Névnapok: Aida, Karolina, Adna, Apor, Aporka, Bodó, Brúnó, Brútusz, Johanna, Manyi, Maréza, Mari, Mária, Mariella, Marinka, Marion, Marióra, Mariska, Milli, Mimi, Miriam, Mirjam, Opika, Teofánia, Tifani, Virgínia
Események:
1633 – Michelangelo Rossi barokk zeneszerző és hegedűművész Erminia sul Giordano című operájának premierje Rómában.
1637 – Francisco de Rojas Zorrilla spanyol drámaíró El más Imppropio Verdugo Para Las művének bemutatója Madridban.
1731 – George Frideric Händel Poro című operájának premierje Londonban.
1762 – Thomas Arne angol zeneszerző Artaxerxes című operájának premierje Londonban.
1795 – Joseph Haydn B-dúr, No. 102 szimfóniájának ősbemutatója.
1823 – Gioachino Rossini Szemiramisz című operájának ősbemutatója Velencében.
1852 – Ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című drámájának bemutatója Párizsban (a regényt 1848-ban írta).
1870 – A hét testvér (Seitsemän veljestä), Aleksis Kivi finn író regénye először jelenik meg.
1900 – a zenetörténet híres „egyműves szerzőinek” egyikének, Gustave Charpentiers francia zeneszerzőnek, Louise című operájának premierje Párizsban.
1909 – Filippo Tommaso Marinetti olasz avantgárd író Párizsban kiadja A futurizmus manifesztumát.
1914 – James Royce Shannon ír-amerikai zeneszerző és szövegíró Shameen Dhu című musicaljének premierje New Yorkban (ebben a műben található a híres Too Ra Loo Ra Loo Ral altatódal).
1922 – Megjelenik James Joyce Ulysses című műve.
2000 – Az első digitális mozi vetítés Európában (Párizs), amelyet Philippe Binant valósított meg a Texas Instruments által kifejlesztett DLP CINEMA technológiával.
Meghalt Giovanni Pierluigi da Palestrina (1526?-1594) itáliai zeneszerző, a reneszánsz templomi zene kiemelkedő képviselője.
Termékeny komponista volt. Több száz munkát hagyott ránk, többek között 104 misét, több mint 300 motettát, 68 offertóriumot, 72 himnuszt, 140 madrigált, 4 vagy 5 siralmi éneket, 35 magnificatot és számos más művet. Miséi saját hazájában az első nemzeti vallási zeneművek voltak. Művészi teljesítményének köszönhetően már életében is mérhetetlenül népszerű volt, de halála után elismertsége még tovább növekedett. A cappella, a régi tisztán vokális irodalom utolsó nagy mestere. Művészete a vokális zene csúcspontja. Stílusa, zenei nyelve ma a szólamszerkesztés mintája, zeneszerzőiskolák kötelező tananyaga. Dallamalkotását, szólamvezetését szigorú törvények irányítják – zenéje kiegyensúlyozott, ugyanakkor magával ragadó, nagyívű polifóniája fantáziadús. Szólamai könnyen és jól énekelhetőek, mivel kerüli a nagy lépéseket. Jellegzetes műfaja a cantus firmus mise, amelyben a tételek tematikus rokonságban vannak egymással, esetleg ugyanazt a témát használják.
Meghalt Eötvös József (Báró vásárosnaményi Eötvös József Károly Bertalan Adalbert, 1813–1871) író, miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
1836–37-ben beutazta Németországot, Svájcot, Hollandiát, Franciaországot és Angliát. Utazásai alatt új politikai ideológiákat és új irodalmi ötleteket szívott magába. Már utazásának megkezdése előtt levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. 1840-ig a Borsod megyei Sályon élt, apja birtokán, és szinte teljes egészében az irodalomnak szentelte magát. Az 1848-as forradalom elképzeléseinek diadalútja volt. Az első magyar felelős minisztérium megalakult, neki a vallás- és közoktatási tárca jutott. Deák Ferenccel és Széchenyi Istvánnal a mérsékeltebb, békésebb irányvonalat képviselte. Bécsbe utazott családjához, majd továbbment Münchenbe, 1853-ban tért haza, s budai villájába vonult vissza (Boszú, A falu jegyzője, Gyöngysarok).
Meghalt Szinyei Merse Pál (1845-1920) festőművész.
