Névnapok: Géza, Cézár, Décse, Gécsa, Gyécsa, Tacitusz, Taráz, Tarcal, Tarcsa, Tarsa, Tege, Valda, Vanda.
Események:
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja hazánkban.
Szökőévben e napon 24-e névnapjai vannak, míg a maiak 26-ra esnek.
1705 – Georg Friedrich Händel Néró című operájának bemutatója Hamburgban.
1830 – Párizsban bemutatják Victor Hugo Hernani című drámáját.
1907 – George Bernard Shaw A nőcsábász című darabjának premierje Londonban.
1953 – bemutatásra kerül Leonard Bernstein, Betty Comden és Adolph Green szerzők Csodálatos város című musicalje a NYC-i Winter Garden Theatre-ben.
1992 – Muddy Waters életműdíjat kap a 34. Grammy-díjátadón.
1995 – Frank Sinatra utolsó fellépése Palm Desertben (Kalifornia, Marriott Ballroom, ).
2009 – a washingtoni Fehér Házban Stevie Wonder amerikai énekes-dalszerző megkapja a Kongresszusi Könyvtár Gershwin-díját.
Megszületett Carlo Goldoni (1707-1793) velencei komédiaíró, szövegíró, dramaturg és ügyvéd.
Hagyományos figurák mellett, főhőseit egyénivé, valóságossá tette, műveit társadalmi tartalommal látta el. A színpadon eltűnt a színészek addig viselt álarca. Tanulmányait Riminiben, majd Perugiában végezte, de 1721-ben vándorszínésznek állva megszökött. 1725-ben már joghallgató Paviában, de a város hölgyeiről szatirikus hangú verset írt, ezért kicsapták. 1731 után ügyvédként dolgozott. 1747 után végleg az irodalom mellett döntött, több színtársulathoz csatlakozott és színházi íróként dolgozott. 1762-ben Párizsba utazott, hogy ellenfeleit kikerülje, és a Párizsi Olasz Színház művészeti vezetője lett. XV. Lajos 1780-tól évjáradékot adott neki, amit 1792-ben a Forradalom Törvényhozó Gyűlése elvett tőle, s csak halála után egy nappal adta vissza a Konvent. Jelenlegi ismereteink szerint 120 színművet írt, életműve maga is terjedelmes (Két úr szolgája, A patikus, Leselkedők).
Megszületett Pierre-Auguste Renoir (1841–1919) francia impresszionista festőművész.
13 éves korában porcelánfestőnek kezdett tanulni, 15 éves korától már olyan jó eredményeket ért el, hogy a manufaktúrában tapasztalt munkásoknak való, igényes feladatokat bíztak rá. Szabadidejében gyakran látogatta a Louvre-t. 22 esztendős volt Renoir, amikor mestere, Gleyre a szemére vetette, hogy „szórakozásból fest”. Azt válaszolta, hogy természetesen, ha nem szórakoztatná, sohasem kezdett volna el festeni. Ars poeticája lehetne a következő kijelentése: „A föld az istenek paradicsoma: ezt akarom megfesteni.” Soha nem lett hűtlen önmagához, veleszületett életöröme, derűje, kiegyensúlyozottsága sohasem hagyta el, s ugyanezt az életörömöt, derűt, kiegyensúlyozottságot tükrözi valamennyi festménye, ezért kedvelik műveit a világ minden táján. Festészete szüntelen ünnep, elébünk varázsolja korának kis paradicsomait, amelyekben ma is örömünket leljük (Nagy fürdőzők, A hinta, Két olvasó lány).
Megszületett Karl May (Karl Friedrich May, 1842-1912) német író.
