Schubert-dalok – papiruszportal.hu

Elisabeth Watts és Roger Vignoles lemeze

(a papiruszportal.hu archívumából [2008])

Szerző: szabói

Franz Schubert, a nagy dalköltő, kívánkozik ki az emberből a sztereotípia. Igen, ő újította meg a dal műfaját, és lett a romantikus zeneszerzők számára szinte kötelező jellegűvé a dalok komponálása, leginkább házi használatra, akkor még divat volt az ilyesfajta szórakozás. Divat volt a kóruséneklés (Liedertafelek), a kamarazenélés. Nekünk marad a hangfelvétel, esetleg a dalestek, bár jó, ha egy évben 10-15-öt kínálnak, esetleg a kotta, csak végső esetben az éneklés, zongorázás.

A dal műfaja hosszú múltra tekint vissza, a reneszánsz chansontól, airtől (lantkíséretes dal) a klasszikus dalokon keresztül – Haydn 48-at, Mozart kb. 30-40-et, Beethoven 91-et írt – a romantikus miniatúrákig. Természetesen egy dal, hosszánál és egyszerűségénél fogva, nem hasonlítható össze más vokális művekkel, előnye a rövidség, hátránya a sűrítés, megfelelő karakter megtalálása. A romantikus dalirodalomban az ének- és zongoraszólam egyenrangú, a zongora már nem akkordokkal, egyszerűbb kísérettel támasztja alá a dalt, leíró, hangulatfestő szerepe van. A második bécsi iskola (különösen Schönberg) is jelentősen gazdagította a dalirodalmat, Sztravinszkij, Kodály és sokan mások alkotásai jelentősek, napjainkig hódít a dal műfaja.

A Sony legújabb lemezén válogatott Schubert-dalokat hallgathatunk meg. Schubert a romantikus érzésvilágot a Margit a rokkánál című dalánál valósítja meg, rögtön szinte tökéletesen. Több mint 600 dala egy-egy gyöngyszem, bár a dallam egyszerű, kifejező, melyhez a kíséret is fontos, a mozgásfestés (Das Wandern, Die Forelle stb.), más hangulati elemek nélkülözhetetlenek. Elisabeth Watts szoprán és Roger Vignoles tolmácsolásában elevenednek meg a dalok, a művésznő szinte kivétel nélkül a lassabb, csendesebb dalokból választott, valószínűleg ez áll hozzá közelebb.

Nagy merészség kell ahhoz, hogy valaki az első szólólemezén Schubert dalait szólaltassa meg. Schubertet nagyon lehet szeretni, de nagyon nehéz tolmácsolni. Különösen nehéz a dalokat, mert olyan felvételek állnak rendelkezésre, hogy nehéz vagy majdnem lehetetlen felülmúlni. Nem sikerült a kihívásnak megfelelnie Elizabeth Wattsnak, már a tény, hogy a rezignáltabb, befelé forduló dalokból válogatta az anyagot – csupán az egyetlen Pisztráng a kivétel –, nagy merészségre és kevés fantáziára vall. És a fantázia hiánya a következő, ami rányomja a cédére a bélyeget. Szinte alig van következetesen végigvitt zenei ív, valami mindig megszakítja, a dinamikai sík elég egyoldalú, a megjelenítés is. Ez leginkább a Theklában (D 595) vehető észre, a majd hatperces dal nincs kitöltve, a hangulatot elkapta Watts, de nincs semmiféle fokozás, lecsendesülés, A pisztráng részben átkomponált formája szétszabdalt. Elizabeth Wattsnak gyönyörű hangja van. Telt, dús, egyetlen probléma a rendkívül kis hangterjedelem. Már a második dalban (Suleika, D 720) nyilvánvaló, hogy a magas hangok éppen csak az énekelhetőség határán vannak, van ahol a kétvonalas Eszt is alig tudja kiénekelni (szintén A pisztráng, a visszatéréskor). Ugyanez tapasztalható a Sei mir gegrüsst (D741) című dalban, a kétvonalas G alig jön ki, a kezdő bővített szekund kicsit szűk, egyszer sikerül csak ízesre, valóban bővítetten énekelni. Hasonlóan kellemetlen hangokat hallunk többek között a Heimliches Lieben csúnya indításakor, a magas hangok itt is, az An die Sonné-ban is szinte kínosak, az indításnál, különösen pianóban, valamint a Nahe des Geliebtenben, a kezdésnél. El-elcsukló, nehézkes az indítás még a legjobban tolmácsolt daloknál is. A gyorsabb dallamívek nincsenek kiénekelve, ezek a részek elkentek.

A szókezdő hangzók rendszeresen nyekkennek, sok az esetlegesség a felvételen. Bár nem a legelegánsabb, lehetett volna transzponálni a dalokat, bár akkor meg a mélyebb hangok szenvedtek volna (még nagyobb) csorbát. Mindenesetre furcsa, hogy egy szoprán énekesnő éppen a mezzók szólamában is rendszeresen szereplő hangokat csak rendkívüli erőfeszítéssel képes kiénekelni. A ma megjelenő lemezen három dalt érdemes meghallgatni, az elsőt (An den Mond, D 193), a tizenharmadikat (Die Blumensprache, D 519) és a tizenhatodikat (Liane, D 298).

Roger Vignoles szerepe a felvételen valóban a kíséretre korlátozódik, halkabb is, mint kéne, ez a felvétel hibája. Nem igazán lehet játékát elemezni, hiszen az énekesnő a fontosabb, sajnos nem egyenrangúak a szólisták. Vignoles hősiesen próbált a darabokba életet lehelni.

Sok énekesnő, köztük három nagyszerű előadó is adott ki Schubert dalfelvételeket, Barbara Bonney, Brigite Fassbaender, Lucia Popp, talán nem ismeri Watts ezeket a lemezeket.

Schubert: Lieder