Névnapok: Konstantin, Anderz, András, André, Denver, Dévald, Mirella, Miretta, Ozmin, Teobald, Teobalda, Teofil, Teofila, Tibád, Tibald, Tibold
Események:
1854 – Frédéric Mistral okcitán nyelvű irodalmi Nobel-díjas francia író, Joseph Roumanille és öt másik provence-i költő megalapítja a Félibrige provence-okcitán irodalmi és kulturális egyesületet.
1892 – a milánói Teatro Dal Vermében, Arturo Toscanini vezényletével bemutatták Ruggero Leoncavallo kétfelvonásos operáját, a Bajazzókat (Pagliacci/Bohócok).
1908 – Chicagóban bemutatják a Dr Jekyll és Mr. Hyde című első amerikai horrort (szereplők: Hobart Bosworth és Betty Harte). A némafilm Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde furcsa esete című 1886-os regénye alapján készült.
1922 – Pulitzer-díjat kapott a Nobel-díjas amerikai drámaíró Eugene O’Neill az Anna Christie című naturalista 
darabjáért.
1929 – Szergej Prokofjev A tékozló fiú (Op. 46) című balettjének bemutatója Párizsban.
1951 – a legendás Ninth Street Show, más néven 9th Street Art Exhibition megnyitója, számos jelentős művész részvételével. A háború utáni időszak New York-i avantgárd és az absztrakt expresszionizmus bemutatkozása (New York-i Iskola).
1972 – Michelangelo Pietà-ját a római Szent Péter-bazilikában egy vandál megrongálta. Egy zavart elméjű ausztráliai geológus, a magyar származású Tóth László kalapáccsal támadt a szoborra.
1988 – Ottawában, Ontario államban megnyílik a Kanadai Nemzeti Galéria (Musée des beaux-arts du Canada) új épülete. A művészeti múzeumot Moshe Safdie izraeli építész tervezte.
2001 – A kulturális fejlődés és sokszínűség napja. Az UNESCO felhívást intézett a tagállamokhoz és a civil szervezetekhez, hogy lehetőleg minél többek bevonásával és közreműködésével legyen ünnep ez a nap arra, hogy jobban megértsük a kulturális sokszínűségben rejlő értékeket, és ebből adódóan könnyebben tudjanak együtt élni a különböző kultúrák.
2004 – a cannes-i filmfesztiválon Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági Díjat (Prix de la Jeunesse).
2007 – A 2500. résszel lezárult a Kossuth rádió 48 éve tartó népszerű sorozata, A Szabó család.
Megszületett Albrecht Dürer (Ifjabb Albrecht Ajtósi Dürer, 1471-1528) magyar származású bajor festő, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író.
A korai reformáció Bajorországának egyik legkiemelkedőbb művésze, a német reneszánsz legismertebb képviselője hazájában és külföldön egyaránt. Műveinek legjelentősebb részét portrék, oltárképek és más vallásos témájú festmények adják, de számos míves rézkarcot, fametszetet, könyvillusztrációt és önarcképet készített. Kortársai az ókori görög festőhöz, Apellészhez hasonlították, amikor réz- és fametszeteinek kivételes ábrázolóerejét, részletgazdagságát dicsérték. Azon képei, melyeket gyermek- és fiatalkorában készített, páratlan rajztehetségről árulkodnak. Itáliában Bellinivel való kapcsolata révén ismerte meg többek között Leonardo da Vinci műveit. Megigézték a mozgásban ábrázolt aktok és a mitológiai jelenetek. Sokat foglalkozott a perspektívával és a szépség szabályaival. Itáliából visszatérve szuverén művésszé ért, új szellemben dolgozott tovább (Az Apokalipszis négy lovasa, Szent Jeromos, Az utolsó vacsora).
Megszületett Alexander Pope (1588-1744) angol költő, az angol nyelv harmadik legidézettebb írója 
Shakespeare és Tennyson után.
