Öltözködéskultúra az 1700–1815 közötti Magyarországon
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: leho
Nemrég zárult a Szépművészetiben A szépség vonalai című, francia grafikákat bemutató kiállítás, most a Magyar Nemzeti Múzeum mutat meg XVIII. századi, XIX. század eleji magyar ruha- és valódi költeményeket. A megnyitón korabeli viseletben, korhű zenével várták a vendégeket, a kiállítást pedig a külföldön is méltán népszerű Zoób Kati nyitotta meg, aki arról is híres, hogy a régebbi korok ruháit, motívumait, anyagait beépíti modern kollekcióiba. Az időszaki kiállítás 2008. május 23-ától augusztus 3-áig látható.
„Tekéntetes Úr,
érdemünk felett való nagy jó Urunk!
Köteles tartozásunk hozván magával, hogy Tekéntetes Úrhoz való figyelmetességünket az ő tökéletességében lenni mindenkor megbizonyítanánk, mostani alkalmatossággal is engedelmesen tudtára adni el nem halaszthattuk, hogy e jelenleg folyó 2008-dik esztendőben, Pünkösd havának, azaz májusnak 22-dik napján, csütörtökön, dél után való három órakor, A szépség óhajtása (Öltözködés-kultúra az 1700–1815 közötti Magyarországon) titulusú jeles látványosság alkalmatosságából a Magyar Nemzeti Museum József nádorról nevezett termeiben, és azoknak mesterségesen csináltatott kertjében, Zoób Katalin asszonynak a módiszokásokat magyarázó szózatával egybekötött vernissage-t rendezünk.”
„A jövő hagyományait nekünk kell megteremteni”
A megnyitó előtt és közben az Accord Vonósnégyes játszott Haydn- és Kodály-művekből. Kovács Tibor főigazgatót direktornak titulálva szólították köszöntője elmondására, de egyébként is stílusosan a terem hangulatához idomult, ahogyan korabeli öltözékekben várták a vendégeket, és a meghívó is telitalálat volt (lásd fenn).
A főigazgatót bárhol hallom is beszélni, minden mondandójának magva, hogy a magyar és az egyetemes kultúra, az értékek óvására hívja fel a figyelmet. A „kis ország” is lehet a kultúra terén nagyhatalom, nekünk erre kell törekednünk. Ismét utalt az idei, nem szokványos kiállításrendjükre, de az eredeti terveiket keresztülhúzó okokat nem említette. Mindenesetre a legutóbbi izgalmas tárlaton (Hölgyek palettával) sem érződött az izzadságszag, mint ahogy most sem. Azért viszont elnézést kért, hogy a vitrinek belmagassága miatt nyakban meg kellett rövidíteni a férfiúi bábukat, így nyakasnak egyáltalán nem lehet nevezni az erősebbnek tartott nem szépen felöltöztetett egyedeit. Megköszönte a közreműködő intézményeknek a ruhakölcsönzést és ismereteik átadását, közülük is kiemelte az Iparművészeti Múzeumot és a Nagyházi Galériát.
Nemrég is nagyon jó érzékkel választották ki a megnyitó személyt (Jókai Anna), most pedig igazi telitalálat volt Zoób Kati vagy amint külföldön inkább ismerik, Katti Zoób (Zoob). A divattervező kicsit megilletődve – pedig, mint elmondta, volt már divatbemutatója például a Christie’sben is – beszélt az őt elvarázsoló kiállításról és a megnyitó hangulatáról. Elmondta, a múzeumi dolgozók közös munkájának eredményén gyönyörködve megerősödött benne az a gondolat, hogy neki mekkora a felelőssége abban, hogy a kiállításon látható kultúrát továbbvigye, beépítse ruháiba, viseleteibe. Példát is mutatott: olyan, Londonban is bemutatott motoros bőrdzsekit hozott magával, amelyen a díszítés István király koronázási palástjának motívumára épül.
„Egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem használhatunk magyar textileket, merthogy nincsenek. Borzasztó kimondani, hogy eltűnnek Magyarországról a textíliák, a kézművesműhelyek, ahol ezeket a gyönyörű kuriózumokat létrehozták. Én ma már Olaszországból, Spanyolországból, Indiából és a világ különböző tájairól hozatok olyan anyagokat, amelyből »magyar« darabokat csinálunk. (…)
Azért dolgozom, hogy mindannyian érezhessük, hogy a mi kézműveskultúránknak, a mai kézműveskultúrának is vannak nagyon jelentős darabjai. Enyém is a felelősség, hogy minden további munkámba ezt beépítsem. Ez az én felelősségem. Én rengeteget kaptam, hihetetlen gyökereket kaptam, kreatív, finom, gyönyörűséges kézimunkákat kaptam, melyekben eleink járhattak. A jövő hagyományait nekünk kell megteremteni! Ezért mi vagyunk a felelősek.”
