Bartók Új Sorozat 13–14.
Szerző: Lehotka Ildikó
A Bartók Új Sorozat nagy várakozást keltett a komolyzenét szeretők körében, a sorozaton belül a hat vonósnégyes megjelenése különösen, hiszen az életmű gerincét képező darabok gyönyörűek. Az első lemezen a páratlan, a másodikon a páros számozású művek szerepelnek. Bartók első vonósnégyese 1910-ben, míg az utolsó 1941-ben hangzott fel először, Budapesten, illetve New Yorkban, Bartók életét végigkísérte a műfaj. Érdekes, hogy míg az első három vonósnégyest majdnem pontosan tízévente írta (1908, 1917, 1927), a IV. 1929-ben íródott, de egészen más, mint a III., szinte ellentéte.
A hat művet a Mikrokosmos Vonósnégyes játssza, négy nagyszerű zenészt hallunk. Nem állandó az együttes, de mindegyikük komoly kamarazenei tapasztalatot szerzett. Különös módon Bartók vonósnégyeseiből nagyon jó felvételeket találunk, talán többet, mint a zenekari művekből, annak ellenére, hogy igen nehezen megfoghatók ezek a művek, hamar tévútra kerülhetnek az előadók.
A Hungaroton lemezén egyedi előadást hallunk, Somfai László írása szerint az együttes figyelembe vette Bartók (zenészkollégáinak elmondott) elképzeléseit, instrukcióit, kezdve a húron tartott vonóval a spiccatókat kerülve, melyet Bartók nem kedvelt (bár azért hallunk ilyet).
Az I. vonósnégyes (Op. 7.) a Geyer Stefi iránt érzett, nem viszonzott szerelem apró mozzanatait mutatja („…az én halottas dalom” – írja Bartók a hegedűművésznőnek). A mű még az útkeresés jegyében íródott, sokféle stílus ötvöződik úgy, hogy Bartók későbbi stílusjegyei már jelentékenyen irányítják a kompozíciót. Éppúgy hallunk egészhangú skálát, mint bővítettakkord-felbontást és magyar népzenei intonációt. Az első tétel (Lento) fojtott nyugalma egyszer csak robban a vonósnégyes tolmácsolásában, szinte plasztikus a molto appassionato, rubato jelzésű rész a cselló üres húros orgonapont kvintje fölötti brácsaszólamának dinamikájának köszönhetően. Papp Sándor nagyszerűen érti a bartóki elgondolást, az általam ismert kvartettfelvételek közül itt a legihletettebbek a hangszer megszólalásai. A tétel folyondárszerű dallamainak kibontása gyönyörű, a repríz új képet ad az előzmények ismeretében. Az attacca következő, dupla tempójú tétel emlékezetes pillanatai a cselló pizzicato „kopogásai”, a Molto sostenuto előkészítése. Szintén jól megoldott a harmadik tétel karaktergazdagsága, a repetált hangok állhatatossága, mégis sajátos jelenléte. A Felszállott a páva kezdetű népdal idézete különös fénnyel ragyog, ennek a 12 ütemes egységnek a zárása öt oktávot ölel fel. A népdalból kölcsönzött éles ritmusokat jól fogja meg a vonósnégyes a Più largo részben, a zárási szakasz játékos, humoros. Somfai László írja, hogy a Bartók-kutatás révén hitelesebb kottaszöveget olvashatott a Mikrokosmos Vonósnégyes, az egyik különbség az, hogy a Rózsavölgyi által korábban kiadott kottától eltérően az Introduzione a második tételhez kapcsolódik, a revideált kiadást az Editio Musica gondozta.
A Waldbauer–Kerpely-kvartettnek ajánlott II. vonósnégyes (Op. 17.) Bartók termékeny időszakában keletkezett, 1915–17 között, a mű az arab népzenéből vett elemeket tartalmaz és az új bécsi iskola jegyeit is magán viseli. Érdekes a nyitótétel kezdésekor a dús vibratós hegedűdallam, nagyon szép és átgondolt a polimetrikus szakaszig tartó dinamikai fejlesztés, majd később a meno mossóig tartó sűrűsödés. A II. tétel (Allegretto molto capriccioso) helyenként vastag és kicsit erőszakos, több játékosságot érzek a műben, több csapongást, a tempóváltások viszont jók. A zárótétel, ahogy az összes lassú tempójú, gyönyörű, érzékletes, míves.
A Musical Fund Society of Philadelphiának dedikált III. vonósnégyes díjnyertes mű, a kritika is lelkesedéssel fogadta, a társaság három hónapos kizárólagos jogot kapott a darab bemutatására, így rövid idő alatt többször, több kvartett játszhatta a művet. A két tételből, négy egységből álló darab kezdő hegedűdallama nagyon szépen szól az álló akkordok felett, a zenei anyag sűrűsödése itt is nagyszerűen megoldott, szépek a kromatikus részek (Prima parte). Szintén szép hangzású a Più andante, a zenekarszerű felépítés tömören szól. Érdekes és egyedi a Seconda parte hangulatos pizzicatós szakasza, a dinamizmus, ami árad a zenéből, a mixtúra hangzásaránya, a hangszínek egyediek, a leggierós szakasz nem testetlen. A Coda népzenei intonációja nem erőltetett, izgalmas az egymásba fonódó dallamhullám, később a tömbszerű akkordok sora.