A 18. század első felének legnagyobb költőjeként tartják számon. Leginkább szatirikus művéről és Homérosz angol nyelvű fordításairól híres. Betegsége miatt (TBC) 137 centiméternél nem nőtt nagyobbra. Nagynénje tanította olvasni, majd egy titkos katolikus iskolába járt, amiket egyébként a törvény tiltott. A katolikusellenes törvények miatt el kellett hagyniuk Londont, önállóan tanulmányozta az angol, a francia, az olasz, a latin és az ókori görög irodalmat. 1710-ben kiadott első verseskötete (Poetical Miscellanies) azonnali sikert hozott a fiatal költőnek. Ezután írta meg híres irodalmi kritikáját An Essay on Criticism címmel. 1711 környékén barátságot kötött John Gay, Jonathan Swift és John Arbuthnot írókkal. 1712-ben megalapították a Scriblerus Klubot, amelynek célja az volt, hogy kifigurázza a nemtörődömséget és a tudálékosságot. Ő volt Angliában az első költő, aki egyedül az írásból el tudta tartani magát (Esszé a kritikáról, Fürtrablás, Az embernek próbája).
Megszületett Henri Rousseau (Henri Julien Félix Rousseau, 1844–1910) francia festőművész.
Az egyik legismertebb naiv festő volt, akinek tökéletes technikai tudását, a színek meglepő kezelését már kora is felismerte. A francia–porosz háború után engedélyt szerzett a Louvre-ba festmények lemásolására. Művészi pályája későn indult: az 1885. évi Salonon még nem figyeltek fel rá. 1886-ban viszont kiállított a Függetlenek szalonján, ahol nem volt előválogató zsűri. Hírneve növekedett, mivel minden évben részt vett a Salon des Indépendants kiállításon. Lassanként a művészvilág is befogadta. A dzsungel mint téma, a képek egzotikus környezetbe, buja vegetáció közé helyezése 1891-től egészen haláláig foglalkoztatta. Párizsi utcaképeket is festett és tájképeket Párizs környékéről. Tájképei azért is naivnak tűnnek, mert a perspektivikus ábrázolás nyomai sem láthatók művein. Számos arcképéről nem tudjuk, kit ábrázol. Több színdarabot is írt (Tigris küzdelme egy bivallyal, Eiffel-torony, Futballisták).
Ezen a napon született:
Gérard de Nerval (Gérard Labrunie, 1808-1855)
francia író, költő, műfordító. Théophile Gautier-vel együtt a Presse dramaturg tárcarovatát vezette. 1828-ban lefordította francia nyelvre Goethe Faustját, amely hírnevét is megalapozta, s ez ma is a legsikerültebb fordítások egyike. Tárcaszerű vázlatai és elbeszélései érdekesek, értékesek az utókornak (A bűvös kéz, Aurélia, Keleti történetek).
Émile Verhaeren (1855-1916)
flamand-belga költő, drámaíró, műkritikus. 1883-ban írta meg első verseskötetét Flamand nők címmel, melynek a flamand táj és kultúra a témája. 1887-ben az Esték című kötetben már rátalál igazi énjére. Újítása a verhaereni óda, melyben hagyományos forma és whitmani szabadvers ötvöződik optimista hitvallással párosulva.
Tudor Arghezi (Ion N. Theodorescu, 1880-1967)
román költő, prózaíró, műfordító, publicista. 1896-ban debütált, mint költő. Költészetére hatott a szimbolizmus és más irodalmi irányzatok, mint például a bécsi szecesszió. 1929-ben megjelenik első prózai könyve, a címe Szentképek fából. Költészetét és prózáját hit és tagadás, kétely és bizonyosságkeresés kettőssége, az emberi lét végső értelmének fürkészése jellemzi. Formavilágában a modern kifejezésformákból s a népköltészet és az ortodox vallásosság forrásaiból merít (A méhesben, A virágáruslány, A világ szája).