Minden idők legtöbb könyvet eladó német írója, legnagyobb nem angolszász szerzője az amerikai vadnyugatnak. Munkái között megtalálhatjuk a két nagyon népszerű német dalt, a „Vergiss mich nicht”-et és az Ave Maria egyik változatát. Kezdetben a tanári pályával próbálkozott, később íróként próbált szerencsét, de sokáig kudarcot vallott. 1875-ben sikeresen megállapodott írásainak kiadásáról, és egy csapásra népszerű emberré vált. A legtöbb könyvében egyes szám első személyben írt a főszereplőről, gyakran saját tapasztalataira alapozva az éppen aktuális történet megírásánál. A Vadnyugaton soha nem járt, Észak-Amerikában 1908-ban járt először, de akkor sem utazott a New York állambeli Buffalónál nyugatabbra. Ismeretének hiányát sikerrel pótolta élénk képzeletével, széles körű olvasottságával, korabeli térképek, útleírások, néprajzi és nyelvészeti publikációk tanulmányozásával. Munkássága hihetetlen sikert aratott Európában. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították, többek között latinra, volapükre és eszperantóra is. Világszerte több mint 200 millió May-könyvet értékesítettek. Ennek ellenére művei alig ismertek az angolszász világban (Winnetou, Az Ezüst-tó kincse, Medveölő fia).
Megszületett Enrico Caruso (1873–1921) olasz operaénekes.
Ő volt az első sztártenor, akit főleg a lemezfelvételei tettek híressé. Mivel nem kapott megfelelő képzést, a magas hangokkal problémái voltak, ezért a felső regiszterben valamiféle falzettet énekelt, amiért sokan csodálták. Tizennyolc éves korában, mutálása után nagy csalódására világos bariton lett az akkoriban igen nagy népszerűségnek örvendő telt tenor hangszín helyett. Kezdetben hányatott életet élt, több helyre meghívták, de sehol nem sikerült átütő sikert aratnia. Az 1897-es év hozta meg számára az első igazi elismeréseket. Leopoldo Mugnone és Puccini ekkor fedezte fel tehetségét. Puccini előtti meghallgatáson ezt kérdezte tőle: „Ki küldte hozzám? Isten?”. Innentől megállíthatatlanul haladt a siker felé. Elhunyta után hagyatékát kilencmillió dollárra becsülték – addig még énekes ekkora vagyont nem hagyott hátra maga után.
Meghalt Dési Huber István (1895-1944) posztumusz Kossuth-díjas festőművész, grafikus.
Korábban a kubizmus, majd az expresszionizmus kifejezésmódja érezhető művein, Vincent van Gogh drámai festészete erős hatással volt rá.
Művészete összekötő volt a Derkovits-féle expresszionizmus és az ún. alföldi iskola expresszív realizmusa között. Önéletrajza szerint volt munkás, inas, pincér, kifutó, csavargó. Az első világháború kitörésekor önkéntesként bevonult, negyven hónapot töltött harctereken. A háború után egy ideig Erdélyben maradt, rajziskolába járt, ugyanakkor apja műhelyében arany- és ezüstművességgel foglalkozott. 1921-ben Budapestre költözött és a Kisképző iparművészeti iskolát, majd a Podolini Volkmann Artúr-féle szabadiskolát látogatta. A híres képtárak tanulmányozása mellett Torinóban a Quadriennalén és Firenzében a nemzetközi rézkarckiállításon is megjelent. 1927-ben tért vissza Magyarországra, és belépett a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) tagjai közé. Az illegális kommunista mozgalomban tevékenykedett. Egyre növekvő érdeklődéssel és megértéssel fordult a paraszti világ felé, képein sorsuk tolmácsolójává lett (Várandós asszony, Vén kubikos, Szamos a nyúlgátakkal).
Meghalt Psota Irén (1929-2016) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Rögtön leszerződött a Madách Színházhoz, ahol 1980-ig játszott. 1980–82 között a Népszínház, majd 1982-től 1990-ig a Nemzeti Színház tagja lett, utána visszatért a Madáchba. Az általa ábrázolt karaktereknek szinte nincsenek határai. Szerepei a tragédiától a musicalen át a vígjátékig terjedtek. Groteszk, olykor fanyar, temperamentumos, szelíd, vad, kemény, lágy, letisztult, vibráló. Minden alakítását összetetten, egyedi módon ábrázolta. A tragédiákban finoman meg tudta csillogtatni a humort, éppúgy, mint a vígjátéki szerepeiben rejtőzködő tragédiát. Tette mindezt a csak rá jellemző egyedi, utánozhatatlan gesztusaival, senkivel össze nem téveszthető orgánumával. Számos filmben nyújtott feledhetetlen alakítást (Lopott boldogság, Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Férjhez menni tilos!).
