Oratóriumritkaság
César Franck: A nyolc boldogság

(a papiruszportal.hu archívumából)

Szerző: Lehotka Ildikó

Franck életműve – ahogy a többi nagy francia szerzőé – sem kap elég figyelmet, pedig ez a különös világ tele van az izgalmas felfedezés lehetőségével. Ha valaki rákap a nagy lélegzetű francia vokális művekre, egykönnyen nem szabadul a bűvkörükből, keresi az új felvételeket, meg akarja érteni annak a zenei nyelvnek a létrejöttét, mely mindig speciális úton haladt. A barokk opera után a romantikus, XIX–XX. század fordulójának vokális zenéje lenyűgöző, különösen érdekes, hogy a wagneri hatás mely szerzőnél hogy érződik. Még izgalmasabb az egyházi zenét vizsgálni, mivel a forradalom és restauráció után igencsak beszabályozottá vált a zene.

Az új út keresésében Berlioz például a monumentalizmust részesítette előnyben, a Grande Messe des Morts öt zenekart foglalkoztat, Méditationja hegedűre és zongorára készült, Le Sueur 33 misét írt. Az egyházi határai tágultak, azóta is tágulnak, szöveg és zene nem feltétlenül fedi egymást (Brahms Német requiem), a hangzásvilág jóval megengedőbb, mint akár a kora romantikában. Ahogy Európában, úgy a franciáknál is érezhető egyfajta operai hatás, jelen vannak a reneszánsz stílusjegyek, és a zenekarok megnövelésével a legfinomabb, leheletnyi zenekari, kamarazenei hatások mellett a szinte hivalkodó kitárulkozás is.

Az orgonista, zeneszerző, tanár Cézar Franck A nyolc boldogság (Les béatitudes) című oratóriuma tele van meglepetéssel. Hihetetlen tablók, csodálatos együttesek szerepelnek a zenei anyagban, a nyolc boldogságmondás (és az előjáték) füzére változatos, plasztikus. Francknak nem ez az első egyházi vokális műve, 1846-ban Ruth című oratóriumát mutatták be a Conservatoire-ban. Mivel nem volt nagy visszhangja a darabnak, Franck fel is hagyott a komponálással, orgonista állást vállalt, később a Conservatoire tanára lett, újra komponált. A Madame Colomb szövegére készült A nyolc boldogságot 1869-ben kezdte írni, ő maga nem hallhatta a művet, bár 1879-ben elhangzott egy privát koncerten. Franck saját örömére írta a művet, ahogy számos zeneszerzőtársa komponált a maga megelégedésére impozáns egyházi művet. Franck ebben a művében is a gyönyörű, rendkívül gyakran változó hangzást részesíti előnyben, a stílusa nem egységes, indulószerű zenétől kezdve az alig változó harmóniáig minden előfordul, fantasztikus fokozásokkal, eksztatikus dallamfejlesztésekkel. A meglepő harmóniák itt talán nincsenek olyan nagy számban jelen, mint Franck hangszeres vagy zenekari műveiben, ezt pótolja a hangszínek finomsága.

Nem egyszerű feladat olyan nagyszabású művet rögzíteni, mely szinte alig ismert, a befektetett munka nem biztos, hogy megtérül. Az ilyen műveket tanulmányozni kell alaposan, hiszen nincs minta, mely alapján ki lehetne indulni. Elhivatott előadókat feltételez egy ilyen vállalkozás, rengeteg próbát, elmélyedést a korszakban, a szerzői oeuvre-ben, a korszak hasonló műveiben.
Armin Jordan magára vállalta a feladatot, és egy jó felvétellel lettünk gazdagabbak. Jordan fel-felvillantja a mű nagyszerűségét, de nem viszi végig az elgondolását. A zenei ívek maguktól formálódnak, kevés beavatkozással. A mű hosszú és ismeretlen ahhoz, hogy a hallgatót lekösse, ha nincs benne egy bizonyos többlet. A többletet itt a szólóénekesek adják, szinte minden megszólalásuk nagyszerű; a hölgyek érzékeny tolmácsolása – Nathalie Stutzmann különlegesen szép hangszíne kiemelkedik, Louise Lebrun éneklése plasztikus, nagyon tetszett, Jane Berbié kevésbé, a hang kopott, a magasabb tartományban éles –, a férfi énekesek, David Rendall, Marcel Vanaud, Francois Loup, Daniel Ottevaere között talán halványabbnak tűnt Peter Jeffes.
A hegyi beszédet megnyitó boldogságmondások zenekari részét a Francia Rádió Új Filharmonikus Zenekara játszotta, a hangokat pontosan, szépen. A zenekar jó, a szólóhangszeres részek szépek voltak, némi tempóingadozás előfordult, de a hangszínek tetszettek. A zenekar inkább a nagy fortékban érezte otthon magát, az énekesek nélküli részekben.

A Francia Rádió kórusa bizonytalan intonációjú, rendszeresen alacsonyabban énekel, sajnos, nem csak a magas régiókban, és ez egy hosszabb lélegzetű résznél igen zavaró, a Második boldogság tétel töményen mutatja a hibákat, a szólóénekesek tiszta, zeneileg gondosan formált megszólalása mellett különösen feltűnő. A férfihangok nem egységesek, a tenor szőrös, helyenként erőltetett, nem homogén a hangzás.

A mű megjelent lemezen, nem sok más felvétel van belőle, talán csak a Rilling-féle, így megismerhetjük kottaböngészés nélkül. Az újra kiadott dupla lemez sajnos semmiféle adatot nem tartalmaz a műre vonatkozóan, ritkaságok esetében ez elengedhetetlen. A felvétel ideje szerepel a brosúrában, az azonban nem, hogy élő felvételről (is) van szó, sokak számára ez csak a tapsból derül ki. Talán ezért is a gyengébb hangminőség és a kórus intonációja. Ennek ellenére érdemes megvenni, hogy megismerhessük a gyakrabban lemezre vett Szimfonikus változatok, az A-dúr szonáta, a d-moll szimfónia és a Panis Angelicus mellett.

César Franck: A nyolc boldogság – oratórium

Louise Lebrun, Jane Berbié, Nathalie Stutzmann, David Rendall, Peter Jeffes, Marcel Vanaud, Francois Loup, Daniel Ottevaere
A Francia Rádió Énekkara és Új Filharmonikus Zenekara
vezényel: Armin Jordan
Párizs, Invalidusok temploma, 1985. november 20–21.

Warner Apex 2 CD 2564 69045-2