Csejtei Joachim Ferenc (1882-1964)
festőművész. Budapesten, Bécsben, Münchenben (Hollósy Simon magániskolájában) és Párizsban tanult. Rendszeres résztvevője volt a Nagybányai Iskolának. Főbb otthonai és műtermei a szülővárosában, Szegeden és Budapesten voltak. Eleinte impresszionista képeket alkotott, majd áttért egy enyhén stilizált, kissé kötöttebb formanyelvre. Legtermékenyebb korszaka a Dél-Franciaországban, Marseille környékén töltött idő, amikor plain air képeit festette, csaknem százat. (Séta a parkban, Arborétum, Téli erdő).
Breuer Marcell (1902-1981)
építész, formatervező, a Bauhaus mestere. 1920-1924 között tanult a Bauhaus-ban asztalosnak, majd inasvizsgát tett. Bútorokat és berendezési tárgyakat, valamint kiállításokat tervezett. 1937-ben a Harvard Egyetemen tanított építészetet. Szakmai sokoldalúsága révén annak az építőmesternek a jelképévé vált, amelynek megteremtését Gropius a Bauhaus oktatási céljaként – az intézet megalakulásakor – deklarálta (IBM-Kutatóközpont, Vaszilij-szék, Szalézi Szt. Ferenc-templom).
Egri István (Klein, 1905–1980)
színész, színházi és rádiós rendező, főiskolai tanár, író, publicista; érdemes és kiváló művész. 1930-ban a rendező szakon diplomázott az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián. A Belvárosi Színházban indult színészi pályája. Első színpadi rendezése 1939-ben volt. 1944-ben munkaszolgálatra vitték, később Mauthausenbe. 1945 tavaszán került haza, a Nemzeti Színház tagja lett. Később több színháznak volt tagja, rendezője. 1978-ban visszatért a Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig volt a tagja.
Jászai Jolán (1907-2008)
színésznő, Jászai Mari színművésznő unokahúga. Leginkább csak Joli néniként ismerték. Becenevén ő volt a Nemzet Nagymamája. Mindig is vonzotta a színpad, de szülei akaratának engedve pedagógus lett. 1985-ben(!) lépett először színpadra, 79 évesen megkapta első filmszerepét. Országos ismertségre Vitray Tamás műsorában tett szert (Szerelem első vérig; Napló apámnak, anyámnak; Sztracsatella).
Erős Pál (1910-1985)
színész, rendező. Rákosi Szidi színiiskolájában tanult és a Király Színházban kezdte pályáját. 1932-től különböző vidéki társulatokban szerepelt. 1938-ban Debrecenbe szerződött. 1951-től az Állami Faluszínház egyik alapító tagja, illetve a jogutód Állami Déryné Színház művésze volt nyugdíjazásáig, 1970-ig. Pályája kezdetén elsősorban táncoskomikus, később főként karakterszerepeket alakított.
Réber László (1920-2001)
grafikusművész, illusztrátor, karikaturista. Elsősorban könyvillusztrációival vált ismertté: kizárólagos illusztrátora volt Janikovszky Éva, Lázár Ervin és Gerald Durrell műveinek. Rajzainak legfőbb jellegzetessége a vázlatszerűség, a szikár, zárt vonal, illetve a vonal által körülhatárolt síkfelület, amelyet élénk színekkel tölt ki, a szemlélő számára térérzetet csak a tárgyak ritmikus felsorolása kelt. Mellőzi a részleteket, az arc néhány egyszerű jelzés, amelyet sapka, sál vagy haj keretez.
Fehér Klára (Nemes Lászlóné, 1923-1996)
József Attila-díjas író. A Rákosi-korszak igazságtalanságait eleinte hihetetlennek érezte, ám a Kommunista Párt iránti kritikátlan odaadása fokozatosan csökkent. Az 1956-os forradalom leverése után a pártba nem lépett vissza. a hatvanas évektől kritika alá veszi az ügyeskedőket és hatalommal visszaélőket, a fel-felbukkanó moralizálás mellett nemegyszer lényeges problémákat ragadt meg, és a kisemberek kiszolgáltatottságának különböző formáit mutatta be. Figurái hétköznapi emberek, értelmiségiek, hivatalnokok, fiatalok, középkorúak és idősek, a hatvanas-hetvenes évek kádári konszolidációjának jellegzetes alakjai. Emberi sorsokat és magatartásokat gyöngeségeket mutat be. A szórakoztató irodalomban is sikeres volt (humoreszk, vígjáték). Humora és mély emberismerete tették népszerűvé (A teremtés koronája, Bezzeg az én időmben, Négy nap a paradicsomban).
