Vámos Miklós 5+1
(a papiruszportal.hu archívumából [2008])
Szerző: a helyiség kalapácsa
Az idei, Millenárison megrendezett könyvfesztiválon mutatták be az Alexandra Kiadó dévédéjét, melyen Vámos Miklós 5+1 íróval beszélget: Spiró és Konrád Györggyel, Esterházy és Nádas Péterrel, Závada Pállal és önmagával, Vámos Miklóssal. Az Alexandra Pódiumon lezajlott, a Pax tévé rögzítette egyórás beszélgetéseket a nézők által kedvelt műfajban a nézők által kedvelt író vezette: Vámos hatszor a nézők és olvasók által kedvelt írókat faggatta a jól bejáratott módon.
Vámos Miklós a dévédébemutatón a másutt a műfajt szintén kipróbáló moderátor Alföldi Róbertnek, valamint Spiró és Konrád Györgynek kifejtette, szerinte miért szeretik lassú folyású, irodalmárokkal készített műsorait. Úgy véli, az olvasó embert érdekli az író ember, s ő felkészült és nem vagy alig kekeckedő kérdezőként nem riasztja el írótársait a beszélgetéstől. Ebben igaza lehet. Magam azért szeretem a műsorait, mert a látszólag könnyed terefere során nem kerülik meg a komoly témákat sem, s Vámos a maga lassú folyású, nem idegbeteg, fapofás módján néha oda lyukad ki, ahová a társa eredetileg mégsem szerette volna. Én néhány bírálójával ellentétben a humorát is értékelem, s természetesnek tartom, hogy aki színpadra lép, abba szorult némi magamutogatás is. Nem láttam még úgy műsorát, hogy ne készült volna föl alaposan beszélgetőtársából. Ha túl messzire vagy közelre megy, akkor csigaként visszahúzza a szarvát, s megy tovább hasonló tempóban. Nagy érdemének tartom, hogy ezt a műfajt a médiában is megszerettette, s noha a kereskedelmi tévékben esélye sem lehet egy szépirodalomról és írókról szóló, botránymentes műsornak, a Pax, a Duna és más kisebb, a kultúra iránt fogékony televíziók folyamatosan a programjaikba illesztik Vámos vagy akár Alföldi beszélgetéseit.
A dévédén 2005/06-os beszélgetések láthatók, öt neves író vall a „mikrofonállványnak”; s a Pódiumon egy olyan érdekes helyzet is előfordult, amikor a meghívott Gergely Ágnes betegsége miatt nem érkezett meg, s az író önmagának tette föl meglepő kérdéseit. A saját, kötél általi akasztásból is fény derül néhány érdekes momentumra, melyek nem vagy ritkán kaptak publicitást, illetve Vámos nem kommentálhatta őket. Ilyen NKA-s kuratóriumi szereplése hátterének bemutatása és az Ab Ovo rendszerváltás utáni, a hazai kiadói viszonyokkal való küzdelme.
Jól felépített és bejáratott rendszer szerint zajlanak beszélgetései, a meghívott vendég neve, születése ideje, csillagzata a bemelegítés. A Ki kicsoda alapján fontos és meglepő életrajzi elemek kerülnek terítékre, nem maradhatnak el a nagyobb, illetve legutolsó művek, és Vámos is elő-előhozakodik a beszélgetőtárs íróról megfogalmazott benyomásaival. Rutinos műsorvezetőként legtöbbször érzi, meddig mehet el, hol kell visszafordulnia, vagy bevetnie egy könnyedebb, pihentető témát. Ha nem a várt választ kapja, illetve kitérnek a kérdése elől, nem viselkedik buldogként, lakonikus, egyszavas válaszra képes lakonikus, egyszavas összekötő szöveggel reagálni és tovább menni. Néha felvet őt és másokat is érdeklő kérdéseket, és játékra ingerli partnerét. (Ilyen emlékezetes felvetés volt például, ezt a Dunán láttam, amikor Boldizsár Ildikót arról faggatta, hogyan küld el egy tehetségtelen írópalántát rutinos Magvető-szerkesztőként.)
Könnyed, vicces/nagyon is komoly játékra szólította fel írótársait, melyre különféleképpen válaszoltak partnerei a dévédén látható műsorokban is: művek zanzásítása, három kívánság, elhunyt szülőkkel való képzelt beszélgetés. Vámos kérdéseire habitustól, egyéniségtől függően elutasító (Nádas: nem!), játékos, egyenes vagy kerülő válaszokat. Aki leül a tévé elé, berakja a lemezt – csak egy beszélgetést nézek végig, gondolja –, nagy valószínűséggel odaragad, már csak azért is, mert ezek a szerzők a kortárs magyar irodalom vezető személyiségei, és nagyon jó összehasonlításokra ad alkalmat, hiszen Vámos bejáratott sémára építi a műsort – bár a főszereplő sokszor, ami nem is baj, elviszi kitűzött céljától.
Érdekes, hogy milyen (volt) a hat író kapcsolata a számítógéppel. Vámos Commodore64-guruként tanította Konrád Györgyöt a komputer rejtelmeire, aki azért egy IBM-írógépre átvitte mindig a szövegeket… Esterházy még mindig írat, általában Nádas korábbi beíróit örökli. Závada pedig rutinos számítógépesként játszik egy-egy szövegrésszel, tologatja, áthelyezi őket. Ezt épp Esterházy túl nagy szabadságnak tartja, hogy szövegeket ide-oda lehet pakolni, pedig ha valaki, ő pontosan ezt teszi, de ezek szerint nem virtuálé. Érdekes az író-olvasó találkozókhoz és a médiához való viszonyuk: Závada mindenhová elmegy, minden meghívást elfogad, Esterházy nem, sőt nyugati, visszautasíthatatlan médiafelkéréseknél is néha bakot lő, Spiró és Nádas nem mindig szívesen vesz részt ilyen lehetőségeken, utóbbi viszont volt a Felvidéken egy olyan esten is, ahol szinkrontolmács (!) fordította anyanyelven sem könnyű szövegeit. Jól előjött Spiró egyenes, megalkuvást nem tűrő, Konrád választékos, nyomdakész, Esterházy posztmodern tekervényű fogalmazása. A címadás Vámosnál kötelező firtatása során meglepett a Jadviga párnája, hogy csak utólag került a képbe és a szövegbe maga az alvóalkalmatosság, pedig a cím telitalálat.
Számos finom részlet, mozgatórugó derül ki a többnyire szellemes beszélgetéseken körvonalazódó életrajzokból, aki pedig az írókról, a művek hétteréről többet akar megtudni, annak kincsesbánya lesz a két lemez. A dévédé nézeti magát, könnyen odaragad az ember a fotelbe akár (kétszer) három órára is.
Fülszöveg
Az Alexandra Kiadó büszkén adja közre ezt a válogatást, melyben hat vezető kortárs magyar író emberi és művészi arcéle rajzolódik ki. Amikor a Nyugati téri Alexandra Könyvesház megnyitotta kapuit, irodalmi és kulturális programsorozatokkal útjára indult a könyváruház különleges kulturális vállalkozása, az Alexandra Pódium is. Elhatároztuk, hogy mindazoknak, akik a terembe nem fértek be, vagy távol élnek a fővárostól, átnyújtunk egy válogatást a Vámos-klub legjavából. A dupla dvd-n Esterházy Péterrel, Konrád Györggyel, Nádas Péterrel, Spiró Györggyel és Závada Pállal készült interjúk kaptak helyet.
Vámos Miklós: Írók egymás közt
Alexandra Kiadó, Pécs, 2007, 2 DVD