Dyga Zsombor: Utolér
(a papiruszportal.hu archívumából [2011])
Szerző: PP
A 42. Magyar Filmszemle játékfilmjei között versenyez Dyga Zsombor Utolér című thrillere. Bár szó sincs arról, amit a rendező szájába adtak a minap, hogy élete műve lenne, de valóban tíz évig készült a mozidarab, sok hányat(tat)ás után. A rendező előző munkája ígéretes volt, és a műfaj is népszerűbb, mint a művészfilm, ezért nagy volt az érdeklődés az Utolér iránt a helyszínen, de a közösségi oldalakon is, és ezt az odafigyelést a film jobbára meg is szolgálta.
Filmes sebek
A birodalmi lépegető lassan feléd lépeget. Egy ideig, úgy tűnik, meg kell szoknunk, hogy a kulturális tárca (vagy a pénzügyi) szinte az összes kulturális intézményi és támogatási formát jobb esetben átszabja, megreformálja, rosszabb esetben megszünteti. Noha ezt a témát általában meghagyjuk az ezzel foglalkozó, illetve erre specializálódott médiumoknak, ám amellett nehéz elmenni, hogy a kultúra minden szeletének támogatását jelentősen megnyirbálják. Az MMKA megszüntetése heves viharokat váltott ki, a jó időzítés nemkülönben. A cinikus hangoknak igazuk van, 300 millióból nem lehet átpasszolni milliárdokat a haveroknak, de a tényt nehéz cáfolni: a megmozduló magyar filmgyártásnak is vége (ezt az apolitikus, fiatal és sikeres Kocsis Ágnes mondta a filmje utáni sajtóbeszélgetésen, ő épp nem tudja forgalmazni itthon a Pál Adriennt). Évi több filmes milliárd ment jó helyre is, és ezt az űrt egyelőre nem fogja betömni senki. A tévék meg majd azt és annyival támogatják, ami beleillik a profiljukba. A dokumentumfilm például biztos nem vagy csak bizonyos esetekben a kereskedelmi tévékébe.
A Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének tájékoztatója (sajtóközlemény)
Duló Károly filmrendező, a szakszervezet elnöke és Babiczky László rendező tájékoztatta a jelenlévőket a szakszervezet filmszakmát érintő átalakulásokkal kapcsolatos álláspontjáról. Duló Károly bevezetőjében ismertette a szakma rendszerváltás óta bekövetkezett változásait, és elmondta: a magyar film az elmúlt két évtizedben lassan elvesztette korábbi szerepét, mára pedig szinte szerep nélkül maradt. Az utóbbi években a magyar filmek ugyan ismét elkezdtek nemzetközi elismeréseket hozni, de közben a hazai anyagi hozzáférési lehetőségek megcsorbultak, egyre kevesebb a hazai artmozi, a művészfilmek be- és kihozatala, a forgalmazás elsorvad, a szakemberek pedig egyre nehezebb körülmények között dolgoznak – foglalta össze. Duló megfogalmazta az új gyártási rendszerrel kapcsolatos aggályait is: „Évi húsz film gyártásával még életben lehetett tartani az alkotói sokszínűséget, de félő, hogy az új törekvések nyomán éppen ezt a tulajdonságát veszíti el a magyar film.” Beszélt továbbá a szakembereket érintő időleges foglalkoztatás, önfoglalkoztatás szabályozási igényéről és arról, hogy a dokumentumfilmet érintő átalakulások szintén a megfelelő munkakörülmények és a sokszínűség elvesztésével fenyegetnek.
*
Utolér
Az első magyar, komolyan vehető thrillerpróbálkozások (például Európa expressz) után hosszú volt az út, míg eljutottunk oda, hogy ma már néhány rendezőnk hollywoodi mércével (de többnyire nem pénztárcából) nézve is színvonalas alkotást produkáljon. Ehhez sok minden kell, jó alapanyag, rendező, operatőr stb., nem utolsósorban gyártó és forgalmazó. Dyga Zsombor a vetítés utáni beszélgetésen elmondta, hogy az alkotás folyamán az egész színészstábot ki kellett cserélnie (ellentétben Vecsernyéssel), mert a forgalmazó ragaszkodott az angol nyelvű forgatáshoz, így új szereplőket, néhány angol anyanyelvűt is kellett keresni, illetve utána „visszaszinkronizálni”. Ez a tízévi izzadság nem érződik a munkán, pörgő, a figyelmet szinte végig fenntartó, izgalmas thrillert kapunk.
