Angelika Kirchschlager: Hugo Wolf dalai
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Lehotka Ildikó
A dal műfaja a romantikában teljesedett ki, dalokat énekeltek otthon, társasági eseményeken. Intimsége miatt válhatott az egyik legnépszerűbb műfajjá a romantikában, ellensúlyozva az egyre hosszabbá váló műveket, egyre nagyobb méretű zenekarokat. Zongorázni majd minden polgár tudott, így a kíséret sem jelenthetett gondot. A népdal egyszerűsége mint minta állt középpontba, már a bécsi klasszikában is, a műdal fejlődése azonban egyenes utat talált a zenekari dalokig.
Kezdetben a dalok – a népdalokhoz hasonlóan strofikus szerkezetűek voltak, de ez nem elégítette ki egy idő után a szerzőket. Új formát kerestek, kifejező verseket, a zongorakíséret már nem csak a harmóniai funkciókkal és ritmikával támasztotta alá a dallamot, mint a klasszikus korszakban, hanem komoly hangulatfestő szerepet kapott. Nagyon fontos volt a vers megválasztása, hiszen a sorok között van a mondanivaló, amit az ének és zongora a zene segítségével képes ábrázolni. Talán nem is a vers a fontos, hanem az érzelmek, a belső világ kivetítése, hiszen ’nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, de úgy, hogy azonosulni tudjon a hallgató a dal témájával. A német nyelvterületen jelent meg legerőteljesebben a dal, Lied műfaja, de ne feledkezzünk el a francia mélodie-kről vagy az orosz románcokról sem. Kétségtelen, hogy Schubert dalai talán a legplasztikusabbak, de szinte mindegyik zeneszerző kacérkodott Liedek írásával.
Az 1860-ban, Windischgrätzben született Hugo Wolf dalai bár szépek, kifejezőek, mégsem törtek magukat utat. A fiatalon zongorázni és hegedülni tanuló, a konzervatóriumot többször ott hagyó, később (nagyon szubjektív) kritikusnak álló Wolf daltermése figyelemre méltó, már tizenöt évesen komponált rövid műveket. A zeneszerző élete nem úgy alakult, ahogy várta, rengeteg elutasításban volt része, többek közt Brahmstól is, sikerei csak időlegesek voltak. Első dalgyűjteménye 28 éves korában jelent meg, ezután Goethe, Heine, Keller, Mörike verseire komponált. Wolfot sem kerülte el a depresszió, időnként mély letargiába esett. Maga írja, hogy sokszor azt sem tudja, mi a harmónia, melódia, sőt kételkedik abban, hogy ő írta-e egyáltalán a nevét viselő műveket. 1898-ban olyannyira lehatalmasodott rajta a betegség, hogy – saját kérésére – elmegyógyintézetbe került, ha ez is olyan rideg volt, mint Endelich, akkor nem is csodáljuk, hogy néhány év múlva, 1903-ban meghalt.
Wolf dalaiból válogatott Angelika Kirschlager tavaly megjelent lemezén. A 27 kompozíció között szerepelnek Goethe-, Mörike-, Eichendorff-dalaiból egy hektikus csokor, végül az 1890-ben komponált hat Keller-dal. A zeneszerző kettős világát mindenesetre bemutatja a lemez, a humoros (Unfall), játékos, gondtalan világtól kezdve a legmélyebb, szinte Schubert Winterreiséjében, vagy a Mahler-dalokban fellelhető letargiát is. A harmóniai gazdagság szinte végtelen, bár a sok dal között azért a nápolyi szextek és a mollbeli negyedik fok, fordításaival együtt kissé tömény, de ezt írhatjuk a megelevenített téma számlájára. Helyenként érezhető zenéjéből némi schuberti, mahleri, wagneres hatás, de ettől még egyéni marad.
Angelika Kirschlager előadásában kelnének életre a dalok, de csak némelyikről érezzük azt, hogy a fülünk hallatára történik a csoda. A hang természetesen szép, bár nem igazi mezzo, de kiegyenlített, néha operai hatást kelt, mint a Mörike verseire írt No. 2-es dalban. Kell a forte, de a dalok nem arról szólnak – kivétel azért akad –, hogy a hang erejét a végletekig növeljük. Ez csak egyetlen apró kifogás lenne, de a hasas hangok egymásutánja túl sok, egy-egy alulintonált vagy nehezen megtalált hang is hallható: az egyik legszebben tolmácsolt dal, a Nachtzauber tetőpontját kiemelő Disz élvezhetetlen. Kirschlager karakterformálása nem igazán tör elő, a Die Zigeunerin „hahahája” ezt is, azt is jelentheti, csak éppen azt nem, ami írva van. A játékosság nem párosul a felszabadultsággal, a dráma nem kellően mély. Azért akadnak nagyszerű pillanatok, a hosszabb dalok, talán a kiteljesített forma miatt szépek. Hiába, a dal műfaja nem egyszerű, a pillanat varázsát ott és azonnal megragadni talán az egyik legnehezebb dolog.
Ami miatt mégis ajánlom a lemezt, az a zongorista, Helmut Deutsch valami elképesztően jó játéka. Még a legegyszerűbb akkordfűzéses kíséretben is a zenét tálalja, nem beszélve a földet megrengetően jó ábrázolásaival. A vidámság, az életöröm, de a minden mindegy-hangulat is épp olyan plasztikus, ahogy azt az ember várja. Illetve sokkal jobb. Deutsch rendkívüli zeneisége, karakterizáló képessége sokszor arra késztetett, hogy csak a zongora szólamot figyeljem. Ilyen is létezik.
Hugo Wolf Songs
Angelika Kirschlager
Anakreons Grab (Goethe)
Erstes Liebeslied eines Mädchens (Mörike)
Der Knabe und das Immlein (Mörike)
Ein Stündlein wohl vor Tag (Mörike)
Nimmersatte Liebe (Mörike)
Das verlassene Mägdlein (Mörike)
Begegnung (Mörike)
Mignon I (Goethe)
Mignon II (Goethe)
Mignon III (Goethe)
Mignons Gesang (Goethe)
Die Zigeunerin (Eichendorff)
Unfall (Eichendorff)
Nachtzauber (Eichendorff)
Sonne der Schlummerlosen
Keine gleicht von allen Schön
Verborgenheit (Mörike)
Im Frühling (Mörike)
Lebe wohl (Mörike)
Denk es, o Seele (Mörike)
Auf einer Wanderung (Mörike)
Alte Weisen (Keller)
Sony Classical, 2009
Comment on “Kettős világ”