Ezen a napon született:
Armand-Louis Couperin (1727-1789)
francia zeneszerző, orgonista, csembalóművész. 1748-ban apja halála után követte a őt Saint-Gervais templom orgonistájának a székében. Ezt a pozíciót 1650-óta töltötték be a család különböző tagja és még az elkövetkező több mint száz évben szintén Couperinok lesznek a templom orgonistái, egészen Céleste-Thérèse Couperin 1860-ban bekövetkezett halálig. Emellett még számos más hasonló pozíciót is betöltött. Meglehetősen kisszámú zenemű alkotja életművét, műveinek túlnyomó többsége kamara- és csembalódarab (A rettenthetetlen, Csembalódarabok, Gyengéd érzések).
Török Sándor (1904-1985)
Baumgarten-díjas író, műfordító, újságíró, antropozófus. 1923-tól az Ellenzék munkatársa, majd 1924-től rendőri és törvényszéki riporter az Újságnál. Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak. Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt. 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett (Csilicsala csodái; Hahó, Öcsi!; Kököjszi és Bobojsza).
Gert Fröbe (Karl Gerhart „Gert“ Fröbe, 1913-1988)
német színész (Goldfinger, Tíz kicsi néger, Az esernyőtrükk).
Anthony Burgess (John Burgess Wilson, 1917–1993)
brit regényíró, költő, zeneszerző, műfordító, újságíró, zongorista, nyelvész, tudósító. Manchesterben született, az Egyesült Államokban és Európában is élt. Művei főleg a fikción alapulnak. Az egyik legjelentősebb alkotása a Gépnarancs, mely egy elképzelt jövőben játszódik, központi témája pedig az erőszak (Beteg a doktor, A narancsműves testamentuma, Földi hatalmak).
Benkő Samu (1928–2021)
Széchenyi-díjas erdélyi magyar művelődéstörténész, a Bolyai-kutatás kiemelkedő alakja, az MTA külső tagja. A Bolyai Tudományegyetem filozófia karán tanári oklevelet szerzett. 953-tól a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében lett kutató. 1957-58-ban a Korunk szerkesztőjeként dolgozott. 1975-től 1988-as nyugdíjba vonulásáig a Román Akadémia kolozsvári könyvtárának volt tudományos főmunkatársa (Sorsformáló értelem, Újrakezdések, Monológ alkonyatban).
Gyöngyössy Imre (1930-1994)
Balázs Béla-díjas filmrendező, író, költő, dramaturg és forgatókönyvíró. Pannonhalmán, a bencéseknél végzett. 1954 és 1956 között irodalmi tevékenységet folytatott. Rehabilitálása után megkezdhette tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán, ahol 1961-ben kapta meg rendezői diplomáját. Első játékfilmjét 1969-ben forgatta. Az 1970-es évek végétől az NSZK-ban élt és dolgozott (Virágvasárnap, Szarvassá vált fiúk, Jób lázadása).
Pápai Erzsi (1934-2017)
Jászai Mari-díjas színművész. 1953-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1953-tól 1989-ig – nyugdíjazásáig – a Nemzeti Színház tagja volt. 1989 óta a Nemzeti Színház Örökös Tagja (Katonazene, Moszkva tér, De kik azok a Lumnitzer nővérek?).
Sir Tom Courtenay (1937)
Golden Globe-díjas angol színész. Három évig egyetemre járt, majd a Királyi Drámai Akadémia növendéke volt. 1960 óta színész. Pályafutása a televízió kamerái előtt indult. A neves filmrendező, Tony Richardson fedezte fel a film számára. 1965-ben a Doktor Zsivágó című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. 1983-ban pedig Az öltöztető című filmjéért (A hosszútávfutó magányossága, Patkánykirály, Éjféli gyors Lisszabonba).