Tyll Attila (1923-2002)
Jászai Mari- és Aase-díjas színművész, érdemes művész. 1945-1947 között hadifogoly volt Szovjetunióban. 1951-ben kezdte pályáját Debrecenben. A Színház- és Filmművészeti Főiskola levelező tagozatán 1955-ben szerzett diplomát. 1959-ben Szolnokra szerződött 1961-ig, majd 1962–1979 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1983-tól a Népszínház nyugdíjas művésze volt. Színészi tehetsége a bonyolult karakterek megformázásában teljesedett ki. Megnyerő, kedves személyiségével gyorsan megbecsült tagja lett társulatainak. A film és a televízió világa is gyorsan felfedezte magának az egyedi képességű művészt. Nagyszámú történelmi- és mesefilm szereplője lett (Egy magyar nábob, A fekete város, A vörös grófnő).
Borbély Jolán (1928-2018)
etnográfus, pedagógus. 1947-1956 között az ELTE BTK magyar-muzeológia-néprajz szakos hallgatója volt. 1955 óta a Népművelési Intézet néptánckutatójaként tánccsoportok, falusi együttesek, tanfolyamok vezetésével foglalkozott. Kutatási területe a hazai délszláv népcsoport folklórja. Később a magyar kézművesség néhány ágával foglalkozott.
Czigány Judit (Wiener Judit Mária, 1930-2000)
színésznő, előadóművész. 1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Pályája az Ifjúsági Színházban indult 1952-ben, 1954-ben a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött 3 évre. 1962–1967 között a Bartók Gyermekszínház társulatának tagja volt, majd a Pannónia Filmstúdióhoz illetve a Magyar Szinkron- és Video Vállalat társulatához került. Gyakran szerepelt a Magyar Rádióban, kellemes beszédhangjának és szép orgánumának köszönhetően népszerű szinkonszínésznő volt, kiváló versmondóként irodalmi műsorokban is szerepelt (Tűzoltó utca 25., Kabala, Napló szerelmeimnek).
Géczy Dorottya (1931-2023)
Jászai Mari-díjas színésznő. 1949-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. 1949–1951 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1951–1957 között az Ifjúsági Színház és az Irodalmi Színpad művésze volt. 1957-től a Vidám Színpad társulatához tartozott. Prózai és zenés darabokban is jelentős alakítások fűződnek nevéhez. Franciás alkatához megfelelően az egyik legkiválóbb magyar sanzonénekesnő (Csigalépcső, Álmodozások kora, Cha-Cha-Cha).
Maurice André (1933–2012)
francia klasszikus zenei trombitás. A hangszer számos újítását inspirálva, nagy technikai tudása és mély művészi érzéke ötven éven át hozzájárult a trombita népszerűsítéséhez az egész világon. Néha évi közel 250 koncertje volt. Több mint 255 felvételt készített, ebből közel 50-et a Jean-François Paillard-kamarazenekarral.
Karátson Gábor (1935-2015)
Kossuth-, József Attila- és író, műfordító, Munkácsy Mihály-díjas festő, művészetpedagógus. Az ’56-os forradalom során részt vett a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének megalakításában, s az ELTE forradalmi bizottságának tagjává választották. Miután a forradalom leverését követően illegális lapok terjesztésében segédkezett, 1957-ben rövid időre őrizetbe vették, és júniusban letartóztatták. Izgatás vádjával hároméves börtönbüntetésre ítélték. Minthogy egyetemi tanulmányait nem folytathatta, előbb fizikai munkás, a Nemzeti Színház statisztája, majd a Corvina Könyvkiadó korrektora, 1974-től szerkesztője lett. 1968 óta a nyilvánosság előtt is szerepelt tempera- és olajfestményeivel, akvarelljeivel. A rendszerváltást követően a Miskolci Egyetemen, a Janus Pannonius Tudományegyetemen az ELTE-n és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen adott elő keleti filozófiát. Több művészeti és filozófiai írás szerzője (A festés mestersége; Az Én, az visszafordul; A csodálatos kenyérszaporítás).
