (1940-1994)
portoricói születésű amerikai színész. A főiskolai diploma megszerzése után válaszút elé került: ő a színészi pálya felé vonzódott továbbra is, szülei azonban azt szerették volna, ha Puerto Ricóban folytatja jogi tanulmányait. Raúl azonban ragaszkodott a színészethez (Rágógolyó futam, Ártatlanságra ítélve, A zöldfülű).
Aczél Géza (1947)
József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, újságíró, az Alföld főszerkesztője. A magyar avantgárd újra-felfedezésének ösztönzője. 1971-1978 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetének könyvtárosa volt. 1975-ben megszerezte a doktori címet Kassák Lajos avantgárd korszakának témakörében. 2020-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Irodalmi Osztályának szenior tagja (Másnapos freskó, Kassák Lajos, [búcsú]galopp).
Ornella Muti (Francesca Romana Rivelli, 1955)
olasz színésznő. 5 éves korában kezdett filmezni, és néhány év alatt a legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb színésznők sorába emelkedett. Filmjei széles műfaji skálát képviselnek. Színésznői képességeiről megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint nem annyira tehetségének, mint inkább feltűnő szépségének köszönhette ragyogó karrierjét (Az élet szép, Oscar, A nagymenő).
Bajor Imre (1957-2014)
színész, humorista. Színészi pályáját az Állami Déryné Színházban kezdte 1976-ban, 19 évesen. 1984-től öt éven át az Állami Déryné Színház színésze volt, majd 1989-től a Játékszínben játszott, 1999-től szabadfoglalkozású színészként dolgozott, emellett az abban az évben indult Heti Hetes állandó tagja volt. Többször szinkronizált is (Sortűz egy fekete bivalyért, Hótreál, Meseautó).
Juliette Binoche (1964)
Oscar- és BAFTA-díjas francia színésznő. 15 évesen egy párizsi középiskola színészi tagozatára, majd a Nemzeti Színművészeti Iskolába járt. 1982-ben, 18 évesen epizódszerepet kapott egy független filmben. Első nagy áttörést hozó szerepét 24 évesen kapta. Az elismertséget a lengyel rendező Krzysztof Kieślowski Három szín filmtrilógiája hozta meg számára, a Három szín: kékben nyújtott alakításáért César-díjat, Európai Filmdíjat, és a Velencei Filmfesztiválon a legjobb női főszereplőnek járó díjat kapott. Pályája csúcsát 1996-ban Az angol beteg című film jelentette, ahol egy Hana nevű ápolónőt alakít a második világháború idején játszódó, Almásy László életét feldolgozó alkotásban. A film 12 Oscar-jelölésből 9 díjat söpört be, Juliette Binoche mint a legjobb női mellékszereplő kapott díjat (Csokoládé, Bűnös viszonyok, Senki fia).
Cserna-Szabó András (1974)
József Attila-díjas író, újságíró. 1992–1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1997 óta rendszeresen publikál novellákat, esszéket, gasztronómiai írásokat. 1998–2000 között a Sárkányfű című irodalmi és művészeti folyóirat prózarovatát szerkesztette. 1998–2001 között a Magyar Konyha gasztronómiai folyóirat főmunkatársaként dolgozott. 2006–2009 között a Unit magazin főszerkesztője. 2012-től a Hévíz című irodalmi lap szerkesztője, 2018-tól főszerkesztője. ––> „Másfelé nem bír menni. Ilyen a troli”
Oscar Isaac (Óscar Isaac Hernández Estrada, 1979)
guatemalai származású amerikai színész és zenész. New Yorkban a Juilliardon végzett. A mozifilmek mellett több tévésorozatban is látható volt (Llewyn Davis világa, Ex Machina, X-Men: Apokalipszis).
Rekop György (1984)
humorista. Az ELTE Természettudományi karán diplomázott 2009-ben. 2008 májusában a Godot Dumaszínházban fedezték fel tehetségét, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján. 2009-2013 között tagja volt a Dumaszínháznak. Jelenleg szabadúszó humorista, blogger.