Édesapja támogatta fia művészi ambícióit, édesanyja pedig irodalom- és zenekedvelő asszony volt, maga is írt verseket, a Kisfaludy társaság egyik alapítója. Szinyei a gimnazista évei alatt kezdett komolyabban a festéssel foglalkozni. 1864-ben beiratkozik a müncheni Képzőművészeti Akadémiára. Első önálló képét műterme ablakából festette, a kép az Esthajnalcsillag címet kapta. 1873-ban készítette el egyik legismertebb képét, a Majálist. Feleségül vette régi szerelmét Probstner Zsófiát és egy ideig családjával és birtokával foglalkozott. Egyre ritkábban festett. Rokonai és barátai közbenjárására tért vissza a festéshez. Utolsó 25 évét szakadatlan munkával töltötte, bár ekkor sem készített 5-6 képnél többet évente. Az idős mester még megélhette élete legnagyobb kitüntetését, amikor is 1914-ben a Szépművészeti Múzeum felállította a Szinyei termet (Szerelmespár, Lilaruhás nő, Hóolvadás).
Megszületett Hollósy Simon (1857-1918) örmény születésű magyar festő, iskolaalapító.
A naturalizmus, a realizmus, majd útban a plein air felé egyik legkiválóbb magyar képviselője a 19-20. század fordulóján. Iskolateremtő festőmester Münchenben, Nagybányán és Técsőn. A nagybányai művésztelep alapító tagja. Budapesten a Mintarajziskolában, majd München közelében tanult. Iskolateremtő festő lett, a müncheni akadémikus stílussal szemben 1886-ban megalapította müncheni magániskoláját, amely hamarosan híres lett, köréje csoportosultak az újat akaró fiatal festők. Tanítói működése felemésztette ereje javát, a müncheni, a nagybányai iskolában is ő volt a mester. Relatíve kevés saját alkotása van, életképeket festett parasztokról, cigányokról, katonákról, ihlette a megművelt föld, a hazai táj és hazánk nagy történelmi eseményei. 1902 után főleg Münchenben és Técsőn tanított és festett, végül már csak Técsőn (Tengerihántás, Tavaszi hangulat, Zrínyi kirohanása).
Megszületett James Joyce (James Augustine Aloysius Joyce, 1882-1941) ír származású angol nyelvű író, költő.
Fő műve az 1922-ben megjelent Ulysses, amely az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban 1936-ig be volt tiltva. 1898-tól a University College hallgatója volt, orvosnak készült. Rendkívüli nyelvtehetsége és nyelvszeretete arra vezette, hogy elsajátítsa a legfontosabb világnyelveket, holt nyelveket, továbbá megtanult szinte ismeretlen tájnyelveket is. Egyetemi évei alatt nagy hatással volt rá Ibsen, Aquinói Szent Tamás és Yeats. Első publikált írása egy Ibsen-esszé volt. Húszéves korában beállt színésznek. Ugyanakkor verseket is elkezdett írni. Első kötete, a Kamarazene című versgyűjtemény 1907-ben jelent meg. 1907-től huszonkét kiadó utasította vissza a Dublini embereket, míg végre 1914-ben Dublinban megjelent – a siker viszont elmaradt. Zürichben kezdte írni az Ulysses-t, ami aztán 1922-ben Párizsban jelent meg. A német megszállás miatt Párizsból 1941-ben ismét Zürichbe költözött, ahol rövidesen meghalt (Száműzöttek, Finnegan ébredése, A macska és az ördög). ––> Olvas(s)atok – A realizmuson túl
Ezen a napon született:
Johann Christoph Gottsched (1700-1766)
német író, irodalomtudós. Az ő érdeme, hogy elfogadottá vált az irodalmi német nyelv létrehozására való törekvés. Legfontosabb műve a Kritikus német költőmű kísérlete. Ebben érthető és egyenes stílust, szellemet, ízlést követelt és hogy az írásnak legyen morális haszna. Ez volt a tanulságos és okosító irodalom időszaka, mindenekelőtt a tanmese lett a korszak favorizált műfaja. A ravasz róka, a szelíd bárány, az okos holló és a méltóságteljes oroszlán ekkor vonultak be a német irodalomtörténetbe.
