Skip to content
papiruszportal.hu

papiruszportal.hu

egy korszak kulturális lenyomata

  • A papiruszportál
  • Korboncnok
  • Fülvájó
  • Iskola a határon
  • Nyitott könyv
  • Színes papiruszok
  • Kulturális kalendárium
  • Impresszum
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Toggle search form
  • Sjón – a világ szeme Archívum
  • Kütyüországban, Furaváron: Tatu és Patu fura masinái Archívum
  • Régi magyar szólások és közmondások Archívum
  • Hommage à Ligeti Archívum
  • Ali Eskandarian és Audrey Auld Mezera Archívum
  • Vándorlás a hosszú úton Archívum
  • Csínom: Lenka ikerkönyve Archívum
  • Kis nép, kis lélek? – Luther Katekizmusa megmentette a porosz nyelvet Archívum

Private View, magánvélemény

Posted on 2023.04.29.2023.04.27. By admin Nincs hozzászólás a(z) Private View, magánvélemény bejegyzéshez

Annelies Van Parys operája az Armel Operafesztiválon

a papiruszportal.hu archívumából [2015]

Szerző: Lehotka Ildikó

Remek estének ígérkezett az Armel Operafesztivál negyedik estje, egy kortárs operát ígértek, ez mindig felvillanyozza az újdonságra éhes nézőt-hallgatót. A június 2-i esten Annelies Van Parys Private View című, háromfelvonásos operáját kínálták, a mű ősbemutatója idén májusban volt (tudtam meg a produkció belga honlapjáról, a szórólapon, kiadványban nem szerepelt), a szerző első operája az azonos című Hitchcock-film. Érdekes a téma, érdekes a film és zene valamilyen szintű összekapcsolása, de vajon érdemes volt-e belevágni a produkcióba?

A zsűri a produkciók nyerteseként értékelte a belga Muziektheater Transparant által hozott művet, az előadók – énekesek, a Pannin Filharmonikusok, a karmester, Etienne Siebens kortárs zenéhez való kapcsolata ezt igazolta, és a tény, hogy kortárs opera került színre. A nézőtér foghíjas volt, a nem sokkal több, mint egy óráig tartó előadás során sokan elmentek.
Az ismertetőfüzetben olvashatjuk, hogy a Private View eltér a hagyományos operától, „a közönség által megszokottól, és általánosságban véve a zenész színházi előadásoktól: a zene itt másodlagos, a narratívát elsősorban a vetítés hordozza.” A színpadot három nagy vetítővászon uralta, mindegyiket lehetett mozgatni, gyakran kilencféle képet, eseménysort láthatott a közönség. Öt énekest hallottunk, szerepüket nem, csak hangfajukat ismerjük – ez is a koncepció része volt.

Adott tehát egy ikonikus film, melynek a hangulatát nem érzékeltette a zene, az opera cselekményét nem tudtuk követni, nem tudtuk, ki kicsoda, milyen mozgatórugók mentén halad a történet. Éreztük, hogy a zeneszerző valami nagyon egyedit szeretne létrehozni a zenével, és ha harminc-negyven évvel korábban születik meg a darab, akkor valóban úttörő lehetett volna.

A Private View zenei nyelvezete a zajoktól-zörejektől az extra magas énekhangokig terjed, a szerző használja az elektromos hangszereket is, de aki ismeri Eötvös Péter, Ligeti György, Louis Andriessen (vagy az operafesztivál igazgatója, Vajda Gergely) operáit, könnyen párhuzamot vonhat. Túlhaladottá vált a mű. Nem segítette az állandóan több síkon zajló vetítés megértését a zene – vagy fordítva, hiányoltam központozást, a súlyozást, végig valamiféle kábulatban és sötétben zajlott az előadás. Ha voltak is motívumok, azt nem fedeztem fel, az első 10 perc is elég lett volna a darabból, aztán inkább fárasztotta az embert, emellett csodálta az énekesek nem lankadó erejét, kifejezőképességét. És a csodás szöveget.

A produkció a szürrealitás világát járta be, az ismertetőfüzetben olvasom, hogy a mű énekesei „bár érzelmekről és motivációkról énekelnek, … nem a megszokott operakarakterek, és nem is történetmesélők: a rendezői szándék értelmében semleges operátorokként funkcionálnak csupán”. Az elgondolás érdekes, de opera esetén ez nem működik (egyelőre), illetve úgy nem működik, hogy a filmvetítés és a zenei anyag egyenrangú. Az emberek döntő többségének a vizuális inger az elsődleges, és ahogy már említettem, nem egyszer kilenc mozgó részletet is láttunk egyszerre. Kicsit úgy tűnt, mintha némafilmet kísérne egy zenekar, és énekesek is léteznének a folyamatban. Egyfajta performance-nak is felfoghatta a fiatal, a videoklipekhez szokott néző (ha volt olyan az előadáson) az alkotást.

