Zichy Mihály, a „rajzoló fejedelem”

a szentpétervári Ermitázs és a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítása

a papiruszportal.hu archívumából [2007]

Szerző: leho

A Magyar Nemzeti Galéria a 19. századi nagy mesterek bemutatásának Munkácsyval kezdődő sorát részben a Vaszary-kiállítással folytatta, december 14-étől pedig Zichy Mihály műveinek nagyszabású tárlatát láthatják az érdeklődők. A kiállítást többéves előkészület előzte meg, hiszen az Ermitázs – noha, mint Bereczky Loránd főigazgató fogalmazott: a világon éppúgy ismerik, mint a Magyar Nemzeti Galériát – más léptékű, mint egy magyar múzeum. A végeredmény lenyűgöző, egészében soha nem látott Zichy-kollekciót csodálhat meg a látogató 2008. március 23-áig.

Zichy Magyarországon a század második felében a festőfejedelem Munkácsy Mihály mellett „csak” rajzoló fejedelemmé válhatott, amint a századfordulón egyik kritikusa nevezte. A címválasztást a december 14-i tájékoztatón Róka Enikő [„aki nemcsak okos, hanem szép is” – Bereczky] indokolta. A múzeum grafikai osztályának vezetője elmondta, a tárlaton látható mintegy 300 műből több mint százat az Ermitázs kölcsönzött, s a Nemzeti Galéria mindent megkapott, amit kért. A művek, néhány hazai közgyűjteménytől kapottól eltérően, kitűnő állapotban érkeztek meg, s a magyar közönség először láthatja őket. Nagyobb részük nagyméretű reprezentatív akvarell és szépiarajz, mely a cárok udvari életét örökíti meg, de olyan kultúrtörténeti „csemegék” is találhatók közöttük, mint pl. II. Sándor egyik vadászata alkalmával készített kártyasorozat vagy koronázásról készült grafikák. Zichy szorosan kapcsolódott az orosz kultúrához, irodalomhoz: a briliánsan megoldott cári feladatok mellett nagy orosz költők, többek között Lermontov műveit illusztrálta, melyekből a kiállításon szintén megtekinthető néhány lap. A kiállítás első része az oroszországi anyagra épül.

Láthatók természetesen a zalai emlékmúzeumból is képek, többek között a hatalmas méretű A Rombolás géniuszának diadala is, melyet az 1878-as párizsi világkiállításra készített, ám „provokatív” volta miatt ott mégsem állították ki.

Az orosz kapcsolatot több mint tíz évvel ezelőtt Bajkay Éva főmuzeológus, főtanácsos kezdte kialakítani (a Kossuthnál idén megjelent Zichy Mihály-kötet szerzője); mint a főigazgató elmondta, nekünk kell utánuk menni, hiszen az Ermitázs az MNG-hez képest hatalmas közgyűjtemény. Érdekességként megemlítette, hogy az Ermitázs három közös kiállítási témát is fölvetett, de egyik sem illik a galéria profiljába, így nem élhetnek vele. Az egyik egy nagyszabású hun kiállítás lenne, amit „továbbpasszoltak” a Nemzeti Múzeumnak.
A sajtótájékoztatón megjelent a „rajzoló fejedelem” dédunokája, a 43 évig emigrációban élő Csicsery-Rónay István is, aki a Zichy-hagyaték örököseként sokat segített a kiállítás rendezőinek. Volt szerencsém életrajzi kötetében közreműködni, s néhány szót válthattunk a kiállítás megtekintése közben. A szellemileg most is friss, 90 éves Zichy-dédunoka elmondta, úgy érzi magát a képek között járva, mint otthon Zalában (ahol több hónapot tölt évente), hiszen több művet az emlékmúzeumból jól ismer.

Csicsery-Rónay István visszaemlékezéseiben írja:
„Családi vonalon a legfontosabb tény számomra az volt, hogy a Zichy család egyenes (nemesi) ágának egyik utolsó leszármazottja vagyok. Az ősi Zichy-fészek (Zics és Zala) jövendő örököse, illetve annak a Zalán született Zichy Mihálynak a dédunokája, a szabadságeszméivel, életfolizófiájával a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Apám a húszas években egy nagyszerű emlékmúzeumot rendezett be tőle örökölt képeiből, műgyűjteményéből és a család egyedülálló régi könyvtárából…” (Első életem. Századvég, 2002)

Kalandos életút Zichy Mihályé. Pesti és bécsi tanulmányait követően, 1847 és 1906 között élete jelentős részét Oroszországban töltötte. Eleinte Katalin nagyhercegnő udvarában, majd 1852-től egymást követő négy cár (I. Miklós, II. Sándor, III. Sándor, II. Miklós) szolgálatában dolgozott. Már az is eléggé egzotikus lett volna, ha egy semleges keleti nagyhatalom udvari festője lesz, de ő azoké a cároké lett, akiknek a hadserege a magyar szabadságharcot sárba tiporta. Ez a családjában és itthoni elfogadásában is nehézségeket okozott. A magyar állam először csak 1874-es cári „nyugdíjazása” után rendel tőle művet, akkor viszont nagy feladatra kérik: fesse meg Erzsébet királynét Deák ravatalánál (1876).

Párizsi korszakában (1874 után) korábbi késő romantikus rajzait felnagyította, és sajátos „óriásgrafikákat” készített, melyek valójában festmény méretű rajzok. A kiállításon az Autodafé és a Zsidó mártírok című művek reprezentálják ezt a különleges műtípust.
A tárlat második része óriási és leginkább ismert könyvillusztrátori munkásságát mutatja be. Még Zichy életében múzeumba került az 1885 és 1887 között készített Madách-illusztrációk összesen húsz, nagyméretű szénrajzból álló sorozata. Közel ötven lap látható Arany-illusztrációiból is. Egy Olaszországban élő művészettörténész csodával határos módon bukkant rá elveszettnek hitt Faust-illusztrációira, melyeket a magyar állam megvásárolt, s kiállítottak belőle egy válogatást. Nem maradhatott ki az a néhány köz-és magángyűjteményben őrzött Petőfi-illusztráció sem, melyeket Zichy az 1884-es Petőfi-díszkiadás számára készített.

