Strange days – A halál napja
a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: Pánovics Alajos
Kathryin Bigelow rendező és James Cameron író/forgatókönyvíró közös víziójukban a kilencvenes évek elején bekövetkezett amerikai politikai és társadalmi eseményeit gondolták tovább. Az eredmény az 1995. év egyik legösszetettebb, legjobban kidolgozott, legalulértékeltebb és legnagyobbat bukó filmje lett.
Műfajok kliséi szétszedve, összerakva
Az 1999-es év utolsó napjaiban járunk. Los Angeles a társadalmi, etnikai és politikai mozgalmak, a kemény zene, a tobzódó szex, az erőszak, a bandaháborúk, a világvége-hangulat, a hatalmas bulik és a „transz”, egy különleges, illegális médium bűvkörében él.
A „transz”, avagy a „kábel” az FBI által kifejlesztett speciális megfigyelőtechnológia köznapi elnevezése. Maga az eszköz egy kicsi, hordozható elektronikus berendezés, mely képes felvenni és visszajátszani egy ember érzéseit, élményeit. A fejre helyezhető érzékelőleadó, a transzháló felfogja az ember érzékeinek, belső folyamatainak elektronikus impulzusait. A felvevőegység az impulzusokat digitális jelekké alakítja, majd cserélhető optikai lemezre írja. Lejátszásánál a „néző” a transzhálót viselve ugyanazt éli át, amit a felvétel készítője. A technika kikerül a feketepiacra, és pillanatok alatt a legnépszerűbb illegális árucikké válik.
A transszal elképesztő élményekkel lehet gazdagabb az ember. Rövid időre mások bőrében érezheti magát a felhasználó. Legyen az átlagpolgár, aki arra kíváncsi, milyen egy rablás, vagy egy tolószékes, aki újra szeretné élni a futás örömét.
Los Angelesben Lenny Nero (Ralph Fiennes), az elcsapott erkölcsrendész a transzkereskedelem emblematikus figurája. Igazi magnetikus személyiség, mindenkivel szót ért, könnyen rá tud hangolódni másokra, és varázslatosan hat a kuncsaftokra. Lazán lavírozik a szórakoztatóipar legaljának színterein, miközben lepereg róla annak minden mocska. Megalkuvó típus, aki a haszonért és a nehézségek legsimább megoldásáért bármire képes.
Magánélete egy romhalmaz. Idejétmúlt érzelmeket táplál volt barátnője, a „rossz kislányból” reményteli underground énekesnővé váló Faith (Juliette Lewis) iránt. Akinek megígérte, hogy mindig segít neki, és vigyáz rá. Sok embert ismer, de kevés barátja van. Max, a magánnyomozó, Lornette, a limuzinsofőr, és Tick, a lökött kábelkalóz.
Lenny Nero a híres és nagy hatású rapper, Jeriko (Glenn Plummer) és egy ismerős lány, Iris halálával kezdődő események középpontjába kerül. Max és Lornette (Angela Bassett) segítségével próbálja felgöngyölíteni a szálakat, miközben egyre mélyebbre süllyed abban a fertőben, melyen addig oly könnyedén felül tudott kerekedni. Hamarosan ráeszmél, hogy többszörös csapdába került. Az életvitele, a reménytelen szerelem, az adott szó betartásával járó vesződség és az a helyzet, melybe belesodródott, teljesen körbefonják. Ellehetetlenítik, fojtogatják és nem eresztik. A szorult helyzetéből való kikecmergése során lelt megoldás – mint általában – már régóta ott van az orra előtt, csak sokáig nem veszi észre.
A történet leginkább este, éjszaka játszódik, így a mesterséges fények és az éjszakai fényviszonyok különböző változatai dominálnak. A rendező a környezetet aprólékos, naturális, dokumentarista szinten mutatja be, a negatív utópiákra jellemző nyomasztó hangulattal. A halál napját a trash filmek lepukkant nyelvezete, viszonyai, a B kategóriás krimik történetvezetése és simlissége, a sci-fi álomszerű zenei és képi megoldásai, az adrenalinmozik dinamikája, az akciófilmek pörgése jellemzi. A thriller feszültség- és bizonytalanságkeltése, a drámák elkeseredett érzelmei, lelkiállapotai, s mindez megtoldva társadalmi érzékenységgel és viselkedésismerettel.
Nem családbarát vagy tömegfilm. Összetett, töményen tálalt, nehezen emészthető. Kemény, realisztikus, szexista, trágár, szenvelgő, nyomasztó és brutális. Hiányzik belőle az az egyensúly, amit a nézők elvárnak egy mozitól. A trash-rajongóknak túl érzelegős, a szerelmi filmeket kedvelőknek durva, a sci-fi imádóinak nincs benne elég technikai elem. A fantasztikus filmeket nem kedvelőknek túl sci-fis, a rendre vágyóknak túl kendőzetlen, a több szexre kíváncsiaknak visszafogott, a társadalomkritikát váróknak sok a körítés és az akciójelenet. Aki rózsaszín álmokat, vidámságot, lélekemelő történetet, nagy utazást, lélegzetelállító tájakat, csodálatos épületeket, nagy csatákat, technológiai tobzódást szeretne látni, messziről kerülje el, mert nem fog neki tetszeni, és csak jól feldühíti magát.
Olybá tűnik, mintha az alkotók egy olyan alternatív sikerfilmet szerettek volna elkészíteni, amely a közönség filmélményén alapuló ismertségen fut be. A közönség azonban nem tudott mit kezdeni ezzel a mozival, és A halál napja a klasszikus ólajtóstílusban hasalt el a pénztáraknál. Ugyanakkor létezik egy igen markáns, több különböző stílus kedvelőit magába foglaló csoport, tagjai szerint ez a film úgy jó, ahogy van: a Strange days a cyberpunk koronázatlan királya. Ezzel csak egy a gond. Nekik van igazuk.