Wagner Gertrúd (1938)
színésznő, előadóművész. Színésznőként Rózsahegyi Kálmán Színészképző Iskolájában végzett 1959-ben. Előadóművészként külföldi körutakon lépett fel, gyermekműsorok, rendhagyó irodalomórák szerkesztője, előadója.
Pécsi Ildikó (1940-2020)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, országgyűlési képviselő. A Színművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Mikroszkóp Színpad, a kecskeméti Katona József Színház, a Radnóti Színház, a Népszínház és 1990 után évekig a József Attila Színház társulatának. Drámai és prózai szerepek mellett játszott komédiában és operettekben is. Sokat foglalkoztatott film- és tévészínésznő, országos ismertségét, népszerűségét a tévésorozatokban játszott alakításai is erősítették. Rendezőként is jelentős sikereket ért el (Az aranyember, Egri csillagok, Indul a bakterház).
Csörsz István (1942–2018)
író. Majd harminc éven át próbálkozott az élet több területén: volt szakmunkás, matróz, műszerész, fénymásoló, fafaragó. 1967-től jelentek meg művei. 1971-től lett szabadfoglalkozású író. A beatnemzedék hiteles tolmácsolója, az új generáció bajainak kutatója (Sírig tartsd a pofád!, Vastövis, Vadfarkas).
Kurucz Gyula (1944-2015)
író, szerkesztő, műfordító, pedagógus. 1963 és 1968 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-német szakán tanult. 1969-ben Párizsban a Sorbonne-on is tanult. Műfordításai, esszéi, kritikái, TV-játékai, rádiójátékai jelennek meg, kiadta a Hungaria Litterata című művelődéstörténeti könyvet. Szépírói munkásságának meghatározó élménye a gyermekkorában megismert falusi élet, az 1950-es évek nyomasztó világa, majd a független értelmiségiek helykeresése az 1960-as, 1980-as években (A ködfaragó, Léggömbhuszárok, Lassú visszavonulás).
Kovács József (1946-2010)
opera- és operetténekes, színész, rendező, vállalkozó. Az 1967-es táncdalfesztiválon tűnt fel. Zenei tanulmányait előbb az Országos Szórakoztatózenei Központban végezte 1968-1971 között, majd 1971-1974 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1976–1990 között a grazi Opera tagja volt. 1990–től az Interoperett Kft. alapító igazgatója. A 2004-ben alapította a Belvárosi Színházat, amelyet haláláig igazgatott.
Helyey László (1948-2014)
Jászai Mari-díjas színművész. 1975-ben diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt. 1992-1996 között a Budapesti Kamaraszínház művésze volt. Utolsó éveiben az Újszínház tagja volt, mellette vidéken is vendégszerepelt. Népszerű színművész, közel félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott. Emellett kedvelt szinkronhang volt (Hajnali háztetők, A Hídember, Magyar vándor).
Lawrence Tureaud (Mr. T, 1952)
francia származású amerikai színész. Leghíresebb szerepe A szupercsapat őrmestere Bosco ‘B.A.’ Baracus, akit társai egyszerűen csak Rosszfiúnak szólítanak a sorozatban. A filmsorozat befejezése után birkózó és pankrátor is volt.
Nick Cassavetes (Nicholas David Rowland Cassavetes, 1959)
amerikai színész és rendező. Első filmszerepét apja (John Cassavetes) Férjek című alkotásában kapta 1970-ben, karrierje során végig megmaradt mellékszereplőnek. Rendezőként sokkal sikeresebb (Szerelmünk lapjai, John Q – Végszükség, Életem szerelme).