George Harrison (1943-2001)
világhírű brit zeneszerző, zenész, producer. Elsősorban úgy ismert, mint a mai zenetörténet egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású zenekarának, a The Beatles-nek a szólógitárosa, „a Csendes Beatle”. Bár a Beatles utolsó éveiben már dolgozott a saját nagylemezén, az együttes 1970-es feloszlása után kezdett szólókarrierbe.
Vidovszky László (1944)
Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zenepedagógus. 1958-tól 1962-ig a szegedi Zeneművészeti Szakiskolában zeneszerzést tanult. 1962–1967 között zeneszerzői tanulmányait végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1972 és 1984 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetében tanított zeneelméletet. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja (Schroeder halála, Kortárs magyar zene fagottra és zongorára, Magyar hangtájak).
Rózsa Sándor (1945)
operaénekes (tenor), színész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán tanult énekelni. 1968-tól a szolnoki Szigligeti Színház, 1970-től a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1972-től a Miskolci Nemzeti Színházhoz, 1976-tól a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1984-től győri Kisfaludy Színház operatársulatának művésze volt. 1986-tól a Magyar Állami Operaház magánénekeseként számos főszerepet énekelt.
Nyári István (1952)
Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a hiperrealizmus egyik legnagyobb hazai ikonja. 1977-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola reklámgrafika szakán. 1978 óta foglalkozik képzőművészettel. A 70-es, 80-as évek fordulóján hiperrealista, fényképszerűen megfestett képekkel jelentkezett. Érdeklődése ezek után a giccs és a képzőművészet kapcsolata felé fordult. Egyéni kiállításai mellett számos csoportos tárlaton vett részt itthon és külföldön. 2019-ben felkerült a legdrágább élő és nem élő magyar képzőművészek listájára. Rokonszenvez a Lowbrow mozgalommal, de alapvetően pop-szürrealistának tartja magát.
Besztercei Zsuzsa (1955)
színésznő. Mindkét szülője színész volt, gyermekszínészként már a Fővárosi Operettszínházban szerepelt. Színészi diplomáját 1977-ben szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte. 1978-tól a Budapesti Gyermekszínház színésznője volt. 1982-tól a Józsefvárosi Színházhoz szerződött. 1986-tól az Arany János Színház tagja volt. 1994-től szabadfoglalkozású színművésznő.
Keveházi Gábor (1953)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncos, koreográfus, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Tanulmányait az Állami Balettintézetben végezte, 1970–71-ben a leningrádi Vaganova-balettiskolában képezte tovább magát ösztöndíjasként. 1972-ben lett az Operaház tagja, 1992-ig a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistája, ezen belül 1989 augusztusától 1992-ig igazgatója volt. Aktív táncosként a legnevesebb együttesekkel vendégszerepelt világszerte. 2005 óta a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének igazgatója, 2011 januárjában felmentették tisztségéből.
Németh János (1957)
színész. Három évig a komáromi színház tagja volt. Felvették a pozsonyi színművészeti főiskolára is, de tanulmányait Budapesten folytatta. 1982-ben színészként diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Nemzeti Színházban és a Katona József Színházban kezdte. 1985 óta a Pécsi Nemzeti Színház művésze. Zenés és prózai darabok karakterszerepeit alakítja. Kiváló versmondó.
Ráckevei Anna (1960)
Jászai Mari-díjas színművésznő, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013-2018 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója. 1978–1981 között a Nemzeti Színház Stúdiósa volt. 1981-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1985-ben végzett. 1985–1989 között a Madách Színház, 1989–1991 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 1991–1993 között szabadfoglalkozású színészként dolgozott. 2002 és 2003 között a Nemzetibe tért vissza. 2006–tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze (Malom a pokolban, Vigyázók, Szomorú vasárnap).
Téa Leoni (Elizabeth Téa Pantaleoni, 1966)
amerikai színésznő. A Brearley School és a The Putney Schoolba járt, majd a Sarah Lawrence College-ba, de nem fejezte be (Farkangyal, Deep Impact, Hogyan lopjunk felhőkarcolót?).
