Boito: Mefistofele
a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: szabói
Nem kellett sokáig várni a Magyar Állami Operaház első premierjére, szeptember 14-én mutatták be Arrigo Boito Mefistofele című operáját Kovalik Balázs rendezésében. A sokkoló plakátokat már régóta nézegethették az emberek az utcákon, internetes portálokon, az biztos, hogy a vörös arc felhívó jellegű, többféleképpen értelmezhető. Kíváncsivá tesz. Arrigo Boito nem ismeretlen név az operakedvelők körében, de nem feltétlenül a zeneszerző jut az ember eszébe, hanem a szövegíró. Remek és kevésbé remek librettókat írt, a Gioconda szövegét álnéven (Tobia Gorrio) jegyezte, fordított is szövegkönyveket.
Az 1842-ben született író, költő, zenekritikus, karmester és zeneszerző első szövegírói munkája Verdi számára született 1862-ben. Nem sokkal később Boito meggondolatlan megjegyzése miatt Verdi igencsak megharagudott (Faccio operájáról azt mondta, hogy az majd megtisztítja az olasz opera oltárát, mely olyan mocskos, mint egy bordély fala), csak jó néhány év múlva békültek ki, és közös munkájuk csúcspontjává vált az Otello és a Falstaff.
Boito fiatalon kezdett Goethe Faustjának megzenésítéséhez, talán az ifjonti hév is szerepet játszott a témaválasztásban, az opera ráadásul Goethe művének mindkét részéből merít. Így szerepel egy erős filozófiai-etikai-erkölcsi szál is, de annál töredezettebbé válik az opera, annak ellenére, hogy Boito erőteljesen lerövidítette a csúfos, 1868-as bemutató után. Érdekes az is, hogy a zeneszerző-szövegíró Faustot állítja a középpontba, aki nem emberi lény. A drámai hatás persze létezik az operában, az egymás mellé állított életképekben, de nem elsodró erejű. Furcsa a nagyszabású Prológus, mely önállóan is létezhetne, a harmadik felvonásig, Margit haláláig nem vezet egyenes út. És érthetetlen, miért kellett az a negyedik felvonás.
A korabeli bemutató olyan hosszúra sikeredett, hogy a Scala két estén adatta elő a Mefistofelét, és Boito a harmadik előadás előtt visszavonta a művet. Az 1875-ben műsorra tűzött második, rövidített változat – Faust szerepe baritonból tenorrá lett, és két új ária került be – meghozta a nagy sikert.
Boito a később rá jellemző drámaiságot nem tudja felmutatni a műben, sem a jelenetekben, sem a zenében. A Mefistofele zenei anyaga nem egységes, ahogy Beethoven Fideliója sem. Az első felvonás anyaga leginkább egy kórusopera vagy oratórium, mely nagyon érdekes, főleg azok a részek, ahol az ember ráismer egy-egy kolléga zenéjére, de nincs meg benne a kohézió. Az epilógus még jobban elemeire esik, még a legjobb előadáskor is. A legeredetibb, és a legnagyobb hatású a harmadik felvonás, zenei anyagát tekintve, nem beszélve a lélekábrázolásról. Bár Mefisto a címszereplő, Faust csak egy báb, aki későn ébred hagymázas képzelgéseiből, talán csak Margit képviseli a hús-vér embert. Mindhármójuk kapott egy-egy gyönyörű és viszonylag gyakran előadott áriát. A zenekari anyag nívója sok esetben megkérdőjelezhető, a legnagyszerűbb és kidolgozott szövet váltakozik a már-már iskolással. A szerző a rövidítések ellenére sem tudott a nagyszabású drámából nagyszabású operát írni, a fiatalos nagyot akarás nem párosult a lényeg megláttatásával.
Az előadás rendezője Kovalik Balázs volt, aki jó érzékkel meglátta, hogy ezt a zenét úgy kell tálalni, hogy a látványban ne legyen hiány. Sok ötletes dolgot épített a darabba, a mai környezetet is belevonta, a szoláriumok, az óriás, lelógó gömbök, benne egy-egy emberrel, a bárokból ismert táncos lányok vonaglásai igen hatásosak voltak. Kovalik rendezéseire jellemző egyfajta naiv látásmód, ami ebbe az előadásba bőven belefért. (Újra találkozhattunk olyan elemekkel, melyeket Kovalik rendezéseiből már ismerünk, de túl sokkal ahhoz, hogy védjegynek nevezhessük). Érdekes, de valószínűleg veszélyes volt a hatalmas spirálemelvény (a pokol és az ég között), működött a füstgép, a színpadi történések egy pillanatra sem voltak unalmasak. Igen találó volt Margit jelenete, bár az egyre több vér látványa nem hiányzott (délelőtti előadást is terveztek), szegény Margit csúszkált a síkos nejlonon. Figyelemre méltónak találom, hogy míg ez a jelenet szinte puritán módon zajlott, a többi felvonásban a monumentális tablók voltak túlnyomó részben. A díszletek (Antal Csaba), jelmezek (Benedek Mari), a koreográfia (Venekei Marianna) mind az előadás javát szolgálta.
A címszerepet Bretz Gábor énekelte, a fiatal művész karizmatikus egyéniség. Kiválóan érzékeltette a figura vonásait, mind éneklésével, mind színpadi jelenlétével. Hangja telt, nagy vivőerejű, a mélyebb tartományban azonban még nem elég masszív. Az előadás motorja ő volt. Fekete Attila Faustja nemcsak a szemüveg miatt inkább egy hivatalnokot mutatott, kevés helyen éreztem ki a tépelődő férfit vagy a tudóst alakításából. Hangja szép, a forték azonban túl sokszor uralták éneklését, a dinamikai sík nem sokszor terjedt ki a pianókra. Ha a szövegből nem tudtuk volna, eszünkbe sem jutott volna róla a szerelmes férfi. Létay Kiss Gabriella Margitja jól felépített szerep volt, a börtönjelenetnél csúcsosodott ki, az előzmények kissé bátortalanok voltak. Valószínűleg a rá nehezedő felelősség-teher miatt lehetett kissé visszafogottabb a második felvonásban. Pánczél Éva Marta-Pantalis szerepében énekelt, nem tökéletes intonációval (két nappal később a Carmen címszerepében kifejezetten zavaró volt a magasan intonálás, az erőltetett hangképzés). Színpadi megjelenése ellen nem lehetett kifogásunk. Boncsér Gergely szürke eminenciásként hatott, hangja a bemutatón nem volt sem fényes, sem kellő erejű. Ahogy az ősbemutatón, most is inkább a megbízhatóság volt az, ami jellemezte az énekeseket, kimagasló előadás nem született.
Az operaház énekkara nagyszerű volt, csodálatos pianókat, elsöprő erejű fortékat énekeltek, most tekintsünk el a pontatlan belépésektől, sleppeléstől. Bájosak voltak a gyermekkórus tagjai, az operaház zenekara jól játszott a nagyszerű Kovács János irányításával. A zenekari színek, a hangulatok festése minden esetben megvalósult, ami a Mefistofele (csekély számú) érdemeit kiemelte. Lehet, hogy nem ez az opera, amire mindenki vágyott, de egy izgalmas, látványban és invencióban gazdag, lelkes előadást kaptunk.
2010. szeptember 14., Magyar Állami Operaház
Comments on “„Isten és sátán közötti alku””