a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: szabói
Tematikus koncertet hallhatunk a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában, Andrej Korobejnyikov közreműködésével. A Lengyel est karmestere is lengyel volt, a számos lemezt készítő Antoni Witt. Frédéric Chopin mint a legismertebb lengyel zeneszerző egyik zongoraversenye mellett Stanisław Moniuszko nyitányfantáziája és Karol Szymanowski egy szimfóniája adott egy kis képet az európai zene kevéssé ismert tájáról.
Egy-egy ország, vagy egy-egy szerző műveit bemutatni egy est keretén belül nagyon inspiráló, mind a közönség, mind az előadók számára, derült ki a november 19-i koncerten. Elsőként Stanisław Moniuszko Bajka című nyitányfantáziája csendült fel. A zeneszerzőt a lengyel Erkelként emlegetik a zenetörténetkönyvek, áll a most is rendkívül igényes műsorismertetőben, hiszen míg Erkel a magyar nemzeti operát teremtette meg, addig Moniuszko a lengyelt. Érdekes módon más hasonlóságokat is felfedezhet az ember a két zeneszerző életútja között, mindketten távol a fővárostól születtek, mindketten patriótává váltak, mindketten kísérleteztek (és bele is buktak) új zenei megoldásokkal, hogy kiszolgálják a közízlést.
A Bajka (Tündérmese) program nélküli programzene, Moniuszko nem utal arra, melyik mesét is idézi hangokkal. A nyitányfantázia mindenesetre felvillanyozóan jó, bár egy hajszállal terjengősebb a kelleténél, „Tovább is volt, mondjam még?” – a magyar mesék szavaival élve. A varázslatos hangulat a mű kezdetekor, a bájos téma valóban a mesék hangulatát idézi, az előadáson nagyszerű kivitelezésben szólt a nyitányfantázia. Szép volt a klarinétszóló a mű elején, a klarinét és fuvola párbeszéde is igen mívesen szólt, a fuvola egyik staccato zárása fogta meg a hallgatót. Hogy a mű érdemes lenne arra, hogy gyakrabban hangozzék fel, ilyen előadásban, nem kérdés. Antoni Witt neve rengeteg lemezen szerepel, érdekes módon a felvételeit hallgatva kevésbé átütő karmesternek gondoltam. Elképzelése a műről egyértelmű, a hangszínekkel nagyszerűen bánt, ötletekben, kiváló megoldásokban nem volt hiányérzetünk. Egy-egy kétütemes dallamot olyan finoman ívelve kért a zenekartól, hogy az ritka.
Chopin e-moll zongoraversenye a későbbi a kettő közül, bár sorszámozása szerint az első. A Chopin szavaival élve „fülsiketítő tetszést” arató mű egy kritikus szerint „a zeneművek egyik legfennköltebbike”, bár nem mentes némi terjengősségtől az első tétel. A versenymű ennek ellenére kedvelt repertoárdarab, a hangulati finomságok tárháza ez a zongoraverseny, hasonlóan Chopin szólódarabjaihoz.
A szólista Andrej Korobejnyikov volt, aki a chopini érzésvilágot olyan érzékenyen, tünékenyen tolmácsolta, amilyen személyiségnek gondoljuk Chopint. Az orosz zongorista nem tolakodott az előtérbe, minden zenei és színpadi manírtól mentesen játszott, a mű első tételében megmutatta az érzékeny lelkű zeneszerzőt, a harmadikban egy kissé visszafogott volt. Különösen szépek voltak a piano szakaszok, itt érezte magát igazán Korobejnyikov.
Szymanowski érdekes alakja a zenetörténetnek, művei nagyon jók, stílusvilága tágas, belefér az egészen érzelmes zene, de a szikár is. Három szimfóniája közül az 1909-ben írt II., B-dúr (op. 19.) kéttételes, bár a második három nagyobb egységre tagozódik, lazán követve a hagyományos felépítést. A nyitó téma többször visszatér a mű folyamán, a második tétel variációs formájába belefér a gavott-, a menüettkarakter, a Finálé pedig egy nagyszabású fúga, öt témára. Imponáló zeneszerzői tudást mutat ez a mű, minden ízében izgalmas, nem is értem, miért nem játsszák. Sok romantikus szimfónia szerepel a koncertműsorokon, nem egynél jóval kidolgozottabb, invenciózus ez a Szymanowski-mű. A zenekar élvezettel és szeretettel játszotta a művet, remek szólókat hallottunk, a karaktergazdagság Witt karmesteri kvalitásait is mutatta.
A lengyel zene éppen annyira a háttérbe szorult, mint a magyar, egy Bartókot, Lisztet, Chopint, Pendereckit leszámítva. Ahogy a mi zenénk, úgy a lengyel is segítségül hívja a népzenét, így tud egyedi és különleges maradni az európai zene palettáján.
Művészetek Palotája, 2010. november 19.