(Nagybarcsai) Barcsay Ábrahám (1742–1806)
királyi testőr, a klasszicista költészet egyik hazai képviselője, a magyar testőrírók közé tartozott. Versei többnyire episztolákból (verses költői levelekből) állnak. Első verse Báróczy Sándor Marmontel-fordításának elején áll (1775).
Bartha János (1799–1852)
színész. Egerben beállt színházi szabónak, később Békésgyulán beállt színésznek. Mindenki tudta, hogy szabólegény volt előzőleg, igazgatója Magyarnak keresztelte el a színpadon és ezen a néven szerepelt hosszú ideig. 1828-tól 1831-ig Pesten működött a Beleznay-kertben, azután Kassára ment és nemsokára, szorgalmával és kiváló természeti adományaival elsőrendű színésszé küzdte föl magát. Ekkor már az új iskola fejlődő tehetségei közé számították. Fizikai adottságai kiválóak voltak, operai basszushanggal rendelkezett. Pályafutása során ösztönös színész maradt, s a hősi szerepkörből kilépve, a nyers és bohózati figurák felé vette az irányt.
Alfred Brehm (Alfred Edmund Brehm, 1829-1884)
német természettudós, szakíró. építésznek készült, azonban hamarosan meggondolta magát. Még mielőtt egyetemre ment volna, beutazta Egyiptomot, Nubiát és keleti Szudánt, útja után gazdag gyűjteménnyel tért haza, melyben egy részét Bécsben eladta. Reiseskizzen aus Nordostafrika (Jéna, 1855) munkája és számos cikke közreadása után egy sereg népszerű tudományos munkát írt, amelyeket igen élénk és érdekfeszítő előadás jellemez. Műveit összegyűjtve Stuttgartban adták ki 1890-ben Vom Nordpol zum Aequator cím alatt (Borúra derű, Az Északi-sarktól az Egyenlítőig, Az állatok világa).
Hviezdoslav (Országh Pál, 1849-1921)
szlovák költő, drámaíró, műfordító. A mai napig a legnépszerűbb szlovák költők egyike, a modern szlovák költészet úttörő egyénisége. Egy darabig még magyarul is írt, de az 1870-es évek közepétől – ébredő nemzeti büszkesége hatására – kizárólagosan a szlovák irodalomnak szentelte idejét és tehetségét (Az erdőőr felesége, A csősz felesége, Véres szonettek).
Komjáthy Jenő (1858-1895)
költő. A 19. század végén a magyar líra egyik megújítója. Költészetét egyfajta hídként is lehet értelmezni Vajda János és Ady Endre, a romantika és a szimbolizmus között. Első verskísérleteit 1873-ban tette. A magyar költészet nagy lázadói közé tartozik. E lázadás mozgatórugói közt leginkább a költő ellentmondásos társadalmi helyzete s különös, szélsőségekre hajlamos személyisége említhető. Fölismeri, hogy a látványos társadalmi föllendülés mögött, a társadalmi közmegegyezés látszata mögött hazug eszmeiség, erkölcsi, értékrendbeli zűrzavar húzódik meg. „Minden értékek átértékelője” lesz. Úgy vélte, akkor szolgálja a magyarság, a magyar kultúra fölemelkedését, ha egyetemes emberi eszméket szólaltat meg magyar nyelven (Törj össze mindent…, A homályból, Meg tudnék halni).
Szakovics József (Jožef Sakovič, 1874-1930)
a magyarországi szlovének nyelvének ápolója és védője, a vend nyelv megújításának egyik fő résztvevője. Mindenekelőtt a vallás terén kívánta ezt elősegíteni. Bár nem tanult nyelvészetet, ennek ellenére sikerült keresztülvinnie a nyelvújítást.
Fritz Kreisler (1875-1962)
osztrák születésű, később Amerikába települt hegedűművész, zeneszerző. 9 évesen mutatkozott be szólistaként és a következő évben, 10 évesen a Párizsi Zenei Konzervatóriumban folytatta tanulmányait. A nácik üldözése elől 1939-ben Amerikába emigrált és 1943-ban ott is állampolgárságot kapott. Számtalan olyan hegedűdarab szerzője, amelyeknek az előadása bravúros technikát követel, ugyanakkor alkalmasak a „szalonok” igényeit kielégíteni romantikus melódiájukkal (Régi bécsi táncdallamok, Variációk egy Corelli témára, Rosamunda).