Lajtai Gábor (1969-2020)
költő, szerkesztő. Különböző könyvkiadóknál tipográfusként, művelődési intézményekben művelődésszervezőként és információs munkatársként dolgozott. 1990-től számtalan kiadvány szerkesztését, lektorálását illetve nyomdai előkészítését végezte el. 1998. november 17-én létrehozta és azóta üzemelteti a Magyar Művészeti Portált. 1986-tól különböző folyóiratok, 1995-től antológiák közölték írásait (Kikelet, Fénytölte, Csontpalást).
Sean Astin (1971)
amerikai filmszínész, filmrendező, producer. Legismertebb alakítását a Gyűrűk Ura című filmsorozatban nyújtotta, ahol az egyik főszereplőt, Csavardi Samut formálta meg. Számos filmszerepei mellett, rendezőként, és feleségével, Christine Astinnal producerként is dolgozik (Kőbunkó, A bátrak igazsága, Az 50 első randi).
Dobó Kata (Kovács Katalin, 1974)
színésznő, rendező. Több magazinban szerepelt modellként, majd Németországba szerződött, ahol katalógusokban szerepelt. 1995-ben egy véletlen folytán került be az Éretlenek című sorozat szereplői közé. Az igazi hírnevet az A miniszter félrelép című film hozta meg számára 1997-ben. 1997-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre is, ahol kétszer halasztott, majd csak az első évfolyamot végezte el. Később az Egyesült Államokba utazott és Hollywoodban tanult színészmesterséget. 2019-ben a Kölcsönlakás című filmmel debütált filmrendezőként, a film 2019 legnézettebb magyar mozifilmje lett (Európa Expressz; Szabadság, szerelem; Pappa Pia).
Göttinger (Cinke) Pál (1983)
színész, színpadi szerző és színházi rendező. Operaszínházi rendezőnek készült, de abban az évben, amikor felvételizett, nem indult ilyen szak. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán végzett 2007-ben. Külföldi szakmai gyakorlatai után szabadúszóként dolgozott. A 2010–2011-es évadban a Bárka Színház, 2011–2013 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. 2012-től rendszeresen dolgozik a budapesti Momentán Társulattal. 2013-tól 2014 végéig volt a Pesti Magyar Színház, 2017-től pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője. Rendezői munkája és a zene mellett színészként és színpadi szerzőként is aktív.
Ezen a napon halt meg:
Marco da Gagliano (1582-1643)
nagy befolyású kora barokk olasz zeneszerző. A firenzei Accademia degli Elevatia alapítója, az opera műfajának egyik megteremtője. Zenei tanulmányait Luca Bati tanítványként kezdte a San Lorenzoban. Orgonálni és theorbián tanult játszani. Tehetsége igen hamar megmutatkozott: már 20 éves korában a San Lorenzo zenetanára és mestere asszisztense lett. Hamar hírnévre tett szert.
Alessandro Stradella (Antonio Alessandro Boncompagno Stradella, 1639–1682)
olasz barokk zeneszerző, a concerto grosso formájának első alkalmazója. Zeneszerzőként 20 évesen szerzett hírnevet magának. Hangszeres művei mellett hat teljes estés operát is komponált, amelyek szintén nagy hatást váltottak ki a maguk korában. Több mint száz kantátát is papírra vetett. Ezekben fontos szerepet játszanak a népies elemek.
Prielle Kornélia (Prielle Antónia, 1826-1906)
színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja. Prielle Kornélia kedve a színészethez a máramarosszigeti úri műkedvelők előadásain ébredt föl, majd kezébe kapván Jósikának Adorjánok és Jenők című drámáját, azt nagy buzgalommal tanulgatta és próbálgatta. Tizenöt éves korában, 1841. június 10-én lépett először színpadra Szatmáron. Marosvásárhelyt ismerkedett meg Dérynével, aki nagy szeretettel foglalkozott vele, buzgón oktatgatta és kitől saját megemlékezése szerint is sokat tanult.
Au Alajos (1837-1879)
zeneszerző. 1850-ben a pest-budai Hangászegyleti Zenede növendéke lett. Ezt követően a Vakok Intézetében tanított, majd az ugyanott alakult zenekarban közreműködött. 1862-ben már önálló zenekart alakított. 1874-ben Budapestre költözött és zenetanárként működött.
