Részletek Wagner Lohengrin című operájából
a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: Lehotka Ildikó
A Wagner-rajongók nem kis örömére megjelent a Deutsche Grammophon Eloquence sorozatában a zeneszerző talán legkedveltebb operájából, a Lohengrinből egy válogatás. Egy ilyen összeállításnál mindig bajban van az ember, ha ezt a részt tartalmazza, akkor a másikat miért nem? Különösen nehéz ez Wagnernál, aki a dallamait egymásból bontja ki, szinte nem lehet megszakítani a zenei folyamatot, az érzelmi hullámzást, fejlődést. A Lohengrinre a cselekményből adódó női kétkedés miatt ez még kifejezettebben érvényes.
Richard Wagner a Lohengrint 1846–48 között írta, a bemutató 1850. augusztus 28-án volt Weimarban, melyen Wagner barátja, későbbi sógora, Liszt Ferenc vezényelt. A Drezdai Opera nem fogadta el a művet, Weimarban is csak Liszt közbenjárására mutathatták be az éppen száműzetésben élő szerző operáját, a kritika sem fogadta túlzott lelkesedéssel.
A későbbi műveihez hasonlóan a Lohengrinben már az előjátékban felhangzik a vezérmotívum, zenei névjegy, de a grand opéra hatása is egyértelmű még. Ehhez a műhöz is készített Wagner előtanulmányt, mindig is fontosnak tartotta elképzelései maradéktalan megvalósítását, elég csak a bayreuthi színházára gondolni, melyre semmit nem sajnált pártfogója, a bomlott elméjű II. Lajos bajor király.
A cselekmény nemcsak a női kíváncsiságot ábrázolja, hanem a háttérben húzódó politikai történést is. Ne felejtsük el, hogy 1846-ban kezdte írni az operát Wagner. Kimondva-kimondatlanul a politikai cselszövésre kell gondoljunk, az ártatlanul megvádoltakra, arra, hogy kitartó aknamunkával mindent el lehet érni.
A tömör megfogalmazású opera cselekménye nem bonyolult, a középpontba a tiszta szerelem kerül, de ennek ára van: Lohengrin megmentette Elza életét, de a lány nem kérdezheti meg a nevét.
A darabot és a cédét nyitó előjáték szép vonóshangzásával, tiszta, nemes, egyszerű hangvételével, melyben az érzelmi hőfok még nincs az egekben, rögtön megfogja a hallgatót, Elza jelenésszerű lénye süt minden taktusból. A második track Elza álma, melyben egy hős – Lohengrin – jött felé, akire a sorsát (és igazát) bízta. A kettősség – a lány szelídsége és a férfiak durva határozottsága – a zenei megoldásokban végigkövethető. Az énekesek hangja nagyszerűen illik a szerephez: Az 1939-ben született lírai szoprán, Gundula Janowitz éteri hangja, Karl Ridderbusch és Thomas Stewart vocéja wagneri mértékkel mérve is elképesztő.
Kiemelkedő a Wer hier im Gotteskampf kezdetű részlet, mely a trombiták elsöprő fanfárjával indul. Mintha élő felvételt hallanánk, olyan meggyőző a mindent elárasztó hangzáskép, az indulatok hömpölygése. Ezt még az Elzát éneklő Janowitz intonációs bizonytalansága sem halványítja, a nem is olyan magas hangjai fénytelenek, erőltetettek. A férfikar és a vegyes kar fantasztikus, a zenekar egy emberként játszik.
A harmadik felvonás előjátékának ujjongása, életvidámsága, a vonósok staccatói a mélyrezesekkel harmóniában áll, szintén a lemez erőssége. Az ezt követő nászinduló mindenki számára ismert, azonban az nem, hogy míg a Mendelssohn-félét (a Szentivánéji álomból) egy kisebb felekezet esküvői szertartásán hallani, a Wagner-féle az 1930-as években a zeneszerzőt nemzeti hőssé tette.
Grál elbeszélését James King énekli, szép, egészséges hangon. Veretes, sötét színezetű hangja azonban nem párosul megfelelő kifejezési képességgel, még a legdrámaibb pillanatokban is alig. Lohengrin Búcsúja a befejező részlet. Míg a király szerepét éneklő Ridderbuschnak intonációs bizonytalansággal kellett megküzdeni, James King érzékenyen, gondosan megformálva száll galamb húzta csónakjába.
Az 1971-ben készült felvételen a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara játszik a nagyszerű Rafael Kubelik vezényletével. A vonósszólamok egységesen szólnak, jó karaktereket hallhatunk, a fúvósok lenyűgözőek. Kiváló a Bajor Rádió Kórusa (karigazgató: Heinz Mende), ami a vegyes karok kritikus pontja, a férfiszólamok telten szólnak a felhangzó részletekben.
Karl Ridderbusch elemi erejű hangja a Wagner-szerepekre predesztinált. James King mint Lohengrin hagyott bennem némi kétségeket. Dame Gwyneth Jones sajnos nem sokat énekel a lemezen, mindenesetre az intrikus szerepkörhöz igazított hangja meggyőző, Lohengrin búcsújában azonban elképzelhetjük, micsoda Brünnhildét énekelhetett.
A lemez a Wagner életművével ismerkedőknek különösen hasznos, akik szeretik a lemezen hallható énekeseket, azoknak kötelező. Nem tudom, hogy van-e teljes operafelvétel ezekkel az előadókkal, mindenesetre szívesen meghallgatnám az egészet!
Friedrich von Telramund azzal vádolja Brabanti Elzát, hogy megölte öccsét, így akarta a trónt elnyerni. A lány tagadja a vádat, Madarász Henrik király istenítéletet hirdet. Hattyú vonta csónakon egy ismeretlen lovag érkezik, hogy megvívjon Elza becsületéért Telramunddal. Csak egy kikötése van: Elzának nem szabad érdeklődnie neve és kiléte iránt, mert akkor örökre elveszíti. A lovag legyőzi Telramundot, de megkegyelmez életének. Elza és az ismeretlen lovag esküvőre készülnek. Közben Telramund felesége, Ortrud meggyőzi férjét, hogy ellenfele varázslat segítségével kerekedett fölé, sőt ennek a gyanúját Elza szívében is elhinti. Az esküvőt Ortrud is, Telramund is meg akarja akadályozni, de eredménytelenül. Ortrud aknamunkája végül mégis eléri célját: a nászszobában Elza megkérdi férje nevét, aki erre csak másnap ad választ, a brabanti nép előtt: Lohengrinnek hívják, és a Szent Grál őrzőjének, Parsifalnak a fia. Elza bizalmatlansága miatt végleg válniuk kell. Mielőtt azonban visszatérne hazájába, imájára a csónakját húzó hattyú – Ortrud varázslatának áldozata – visszaváltozik Gottfried herceggé, Elza öccsévé.
Richard Wagner – Richard Wagner: Lohengrin (Highlights)
Heinrich der Vogler: Karl Ridderbusch
Lohengrin: James King
Brabanti Elza:Gundula Janowitz
Friedrich v Telramund: Thomas Stewart
Ortrud: Dame Gwyneth Jones
Hírnök: Gerd Nienstedt
A Bajor Rádió Énekkara (karigazgató: Heinz Mende)
A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Rafael Kubelik
2000 Deutsche Grammophon | CD 469 682-2
Első felvonás