Perlrott-Csaba Vilmos (1880–1955)
festő és grafikus, a magyar avantgárd stílus egyik megteremtője és jeles képviselője. Nyaranként a nagybányai művésztelepen festett, nagy hatást gyakorolt stílusára Ferenczy Károly festészete. 1906-ban párizsi ösztöndíjat nyert (Julian Akadémia), a teleket Párizsban, a nyarakat többnyire Nagybányán töltötte. Rendkívül termékeny alkotó volt, művészetében az új stílusok (fauvizmus, kubizmus, Pablo Picasso) iránti fogékonyságot és a tradíciók tiszteletét (Koszta József, Ferenczy Károly) ötvözte saját életkorának, egyéniségének, ábrázolni kívánt témáinak megfelelően.
Bársony István (Braun, 1882–1956)
színész, rendező. A Budapesti Tudományegyetemen filozófiai tanulmányokat végzett, majd a Színművészeti Akadémiára járt, ahol 1902-ben vizsgázott, de diplomát nem szerzett. Az 1930-as években az Országos Filmegyesület egyik alelnöke volt. 1929-ben a Fővárosi Művész Színháznak volt a rendezője, 1931–33-ban pedig mint főrendező működött az Andrássy úti Színházban. 1934-ben a Bethlen téri Színházban rendezett, majd 1936–37-ben és 1938–39-ben a Belvárosi Színháznál volt. 1939 és 1945 között nem léphetett színpadra (Hyppolit, a lakáj; Szent Péter esernyője, Beszterce ostroma).
Gerő Jenő (Szőke Szakáll, 1884-1955)
színész, népszerű kabarészerző és e műfaj kedvelt komikus hőse. 1913-tól 1917-ig a Sörkabarénak volt a művészeti vezetője volt, 1919-ig szerepelt is ezen a helyen. 1919 januárjában megválasztották a Kristálypalota művészeti igazgatójának. Az első világháború idején filmezett először. 1922-ben Bécsben is színpadra lépett, 1925 után Bécsben és Berlinben is játszott. 1938-ban kivándorolt Angliába, majd 1940-ben Hollywoodban telepedett le, ahol Cuddle néven ismerték (Casablanca, Tea kettesben, Kisvárosi lány).
Józef Turczyński (1884-1953)
lengyel zongoraművész, zenepedagógus, Chopin műveinek kiadója. Kisgyermek korában kezdett hegedűt és zongorát tanulni édesapjától. Zongora tanulmányait Szentpéterváron fejezte, emellett az egyetemen jogot is tanult. Mérföldkő volt művészi fejlődésében találkozása Ignacy Jan Paderewskivel a svájci Morges-ban, melynek során eljátszotta a neves zeneszerző esz-moll szonátáját is. Több híres tanítványa volt.
Gergely Sándor (Grünbaum, 1896-1966)
író, újságíró. 1926-tól az illegális KMP tagja lett. 1929-ben az SZDP kizárta soraiból. 1931-ben Moszkvába emigrált, majd részt vett a Sarló és Kalapács szerkesztésében, és 1937-től az Új Hang szerkesztője lett. 1945-ben hazatért, majd 1945–1951 között a Magyar Írószövetség elnöke volt (Hidat vernek, Tüzes trónus, Tiltott utak).
Döbrentey Gábor (1897-1990)
festőművész, restaurátor. Történelmi festészet, egyházi témák foglalkoztatták, de a II. világháború után többnyire műemléki restaurálással foglalkozott. Monumentális történelmi és egyházi témájú kompozíciókat, falképeket, portrékat és vidám, posztimpresszionisztikus tájképet egyaránt festett.
Jasha Heifetz (1901–1987)
lengyel-litván-zsidó származású amerikai hegedűművész. Általánosan elfogadott vélemény szerint a 20. század egyik legnagyobb hegedűse. 1910-ben felvették a szentpétervári konzervatóriumba, ahol Auer Lipót tanítványa lett. 1911 áprilisában Szentpétervárott adott egy szabadtéri koncertet 25 000 néző előtt, aminek olyan sikere volt, hogy a koncert után a rendőröknek kellett megvédeni az ifjú művészt a nézők túlzott rajongásától. Tizenkét éves korától, eleinte csodagyerekként koncertezett szerte Európában. Családjával 1917-ben elhagyta Oroszországot, az Amerikai Egyesült Államokban, San Franciscóban telepedtek le.