A megnyitó zárásaként „élőben” bemutattak egy ruhát – Fodor Fanni, a Történeti Tár gyakornoka viselte –, melyet a múzeum restaurátorai készítettek el. Szent Iván-éjkor árverezésre bocsátják, s a befolyt összeget a múzeum gyűjteményére fordítják.
Végül pedig a tekéntetes karok és rendek méltóságteljesen végigvonultak a valóban gyönyörűen és ízlésesen berendezett termeken és a kerten. A tárlatot látva mindenkinek ajánljuk, óhajtsa ezt a szépséget!
A múzeum ajánlója:
„A szépség óhajtása – Öltözködés-kultúra az 1700–1815 közötti Magyarországon
Európa divatját XIV. Lajos uralkodásától kezdődően a francia királyok, feleségeik vagy szeretőik irányították, és Párizs vezető szerepe évszázadokon keresztül – jószerével a mai napig – megmaradt.
Föltehetjük a kérdést, hogy a nyugati divat hatott-e és milyen mértékben a magyar öltözködési szokásokra. Az emlékírók sorai szerint az új divat visszavonhatatlan károkat okozott ízlésben, szokásban, hagyományban és nem utolsó sorban nyelvünkben.
Tárlatunkon műtárgyaink segítségével ennél árnyaltabb választ adhatunk: míg a legdivatosabb textíliákat még a tehetős polgárok is megvásárolták maguknak, az idegen új divat, a »náj módi« extrémitásai nem hódították meg a magyar hölgyeket és urakat, sőt, tradicionális öltözetük némely sajátosságát a század végéig megőrizték.
Lépjünk közelebb a tárgyakhoz – erre szolgál kiállításunk első terme – bontsuk részeire az öltözeteket. A terem »női oldalán« selyemcipellők, színes sálak, arany főkötők, gyöngyös párták, gyémántos övek, ragyogó ékszerek árulkodnak arról, hogyan, miképp óhajtották szebbé varázsolni magukat az asszonyok és leányok. Azt, hogy ebben az urak sem maradtak el a nőktől, a »férfioldal« aranyzsinóros csizmái, ékköves cipőcsatjai, türkizes forgói, arany szelencéi láttán bizton állíthatjuk. Nemesi voltukat ötvösmívű díszszablyák, hőstetteiket kitüntetéseik szimbolizálják.
Második termünkben teljes díszben állnak a hölgyek és az urak. Láthatunk dolmányos, „frakkmentés” együtteseket Teleki Sámuel gubernátor ruhatárából, de francia frakkot bársonyból vagy atlaszselyemből is. A falakon sorakozó portrék nem csak arról tájékoztatnak bennünket miként vált teljessé egy-egy öltözet, de a portréfestés stílusa, kompozíciós sémái is megváltoztak: a reprezentatív álló alakos képmásokat egyre inkább a modell személyiségét tükröző portrék váltják föl.
Elhagyva a »dísztermet« a 18. század főúri kastélyaiban kedvelt, de a köznemesi kúriákban és polgári otthonokban is megtalálható szalonba érkezünk. A Beniczky család kőrisből készült ülőgarnitúrája mellett megjelennek a korszak jellegzetes hangszerei, a líragitár és az állózongora. A szalonbéli tevékenységre utalnak ezek, akárcsak a faragott tajtékpipák és a kézimunkák mutatós együttese.
Egy rokokó bútorokkal berendezett öltözőszobácskában 18. század végi hirdetések adnak magyarázat arról, milyen módon készítették a sminkeléshez szükséges púdert, és hova tették a divatos hölgyek a szépségflastromot.
Egy stilizált francia kertbe érkezve »elevenedik meg« a korszak gazdag, magyar nyelvű szerelmi lírája. Versekből, levelekből, naplórészletekből citált Csokonai, Verseghy, Amadé és mások sorai nyomán az elvágyódó, a reményteljes vagy reménytelen szerelem örömével és gyötrelmével találkozhatnak a látogatók, akiket útkeresésükben táblák irányítanak a remény útjára vagy a pikantéria szűk ösvényére.
Miközben vendégeink elhagyják a kiállítást, megpihenhetnek, hogy 18. század végi minta nyomán levelet írjanak kedvesüknek. Hölgyek és leányok megkísérelhetik beleszorítani magukat egy halcsontos vállfűző rekonstrukciójába és divatosan, az állig csavarva, nyakkendőt köthetnek maguknak az urak.”
Időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
1088 Budapest, Múzeum körút 14–16.
Látogatható: 2008. május 23.–augusztus 3. között
A kiállítás kurátora: dr. Tompos Lilla művészettörténész