Egészen különleges eset a hazai művészetben, hogy egy 19. századi művész hagyatéka viszonylag egyben fennmaradjon. A művész szülőházában 1927-ben alapított zalai Zichy Emlékmúzeum esetében ez történt, és még a második világháborút követő viharos események sem sodorták el e magánmúzeum anyagának java részét. Az itt található levelek, Zichy könyvtárának 19. századi anyaga, családi tulajdonban lévő grafikák, a művész gyűjteményéből származó grúz bútorok közül is látható egy válogatás, mely enteriőrszerű elrendezésben idézi meg a kort és Zichy környezetét, személyes mikrovilágát. A kiállítás így eddig sosem látott teljességében mutatja be Zichy Mihály festői és grafikusi munkásságát.
Minden istenítés nélkül: ezt látni kell!

A kiállítás koncepcióját kidolgozták és a kiállítást rendezte: Hessky Orsolya és Róka Enikő művészettörténész

Zichy Mihály (1827–1906) élete

Godebski mellszobra1827. október 14-én született a Somogy megyei Zalán Eperjessy Júlia és Zichy Sándor gyermekeként. Családja az ősi Zichyek középnemesi ágából származik.
1842 – A pesti jogi egyetemre jár, ezzel párhuzamosan Marastoni Jakabnál tanul festeni és rajzolni.
1843–1845 – Bécsben Ferdinand Georg Waldmüller magántanítványa.
1846 – 4 hónapos tanulmányutat tesz Olaszországban. Koporsóbezárás című festményével sikert arat, s megvásárolja a Pesti Műegylet.
1847 – Mentőcsónak című képét kiállítja Bécsben. Újabb sikerek. Waldmüllert felkérik, hogy vállalja az orosz nagyhercegi udvarban Katalin nagyhercegnő tanítását, de ő tanítványát, Zichyt ajánlja erre a feladatra.
1848 – Pétervárra utazik tanítványával, Katalin nagyhercegnővel.
1849 – Elégedetlen a nagyhercegi udvarban helyzetével, s önként távozik. Megélhetését portréfényképek retusálásából próbálja biztosítani. A fényképek javításához modellt ülő arisztokraták közül kerülnek ki első akvarell portréinak megrendelői. Ismertté válik, mint portréfestő.
1852 – Újra kap megrendeléseket a cári családtól.
1856 – II. Sándor moszkvai koronázási ünnepségeit örökíti meg, amellyel elnyeri az uralkodó megbecsülését.
III. Sándor cár (a képen még Alekszandr Alekszandrovics nagyherceg)1858 – Théophile Gautier francia kritikus és író Szentpétervárott megismerkedik Zichyvel. Lelkesen ír róla és művészetéről a Voyage en Russie című cikkében, mely megjelenik Oroszországban és Franciaországban egyaránt. Ettől kezdve foglalkoztatja Zichyt a gondolat, hogy Párizsba utazzon, s ott próbáljon érvényesülni. Az Orosz Művészeti Akadémia tagjai közé választják mint akvarellistát.
1859 – Elnyeri a Cár őfelsége Festőművésze címet.
1862 – Münchenbe, Párizsba és Londonba utazik.
1866 – Valószínűleg a cár elleni bombamerénylet következtében hazatelepíti családját Magyarországra, Zalára.
1869 – Szentpéterváron megvalósul első oroszországi kiállítása. Újabb tízéves szerződést köt a cári udvarral.
1871 – Pesten, a Képzőművészeti Társulat kiállítótermeiben rendeznek bemutatót 25 művének fényképmásolataiból. Nyugat-európai körutazás.
1874 – Kéri udvari állásából való felmentését és nyugdíjazását, amit engedélyeznek. Végre megvalósítja álmát, és az év közepétől Párizsban folytatja művészi pályafutását.
1876 – Ekkor kapja első hivatalos megbízását a magyar államtól az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című nagyméretű festmény elkészítésére.
Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (rézkarc, 1877)1878 – A párizsi világkiállításra megfesti A Rombolás géniuszának diadala című monumentális képét, melyet „főművének” szán. A képet a világkiállítás megnyitása előtt kénytelen visszavonni, annak provokatívnak tartott üzenete miatt.
1879 – Foglalkoztatja a hazatelepülés gondolata. Nizzába megy.
1880 – Hazatér Magyarországra, Zalára.
1881–1882 – Velencébe s onnan Grúziába utazik, hogy anyagot gyűjtsön Lermontov Démon című művének illusztrációihoz. Belekezd Rusztaveli Tariel, a párducbőrös lovag című eposzának illusztrálásába.
1883 – Visszatér Szentpétervárra, és elfogadja a III. Sándor cár által felajánlott udvari festői állást, és azonnali feladatként megkapja a koronázási ünnepségek dokumentálását.
1887 – Díszkiadásban megjelennek Madách Az ember tragédiájához készített illusztrációi.
1896 – II. Miklós cár koronázási ünnepségeit megörökíti. A Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolja tőle az Arany-balladákhoz készített rajzait.
1902 – a Nemzeti Szalon nagy kiállítást rendez Magyarországon fellelhető műveiből, majd tíz képét megvásárolja a magyar állam, melyek a konzervatívok és a katolikus egyház tiltakozása miatt raktárba kerülnek.