A Pro Arte Quartetnek ajánlott IV. vonósnégyes felépítését Bartók is elemezte, ez a partitúrában is megtalálható, a szerző neve nélkül. A szonátaformát mutató I. tételben nagyon szép a két magas és két alsó szólam ellentétes anyagának bemutatása, a Più mosso határozottsága, dinamikai és hanghosszúságbeli eltérései, különbözőségei, nem egy kaptafára játsszák a különböző motívumokat. A Prestissimo, con sordino izgatott, a szordínó miatt kicsit zizegő hangzása izgalmas, a sul ponticello, az üveghangok és a glissandók sorát sosem érezzük erőltetettnek, nem ezt húzza alá a vonósnégyes az előadásban, hanem a finom megoldásokat. A mű magva, a Non troppo lento feliratú harmadik tétel nonvibrato akkordtömbje közt csodálatosan bújik meg a későbbiekben egyre táguló, négyütemes dallama. Érdemes megfigyelni a szűk járású dallamot, hogyan válik kitárulkozóbbá, a motívumok hogy lesznek egyre hosszabbak, és amikor már szinte nincs hova bővülni, hogyan veszi át ezt a szerepet az első hegedű. Fantasztikus szintén az első hegedű nagyterce, mely a Tranquillo rész előtti Tempo I. zárása. A játékos-humoros Allegretto pizzicato tétel jó hangsúlyait kell említeni, ugyanígy a záró Allegro moltóban is, a dinamizmusból kiragyog a napfény, az állhatatos basszus nagyon jó alapot ad a többi szólamnak.
A Mrs Sprague-Coolidge-nek ajánlott, 1934-ben írt V. vonósnégyes szintén öttételes, ahogy az előző, Bartók ábrázolta is a szerkezet szimmetriáját, a megfeleléseket. Az Allegro izmos, feszes-feszített, nagyon karakteresen szól a felvételen. Itt is szerepel népi motívum, a leszálló pentaton skálaszelet, ahogy az első vonósnégyesben is. Nagyon szépek a rebbenő dallamok a második tételben, az orgonaszerű hangzás (10. ütemtől) hihetetlenül szép. A dinamikai felépítés, a zárás is kitűnő. Az Alla bulgarese tétel kirobbanó vidámsággal szól, a Trióban a brácsa szólam utolsó ütemeit kell kiemelni, majd a tétel cisz-moll zárását. Az Andante tétel szextoláinak változatossága már-már zavarba ejtően bőséges, a sejtelmes hangzás vagy a határozott, az erőszakos éppúgy hallható, mint az éppen csak csordogáló. A zárás itt is gyönyörű. A Finálé kevésbé izgalmas, sokszor pontatlan, a szólamok nem következnek egymásból, nincs az a tökéletes dallamátadás, -átvétel, ami olyan karakteressé tenné a tételt.
A VI. vonósnégyes – melyet a szerző a Kolisch Quartetnek ajánlott – Bartók életének nehéz szakaszában keletkezett: kitört a háború, az édesanyja beteg, a szerző küzd a gondolattal, hogy emigráljon vagy maradjon Magyarországon. A mű minden tételét egy Mesto feliratú ritornell indítja, egy monológdallam, mely először a brácsán szól, a 13 ütem minden kíséret nélküli, a másodikban a csellót halljuk, izgalmas kísérettel, a harmadikban az első hegedűt, a második hegedű és a csellószólam kromatikus, a barokk passacagliát idéző lefelé lépéseivel, aláfestésével. A második tétel Marciája kesernyés, a ritmus karakteres, de nem túlzóan, az ellentétek kibontása nagyon jó. Ironikus az azonos hangközökkel alátámasztott dallamvilága, a harmadik tétel komplementer ritmusai egymásból bomlanak ki. E folyondárszerű rész vezeti be-vezet át a Burlettóba, mely gyilkosan karakteres, a groteszk, szarkasztikus dallam nagyon eltalált előadásban szól. A zárótétel, mely önmagában a ritornell, meghatóan szép zene, vallomásszerű, mélyen szomorú. Nem véletlen, hogy az I. vonósnégyesből is van egy röpke idézet. A nyitó- és zárótétel szomorúsága összegződik, a Mikrokosmos Vonósnégyes gyönyörűen tárja elénk ezt az életérzést, a sul ponticello sem kísérteties, ahogy máskor, hanem rezignált.
Az imponálóan tartalmas kísérőfüzet Kárpáti János és Somfai László munkája, most is fényképekkel, kottarészletekkel dúsított.
Sok jó felvétel létezik tehát a lemezpiacon, de egyik sem hiba nélküli, csak az a kérdés, mennyi a kevéssé jól megoldott rész. Ez a felvétel sem lehetett tökéletes, mint semmi a világon, de az egyedi felfogás, a művészek, Takács-Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Papp Sándor és Perényi Miklós új színnel, más, nem a hagyományos megoldásokkal éltek. Ami rendkívüli, az a lassú részek ezerszínűsége, az érzelmi skálán való végtelen színes paletta, az együttes játék finomságai. A gyors tételek, részek nem mindig tetszettek, néha túl vadnak, néha nem eléggé erőteljesnek éreztem a játékot.
Ez a lemez a legjobb, amit eddig Bartók-vonósnégyesekből hallottam.
Bartók: Hat vonósnégyes (The Six String Quartets)
Bartók Új Sorozat 13–14.
MikroKosmos String Quartet
Összidő: 2.32’46”
Hungaroton, SACD, 2009, HSACD 325113-14 (2 CD)