Fehér István (1962)
színész. Az egri Gárdonyi Géza Színház alapító tagja, itt kezdte pályáját 1987-ben és azóta a társulat színművésze. Leginkább karakter szerepek megformálója.
Nagy Erika (1966)
színésznő. A Nemzeti Színház Akadémiáján végzett 1987-ben. Pályáját a Jurta Színház társulatában kezdte. 1989-től két évig szabadfoglalkozású színésznőként dolgozott. 1991-től a Békéscsabai Jókai Színház művésznője.
Soltész Erzsébet (1974)
Jászai Mari-díjas és Aase-díjas színésznő. Gimnázium után egy évig a Térszínháznál játszott. Nyaranta pedig a Szkéné Színház kurzusain ismerkedett többek között a pekingi opera, az argentin tangó vagy épp az afrikai dzsessztánc mozgásvilágával. Időközben felvették és így 1993–1996 között a Nemzeti Színiakadémia hallgatója volt. 1996-ban a Nemzeti Színház szerződtette, előbb ösztöndíjas segédszínészként, 1998-ban színészként. A 2000-től, névváltoztatást követően is a Pesti Magyar Színház tagja maradt. Színészi palettája széles, amely magába foglalja az operettet, zenés-táncos darabokat, abszurdot, bohózatot ugyanúgy, mint a drámát, vagy tragédiát. Színházi szerepei mellett időnként szinkronizál és filmekben is látható.
Ezen a napon halt meg:
Franz von Suppé (1819–1895)
osztrák zeneszerző, karmester. Első zeneművét 16 éves korában írta. Zenei hagyatéka több mint 200 színpadi műből áll, főleg operettekből. A bécsi operett hagyományait franciás stíluselemekkel ötvözte. Máig népszerűek művei (Tiz leány és egy férj sem, Könnyű lovasság, Boccaccio).
Eleanor H. Porter (Eleanor Emily Hodgman Porter, 1868-1920)
amerikai írónő. Pályafutását énekléssel kezdte. Legsikeresebb könyve az Élet játéka-Pollyanna volt, mely a legkelendőbb regények közé tartozott az Amerikai Egyesült Államokban. E könyv után több novellát is kiadott.
Bartos Gyula (1872–1954)
Kossuth-díjas színész, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. 15 évesen elszökött otthonról, s beállt színésznek. Beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, ahol 1895-ben végzett. 1906-ban szerződtették a Nemzeti Színházba, 1907. május 13-án lépett föl először. 1932-ben az intézmény örökös tagja lett. 1939 után a második zsidótörvény miatt nem léphetett színpadra, 1945-től haláláig újból a Nemzeti Színház művésze volt.
Hammerschlag János (1885-1954)
orgona és csemballóművész, zenetörténész, zeneszerző, akadémiai tanár. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte, itt szerzett orgonaművészi oklevelet. 1912-től írt zenekritikákat, több éven át volt a Pester Lloyd, majd a Nyugat zenekritikusa. 1919. szeptemberétől haláláig – rövidebb megszakításokkal – a Nemzeti Zenede tanára volt. A régebbi zene kiváló ismerője volt. Főként stílus- és előadástörténeti kérdésekkel foglalkozott.
Barbara Cartland (Mary Barbara Hamilton Cartland, 1901–2000)
angol írónő, a világ egyik legtermékenyebb írója, több mint 700 megjelent könyvvel és egyes források szerint 750 millió, mások szerint több mint egymilliárd eladott példánnyal. Ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Regényei általában a 18–19. században játszódnak, a hősnő szűzies és gyönyörű, aki valamely egzotikus helyszínen ismerkedik meg a gazdag és jóképű főhőssel. A párnak rengeteg akadályt és intrikát kell legyőznie, ám a történet mindig boldog végkifejlettel zárul. Mivel a történetek alapszituációi hasonlóak voltak, a részletek kidolgozásával tette izgalmassá a műveit (A szerelem küldönce, A szerelem lángja, Szívek párbaja).