Érdekes volt a színvilág: a vetített jelenetek nagy része fekete-fehér volt, néha egy-egy kiemelt, egy tárgyra dologra fókuszáló színnel – ilyen volt a piros autó a produkció elején, de a koncepció csak egy nem végig vitt ötlet volt, ahogy a totálban megjelenő arcok is. Az énekesek ruhája teljesen hétköznapi, így a negyvenes-ötvenes évek képi világa, a kortárszene, a nem kiemelő öltözet elegye zavarba ejthette a nézőt-hallgatót.

Tom Creed rendezése újat keresett, de sok volt a vizuális hatás, inkább elidegenítőnek éreztem a produkciót, mint felfedezésnek. A multimédiás opera nem működött, nem fért meg zene és látvány, az ember nem tudott elszakadni a képektől – az itthoni rendezések is előszeretettel élnek a vetítés lehetőségével, sokszor feleslegesen.

A zenei megvalósítás volt az egyik pont, ami dicséretes, a Pannon Filharmonikusok állták a sarat, Etienne Siebens vezetésével. Nem fő profilja a pécsi zenekarnak a kortárs operák játszása, mégsem érezhettünk semmiféle megingást. A versenyszerepet, a Mezzót Ani Sagsyan énekelte, remekül – nem lehet összehasonlítani produkcióját például Cherubino szerepével. A többi énekes is mindent megtett az est sikerének érdekében, nem rajtuk múlt a közönség érdektelensége. Az angol kiejtés ugyan nem volt oxfordi, de nem is a fonetika miatt jár az ember operát nézni.

A produkció másik kiemelkedő része a szöveg volt, Jen Hadfields T. S. Eliot-díjas költő librettója. Csodásan árnyalt a nyelvezet (köszönet érte a magyar fordítónak, a neve nem szerepel sehol), rendkívül kifejező, a multimédiához hozzávehetjük az irodalmi mívességet is. Izgalmas volt, amikor a cselekmény visszafelé kezdett folyni, de ez is egyfajta „megzavarás” volt.

Háromfelvonásosnak írták az operát, egy részben kaptuk a darabot, vajon húzva lett volna a Private View? Az ismertetőfüzet erről a különös operáról remek fogalmazással írt sorai érdekességeket tartalmaznak, de a fontos dolgok, vagy a zene sajátossága, felvonások száma nem szerepel. Ismét egy magyarországi bemutatót láttunk, melyről érdemi dolgokat nem tudtunk meg.

Archívum Tags:Fülvájó

Bejegyzés navigáció

Previous Post: Április 29.
Next Post: Olvas(s)atok, néz(z)etek – A 11. Doktor

Related Posts

  • Sjón – a világ szeme Archívum
  • Dr. Kubassek János: A Szahara bűvöletében Archívum
  • Északi és déli bábok Archívum
  • Krzysztof Penderecki Archívum
  • Lemezek a tengerentúlról: Catie Curtis és Diane White Archívum
  • Venezuelai gondolatok magyarságról, állampolgárságról Archívum

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

  • 2025. június
  • 2025. május
  • 2025. április
  • 2025. március
  • 2025. február
  • 2025. január
  • 2024. december
  • 2024. november
  • 2024. október
  • 2024. szeptember
  • 2024. augusztus
  • 2024. július
  • 2024. június
  • 2024. május
  • 2024. április
  • 2024. március
  • 2024. február
  • 2024. január
  • 2023. december
  • 2023. november
  • 2023. október
  • 2023. szeptember
  • 2023. augusztus
  • 2023. július
  • 2023. június
  • 2023. május
  • 2023. április
  • 2023. március
  • 2023. február
  • 2023. január
  • 2022. december
  • 2020. február

Kategóriák

  • Archívum
  • Egyéb kategória
  • Naptár
  • Papiruszportal

Legutóbbi bejegyzések

  • Idomeneo, Mozart és a stílus
  • Joyce és Bryn
  • Mária és Erzsébet, Erzsébet és Mária
  • Don Carlos és a lépcsők
  • Ínyenc szendvics

Legutóbbi hozzászólások

  1. Rosszfiútól rosszfiúig szerzője Joyce és Bryn – papiruszportal.hu
  2. Két mű, két világ szerzője Joyce és Bryn – papiruszportal.hu
  3. Ludwig Múzeum: Maurer Dóra – Szűkített életmű szerzője Június 11. – papiruszportal.hu
  4. A legnagyobb komédiás – Richard Pryor szerzője Június 11. – papiruszportal.hu
  5. Csillogó Kolonits szerzője Mária és Erzsébet, Erzsébet és Mária – papiruszportal.hu
  • Írók, reszkessetek! – Heller csapdahelyzetei Archívum
  • „Az énekest az ég madarainak kellene etetni” – Cseh Tamás Archívum
  • Kegyes halál Archívum
  • Low budget, high standard Archívum
  • A Bókember és a jógi Archívum
  • A blues magyar királya Archívum
  • Április 21. Naptár
  • Mandulás őzfilé Szent Hubertusz kedve szerint – Ételneveink II. Archívum

Copyright © 2003-2024 papiruszportal.hu

Powered by PressBook News WordPress theme