Cserés Miklós (1914-1981)
Jászai Mari-díjas színházi és rádiós rendező, író, esztéta, főiskolai tanár, dramaturg, a Magyar Rádió főrendezője, érdemes művész. Számos könyvet írt a rádiórendezésről, esztétikáról (A német impresszionista dráma típusai, A rádiószerű rádió, Rádióesztétika).
Věra Chytilová (1929-2014)
cseh filmrendező. Mielőtt felvették volna a prágai Művészeti Főiskolára, a Barrandov filmgyárban dolgozott. 1959-től készített rövid- és dokumentumfilmeket. Első játékfilmje 1963-ban készült el. Nemzetközi feltűnést a Százszorszépek című filmmel szerzett, amely mind a mai napig lenyűgözi az avantgárd kedvelőit. A prágai tavaszt követően – sokakkal együtt – nem filmezhetett. 1976-ban készíthetett csak újra filmet (Játék az almáért, Panelsztori, Kiűzetés a Paradicsomból).
Katona Tamás (1932–2013)
történész, tanár, író, műfordító, országgyűlési képviselő, nagykövet. Egyetemi tanulmányait 1950 és 1955 között végezte az ELTE könyvtár–magyar–arab szakán. Megalapította Magyarország első cigány könyvtárát. 1985-től a JATE-n tanított. 1987–1990 között szabadfoglalkozású író, történész volt.
Ribár Éva (1943-2007)
színésznő. Szegeden, a Zeneművészeti Szakiskolában tanult. Pályáját az Állami Déryné Színházban kezdte 1963-ban. 1971-től a kecskeméti Katona József Színházban szerepelt. 1986-tól egy évadra a debreceni Csokonai Színház társulatához szerződött. 1987-től haláláig az egri Gárdonyi Géza Színház színésznője volt.
Lucian Boia (1944)
román történész, a Bukaresti Egyetem történelem karának emeritus professzora. Főbb kutatási területei pályája korai szakaszában az erdélyi románok nemzeti mozgalma és a Habsburg-monarchia népei közötti kapcsolatok, majd a román és egyetemes historiográfia a történelemkutatás elméleti és módszertani problémái, a történelem, a politika, a tudomány és a nemzeti identitás mitológiái.
M. Horváth József (1945-1999)
Jászai Mari-díjas színész, a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja. Színészi pályáját 1968-ban Kecskeméten kezdte. 1973-tól a Békés Megyei Jókai Színház szerződtette. 1987-től haláláig az egri Gárdonyi Géza Színház művésze volt.
Farrah Fawcett (1947-2009)
amerikai színésznő. Legismertebb szerepe Jill a Charlie angyalai című sorozatból. Leghíresebb alakítását az 1986-os Elszabadult indulatok című thrillerben nyújtotta. E szerepéért Golden Globe-díjra is jelölték. Ezen kívül szerepelt még a Hármas számú űrbázis, a Logan futása, a Reggel találkozunk, valamint az Ágyúgolyó futam című filmekben.
Sunyovszky Szilvia (1948)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész. Pozsonyban, a Színművészeti Főiskolán tanult 1966–1968 között. 1970-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1971–1991 között a Madách Színház színésznője. 1989–1999 között a Drogmentes Élet Nemzetközi Alapítvány elnöke. 1991–95 között a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként dolgozott. 1995-től 1998-ig a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosa. 1998–2000 között a Magyarországért Alapítvány elnöke (Fuss, hogy utolérjenek!; Fekete gyémántok; Csak semmi pánik).
Brent Spiner (1949)
amerikai színész, komikus, zenész és énekes. Legismertebb alakítása a Data nevű android szerepe a Star Trek: Az új nemzedék című tévésorozatban és a hozzá kötődő négy filmben. Láthattuk még A függetlenség napja és a A függetlenség napja – Feltámadás című filmben is. Színházi színészi és zenészi karriert is futott.
Nagy Anikó (1954)
Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő. Első próbálkozásra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1978-ban Babarczy László invitálására a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, itt a prózai szerepek mellett bizonyíthatott operettprimadonnaként is. A sikerek, a viszonylag biztos egzisztencia ellenére 1982-ben, a még csak papíron létező Rock Színházhoz szerződött. A teátrum alig másfél évtizedében számos darab, köztük több ősbemutató szerepét énekelte el. 1999 óta a Piccolo Színház tagja.