Ezen a napon halt meg:
Leonardo Bruni (1370?-1444)
itáliai humanista, történetíró és államférfi. Legfontosabb munkája ‘A firenzei nép története’, amit az első modern történeti munkának is neveztek. Ő írt elsőként hármas felosztásban az emberiség történetéről, azaz ő alkalmazta először az antikvitás, középkor, modern kor nézetet. Egyik leghíresebb munkája az ‘Új Cicero’, ami a római államférfi életrajza. Szintén írt életrajzi munkákat olaszul Dantéról és Petrarcáról is.
Lányi Sámuel (1792-1860)
vízépítő mérnök, festőművész. Részt vett a magyarországi folyók felmérésében. Fiatal korában Müller János Jakabnál tanult rajzolni és festeni. Barabás Miklós baráti köréhez tartozott, de mérnökként csak kedvtelésből festegetett, elsősorban táj- és arcképeket.
August Ewald König (1833-1888)
német regényíró. Miután 1854-től 3 évig szolgált a hadseregnél, könyvvezető lett, de otthagyta és egészen a szépirodalom felé fordult. Kölnbe ment. Humorisztikus vázlatokkal kezdte írói pályáját, témáit leginkább a katonai életből merítette (Az uj orvos, Szerelem és érdek, A zsarnok).
Edmund von Hellmer (Hellmer Edmund, 1850-1935)
osztrák szobrász. 1879 és 1922 között a bécsi Akadémia professzoraként tanított. A historizmus jeles képviselője, akinek neobarokk stílusára Adolf von Hildebrand volt hatással. Emlékművei és szoborportréi egyaránt jelentősek (Ifj. Johann Strauss; Castalia-kút; Goethe emlékmű).
Frank Wedekind (1864-1918)
német drámaíró. Stílusa expresszionista, szecessziós, de a jelenetek ábrázolásában gyakran naturalisztikus: ezek csak egymásutánjukban keltenek groteszk hatást. Strindberggel együtt őt nevezhetjük az expresszionizmus előfutárának. Első darabját A tavasz ébredését 1891-ben írta (A hőstenor, A Föld szelleme, A szerelem elvakít).
Horváth János (1878-1961)
Kossuth-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az egyetemen kora legkiválóbb hazai tudósai oktatták filozófiára, művelődéstörténetre, német filológiára, nyelvészetre, ófrancia, provanszál és spanyol nyelvre. Foglalkozott az ókori klasszikusokkal, magyar irodalom történetével, a finnugor nyelvészettel. 1911-ben Baros Gyula és Pintér Jenő mellett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megalapítója volt. Írói kritikái híresek voltak (Aranytól Adyig, Rendszeres magyar verstan, A magyar irodalom fejlődéstörténete).
Sárdy János (1907–1969)
operaénekes (tenor), színész, érdemes művész. Fiatalon gyakran énekelt esküvőkön, temetéseken. Rendszeresen szerepelt amatőr színielőadásokon. 1936-ban lett ösztöndíjasa az Operaháznak. 1938-tól 1958-ig volt az Operaház állandó tagja. 1942-től a Fővárosi Operettszínházban is föllépett. Legemlékezetesebb alakításait magyar operákban és operettekben nyújtotta. 1940-ben kezdett el filmekben is szerepelni (Leányvásár, Könnyű múzsa, Mágnás Miska).
Jankovich Ferenc (1907–1971)
Kossuth-, Baumgarten- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. 1932–34 között francia állami ösztöndíjjal a Sorbonne hallgatója, majd tanársegédként dolgozott a Keleti Nyelvek Főiskoláján, itt jelent meg első verseskötete. Munkatársa volt a Nyugat, Válasz, Kelet Népe, Magyar Csillag című folyóiratoknak. Az ötvenes években visszavonult a kulturális szervezői tevékenységtől, az évtized elején költőként nem publikált, történelmi regényeket írt és idegen szerzők műveit fordította. Költői életművét prózai alkotásainak gazdag sora: társadalmi-, történelmi regények, háborús napló, memoár, népszerű irodalomtörténet és műfordításai teszik teljessé (Szalmapapucs, Dunántúli végeken, Csillagfényben).
Darvas Szilárd (Darvas Konstantin Szilárd, 1909–1961)
költő, író, humorista, konferanszié. Nyomdásznak tanult, már fiatalon jelentek meg versei. 1943-ban a Katakomba – két keresztény beszélget háborúellenes verséért hadbíróság elé állítják, 1944-ben katonaszökevény. A háború után kezdett el újságírással foglalkozni. Terjedelmes életművének jelentős része másfél évtized produktuma. Vezetett kabarészínházat, több száz humoreszk mellett írt forgatókönyvet, színdarabot, bábjátékot, kabaréjelenetet, sanzont, táncdalt és nem utolsósorban konferanszokat (Ember az óramutatón, Nevetni is lehet!, Nem wurlitzer a verkli).
