Karácsony az NFZ-vel: A diótörő – színjáték bábokkal
Kocsis Zoltán: Kiskarácsony, nagykarácsony
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: szabói
Mesebeli élményben lehetett része kicsiknek, nagyoknak, egy – legalábbis részleteiben – slágerdarab elevenedett meg a Művészetek Palotájában december 22-én, 23-án és 27-én. A diótörőt láthatta-hallhatta a közönség a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházzal közös produkcióban, mely már tavaly is nagy sikert aratott, a rendező Novák János, a Nemzeti Filharmonikusokat újra Kocsis Zoltán vezényelte.
Csajkovszkij utolsó balettjának zenéje az 1892-es szentpétervári bemutatóhoz hasonlóan teljes terjedelmében szólalt meg, és nagy szerepet kapott a színpadi látvány, a bábok, a változó méretű karácsonyfa, az óra, mely bagolyszárnyakat növeszt, az óriás (gólyalábon), a törpe, a kivetített képek, jelenetek, melyek a játéktérben zajlottak. Új felfogásban tehát, de rendkívül élményszerűen kelt életre Marika, a Diótörő herceg és az Egérkirály története, egyetlen pillanatra sem engedte a látvány és a zene a lankadást. Izgalmas volt a szánkózás a lépcsőn és a kivetítőn egyszerre, más dimenzióba került a megfogalmazás, számos esetben láthattuk kettőzve a történet egyes elemeit. A rendezés szerencsésen ötvözte a gyorsabb jeleneteket a pihentetőkkel, a hópelyhek táncával például, így a közönség nem érezte fárasztónak a látványt, volt idő feldolgozni a látottakat, és talán előkészülni a következőkre. A különféle táncok, mint az Orosz tánc vagy éppen a Virágkeringő, élvezetes látványt nyújtottak, ötletekben, megoldásban nem volt hiány, például ahogy az emberi kéz mint piros bimbó nyúlt ki a zöld lepel alól, majd a virágok emberarca is megjelent. Nagyon tetszett a sok lepel használata, akár a falóra, akár a Diótörő vagy Egérkirály csapatára gondolunk, illetve a hóesést jelképező hullámzó kelmére.
A jelmezek is tetszetősek, némelyik humoros, a zebra patacipője mindenképp, talán Diótörőé és az Egérkirályé a leginkább figyelemfelkeltő. Egyetlen momentum hathatott zavaróan, Marika édesanyja és nagymamája szinte azonos színű ruhája. A színpadképet nem zsúfoltnak álmodták meg, a szereplők könnyedén tologatták a nagyobb paravánokat (melyek nem nyikorogtak, mint az Opera néhány előadásán), a rendezés ezt is kihasználta, fokozva a mozgalmasságot.
Az előadás érzésem szerint minden korosztálynak szólt, bár a történet annak ellenére nem közismert, hogy a karácsony emblematikus darabja, talán segítene, ha nem csak néhány helyszínt nevesítenének. Sok-sok ötlet, nagyszerű zenekari játék fantasztikus szólókkal, pezsdítő ütőhangszeres pillanatokkal, szinte beszédes színészi teljesítmények tették A diótörő koncepcióját izgalmassá december 23-án. A kétrészes darab igazán nagy sikert aratott, ilyen előadásokkal lehet megnyerni a művészeteknek a kicsiket, nem mellesleg az őket kísérő felnőtteket is.
Egy éve jelent meg Kocsis Zoltán Kiskarácsony, Nagykarácsony című műve dévédén, a 2010-es koncertet láthatjuk a felvételen. A változatok egy magyar dalra műfaji megjelölésű darab középpontjában az ismert dal áll, 47 variáció és a finálé mutatja meg a dal lehetséges arcait, műfaji és stílusbeli kitekintéssel, árnyalásokkal. A divertimento jellegű mű rendkívül humoros, tobzódik az ötletekben, azoknak is izgalmas, akik esetleg nem ismerik a zenetörténetet, hiszen a magyaros motívumokat, a dzsesszes elemeket, a középkori hangzást, a bécsi keringőt, a jódlizást vagy akár a verbunkost (a Hunyadi László Palotásának kackiás kezdetét) könnyű azonosítani. Nem egy darab készült valamelyik karácsonyi dalra, Dohnányit vagy Mozartot említhetjük, de a stíluskorszakokon átívelő, a különféle népek táncait is becsempésző kompozíció még nem, Kocsis szavai szerint még ontaná a variációkat, de a határidő kötötte a karmester-zeneszerző-zongoristát, így meg kell elégednünk ennyi változattal, bár órákig elhallgatnánk az egy-egy szerzőre, műre való utalást, nemegyszer fricskát, a karikírozott stílusjegyet.
A nagyzenekari együttesre, benne jó néhány különleges hangszerre írt variációsorozat nemcsak Kocsis remek zeneszerzői vénáját tárja fel a humor oldaláról (nem kerülhetjük ki a Schönberg operájához írt III. felvonást az oeuvre-ben), hanem a stílusismeretet is, a hangszerelési készséget. Nem hiszem, hogy bárki is megállja nevetés nélkül a darab meghallgatását, és várja, vajon mi jöhet még, mi fér bele a sorozatba. Remek szórakozást nyújtott többeknek is a koncerten, a felvételen viszont sokkal több dolgot felfedezhetünk.
Mácsai János és Kocsis Zoltán beszélgetését is tartalmazza a lemez, keresve a dal eredetét, helyét az európai kultúrában.
Mindenkinek ajánlom a felvételt, megkockáztatom, hogy a tanításban is hasznos szerepet tölthet be a velős, minden ízében remek darab.