Valentiny János (1842-1902)
festőművész. Éppen tizenhét esztendős volt, amikor Nádasdladányra került, Nádasdy gróf éppúgy, mint neje Forray Julia grófnő, a család tagjának tekintették. Később Párizsba ment, három esztendőt töltött párizsi akadémián. Széles körű tevékenységet fejtett ki: másolatok útján nagyon elterjedt zsánerképei mellett találunk kitűnő tanulmányfőket, hangulatteljes tájképeket, sőt a vallásos festészet terén is tett kísérletet (Fiú hegedűvel, Törött korsó, Cigányfiatalság).
Szenes Ernő (Schwarz, 1889–1945)
színész, filmszínész, komikus. Rákosi Szidi színésziskolájában tanult és 1915-ben lett színész. Tagja volt a Vígszínháznak és Budapest legtöbb kabaréjának. 1928-ban Berlinbe költözött, majd a Kaberet der Komikerhez szerződött Bécsbe. 1931-ben hazatért és a Terézkörúti Színpadon játszott. Mint tehetséges jellemkomikus kabarészínészként tűnt fel, és a néma- illetve hangosfilmek epizodistája lett. A nyilas terror áldozata lett.
Friss Antal (Frisch, 1897-1973)
gordonkaművész. A budapesti Zeneakadémián Harry Son és Berlinben Hugo Becker tanítványa volt. Kamaraegyüttesekben, szalonzenekarokban játszott. Berlinben a Max Reinhardt színházában volt szólista. 1922-ben hazatért és a Nemzeti Zenedében, 1950-1953 közt a békéstarhosi zeneiskolában tanított, majd 1972-ig, nyugdíjazásáig a Zeneakadémia gordonka tanára.
Bihari József (1901-1981)
kétszeres Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész. Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját 1928-ban végezte el, és az Országos Művész Színház tagjává vált. A társulat Szentiványi Béla irányításával irodalmi értékű műveket mutatott be a vidéki közönségnek. 1935-ben a Vígszínház szerződtette, majd 1945-ben átszerződött a Nemzeti Színházba, és itt is fejezte be karrierjét. Egyszerű, megfontolt alakítások, belső szenvedélyek hiteles, művészi megjelenítése volt rá jellemző. Ironikus, fanyar humorú művész volt, aki szülőhazájából tiszta, szép és ízes beszédet hozott magával, ennek előnyeit a színpadon is képes volt érvényesíteni (Az aranyember, Különös házasság, Szarvassá vált fiúk).
Fenyő Andor Endre (1904–1971)
Munkácsy-díjas festő, kritikus. Tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte, 1923–1929 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. 1938–1947 között Finnországban, majd Svédországban élt, 1948-ban tért haza. Az 1950-es évek közepétől a Balaton lett fő témája, Balatonudvari műtermében dolgozott (Balaton, Falusi táj, Tavasz a földeken).
Tennessee Williams (1911-1983)
Pulitzer-díjas amerikai drámaíró. Karrierje folyamán harminc színdarabot, két kötet verset, és együttesen öt kötet esszét és novellát produkált. Egy olyan társadalomban nőtt fel amelyben a konvenciók erősen negatív hatással voltak a nonkonformista polgárok életére. Szereplői gyakran tükrözik családja életét, illetve a családtagok egyéniségeit. Erőteljes írásaiban az emberek mindennapos dolgai szimbolikus jelentőséget kapnak. Karakterei minduntalan konfliktusba kerülnek az emberi természet szélsőséges oldalaival: az őrültség, a nimfománia, a vérfertőzés, a homoszexualitás, az erőszakos halál okait boncolgatja. Az író számára mindehhez a mintát a déli ember különleges természete és körülményei szolgáltatták (A vágy villamosa, Macska a forró bádogtetőn, Az ifjúság szép madara).
