Lajtha László és a titkos szoba – Solymosi Tari Emőke: „…magam titkos szobája”

a papiruszportal.hu archívumából

Szerző: Lehotka Ildikó

Megmozdul az ember lelke, amikor megjelenik egy olyan könyv, amely magyar zeneszerzőt mutat be, nemcsak az életművet, hanem egy kiragadott darabot ábrázolva. A Hagyományok Háza a 2007–2008-as Lajtha-évfordulóra jelentette meg Solymosi Tari Emőke könyvét, mely a zeneszerző A kék kalap című operáját veszi górcső alá, úgy, hogy egy bőséges Lajtha László-életrajzot is kapunk, nem mellékesen a zeneszerzőt mint embert az olvasó elé állítva.

Sajnálatos módon hazánkban csak most lett „divat” olyan kiadványokat megjelentetni, koncerteket szervezni, ahol egy kevéssé ismert, elhallgattatott zeneszerző műveiről olvashatunk, darabjait hallhatjuk. Külföldön ez másként történik, rendszeresen bemutatnak új kompozíciókat, kevéssé jelentőseket is, a korábbiak mellett természetesen, ezt persze írhatjuk a politikai helyzet számlájára. Akárhogy is van, mindenképpen örülni kell Solymosi Tari Emőke könyvének, mely nemcsak ismeretterjesztő, nem csupán egyfajta kordokumentum, hanem a zenei szakmának is szól. Hogy A kék kalap a mai napig nem hozzáférhető, sem kottában, sem felvételen, érthetetlen, hiszen bemutatták Kolozsvárt és itthon, hangfelvétel készült belőle a Magyar Rádióban.

Az opera sorsa igencsak zaklatott, attól kezdve, hogy az 1948–1950 között írt A kék kalap szövege csak tíz évvel később lett végleges, a hangszerelés hiányzó részeit Jancsovics Antal 1983-tól 1985 márciusáig, majd Farkas Ferenc pótolja. Az 1948–50 közötti időszak Lajtha életében sorsfordító volt: 1949-től nincs állása, talán politikai okból – bár 1951-ben Kossuth-díjat kap, ez nem a zeneszerzői, hanem a népzene-kutatói munkásságát ismeri el. A librettó a spanyol Salvador de Madariaga munkája, és hogy a kép teljes legyen, a szöveg francia nyelvű. Azt már nem is kell említeni, hogy Lajtha Londonban is dolgozott a kétfelvonásos Le Chapeau bleu-n. Madariaga és Lajtha, „a két öregúr”közös munkája nehézkes volt (ahogy Puccini is rigorózusan a legjobbat akarta, Lajtha pedig siettette volna a munkát, jogosan), a szövegíró ragaszkodott az elképzeléséhez, Lajtha ezt nehezményezte, de a végeredményt látva elismerte. A megérdemelt-kiharcolt szerelmet és a kék kalap vagy két kalap (egy kisebb, mely kóros főnagyobbodást, egyfajta büntetést jelent a rendszeres kocsmázás miatt Cassandre-nak) történetét Róna Frigyes és Dalos László fordította magyarra. Dalos a legapróbb momentumokra is figyelt: a 112. oldalon a mikrokefefália szó szembetűnt, a 114.-en jelzi Solymosi Tari a nyelvi humort.

A könyv alcíme világos, a vígopera keletkezéstörténetét, esztétikai vonatkozásait, zenetörténeti kapcsolódásait ígéri. A fejezetek alcímei között könnyű eligazodni, a különféle fejtegetések nem csúsznak egymásba, könnyű utánakeresni egy-egy apróságnak. Lajtha életútját nyomon követve világossá válik, hogy külföldön ismertebb volt, mint itthon. A zeneszerző rendkívül tisztelte, szerette a francia-latin kultúrát, Ravelt nagyobbra tartotta Debussynél, a latin szellemiség nemcsak az operájára, hanem egyházi műveire is jellemző volt (az 50-es években a – latin nyelvű – egyházi művek írására összpntosított). Watteau neve vagy az operát záró vaudeville, valamint a II. felvonás Debussy-idézete is a francia hatást támasztja alá. A népzenéhez való viszonya is helyet kap a kötetben, annál is inkább, mivel legközelebbi munkatársa az az Erdélyi Zsuzsanna (néha Zsuzsa, néha a doktori cím is szerepel), aki az egyházi népénekekkel behatóan foglalkozott (nem találtam ilyen jellegű utalást a könyvben), és aki egy jegyzetkönyvbe írta le Lajtha gondolatait.

