Tabán 2012
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: terminátor
Negyvenéves a Tabán. Persze nem a városrész, hanem mint legendás LGT-, Mini- és egyéb (például Kopaszkutya) koncertek helyszíne. Ha csak egy szám erejéig, de megidéztetett az LGT, volt Mini Török bácsival, ám bigbandesítve, fellépett a Beatrice újabb karnációja, és a Korál zárta az estét Balázs Fecóval, az egykori Taurus-taggal. Május 1-je a Tabánban tehát nem tehetségkutatós sztárocskákról szólt, hanem…
…öreg és szelíd motorosokról. „Virágnak virágára” értem ki. Már a buszon sejtettem, hogy ezen a délutánon nem kell nagyítóval keresni a zembereket a gyeregyerekiahegyoldalban, öt órára majdnem megtelt a Tabán piknikezőkkel, napfürdőzőkkel, zenét élvezőkkel a rekkenő hőség ellenére, noha a felhők velünk voltak. Számos populáció és az összes emberi generáció kivonult, jöttek gyalog, keróval, chopperrel, Merdzsóval, BKV-val (a fehér színű 5-ös buszon az elégtelen légkondi hatására melegebb volt, mint kinn).
Többtucatnyi ismerőst köszönthettem, akik már harminc éve is itt múlatták ilyenkor az időt. Jellemző, hogy egy csóka úgy jött oda lejmolni, hogy ismer, találkoztunk már a nyolcvanas években, akár még igaza is lehetett. Beszéltem egy úrral a Mini-koncert alatt, aki nem tudta ugyan, ki az a gőzhajú, de csillogó szemmel beszélt Bim-Bam Teriről és a táncdalfesztivál harminc (mi harminc?) valódi sztárjáról. Nem társalogtunk sokáig.
Let there be rock, let there beer. Az MVM (valamint a Főkefe) állta a cechet, így lett sound, lights, drums, guitar. Keresztes Ildikót először láttam élőben, noha feldolgozásai mellett szeretem az eastes és a Björn Lodin-os dalát. Ízlésesen állította össze új kíséretével a műsort, voltak benne télleg táncdalfesztiválosok örökzöldjei (Valahol egy lány, Szeress nagyon), más feldolgozások (LGT: Holnap) és saját számok. Élőben is jó torkú előadó és hiteles rockénekesnő, akiből manapság kevés van a magyar piacon. Keresztes Ildikó programját élvezve bejártam a terepet, s megállapíthattam, a technika csak szemből az igazi, oldalt nem jön ki minden, a színpadbeállítás ebből a szempontból nem szerencsés, a domboldaliak nem élvezhetik a koncert minden hangját.
Majd jött a Tabán nagy öregje a fuvolájával, Mini-örökzöldekkel és bigbanddal, békési fúvósokkal, akiket Galyas László irányított (ő is hangszerelte át a nótákat). Gyugyó nélkül nemcsak Bem rockpart nem lehet, hanem Tabán sem. Az új együttes, a Török Ádám & Mini Big Band meglepetést kelthetett azoknál, akik nem ismerik a gőzhajú újabb formációit. Aki viszont szereti a Mini zenéjét, annál a fúvósszekció sem verte ki a biztosítékot, jól is nézett volna ki a főtámogató. Ádám egy kicsit megrémisztett, amikor a szett végén felkonferálta a harmincból az egyiket, Aradszky Lacit, de csak viccelt.
A fekete humor után ki-ki a maga módján az egyik legnagyobb tabáni egészségügyi katasztrófa, a kiszáradás ellen vette fel a harcot, kígyóztak a sorok a söröknél, a szemfülesek azonban el-elcsíptek egy-egy zsákos embert, akik dobozos sört mozogva árusítottak. Beatricére már egybefüggő színes embertömeggé vált a hegyoldal. Keményen, az 1978-as Jerichóval és a Katicabogárral nyitottak, már majdnem beleéltük magunkat az ős-Rice megidézésébe, amikor jöttek az újabb és kevésbé jó nóták, a kimért óra közepe lötyögősre sikeredett, sok rizsával, mintha Feró néha a kertévében lett volna. Aztán a végét újra megnyomták. Jellemző az össznépi majálisra, hogy a basszeres háromévesforma kislánya (?) is betotyogott a színpadra, úgy kellett kikísérni. Lassan Magyarországon a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés” megint politikai követelés lesz, de a Tabánban ezt mindenki vidáman dudorászta, mint ahogy furcsamód családapák nyakukban a gyerekükkel tomboltak az Azok a boldog szép napok-ra.
A Kiss Zoltánnal megerősített Korál zárt. Kőfalak leomlanak, Anyám, vigasztalj engem. Balázs Fecó elővett néhány Taurus-számot, de a kiválasztott Korál-slágerek is ütöttek, mind kitűnő zenész, Dorozsmai az egyik legjobb dobosunk, Fecó pedig majdnem olyan vehemensen kezelte a billentyűit, mint fénykorában. Az énekkel-ritmussal is meg-megtréfálta zenészkollégáit, néha úgy kellett utánamenni. Közben besötétedett, igazi koncerthangulat alakult ki – nem mintha korábban nem lett volna az, de a light kell egy rockkoncerthez. Az együttesnél elmaradhatatlan a lírai betét, három szám erejéig most is összenőhetett, ami összetartozott, majd visszajöttek a társak és tolták tovább két szólógitárral.
Nem volt meglepetés a 2012-es majálison, mindenki azt kapta, amiért jött, felhőtlen szórakozást: hangot, fényt, dobot, gitárt, rockot, sört és jó időt, mi kell még minimálprogramként manapság? Szeretem a Tabánt, és nem csak a koncertjei miatt.
