a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Balla D. Károly
Másodszor is megnéztük Zsigmond Dezső filmjét, a Boszorkánykört. Bevallhatóan leginkább a főszereplő Trill Zsolt miatt, akit kijevi színésznövendék-kora óta ismerünk és akinek a pályáját (a gyér találkozásaink ellenére is kialakult barátság, meg persze a lenyűgöző színészi teljesítmény okán) fokozott figyelemmel kísérjük. Jóleső érzés karrierjét nyomon követni, tanulságos belátni azt az oda-vissza bejárt utat, amely a beregszászi, majd debreceni színház és a filmes főszerepek között ível. Ez akkor is igaz, ha maguk a filmek nem feltétlenül jelentenek maradéktalan élményt.
Hosszan gondolkoztam azon, miért nem elég jó film a Boszorkánykör. Elvben minden meglenne hozzá: a rejtelmes közeg (a gyimesi csángók misztikus világa), a mesésen szép táj (az erdélyi havasok), a szereplőgárda (rutinos profik és bájosan természetes amatőrök) és az alaptörténet, amelyben szépen ötvöződhetnének a valóságos és mitikus elemek. Mindebből összeállhatna egy költői emelkedettségű műalkotás. De nem áll össze. És ebben alighanem az elhibázott vagy nem elég jól megvalósított rendezői koncepció a ludas.
Azzal még nem lenne baj, hogy a film egyik pillére a dokumentarista megközelítésre alapul. Az ábrázolás kívülálló számára mindenképpen hitelesnek mutatkozik, a táj és a táj embere, a tárgyi világ, a családi és közösségi viszonyok szociológiailag is pontosnak tűnő ábrázolása mindenképpen a film erőssége, egzotikuma révén egyben legnagyobb vonzereje is. A második építőelem, a misztikus szál azonban ebbe a láttatásba már nem szövődik be eléggé természetesen. A varázslás, a boszorkányság, a hit és a hiedelem bemutatása felületes: nem kap sem megfelelő szociológia alapot (ami még nem lenne baj), sem művészi-költői magasságba nem emelkedik. Sűrített tartalmú szimbólumok helyett inkább csak emblémákat, paneleket kapunk. Még rosszabb a helyzet a harmadik pillérrel, a „kaland”-dal. Merthogy alapvetően nem dokumentumegyüttessel és nem a sejtelmes misztikum poétikájával állunk szembe, hanem egy játékfilmmel, amelyben rendőrök nyomoznak különféle ügyekben (verekedés, állítólagos csecsemőgyilkosság, kollégák eltűnése).
És itt már komolyabb a baj: ennek a szálnak a hitelességét nem sikerült megteremteni, nem áll meg sem önmagában, sem (és legkevésbé) a két másik komponensre támaszkodva. Az itt mutatkozó hiányosságokat számba véve a nyomozási történet gyöngesége és egyes jelenetek (pl. kihallgatások) mesterkéltsége után az alakábrázolás hibáit kell említeni: a rendőrtisztek setesutasága már-már bosszantó, sajnos Trill Zsoltról sem hihető, hogy elvégezte a román rendőr-akadémiát. (Éva legutóbb Örkény Tótékjának őrnagyaként látta színházban, akkor is megjegyezte, hogy nem volt eléggé militáns.)
Mindez együtt eredményezi azt, hogy a film inkább csak lehetőségeiben tartalmazza a jelentős alkotást, kibontania nem sikerült igazi mélységeket. A boszorkányszombatot megtartották ugyan, de a beavatás elmaradt.
Az írás először a BDK-blogon jelent meg