Rudolf Hausner (1914–1995)
pszichoanalitikus-realista osztrák festő, rajzoló, nyomdász és szobrász. Festési technikájának jellegzetessége, hogy az akrilfestékre több, akár tíz rétegben, egymásra helyezett áttetsző („glazírozó”) gyanta alapú olajfestéket hord fel, ami különleges fénymélységet ad műveinek. Olyan módszereket is kidolgozott, amelyek segítségével ecset használata nélkül hibátlan átmeneteket hozhat létre. 1946-ban szürrealista csoportot alapított, de később összeütközésbe került a szürrealista ortodoxiával. 1966-tól 1980-ig a Hochschule für bildende Künste Hamburg vendégprofesszora volt, 1968-tól a Bécsi Képzőművészeti Akadémián is tanított. 1970-ben elnyerte az Osztrák Állami Festészeti Díjat. Bélyegeket tervezett az Osztrák Posta és az Egyesült Nemzetek Postahivatala számára is.
Vico Torriani (Ludovico Oxens Torriani, 1920-1998)
svájci slágerénekes, színész, előadóművész. Amikor a karrierje csúcsán járt, sokan igyekeztek a nyomdokába lépni, utánozni, vagy parodizálni őt. Hazánkban Koós János elsőként Torriani-paródiákkal szerzett országos mértékűnek tekinthető ismertséget. Élete végéhez közeledve, 1995-ben Bambi-díjjal ismerték el egész életét átívelő zenei munkásságát.
Alberto Sordi (1920-2003)
olasz színész. Hazájában a 20. század egyik legnépszerűbb színésze volt, rendezett is. Milánóban beiratkozott a színiakadémiára, de római tájszólása miatt hamarosan eltanácsolták. A sors furcsa fintora, hogy később pont ez az akcentus vált védjegyévé. Karrierje hét évtizedet ölel át. Ezen időszak alatt komikus és drámai szerepeivel az olasz mozi ikonjává vált. Filmkarrierje az ezerkilencszázharmincas évek végén indult epizód- és második vonalbeli szerepekkel háborús filmekben (Búcsú a fegyverektől, Fellini-Róma, Karácsonyi vakáció).
Szeli István (1921-2012)
vajdasági magyar kritikus, irodalomtörténész. Neki köszönhető, hogy az 1970-es években a jugoszláviai magyar irodalommal, néprajzzal és művelődéstörténettel kapcsolatos kutatások fellendültek. Főként a vajdasági magyar irodalom hagyományaival és történetével, valamint a magyar-délszláv kulturális kapcsolatokkal foglalkozott (Bevezetés az irodalomelméletbe, A magyar kultúra útjai Jugoszláviában, Emlékezések könyve).
Maurice André (1933–2012)
francia klasszikus zenei trombitás. A hangszer számos újítását inspirálva, nagy technikai tudása és mély művészi érzéke ötven éven át hozzájárult a trombita népszerűsítéséhez az egész világon. Néha évi közel 250 koncertje volt. Több mint 255 felvételt készített, ebből közel 50-et a Jean-François Paillard-kamarazenekarral.
Kampis Miklós (1935-2020)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas építész, a Kós Károly Egyesülés alapítója, igazgatója és örökös tagja. 2000 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.
Paco de Lucia (Francisco Sánchez Gómez, 1947-2014)
spanyol flamencogitáros, a modern flamenco egyik megteremtője. Először tizenegy éves korában, 1958-ban szerepelt nyilvánosan az algecirasi városi rádióban, egy évvel később már díjat nyert egy flamenco-versenyen. Három közös nagylemezt adott ki Al Di Meolával és John McLaughlinnal, és ugyanennyit saját zenekarával, a Paco de Lucía szextettel. Egyéni szemléletével megnyitotta az utat a flamenco játék egyfajta új megközelítéséhez, emiatt néha a modern dzsessz-zenészekhez, előadókhoz is sorolják.
Bill Paxton (William „Bill” Paxton, 1955–2017)
amerikai színész, filmrendező és zenész. Egyik első, kisebb szerepe az 1984-es Terminátor – A halálosztó című filmben volt. Az 1980-90-es évek során együtt dolgozott James Cameronnal. A A 2000-es években elkezdett filmet rendezni (A bolygó neve: Halál, Apolló 13, Titanic).