Leszek Engelking (1955-2022)
lengyel költő, író, esszéista, kritikus, műfordító. 1984 és 1995 között a „Literatura na Świecie” – idegen nyelvű irodalommal foglalkozó lengyel folyóirat – szerkesztőségének tagja volt. 1997-1998-ig a Varsói Egyetem előadója, jelenleg a Łódż-i Egyetemen tanít (Kalligráfia mester és más versek, Ötödik ház, Gyermekkori Múzeum).
Ezen a napon halt meg:
Charles Le Brun (1619–1690)
francia festő. 1642-től 1646-ig Rómában élt, ahol rendkívüli lelkesedéssel tanulmányozta az ókori szobrokat. Hazatérése után főleg az ő érdeme, hogy a francia királyi akadémia megalakult, melynek ő egymásután tanára, rektora és kancellárja, 1683-ban igazgatója, «a király első festője», a királyi gobelin-gyár igazgatója lett. Festményei a külföldi gyűjteményekben ritkák (Nagy Sándor bevonulása Babilonba, A lázadó angyalok bukása, XIV. Lajos portréja).
Armand-Louis Couperin (1727-1789)
francia zeneszerző, orgonista, csembalóművész. 1748-ban apja halála után követte a őt Saint-Gervais templom orgonistájának a székében. Ezt a pozíciót 1650-óta töltötték be a család különböző tagja és még az elkövetkező több mint száz évben szintén Couperinok lesznek a templom orgonistái, egészen Céleste-Thérèse Couperin 1860-ban bekövetkezett halálig. Emellett még számos más hasonló pozíciót is betöltött. Meglehetősen kisszámú zenemű alkotja életművét, műveinek túlnyomó többsége kamara- és csembalódarab (A rettenthetetlen, Csembalódarabok, Gyengéd érzések).
Jean Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826)
francia gasztronónus, író, politikus. 1825 decemberében, két hónappal halála előtt jelent meg Az ízlés fiziológiája című műve, mellyel hírnevét is megalapozta. A néhol meglehetősen terjengős, aforizmákkal és axiómákkal teli könyv a mai napig az egyik legfontosabb és leggyakrabban elemzett gasztronómiai mű.
Bölöni Farkas Sándor (1795-1842)
író, műfordító, utazó, művelődésszervező, a Magyar Tudós Társaság levelező tagja. Irodalmi pályáját műfordítóként kezdte, Döbrentei Gábor és Kazinczy Ferenc nagy reményeket fűztek indulásához, azonban irodalmi munkássága torzóban maradt. Az általa elsőként magyarra fordított Az ifjú Werther gyötrelmei nem jelent meg. Szervezőmunkájával azonban maradandó nyomot hagyott Kolozsvár közművelődésében. Országosan nagy hatást tett Utazás Észak-Amerikában című útirajza, amely egy éven belül két kiadást ért meg, és a reformkori politikusok kézikönyvként forgatták; ennek köszönhetően nyerte el az Akadémia levelező tagságát.
Árkay Aladár (1868-1932)
műépítész, iparművész, festő, műveinek nagy részére a népies stílus jellemző. Számtalan épület kovácsoltvas díszei fűződnek nevéhez: a fővárosban többek között a New York-palotáé, a Nyugati pályaudvaré, a Dísz téri honvéd főparancsnokságé vagy a régi Erzsébet hídé. Az eklektikától indult, de hamarosan hangadó építészévé vált a magyaros szecessziós törekvéseknek. Sok munkája az idők folyamán megsemmisült. Fiatalabb korában foglalkozott festészettel is.
Piet Mondrian (Pieter Cornelis Mondriaan, 1872-1941)
holland festő, a geometrikus absztrakció képviselője, a Theo van Doesburg által alapított De Stijl művészcsoport fontos tagja. A posztimpresszionizmus szellemében indult, majd megismerkedett a kubizmussal, és ezután a tárgyi világ plasztikai jellé absztrahálása foglalkoztatta. Minden egyes művében és alkotó munkája teljes egészében tagadhatatlanul megmutatkozik összhangra, intenzitásra, pontosságra és egyensúlyra irányuló szenvedélyes és állhatatos törekvése. Mondrian humanista volt, és hitt abban, hogy az új, konstruktivista művészet, melynek ő volt az előfutára, megteremti „a mélységesen emberi, gazdag szépséget”, de újfajta szépséget (Csendélet gyömbéres fazékkal, Eukaliptusz, Victory boogie-woogie).
