Eötvös Péter: As I Crossed a Bridge of Dreams
Szerző: Lehotka Ildikó
Eötvös Péter újabb lemezén két művet hallunk, tágabb értelemben mindkettő mese. A két kompozíció írása közt harminc év telt el, izgalmas megfigyelni a kettő közti nyilvánvaló különbséget. A Mese az elektronikus zene korszakának reprezentánsa, az álmokat csodálatos hangképekbe foglaló As I Crossed a Bridge of Dreams Eötvös egyik operája, pontosabban hangszínháza, hangképe. Mindkét mű feltétele a térbeli hangzás léte, így Az álmok hídján mentem át 5.1-es felvételét is élvezhetjük dévédén, a Mesével együtt.
A Mese 1968-ban készült, háromsávos hangtechnikával, a negyven évvel későbbi felvételen – a mai technika segítségével az eredeti hangzásképet halljuk. Rendkívül izgalmas korszak volt az elektronikus zene kialakulásáé és gyors háttérbe szorulásáé, szinte minden jelentősebb városban berendeztek stúdiókat, ahol a képzeletet megmozgató felvételek készültek. Mai szemmel nézve, mai füllel hallgatva ez a fajta zene már nem hat újdonságként, egy jó minőségű számítógép és szintetizátor segítségével szinte minden hangot, zörejt elő tudnak állítani. Az ötvenes években indult irányzat mindenesetre lehengerlően változtatta meg a zenéről alkotott véleményt, a zörej (majdnem) egyenrangúvá vált a zenei hangokkal. Szerencsésen egyesítették a filmek témáját (sci-fi filmek minden mennyiségben) az addig nem hallott hangzásvilággal, az e témában készült magyar filmek és az abban látható jelmezek ma már megmosolyogtatók. Akkor még senki nem sejtette, hogy a számítógépek mindenki számára elérhetőek lesznek, a kurblis telefont felváltja a mobil, melyen – többek között – internetezni is lehet, a fényképezés pedig természetes.
A Mese szinte alig használja a zenei hangokat, a zörejek, az emberi hang a lényeges, illetve ezek elegye. A szövegeket, jobban mondva szavakat, melyek gyakran alig kivehetők, magyarul mondják, nem a jelentés a lényeg, hanem az atmoszféra, melyet teremt a mű. A rádióból futballmeccs-közvetítés szól, néha géphang, egyszer-egyszer egy meserészlet, összefüggést ne is keressünk, nem az a fontos a Mesében.
Az elektronikus zajok Eötvös 1998–1999-ben készült As I Crossed a Bridge of Dreams című „beszélő opera”-ként meghatározott művében is hallhatók, mint több más kompozíciójában.
Az álmok hídján mentem át című darab is meseszerű, sokszor mintha fátyol szűrné meg a nagyon nyugodt mederben csordogáló elbeszélést, történetet. Eötvös „a hangzások színházának” nevezi a héttételes darabot, a hangzás a hallgató fantáziájára támaszkodik, ki hogyan képzeli el az álmokat.
Az ezer éve létező alkotás, a Sarashina Nikki (Sarashina naplója) szövege a mai zenei környezetbe nagyszerűen illik, nem tudom, van-e előzménye a hangzásképnek. Bár Eötvös mindig is kísérletezett új elemekkel, ez a fajta hangzás számomra lenyűgöző, két megfoghatatlan világot jelent: az álmokat és azok zenébe foglalását.
Sarashina hölgye saját képzelt világát öntötte szavakba, a japán nő igen későn, 36 évesen ment férjhez, 49 éves korában férje keletre ment. Sarashina (egy japán tartomány) hölgye nem sokkal ezután elvesztette férjét, „akár egy álmot”. Lejegyzett álmaiban azok a gondolatok foglalkoztatják, melyeket nem lehetett kimondani. Az álom a buddhizmus egyik lényeges eleme, természeténél fogva transzcendens, néha váteszi, gyakran filozófiai mélységű.
A keleties színt a harangok, ütőhangszerek csengése adja, a japán kultúra szimbólumai, mint az év- és napszakok, a hold szerepe jelentős, Eötvös a tételcímekkel is hangsúlyozza. A rövid hangképekből összeálló zene igen láttató, a beszédhang hol recitáló, hol suttogó, a tempó szerepe is igen fontos. Sarashina hölgye mellett még három álomhang vezet végig a történeten, (Blythe Holcomb, Nadia Hardman, David Hill) melyek az anyát, a nővért, a papot jelölik. A szövegrészeket mindig többször halljuk, így egyfajta idősíkokban ugrálhat a képzelet: egy „előhang”, a jelen és a jövő vagy a lecsengés erősíti meg a képeket. A hangszerek közül kettő is Sarashinát jelképezi, a duplacsövű altharsona (Mike Svoboda) a valaha a Császári Palotában dolgozó nő alteregója, a duplacsövű kontrabasszus-harsona (Gérard Buquet) pedig a másik hangszer árnyaként a mélységbe, messzeségbe vezet, a szuzafon a Holdat ábrázolja. A hangszínek szerepe rendkívüli, a pillanatnyi érzéseket, cselekvéseket mutatja, az említett gyors váltásokkal, melyek mégsem a pergő tempót, sokkal inkább a színfoltokat, árnyképeket sejtetik.
A felvételen az UMZE Kamaraegyüttest halljuk, Vajda Gergely irányításával. Rendkívül szép előadásban lehet része a hallgatónak, a zenészek egy-egy hangot is úgy képesek megszólaltatni, hogy az mindent kifejezhessen. Elizabeth Laurence recitálása visszaadja a visszahúzódó, sokszor melankóliába hajló érzésvilágot, Sarashino kételkedését – ha nem is a létben, de cselekedeteivel kapcsolatban –, a macska megjelenése feletti örömét.
Az idősíkok gyors – gyakran kánonszerű – váltakoztatása feszessé teszi a tételeket, de nem gyorsítja fel, lassan csordogálnak a képek, időt hagyva a hallgató saját belső neszeinek tudatosulására.
- lemez – CD
Eötvös Péter: As I Crossed a Bridge of Dreams (1999)
Hangjáték (angol nyelven), Jelenetek a 11. századi Japánból, Lady Sarashina (született 1008, Japán) naplója alapján
Angol fordítás: Ivan Morris, Penguin Classics Ed. 1975
Librettó: Mezei Mari
- Spring
- Dream with the cat
- The moon
- Mirror-dream
- Dark night
- Remembrance
- Bells
- lemez – DVD
As I Crossed a Bridge of Dreams
Bonus audio-only DVD features DTS and Dolby Digital 5.1 formats
- Spring
- Dream with the cat
- The moon
- Mirror-dream
- Dark night
- Remembrance
- Bells
- Mese (1968)
Eredeti, háromcsatornás verzió
Szöveg: magyar népmese válogatás
Összidő: 105:10
Lady Sarashina: Elizabeth Laurence – recitálás
Alter Ego: Mike Svoboda – duplacsövű altharsona
Shadow of Alter Ego és Moon: Gérard Buquet – duplacsövű kontrabasszus harsona, sousaphone
Dream-voices: Blythe Holcomb, Nadia Hardman, David Hill
BMC CD 138, 2009
