a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: Lehotka Ildikó
Prokofjev művészete mára megkerülhetetlenné vált, bár még mindig kevesebb művét hallhatjuk akár koncerten, akár lemezen, mint amennyire jó szerző. A Péter és a farkas mellett talán a Klasszikus szimfónia az, melyet ismerünk, holott szimfóniái, versenyművei nagyszerűek, operáiról nem is beszélve. Érdemes őt hallgatni, felfedezni a szarkasztikus humort, a furcsán vezetett dallamokat, hihetetlen, de mégis természetes modulációkat, a váratlan fordulatokat. Egészen más világba csöppen a hallgató, aki a bécsi klasszikusokon, romantikus szerzőkön nevelkedett, de ez a világ minden ízében izgalmas.
A csodagyerek Prokofjev nagyon hamar ismertté vált, zongoristaként is. Később természetesen nem kerülhette el, hogy a kultúrpolitika zsdanovi szellemben bírálja, kit ne utasítottak volna különféle propagandaművek írására. Bár tíz évig külföldön élt, végleg hazaköltözött, és kénytelen volt néhány olyan opust is írni, melynek a címe iránymutató (a zene pedig izgalmas). Prokofjevet is mélyen érintették a háborúk, a Naxos most kiadott lemezén két ilyen témájú műve szerepel, de ne felejtkezzünk el a három, zongorára írt háborús szonátáról sem (a VII.-ért ki is tüntették).
Az 1941-es év (op. 90.) című, háromtételes szimfonikus szvit rendkívül kifejező, noha annak idején a kritikusok bírálták a tartalom és zene egységét, Sosztakovics sem lelkesedett a műért. A darab a német invázióra válaszul íródott, később egyes részeit filmzeneként is felhasználták (Az ukrán sztyeppék partizánjai, Szavcsenko filmje). Az első tétel A csatában címet viseli, láttató, a küzdelmeket, a kaotikus állapotot, zaklatottságot jól megragadó zenét hallunk. A kitekert dallamvezetés rendkívül érdekes, a trombita és az ütőhangszerek szerepe egyértelmű, később a karikírozás itt is megtalálható, rendkívül csípős részről van szó. Az Éjjel című tétel szép természetzene, a hangolásszerű oboaszólóval, a megejtően változékony vonósmegoldásokkal, a behízelgő fuvolaszólóval, a felvételen kicsit hamis fúvós középrésszel.
Az emberi testvériségért tétel kinyílt vonósállásaival, izgalmas le-fel menő, prokofjeves hangzatfelbontásaival, remek témáival igen izgalmas, kár a felvételen hallható nem kristálytiszta tempóváltásért. Nem hiányzik a kicsit szocreálos zenei anyag sem, az annak megfelelő himnikusság, a nagyszabású tabló.
Az V. (B-dúr) szimfónia 1944-ben keletkezett, a zeneszerző középső periódusának darabja, egy nagyobb szünet után fordult újra a szimfóniakomponáláshoz. A szvit után hallgatva ez a mű jóval koncentráltabb, letisztultabb, kevéssé hektikus, ezt a műfaj is így kívánja, de a szerző e korszaka is, a hagyományosabb megoldásokat választotta. Az „emberi szellem nagyságát bemutató”, 100-as opusszámú mű első tétele szélesen hömpölyög, a hangzásvilág inkább a nagyromantikához áll közelebb, mint a XX. századihoz. A tétel jól felépített, világos, könnyen követhető a zenei anyag, a témák, a hangszerelés sem kirívó, bár zongora és hárfa is szerepel a partitúrában.
Az Allegro marcato tétel zseniálisan megírt, a prokofjevi humorral, könnyedséggel, kimeríthetetlen ötletességgel. Pezsgő scherzót hallunk, végigkísérve a lüktető nyolcadokkal, kivéve a trió szakaszt. Izgalmas az Adagio tétel is, csodálatos a főrész, tele hullámzó érzelmekkel, a záró pedig színes, szintén ötletes, a forma nem mindennapi. A záró szakasz (Allegro giocoso) hihetetlenül jól megírt, annak ellenére, hogy kavalkádszerű a sok karakteres téma, motívum miatt, de nem fárasztó, sőt, még nagyobb figyelemre készteti a hallgatót.
A felvételen a São Pauló-i Szimfonikus Zenekar játszik Marin Alsop vezényletével, a lemez a Naxos Prokofjev szimfóniáit bemutató sorozatának első darabja. Jól kivitelezettnek érzem a műveket, a zenekar nem világszínvonalú egyelőre, kiemelkedő szólóhangszerest nem tudtam felfedezni. Hallottunk már szebb vonós hangszínt, precízebb együttjátékot, pontosabb kezdéseket, de érezhetően lelkesen muzsikál az együttes. Marin Alsop jó elgondolásokkal közelítette meg a műveket, a megvalósításban valószínűleg a zenekari tagok technikai tudása akadályozta. Néhány helyen hiányolom a cezúrát, a szólamok kiemelését, illetve a kiegyensúlyozottabb hangzást. A tempók jók, a dinamikai finomságokat lehetne még szélsőségesebbé tenni a halkabb tartomány irányába.
Végül essék szó arról, hogy a karmester nő, a hagyományosan férfiközpontú karmesteri világban igencsak nehéz érvényesülni egy hölgynek. Nem hiszem, hogy lehet különbséget találni női és férfi karmester között, ha csak halljuk a produkciót, és nem tudjuk, ki a dirigens.
Naxos, 2012
Comments on “Prokofjev, a háborús zeneszerző”