„Az eltűnt szépség nyomában” című fejezet Lajtha esztétikájával foglalkozik. A könyv tekintélyes hányadát teszi ki a fejezet, kissé túlméretezett, kiegészítve önálló tanulmányként is megállná a helyét Madách után szabadon: könyv a könyvben). A cselekmény rövid leírása után a bábszerűséget elemzi a szerző: a figurák nem hús-vér lények, hanem tulajdonképpen marionettbábuk. A szerelmi vonal itt nem megkettőzött, egyenesen megháromszorozódott archetípust találunk (szerelemre éhes hölgyek, ki középkorú, ki csinos fiatalasszony, ki még csak leány stb.), furfangos szolgából is kettő szerepel. Lajtha és Madariaga rendkívül plasztikusan, külső-belső tulajdonságokkal ruházza fel a tizenegy szereplőt. A következő, 97. oldalon a könyv szerzője négy csoportba osztja a szereplőket (a hangfajok újra jelölve vannak), majd háromszögekbe csoportosítja. A következő oldalon egy újabb halmazt találunk, a háromszögekből redukált duetteket éneklőkét. Az opera zenéjének elemzése velős, lényegre törő, szívesen olvastam volna többet is róla – kotta, partitúra és hangfelvétel hiányában sajnos csak az elképzelésünkre vagyunk utalva. Mindenesetre a figyelmet maximálisan felkelti, ébren tartja az aprólékos, mindenre, képzőművészetre, hasonló drámai és zeneművekre kiterjedő írás. Különösen izgalmas négy ismert zenei részlet megjelenése az operában és megvilágításuk a könyvben, azért is, mert négy stíluskorszakot ölel fel a Bach-korálidézet, a Beethoven-szimfóniarészlet, Mendelssohn Nászindulója és Debussy Nuages-részlete.

A könyv rengeteg adattal, levélrészlettel színesített, a cím is egy – a zeneszerző fiaihoz írott – magánlevélből származik. Bőséges a szakirodalomjegyzék, a lábjegyzetek még teljesebbé, világosabbá teszik az írást. A könyv esetében szívesen vettem volna egy név- és tárgymutatót.
Úgy gondolom, nem sok magyar opera keletkezett a XX. század második felétől, megérne egy kotta- és lemezkiadást a mű. Az elemzés már megvan hozzá.

Fülszöveg

A kék kalap című Lajtha-vígopera születésének története, sorsa, a létrejöttében érdekelt írók nemzetközi kapcsolatai, befejezésének és színpadra-vitelének viszontagságai izgalmasan tanulságos képet festenek szövegszerzők, fordítók, zeneszerzők, előadóművészek kapcsolatairól, együttműködéséről, a mű befejezésének és színpadra léptetésének izgalmairól.
Solymosi Tari Emőke tanulmánya egyenes és logikus, világos szerkezetben építi fel, fejti ki a mű létrejöttének összetevőit, szakaszait. Előadásában világossá válnak a spanyol szövegíró, Madariaga, a magyar fordító, Dalos László, a magyar zeneszerzők, Lajtha László és Farkas Ferenc munkájának eredményei.
Széleskörű történeti áttekintésben tárja fel a végül is vígoperának nevezett és született mű több évszázados leszármazásának, műfaji rokonságának, karaktereinek terebélyes családi körét. Jól működő zenei érzékenység és filológiai-kutatói felkészültség segíti a benső összefüggések színpadi működésének bemutatásában.
Különös figyelmet érdemel Lajtha László emberi tartalmú és vonzatú esztétikájának érintése. Olyan becses vonás, amely a színpadi világ értelmét és örömét jelenti. /Ujfalussy József/

Solymosi Tari Emőke:
„…magam titkos szobája”
Lajtha László A kék kalap című vígoperájának keletkezéstörténete, esztétikai vonatkozásai, zenetörténeti kapcsolódásai
Hagyományok Háza, Budapest, 2007
Kötött, 152 oldal
Lektorálta: dr. Ujfalussy József
Borítóterv: Porkoláb Zsófia
ISBN 9789637363238