Fernando Rey (Fernando Casado Arambillet, 1917-1994)
spanyol film-, színházi és televíziós színész, aki mind Európában, mind az Egyesült Államokban sikeres karriert futott be. Legismertebb szerepei a Luis Buñuel rendezte Tristana, A burzsoázia diszkrét bája, A vágy titokzatos tárgya, valamint a Francia kapcsolat).
Charles Bukowski (Henry ~, 1920–1994)
német származású amerikai költő, író. Termékeny író volt, több ezer költeményt, több száz novellát és hat regényt jegyez; több mint ötven könyve jelent meg nyomtatásban. Rendszeresen emlegetik a skid row (nyomornegyed) koszorús költőjeként. Stílusa nagy hatással volt kortársaira, akik gyakran utánozták azt (Tótumfaktum, A semmitől délre, Macskák).
Pádua Ildikó (1921-2004)
Aase-díjas színésznő. 1947-ben végzett az Országos Magyar Színművészeti Akadémián. 1945-1947 között a Madách Színház, 1947-1949 között a Nemzeti Színház, 1949-1951 között a Vidám Színpad tagja volt. 1951-től haláláig a Madách Színházban játszott (A pénzcsináló, A tanú, Kakuk Marci).
Vidor Miklós (1923–2003)
József Attila-díjas író, költő, műfordító. 1947-ben német–magyar-esztétika szakos diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1950-től szabadfoglalkozású író. Regényeiben és novelláiban a szerelem, a házasság, a család ellentmondásait elemezte. Ifjúsági művei pszichológiai igényességgel ábrázolták a kamaszok életét (Fölszáll a köd, Fiúk és apák, A zsákos ember).
Szőnyi G. Sándor (1928-2012)
Balázs Béla-díjas dramaturg, rendező, kiváló művész. 1951–1956 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult. 1956–1958 között az alakuló Magyar Televízió dramaturgja lett. 1958-tól a Magyar Televízió rendezőjeként dolgozott. 2004–2007 között a Tv-s Művészek Társaságának alelnöke, 2007-től tiszteletbeli alelnöke volt (Csak semmi pánik; Jó estét nyár, jó estét szerelem; Az a szép fényes nap).
Elbert János (1932-1983)
József Attila-díjas irodalomtörténész, műfordító. Az 1956-os megalakulása után munkatársa lett a Nagyvilág című folyóiratnak, amelynél csaknem két évtizedig dolgozott. Közben orosz, lengyel, angol irodalmat fordított, emellett műfordítói és szovjet irodalomtörténeti előadásokat tartott az ELTE-n, mint a világirodalmi tanszék adjunktusa. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is.
Halász Péter (1943-2006)
avantgárd író, rendező, színész. 1962–1969 között az Universitas Együttes tagja, az Egyetemi Színpadról való kiválása után 1969-ben saját színházat alapított Kassák Ház Stúdió néven. Több művét és előadásukat betiltották. 1976-ban emigráltak, Squat Színház néven működtek tovább, először Nyugat-Európában, majd New Yorkban telepedtek le. Halász 1991-ben visszatért Magyarországra, a budapesti Katona József Színházban, a Színművészeti Főiskolán, az Új Színházban és a Nemzetiben is rendezett. Még életében felravataloztatta magát, hogy ily módon jelen lehessen saját temetésén (Sanyi és Aranka, Slicc, A napfény íze).
Robert Mapplethorpe (1946-1989)
amerikai fotóművész. Legtöbb alkotása erősen stilizált fekete-fehér portré, de gyakran fényképezett virágokat és férfiaktokat is. Homoerotikus töltetű képei kapcsán komoly társadalmi vita bontakozott ki.
Soproni Ági (Schwartz Ágnes, 1949-2000)
színművész. 1975-ben szerzett oklevelet a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1979-ben a Várszínház–Népszínház tagja, 1983 és 1989 között a Nemzeti Színházban játszott. 1990-től meggyilkolásáig szabadfoglalkozású művész.