Sir John Gielgud (1904-2000)
Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész, rendező. Huszonhét évesen már William Shakespeare Hamletjét formálta meg nagyszerűen. Életművében a későbbiekben is főszerepet játszott a reneszánsz drámaóriás. 1982-ben, 78 évesen elnyerte a legrangosabb filmes kitüntetést, az Oscar-díjat, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, az Arthur című romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért, de ugyanezért a Golden Globe-ot is begyűjtötte (Tűzszekerek, Randevú a halállal, Az első lovag).
Klaus Mann (1905–1949)
német író, Thomas Mann fia, az 1933 utáni emigráns német irodalom egyik legfontosabb képviselője. 1924-ben Berlinbe költöztek menyasszonyával, ahol színházi kritikusként dolgozott. Ekkor kezdte novelláit újságokban és folyóiratokban publikálni. 1928-tól sokat utazott, 1933-ban a nemzetiszocialisták hatalomátvétele után Amsterdamon, Zürichen és Prágán keresztül Párizsba emigrált, majd Amerikába. Ábrázolásmódjának időnkénti elnagyoltsága és regényszerkesztési gyengeségei ellenére is kiváló elbeszélő volt, akit intellektusa, morális érzékenysége és felelősségtudata a neves polgári humanisták közé emelt (Mephisto, A vulkán, Fordulópont).
Elekes Lajos (1914-1982)
Kossuth-díjas történész, egyetemi tanár, akadémikus. Kezdetben középkori román történelemmel és a középkori magyar-román kapcsolatokkal foglalkozott. Jelentős kutatásokat végzett Hunyadi és a Hunyadiak korának megismerése érdekében. Élete utolsó szakaszában főként a történettudomány elméleti kérdéseit vizsgálta (A Hunyadi-kérdés, A magyar-román viszony a Hunyadiak korában, Magyarország története).
Szabadváry Ferenc (1923-2006)
Széchenyi-díjas vegyészmérnök, egyetemi tanár, akadémikus, autodidakta módon lett kémiatörténész, feldolgozta a BME Vegyészmérnöki Tanszékének történetét is, kiemelkedő személyekről írt tanulmányokat (Lavoisier és kora, A magyar kémia művelődéstörténete, Az elemek nyomában).
Lengyel Erzsi (1929–2012)
Jászai Mari-díjas színésznő. Több színházban kezdett el dolgozni, 1954-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1957–1962 között a budapesti Jókai Színház művésze. 1960-ban megalapította a Kísérleti Színpadot. 1962-től a Thália Színház (Arizona Színház) színésznője volt. Zenés és prózai művekben egyaránt otthonosan mozgott.
Niki de Saint Phalle (Catherine Marie-Agnès Fal de Saint Phalle; 1930–2002)
francia-amerikai szobrász, festő, filmrendező, illusztrátor. Azon kevés női monumentális szobrászok egyikeként tisztelik, aki társadalmi elkötelezettsége mellett, munkásságáról is ismert volt. Legátfogóbb munkája a Tarot Garden (Capalbio, Toszkána), egy nagy szoborkert, amely számos alkotásának ad helyet, kisebbtől egészen a ház méretűig bezárólag. Bár nem volt formális művészeti szakképzettsége és sajátos stílusát „kívülálló művészetnek” (outsider art) nevezték, pályafutása során több jól ismert művészekkel dolgozott együtt.
Várhegyi Márta (1939-2021)
operettprimadonna, színésznő. Az Országos Filharmóniánál kezdte pályáját. 1964-1966 között a Fővárosi Operettszínházban, 1966-1968 között a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozott hangképző tanárként. 1968-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt.
Fésűs Tamás (1953-2018)
színész. Színészi diplomáját 1982-ben szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A főiskola után Debrecenben játszott. 1986-tól az Arany János Színházhoz szerződött. 1989-től az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. 1997-től szabadfoglalkozású színművész volt.
