Baráth Emőke, Valer Barna-Sabadus és az Il Pomo d’Oro koncerje
a papiruszportal.hu archívumából [2016]
Szerző: szabói
Varázslatos koncertet hallhatott a Fesztiválszínház közönsége március 4-én, a Régizene Fesztivál igényesen szerkesztett sorozatában; Baráth Emőke, Valer Barna-Sabadus és az Il Pomo d’Oro Orchestra közreműködésével. Duetti d’amore – sokat ígérő a cím, az előadók, a barokk zene szerelmeseinek és az érdeklődőknek igazi csemegét jelenthetett az est.
A műsor-összeállítás remek volt, nagyon ritkán szerepel duettest, különösen barokk részletekből összeállított koncert. Az áriák mindig is előtérben voltak, és valószínűleg lesznek is, nem egy esetben – főleg a barokk korszak operatermésében – a főszereplők kapják a legnehezebb, legszebb részeket. A duettek talán háttérbe szorulnak, inkább színesítik az operát.
A koncerten tíz szerző tizenkét darabja, vagy részlet szólalt meg, nem csak duettek, hanem zenekari művek is, így szinte bepillanthattunk a barokk zene több műfajába. A szerzők neve egy-két kivétellel jórészt ismeretlen, ezért is érdekes a program. A szerzők közül nem egy énekes is volt, többük pedig a kor elismert, keresett komponistája. Napjainkban a barokk újrafelfedezése történik, kiadványok jelennek meg a zenetörténeti kánon csak megemlített szerzőitől, operákból, egyre több énekes és együttes próbálja meg a korabeli hangzást visszaadni. A koncerten elhangzottak ismert szerzők operáiból részletek, de olyanokéból is, akikről nem hallott az érdeklődő, így Antonio Sartorióról, aki az egyik komponista, aki Orpheuszról írt művet, vagy Gianfrancesco de Majóról, aki Haydnnal egy időben született, mégis egész más stílusjegyeket képvisel. A vokális darabok között volt virtuóz technikát igénylő, vagy nagyobb lélegzetű, a két énekes remek tolmácsolást nyújtott. A hangulatteremtés minden esetben pillanatok alatt megtörtént, a közönségnek egyetlen dolga volt, élvezni az előadást, rácsodálkozni a barokk zene finomságaira, a dallamokra, a kíséretre. A két énekes a barokk zenében nagyon járatos, lemezeik jelentek meg, keresett művészek. A koncert alapján a közönség is meggyőződhetett arról, hogy nem véletlenül vannak az élvonalban – hangszínük illett egymáshoz, mindkettejük a legmagasabb hőfokon tolmácsolták az áriák érzésvilágát, mondanivalóját, figyeltek egymásra, reagáltak a másik apró rezdüléseire. Két egyenrangú énekest hallhattunk, sugárzott róluk a zene szeretete, a stíluskorszakban való jártasság.
A fiatal művészekből álló Il Pomo d’Oro Zenekar az egyik nemrégiben alakult régizenei együttes, Budapestre nyolcan jöttek. A zenekar névválasztása nem véletlen, a koncert egyik áriájának szerzője, Antonio Cesti operája címét kölcsönözték. Az együttes számos koncertet ad, lemezei jelentek meg. A hangversenyen nem csak a zenei aláfestést, kíséretet adták, de hangszeres darabokat is, más-más hangszer-összeállításban. Így hallhattuk Marc Antonio Ziani egyik szonátáját, a darab rendkívül érdekes; a kromatikus téma, a passacaglia tehetséges zeneszerzőről árulkodik. De érdekes volt fölfedezni Artemio Motta Concertóját, mely három hangszerrel szólalt meg, különleges volt a lantművész Andrea Falconieri Sonata L’Eroicája is.
Remekül felépített műsort hallottunk, újdonságokat, varázsos hangszíneket – énekesektől, az együttestől egyaránt. Nagyszerű koncertet kaptunk.