Haydn hat szonátája hegedűre és brácsára
a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: Lehotka Ildikó
Haydn életművében a hat hegedű-brácsa szonáta (Hob. VI:1–6.) természetesen nem foglal le olyan kitüntető helyet, mint a szimfóniák vagy oratóriumok. Kellemes, „használati zene”, melynek drámai mondanivalója nincsen, hiszen nem is e célból készült a hat háromtételes darab.
A kor igénye hívta életre Haydn tollából ezeket a rövid szonátákat, mivel akkoriban mindenki tudott legalább egy hangszeren játszani és három nyelven írni, olvasni, beszélgetni. Talán technikailag nem olyan nehezek a szonáták, mint egy romantikus mű, azonban – ahogy Mozart esetében is – az apró, első hallásra/olvasásra jelentéktelennek tűnő részletek, frázisok, hangsúlyok, karakterek stb. teszik a darabokat hangulatossá, érdekessé (és nehezen előadhatóvá).
A hat szonáta mindegyikében szerepel Haydn egyéni stílusára jellemző komponálásmód, igaz, nem sűrítetten, hanem tételenként egy-két megoldás.
Az első szonáta (F-dúr) legjobban sikerült része a második tétel. Nemes, szép hangzásban, gyönyörűen megformált dallamívekben – melyeket a brácsa érzékenyen kísér – merülhet el a hallgató. Különösen jól sikerült a piano árnyalatainak legkülönfélébb megjelenítése, a hangerő nagyon kifejező dinamikája.
Az első tétel kidolgozási részénél egy árnyalatnyi sürgetést vettem észre, a reexpozíció viszont igazi visszatérés volt: ízes karakterek, felszabadult zenélést hallhatunk. A harmadik karaktere nehézkes indításkor, a vége felé ez eltűnik, túl sokszor hangsúlyozzák a harmadik negyedet, mely ugyan a haydni stílus egyik alappillére, de itt soknak találtam. A lezárás frappáns, a menüetthez illő.
Az A-dúr szonáta első tétele bővelkedik zenekari hangzásokban, néha a versenyművekre jellemző virtuozitást sem nélkülözi. A korai klasszikát sejtető ritmikája és maggiore-minore viszonya az előadásban kiemelten szerepel, ezt a menüettnél is észrevehetjük.
A B-dúr szonáta első tételének karakterválasztása telitalálat: a játékos részek, hármashangzat-felbontások, futamok, visszatartások, az egész a cédé legszebb pillanata közé tartozik. Ebben az Andantéban éreztem úgy, hogy a zenei anyag tökéletes, hallgatónak és előadónak is élvezetes a tolmácsolás.
A D-dúr szonáta zenei anyaga szintén a versenyművek hangulatát idézi, a kifejezően előadott, szuszogásoktól sem mentes Adagióban némi barokkos utánérzésünk támad. A menüett jól elkapott, szándékosan darabos, sáros csizmás nehézkessége a késői szimfóniák hangulatát vetíti előre, melynek része a kurta-furcsa lezárás is.
Az Esz-dúr szonáta karakteres, zenekarszerű Moderatójában a híres haydni humor egy pillanatra felsejlik. A triolák gyöngyöznek, a visszatérés előtti egy hang gördülékenyen vezet előre. Szabadi Vilmos technikai tudása és zenei megformálása nagyszerűen fejezi ki a klasszikus stílus magvát, lényegét. A mély régióban induló, kissé borongós lassú tételt, mely mintha csellókon szólna, most is a Menüett követi, itt játékos, sziporkázó előadással, nagyszerű lezárással.
Az utolsó szonáta (C-dúr) könnyed Allegróját vérbő előadással játsszák. Az Adagio ebben a szonátában is szépen kidolgozott, a hangzás és érzelmi töltés tekintetében míves játékban gyönyörködhetünk. A Menüett sziporkázó középrészével méltó befejezése mind a szonátának, mind a lemezt záró felvételnek.
Szabadi Vilmos és Bársony Péter előadására a tökéletes összhang jellemző. A hat szonátát tökéletes technikai biztonsággal, a stílusnak megfelelő vibratóval játszották. Bársony Péter Szabadi Vilmos minden zenei mozzanatát értően, érzően segítette. A kamarazenélésben nem kísérőként, hanem mint társ vett részt. Hangszerének hangszíne szép – írjam, hogy bársonyos? A fiatal művésztanár zenei alázata követnivaló.
Nagyszerű ötlet volt Haydn e kevéssé ismert szonátáit kiadni. Láthatjuk egy megrendelésre dolgozó zeneszerző stiláris fejlődését a jól ismert későbbi szimfóniákig, belepillanthatunk abba is, hogyan komponált meg kevésbé fajsúlyos, az életműve szempontjából nem jelentős szonátákat.
A kísérőfüzetben található részletes elemzés Gyenge Enikő munkáját dicséri. Sajnos ebben az ismertetőben is visszaköszönnek a magyar–angol hibrid kifejezések (BBC Philharmonic zenekar, Kyoto Fesztivál).
Haydn Joseph (1732–1809)
Hat szonáta hegedűre és mélyhegedűre Hob. VI:1–6.
I. F-dúr szonáta/Sonate No. 1 in F major (Hob. VI:1.) 12’31”
- I. Allegro moderato 5’02”
- II. Adagio e sostenuto 4’33”
- III. Tempo di Menuet 2’56”
II. A-dúr szonáta/Sonate No. 2 in A major (Hob. VI:2.) 11’42” - I. Allegro moderato 3’36”
- II. Adagio 4’02”
- III. Finale – Tempo di Menuet 4’04”
III. B-dúr szonáta / Sonate No. 3 in B flat major (Hob. VI:3.) 9’15” - I. Andante 4’31”
- II. Adagio 2’53”
- III. Menuet 1’51”
IV. D-dúr szonáta/Sonate No. 4 in D major (Hob. VI:4.) 11’01” - I. Moderato 5’05”
- II. Adagio 3’23”
- III. Tempo di Menuet 2’33”
V. Esz-dúr szonáta/Sonate No. 5 in E flat major (Hob. VI:5.) 11’24” - I. Moderato 4’23”
- II. Adagio 3’56”
- III. Tempo di Menuet 3’05”
VI. C-dúr szonáta/Sonate No. 6 in C major (Hob. VI:6.) 12’10” - I. Allegro 4’43”
- II. Adagio 4’19”
- III. Tempo di Menuet 3’08”
Összidő: 68’34”
Szabadi Vilmos – hegedű/violin
Bársony Péter – mélyhegedű/viola
Recording producer: Gusztáv Bárány
Balance engineer: Gusztáv Bárány
Edited by Gusztáv Bárány
Recorded at Hungaroton Studio on 20–23 December, 2004
Scores: Henle Verlag, München (2004)
Booklet editor: Enikő Gyenge
2005 Hungaroton
DDD
HCD 32361
