Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. január 15.
Magyarországon először szólalt meg a spanyol eredetű családból származó, francia Édouard Lalo operája, az Ys királya (Le Roi d’Ys). A nagyon várt esemény a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, valamint nemzetközi ismertségnek örvendő énekes szólisták közreműködésével került megrendezésre. A telt házas koncert hiánypótló, és nem utolsó sorban nemzetközi mércével mérve is remek volt.
Vashegyi György célul tűzte ki, hogy hazánkban eddig kevéssé ismert francia operákat mutasson be a Nemzeti Filharmonikusok élén. Kétségtelen, hogy Édouard Lalo operái, az első a Fiesque, az Ys királya és különösen a befejezetlen, La Jacquerie (A parasztháború) szinte ismeretlen nálunk. Lalo két műve, ami esetenként felhangzik koncerteken, az a Spanyol szimfónia és a Csellóverseny. Lalo (1823. január 27. – 1892. április 22.) a francia romantika egyik képviselője, tehetséges hegedűsként indult, bár kezdetben brácsás volt az Armingaud Kvartettben. A hangszerjáték mellett (zongorázni is Julis Schulhofftól tanult) a zeneszerzés rejtelmeibe is beleásta magát. Leginkább kamarazenei darabokat írt, és különösen kedvelte a kisformákat, de egy depressziós időszaka után egy operapályázatra benyújtotta a Fiesque című operáját. Karrierje a Spanyol szimfónia bemutatása után emelkedni kezdett, és az Ys királya meghozta a sikert. Franciaországban rendkívül népszerű máig a darab.
Az Ys királya 1875-ben keletkezett, de a szerző tizenegy évvel később átírta. Az ősbemutató Párizsban, az Opéra Comique-ba volt 1888. május 7-én. Számos helyen bemutatták a háromfelvonásos operát, többek között 1890-ben New Orleansban, 1906-ban Moszkvában, 1922-ben a Metropolitanben. Mára sajnos megritkult az előadások száma. A történet alapja egy breton legenda, amelyből Edouard Blau készítette a librettót. A történet nem szövevényes, ámde annál csavarosabb. A fő mozgatórugó a szerelem és a bosszú. Margared királylány, Ys leánya és Karnac, az ellenség hadvezére esküvőjét tervezi a tartós béke érdekében. Margared megvallja nővérének, Rozenn-nek, hogy másvalakibe szerelmes, mégpedig egy katonába. Rozenn, mikor egyedül marad, Mylio iránti szerelméről énekel. Margared rájön, hogy az ismeretlen harcos Mylio, akit testvére is szeret, és a szerelem kölcsönös. Rozenn és Mylio eljegyzi egymást, a féltékeny Margared és a legyőzött, gyűlölt Karnac bosszút esküszik: tengervízzel elárasztják a várost a zsilip felnyitásával. Az esküvő alatt a tenger nagy robajjal zúg a városra. Margared végül a tengerbe veti magát, a város megmenekül.
Pazar, koncertszerű előadást kaptunk két részben. Lalo zenéje kifejező, a dramaturgiai csomópontok szépen taglalják a nem hosszadalmas operát. Bár olvasható, hogy Lalo zenéje helyenként wagneres, vagy éppen a Gounod-i dallamszövést mutatja, mások szerint Debussy Pelléasának előfutára, mégis egyedi ez a zene. Csodálatos Mylio hajnali szerenádja (néha feltűnik a rádióban), ennek ellentételezése a szinte önkívületi állapotig eljutó Margared zenei anyaga. A hangszerelés izgalmas, a nagy tablók helyenként félelmetesek, a kórusszakaszok a szerző hozzáértését bizonyítják, különösen az esküvői jelenetben. |
Szent Korentin és Jahel egy-egy rövid szólamát Christian Helmer énekelte, meggyőzően. Szívesen hallanánk nagyobb szerepben is. Nicolas Courjal az országát és lányait féltő Ys királyaként és csodálatos, erőteljes hang birtokosaként lépett színpadra. Igazán kifejezően énekelte hol méltóságteljes, hol a határozott király szerepét. Jérôme Boutillier Karnac herceget, egy breton törzs vezetőjét keltette életre erőteljesen, tökéletesen kifejezve a herceg karakteres személyiségét. Judith van Wanroij Rozennként lépett a színpadra. Hangja szép, a szerep szerint érző lelkű nő, akit a szerelem mélyen megérint. Tolmácsolása kellemes volt, érzésem szerint kissé vérszegény tolmácsolást kaptunk, mintha Rozenn csak sodródna az árban, de maga nem tesz semmit, nem irányítja az eseményeket. Mylio hálás zenei anyagát Cyrille Duboise énekelte, az említett szerenád megindító volt. Dubois hangja ha kell, határozott, de hajlékony, könnyed is. Az opera talán leghálásabb, legösszetettebb szerepét, Margaredét Kate Aldrichtól hallottuk. A hősnő karaktere nem a legszerethetőbb, ezt mind a szerző, mind az énekesnő, Kate Aldrich remekül mutatta be. Aldrich hangja telt, szép színű, és jól is bánik vele a művésznő.
A Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) nagy létszámmal szerepelt a koncerten, talán túlságosan is sokan, de a nagy tablókban a tömör hangzás felejthetetlen marad. Természetesen a pianók megszólaltatása sem jelentett problémát a kórusnak. A belépések, tempótartás mindig pontos volt, a kórus kifejezően tomácsolta a nép szerepét. Vashegyi György vezényelte a Palazetto Bru Zane együttműködésével létrehozott estet. A zenekar minden elvárásnak megfelelt, Vashegyi György rávilágított a darab szépségére. A francia operák bemutatásának előző darabja a Massenet Werther-e volt, izgatottan várjuk a következő produkciót is.
Comments on “Egy felfedezett francia opera – LALO: Ys királya”