Grigorij Szokolov koncertje
a papiruszportal.hu archívumából [2015]
Szerző: Lehotka Ildikó
Grigorij Szokolov 2003 óta – egyetlen kivételtől eltekintve – minden évben fellépett az MVM Koncertek – A Zongora sorozatban. Szokolov a ma élő zongoristák egyik legkiemelkedőbb alakja, az 1966-os moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraverseny győztese, 12 éves korában tartotta az első koncertjét. Pályája töretlen, repertoárja hatalmas, éppúgy játszik Rameau-t, mint Brahmsot, Bachot, Prokofjevet, hatalmas műveket, de ritkán hallható darabokat is.
Március 17-i, Művészetek Palotája beli koncertjének első részét ezúttal Bach és Beethoven egy-egy kompozíciójából állította össze, szünet után Schubert-műveket hallhattunk. Szokolov programja három zenetörténeti korszakból állíttatott össze, a billentyűs zene három nagy alakjának nem feltétlenül a legismertebb kompozícióiból. Bach B-dúr partitája (BWV 825) 1726-ban íródott, megis jelent az első nyomtatásban. A művet Lipót Anhalt-Köthen-i-nagyherceg újszülött fiának lemásolta, és egy vers kíséretében elküldte (ekkor már három éve nem állt a kötheni herceg szolgálatában, de életének egy nagyon boldog szakaszát töltötte ott). Bach e műfajban (a franciáknál szvitnek, az olaszoknál partitáknak nevezik a tánctétel-füzéreket) több darabot írt, nem csak zongorára, hanem hegedűre, csellóra is.
Az azonos hangnemű tánctételeket és természetesen a nyitó, viszonylag rövidnek számító Prelúdiumot Szokolov előadásában hallgatva az intim hangzás, a bensőséges ábrázolás volt az első, ami a hallgatót lenyűgözte. Finoman, kecsesen szólaltak meg a Prelúdium díszítései, Szokolov egészen természetes módon játszotta az apró hangokat, a szólamok hangzásaránya, a finom dinamikai megoldások itt is, és a stilizált táncok füzérében is vitték előre a zenei anyagot. Szokolov nem törekedett a nagy ellentétekre, nem állt meg egy-egy hangon, q Sarabande tétel derengő hangszíne, lágysága, karaktere csodálatos volt, időtlennek hallottuk a tételt, ahogy majd a Beethoven-szonátában is így éreztük. A Gigue hármashangzat-felbontásai és az a fölött játszott dallamának hangzásaránya nem borult fel Szokolovnál, üdítően szólalt meg a tétel.
Beethoven Op. 10-es sorozatának utolsó, No. 3-as szonátája négytételes, a nyitó Presto Szokolov előadásában élettel telt telt meg, de nem volt harsány, vagy kiabáló, lehengerlő, nagy fortékkal átitatott (hallani effajta szélsőséges, stílusidegen tolmácsolásokat is). Nagyon jó karaktereket hallottunk Szokolovtól, tetszett a tétel rugalmassága, a dúr téma mollban való megszólaltatásának megoldásbeli különbsége. Az est fénypontja kétségkívül az érdekes módon azonos alapú moll hangnemű Largo e mesto tétel volt. Beethoven addig sosem írt ennyire mély, fájdalmas zenét, benne a reménnyel, a három felkiáltással – Szokolov ez utóbbit fantasztikus erővel, az azt követő hangokat éppen csak megérintve játszotta, a zárás maga volt a csoda. A menüett karaktere jól tükrözte derűt, ez nem az a menüett, mely rusztikus. A záró rondó kétszeri megindulása, a hangsúlyeltolódások, a hirtelen hangulatváltások szinte kézzel foghatóak voltak. Szokolov nem a dinamizmusra, inkább a zenei szépség megmutatásárára törekedett.
Szünet után Schubert 1823-ban írt a-moll szonátája (D. 784) és a Hat moments musical (D 780) szólalt meg, szünet nélkül. A szonáta nyitó tétele különleges hangzásvilágú, a témák ellentéte szinte kiabál: a nyitó, ködös, oktáverősítéssel játszott dallam, a lágy melléktéma, benne a felkiáltásokkal egészen egyedi. Szokolov játéka ugyanúgy ábrázolta az erőt, a drámát, mint a szinte felhőtlen dallamot, a tempó kezelése nagyon jó volt. A lassú tétel minden pillanata csodálatosan szólalt meg, az Allegro indadallama, az itt is hallható karakterváltások a schuberti zene mély ismeretét mutatták.
A hat Moment musical előtt még lélegzetvételnyi szünetet sem tartott Szokolov, hiába tapsoltak páran. Ez a hat rövidebb Zenei pillanat – melynek címe nem Schuberttől származik – Schubert belső világát, leginkább a reménytelenségben is a reményt keresőt, a derűt váró, a megbékélést érzékelteti. E karakterdarabok felépítése világosan látható, többségük ABA-formájú, a dallamok szépek, a hat darab közül mindössze kettő gyorsabb tempójú. Bár alapvetően műkedvelők számára készült a sorozat, manapság nagy zongoristák is szívesen tűzik műsorra az itthon először 1867-ben megszólalt, akkor zenészeti mozzanatok címre fordított darabokat. Szokolov előadása nagyszerű volt, minden egyes zenei pillanat bővelkedett a míves megoldásokban, csodálatos színeket,hangulatokat hallottunk. Hatalmas tapsot kapott a művész, szokása szerint ráadásokkal köszönte meg, hat rövidebb művet, Chopin-mazurkákat és Bach-Busoni: Ich Ruf zu dir című darabját hallottuk. Fantasztikus este volt.
