Ókori Nyelvöltögető
a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: Federmayer István
Köztudomású, hogy kultúránkat, mindennapi életünket, szokásainkat és szólásainkat áthatja, sokszor meghatározza múltunk. Ókori Nyelvöltögető sorozatunkban a latin szókincsből örökölt ismeretlen-ismerős szavak bukkannak elő.
Sajátosan szemben állt már az ókorban is a város és falu (urbs – pagus). A városi (urbanus) ember fogékonyabb volt az új eszmékre, a falusi (paganus) pedig inkább ragaszkodott régi szokásaihoz, értékeihez. Amikor a kereszténység kezdett elterjedni, elsősorban a városokban talált hívekre, a vidéken élők inkább ragaszkodtak ősi isteneikhez. Ebből ered e szavak kettős jelentése: urbanus 1. városi, 2. keresztény; paganus: 1. falusi, 2. pogány! Az urbanus szóból keresztnév is született: innen ered az Orbán (Orbán ← urban ← urbanus).
Közismert, hogy az év hónapjainak neve is latin eredetű. Ám hogy a mai helyzetet megértsük, vissza kell pörgetnünk az idő kerekét.
A rómaiak kezdetben az évet tíz holdhónapra (annus lunaris) osztották. A hónapok neve melléknév volt, hozzá értették a ’hónap’ jelentésű mensist: – Martius, Aprilis, Maius, Iunius, Quintilis, Sextilis, September, October, November, December. Ezek közül a március, május, Quintilis és október 31, a többi 30 napból állt.
Az év azért kezdődött a Mars hadistenről elnevezett hónappal, mert vagy főistenként őt tisztelték, vagy mert ekkor vált lehetővé a harc. Az április az aperio ’kinyit, megnyit’ jelentésű szóból származik, s a növényzet nyílására utal. A május hó neve vitatott: egyesek Maia ázsiai istennő nevéből, mások a maior, maius ’nagyobb, idősebb’ szóból származtatják. Ez utóbbit azzal indokolják, hogy e hónapban tartották a szülők, nagyszülők, általában az ősök tiszteletére rendezett ünnepet. A június hó elnevezése is kétes: vagy Iuno istenasszony nevét, vagy a iunior, iunius ’fiatalabb ’ melléknevet tartalmazza. Ez utóbbi eset indoklása: e hónapban tartották a fiatalok ünnepét. Az év többi hónapja sorszámot kapott: Quintilis: ’ötödik’ → December: ’tizedik’.
Még a királyok korában két hónappal toldották meg az évet, s ezzel közelebb került az időszámítás a nap járása szerinti (solaris) évhez. Január a kezdet és vég kétarcú istenéről, Ianusról kapta nevét. februárt a februáról (tisztító ünnep) nevezték el. Ez utóbbi 28 vagy 29 napból állt. Először e két hónap az év végén volt, de Kr. e. 153-tól az évet januárral, februárral kezdték, s emiatt a többi hónap két sorszámmal hátrébb csúszott. Ebből adódik az a máig tartó furcsaság, hogy pl. szeptember nem a hetedik, (mint nevéből következtethetnénk), hanem a kilencedik hónap.
Még az így számított, tizenkét hónapos év is mintegy tíz nappal rövidebb volt a csillagászati évnél. Ezért február 23. és 24. közé minden második évben egy toldalék hónapot (mensis intercalaris) toldottak be. (Innen ered mindmáig, hogy a szökőnap nem február 29., hanem 24.!) A naptár összeállítása a főpapok (pontifexek) feladata volt, de ők az állam vezetői iránti érzelmeik alapján vagy többre, vagy kevesebbre szabták a szökőnapok számát. Ebből állt elő az a lehetetlen helyzet, hogy a naptár ismét nem egyezett az évszakokkal. Például a Kr. e. 190. március 15-e 189. november 6-ára esett!
Ezen a lehetetlen helyzeten Kr. e. 46-ban Iulius Caesar változtatott, az általa megreformált naptárt nevezzük Julianus-naptárnak. Tiszteletére Kr. e. 44-ben róla nevezték el a Quintilist júliusnak. Néhány évvel később Augustus princeps igazította ki újból a naptárt, ezért róla kapta nevét a hatodik (Sextilis) hó Kr. e. 8-ban. (A már akkor is létező szervilizmusra [← servilis ’rabszolgai, rabszolgára jellemző’← servus ’rabszolga’], szolgalelkűségre mutat, hogy mindkettő 31 napból áll, noha ez csak július esetében indokolt. Ám a szenátus javaslatára az első császár nevét viselő hónap sem lehetett rövidebb, mint Caesaré!)
A napok római elnevezése is tanulságos az indoeurópai nyelveket beszélők számára.
A hét napjait az ókorban az akkor bolygóként ismert, istenként tisztelt égitestekről nevezték el, mert hitük szerint a napot ők határozták meg. Dies Solis: vasárnap (a Nap napja), dies Lunae: hétfő (a Hold napja), dies Martis, kedd,(a Mars napja), dies Mercurii, szerda (Mercurius napja), dies Iovis: csütörtök (Juppiter v. Jupiter napja), dies Veneris: péntek (Vénusz napja), dies Saturni: szombat (Saturnus napja). Ha a következő táblázatra nézünk, nem lesz nehéz e neveket felismernünk. (Mind az olasz, mind a francia nyelvben a dies szó dire rövidült, és a második helyre került!) A román, azaz a latin nyelvből származó nyelvekben a vasárnap a keresztény elnevezést (dies dominica ’az Úr napja’) és szombat a zsidó sabbata alakot követi.
Magyar | Latin | Olasz | Francia | Angol | Német |
Vasárnap | dies Solis | domenica | dimanche | Sunday | Sonntag |
Hétfő | dies Lunae | lunedi | lundi | Monday | Montag |
Kedd | dies Martis | martedi | mardi | Tuesday | Dienstag |
Szerda | dies Mercurii | mercoledi | mercredi | Wednesday | Mittwoch |
Csütörtök | dies Iovis | giovedi | jeudi | Thursday | Donnerstag |
Péntek | dies Veneris | venerdi | vendredi | Friday | Freitag |
Szombat | dies Saturni | sabato | samedi | Saturday | Samstag |
(Érdekes, hogy a két germán nyelv, az angol és a német némely esetben saját mitológiai isteneivel helyettesítette a görög-rómaiakat. Pl. Venus → Freia, Jupiter → Donner)
A prostituált szó általában ismert fogalmat takar. Ez a prostituo (← pro + statuo) ’kiállít ’ jelentésű igéből, ennek is a befejezett melléknévi igenevének nőnemű alakjából, (prostituta) származik. Az ókorban általános szokás volt, hogy egyesek rabszolganőket vásároltak azért, hogy az utcára kiállítsák, és szexuális szolgáltatásukat pénzért árusítsák. Ugyanerre a fogalomra ismertek egy másik kifejezést is: proseda (← pro + sedere); ennek jelentése ’kint ülő’.
A szerző nyugalmazott magyar–latin szakos
középiskolai és óraadó egyetemi tanár
A cikksorozat a Vasárnapi Kisalföldben jelent meg