Nyomasztó film már az elejétől, eltűnik egy gyerek, múltbeli történésekkel terhelt fél és nem egész családok, kapcsolatok. Gyermekét egyedül nevelő elfoglalt, középvezető anyukának a gyereke lóg edzésről és az órákról, de nagyobb a baj eltűnik az egyik osztálytársa; magát agyondolgozó és valamiért drogozó mentőorvosnak a felesége (Bartsch Kata) gyermeket vár, és közben arra biztatja férjét, hogy „engedjen el” valakit; továbbá feltűnik egy gyereket molesztáló idős férfi. Nézője válogatja, kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy összerakja az idősíkokat, ez a rafinált szerkesztés engem a film feléig is elfoglalkoztatott, míg a szálakból összeraktam a várható vég lehetőségeit. Dyga Zsombor elárulta, hogy sokat egyszerűsítettek (!) az időkezelésen…
A pedofil tesitanár (Seress Zoltán) körül szorul a hurok, az egyik anyuka, a gyorséttermi középvezető (Ónodi Eszter) kiszedi gyerekéből iskolatársa eltűnésének okát, és a végére akar járni a gyerekrablásnak. A tanár érzi, hogy bajban van, és elveszti a kontrollt, nem sejtve, hogy kire lő, de meggyilkolja foglyát. Amíg eddig eljutunk, szép lassan csöpögtetve kapjuk a történetmorzsákat és a vért. De nem ilyen egyszerű a történet. Nem csupán az orvos (Andrew Hefler) „nem engedi el” megölt fiát, hanem a gyilkos apja (Daniel Tugwell) sem tudja saját fiának elvesztését megemészteni. Bűn és bűnhődés egymásra csúszik, átfedik és megsokszorozzák egymást, míg csak vesztesek maradnak a színen.
Sokan sokszor fognak beszélni a nyúzós jelenetről, kellett-e. A rendező szerint végigvettek sok lehetőséget, mi játszódhat le ilyenkor egy a gyereke gyilkosával több év után véletlenül találkozó apában, aki ráadásul életét az emberéletek megmentésére tette fel, és ezt a film eleji részletből láthatóan igenis komolyan veszi, az átlagnál komolyabban. Lehetett volna persze a következő gyermekkel terhes anya által szétvert arcú gyilkost is mutatni, ha már borzongatni kellett, ám hatásosságát tekintve nyilván a nyúzás a „jobb” választás, erre még ma is sokan felkapják a fejüket (vagy leütik a szemüket) a magasra tett ingerküszöb ellenére.
De nem ettől jó vagy rossz a film. Kisebb-nagyobb bűnök közt élünk, s nem tudni, mi vezethet ilyen tragédiákhoz, és az egymásra épülő bűnök indította spirált hogyan lehetne elkerülni. Természetesen erre az Utolér sem ad választ (nem is akar), nem is ez a feladata. Dyga Zsombor egyszerű hétköznapi eseményekből kibomló izgalmas thrillert gyúrt izgalmas időkezeléssel, jó fényképezéssel (Miskolcon játszódik), a színészek is hitelesek. Nem kedvencem a műfaj, de a film megállja a helyét többtucatnyi amerikai hasonszőrű(-tetovált) produkció mellett. És akár még gondolkodni is lehet az okokon, nem csak a nyúzáson és pillanatragasztós sebkezelésen.
Dyga Zsombor: Utolér
Sebek, amik sosem gyógyulnak. Egy komor kelet-európai városban három ember élete tragikus fordulatot vesz: egy kisfiú eltűnik és barátját okolják emiatt, egy anyát követni kezd egy titokzatos öregember, egy apa pedig szembetalálja magát gyermeke gyilkosával. Baljós fagy üli meg a várost, miközben Margó az utcákat rója, hogy rátaláljon fia elveszett barátjára. Hogy megvédje családját, Alma nekivág az éjszakának, és szembeszáll a nyomában járó fantommal. Péter él a bosszú lehetőségével, elrabolja fia gyilkosát és megkezdi ámokfutását.
Az Utolér egy több szálon futó, megindító dráma és egy határokat feszegető thriller, mely sötét utazásra repít minket, hogy fölfedezzük, miféle borzalmak rejtőznek szomszédaink ajtaja mögött.
Stáb
rendező: Dyga Zsombor, f: Lovas Balázs, o: Marosi Gábor, z: The Uptown Felaz, v: Czakó Judit, h: Juhász Róbert, d: Hujber Balázs, j: Salamon Eszter, sze: Ónodi Eszter, Bartsch Kata, Andrew Hefler, Seress Zoltán, Heinz Trixner, Daniel Tugwell, r.assz: Kádár László, gy: Bene Krisztina, e.p. Neil Arksey, co-p: Baráth Zoltán, Mayer Zsolt, p: Tóth Péter Miklós, támogató: MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2), Magyar Mozgókép Közalapítvány, Erste Bank, koprodukciós partner: Global Drama Productions, Cold Water Cinema s.r.o., gyártó: Európa Film, 2010, színes/colour, 96 perc/mins, 35 mm, Dolby Digital
