Andriessen: La Commedia
a papiruszportal.hu archívumából [2015]
Szerző: Lehotka Ildikó
A dán Louis Andriessen különleges darabját hallhatja az érdeklõdõ a Nonesuch lemezén (dévédén is elérhetõ), a La Commedia a nálunk kevéssé ismert, de másutt nagyra becsült zeneszerzõ negyedik operája. Andriessen egyik műve nem is olyan rég megszólalt a Müpában (és rádióközvetítésben) ez pedig a Beethoven kilenc szimfóniája című volt. Különleges elképzelés, merész vállalás a klasszikus mester szimfóniatermését egyetlen tételbe sűríteni, kortárszenei elemekkel, szalonzenével, dobszereléssel dúsítani, vágásokkal szabdalni, nagyon ismert műveibõl is kölcsönözni.
Dante Isteni színjátékán alapszik a külföldön ikonikusnak tartott Andriessen 2011-ben díjnyertesnek választott műve, a La Commedia, mely műfaját tekintve filmopera. Talán a kelleténél több a sokszínűség ennél műnél, de ezt még kiegészíthetjük a szöveg (és a szerzõk nemzetiségének) és a korok-korszakok sokrétűségével is: a 16. században élt Sebastian Brant Louis mellett a 17. századi holland drámaíró, Joost van den Vondel írásai, valamint az Ótestamentum-beli Énekek éneke is megidéztetik. Többnyelvűség is színesíti a művet, mintha Andriessen tartana attól, hogy kevés az invenció, kevés az eredetiség. A bemutatót 2008-ban tartották Amszterdamban, azóta számos kiemelt helyen is műsorra került.
A sokszínűség Andriessen zenéjében is megjelenik, mi több, tobzódik a kevert elemekben; a szerzõ kompozíciói közt találunk szeriális zenét, elektronikus zenét, pasticciót, zenekart (a hagyományos értelemben vettet) nem ír elõ az 1970-es évek elejétõl. Andriessen szívesen ír vokális műveket, az operák (De Materie; ROSA: The Death of a Composer; Writing to Vermeer) mellett számos kompozícióját találhatjuk, mely énekhango(ka)t tartalmaz. A szerzõ szívesen fordul a színpadhoz, dolgozik többek közt Peter Greenaway filmessel.
Az ötrészes La Commedia multimédiás opera, a látvány fontos, de Andriessen zenéje láttató is. Ez a fajta dallam- és harmóniaszövés rengeteg anyagból tevõdik össze, így a minimálzene, kortárs vallásos egyházi zene mellett kapunk egy csipetnyi Gershwint, a természetzene, a természet hangjai egy több művészeti ágból összegzõdõ kompozíció esetén pedig szinte elvárt. A gregorián zene, a furcsa, de kifejezõ hanghatások – így például a tűz pattogását a III. tételben – a filmszerűséget erõsítik, hallunk rockopera-szerű villanást, kicsit Jézus Krisztus Szupersztárra emlékeztetõt, a téma valahol közös. A pop- rockzenei vonások, a dzsessz szinte természetes ebben a fajta zenében – Andriessen testvére révén találkozott a dzsesszel, és szinte követelmény, ha figyelemfelhívó zenét akar valaki komponűlni, hallhatni, de ha zeneszerzõi stílusokat keresünk (és nyilvánvalóan jelen is vannak), Sztravinszkijéra, Debussyére is rátalálunk többek között, igaz, csak pár taktus erejéig.
Tipikusan kortárs zene a La Commedia (A jelenleg Nem Yorkban élõ Andriessen egyik tanára Luciano Beriot volt), de hallgatható, nem akad fenn az érdeklõdõ a disszonáns hangzásokon, a furcsa hangeffektusokon, azonban zavarbaejtõen sok allúziót hallunk – ez egyfelõl nagyon izgalmas, de felveti a kérdést, hogy miért is e szintetizálás. A mű mindemellett nagyon jól adja vissza a szöveg alapján érzett zenei asszociációkat, tetszetõs a zongora, mély hangszerek használata, a ritmika helyenként nagyon izgalmas, vagy éppen egy egyszerű dallam és a rézfúvós kíséret kettõssége. Ezek ellenére egy idõ után helyenként valóban szájbarágós a zene, túl sok a mozaik, a stílusok keverése, nem érezzük a csúcspontok helyét, az igazi katarzist, viszont aki a kortárs zenével akar ismerkedni, biztosan jó művet, az egyik megfelelõbbet találta ehhez. Az irónia kicseng a filmoperából, életünk hol a pokolban, hol a mennyekben (sajnos, csak elenyészõ pillanatokig) forog. Maga Andriessen is felhívta a figyelmet a darabbeli érdekességekre, az egyidejű létezésre (a mennyben, purgatóriumban, a pokolban), a változatos helyszínekre, a táncra, beszédre-dalokra.
Az elsõ tétel, a The City of Dis, or The Ship of Fools már bõségesen tartalmazza Andriessen esszenciára való törekvését, halljauk Az egy amerikai Párizsban (Gershwin) utcazaját, Kurt Weill leegyszerűsített zenei stílusát, megismerkedünk Dante szerelmével, Beatricével (Claron McFadden). A II., Racconto dall’inferno rész készült el elsõként, ezt be is mutatták 2006-ban. Érdekes a lefelé haladó akkordtöbbök lassú váltakozása, egy-egy hang mindig azonos marad, festõi, és valóban baljóslatú hangulatot teremtõ zenét hallunk a tétel elején – lefelé megyünk a pokolba). Az ének szólam is kromatikus lépésekben halad, ebben a tételben a veretes ellenpontot is felfedezhetjük, hallunk szürreálisba hajló kabarézenét, cinikus scherzót, menetelésparódiát.
A III., Lucifer című rész Jeroen Willems kifejezõerejét mutatja, (Cacciaguida szerepében is) nem a képzett hang szépségét, sokkal inkább nyerseségét érezzük – a filmopera többi énekes közreműködõje sem a ’szép’ hangot, szépéneklést helyezi elõtérbe, Andriessen elõírása szerint. A Sprechtgesang talán ebben a tételben a legerõteljesebb, Lucifer figurájával együtt. A zenei anyag tempója viszonylag lassú, a mély tartomány szinte nyomasztja a jelenetet, ez a tétel a darab központi magja. A The Garden of Early Delights rész pontosan az ellentéte az elõzõnek: világos színű hangzás, kis Bernsteinnel, Debussyvel, Bartókkal, Nokia csengõhanggal, oldja az elõzõ komorságát, de helyenként szinte frivol. Lefelé hajló skálarészekkel indul (Sztavinszkij) a Luce Etterna szakasz, mindez hárfán, majd kis harangok szólnak, (talán túl közhelyszerű ez a megoldás, mintha egy sematikus napot rajzolnánk, erõs sárgával), extra magas énekhangot hallunk.
Az embernek óhatatlanul Eötvös operái villannak be, mindkét zeneszerzõ használja a nemekkel ellentétes énekhangokat, Andriessen a La Commediában talán a szatirikusság miatt is. Eötvösnél jobban érezni az összefogottságot, mindazonáltal Andriessen művét érdemes hallgatni, nyitott füllel.
Lois Andriessen: La Commedia
Claron McFadden (Beatrice)
Cristina Zavalloni (Dante)
Jeroen Willems (Lucifer/Cacciaguida)
Marcel Beekman (Casella)
Asko Ensemble, Schönberg Ensemble Synergy Vocals Waterland’s Kinderkoor De Kickers
Vezényel: Jan Maarten Koeman
Nonesuch 534877