Vass Viktor (Práger János Viktor, 1873–1955)
szobrász. Tanulmányait Bécsben, az Iparművészeti Akadémián végezte, 1901-ben Budapestre költözött, 1909-től a Műcsarnok kiállításainak is résztvevője volt. Művei között közel háromszáz síremlék, harminc hősi emlék szerepel.
Huszka Jenő (1875-1960)
zeneszerző. Hegedűtanulmányait a szegedi Városi Zenedében végezte, ahol hamar kitűnt tehetségével. Önszorgalomból zongorázni is megtanult, bár erre szülei nem ösztönözték. Diákkorában két színpadi művet írt, az egyik a „Párbajhősök”, amit színházban soha nem mutattak be, de családi körben sikert aratott. Beiratkozott a Zeneakadémiára is, ahol Hubay Jenő és Koessler János tanítványa lett. Ebben az időben koncertszervezéssel is foglalkozott. 1898-ban volt első színpadi művének premierje: a Tilos a bemenet! című zenés bohózat. Megismerkedett az akkor még ismeretlen Fedák Sárival, és számára írta következő darabját. Az 1902. december 20-án bemutatott Bob herceg hatalmas siker lett, ez volt az első magyar operett, amelyet külföldön is műsorra tűztek (Gül Baba, Lili bárónő, Mária főhadnagy).
Valery Larbaud (1881-1957)
francia költő, regényíró, esszéista, műfordító. A Fermina Márquez című, méltán híres kisregényét, amellyel egy csapásra a Nouvelle Revue Française körül csoportosuló elitgárda elismert tagja lett, 1911-ben írta, s ettől kezdve a két világháború között működő „nagy nemzedék” egyik vezető tagja lett.
Boris Karloff (William Henry Pratt, 1887-1969)
angol színész. Nevezetesebb alakításai között vannak a Frankenstein filmek melyben a szörnyet alakította, illetve A múmia című filmben szintén ő játszotta a főszerepet. Karloff bár munkája jelentős részét az Egyesült Államokban végezte sose gondolt arra, hogy ott telepedjen le, s végig megőrizte angol állampolgárságát. A magánéletben kerülte a horror témakörét, sőt gyakran öltözött be télapónak, hogy a gyerekeknek és kórházban kezelt fogyatékosoknak karácsonykor ajándékot osztogathasson (A holló, A láthatatlan sugár, Halálsziget).
Nadányi Zoltán (1892–1955)
költő, író, műfordító. 1940–1944 között Bihar megye főlevéltárosa volt. Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak és a Petőfi Társaságnak is. Lírája a Nyugat modernségét népnemzeti hagyományokkal telítette. Piripócs című szatírasorozatában a várost hazudó faluról ad torzképet (Furcsa vendég, Hét falu kovácsa, Szeress jobban).
Kardos László (1898-1987)
Kossuth- és József Attila-díjas irodalomtörténész, műfordító, akadémikus, irodalomtörténeti munkássága a 20. századi magyar irodalom kutatása terén jelentős, kiemelkedő fontosságúak (A Volgától a Dunáig. Szovjet költők a magyarokról; Világirodalom; A műfordítás kérdései).
Paul Ariste (1905-1990)
észt nyelvészprofesszor, finnugrista. Az észtországi finnugor nyelvkutatás atyja és a szovjetunióbeli kutatás egyik jeles alakja. Számos nyelvet oktatott, tudományos téziseinek száma meghaladja a hatvanat. Egyik fő kutatási területe a vót (vadja) nyelv volt, tanítványaival rendszeresen tett tanulmányutakat e nép körében. Az általa gyűjtött vót népmeséket és népi énekeket több kiadásban tette közzé.
Fátyol Mihály (1909-1980)
cigányprímás, zenész és nótaszerző. Zenekara volt az első az országban, amely ötvözte a cigányzenekarok és a tánczenekarok stílusát. Sok átiratot készített zenekara számára, de nótaszerzőként is tevékenykedett.
Simor Erzsi (1911-1977)
színésznő. Tanítónői oklevele megszerzése után Góth Sándornál tanulta a színészmesterséget. 1937-ben lett a Magyar Színház tagja, később a Royal Varietében lépett fel, utána az Andrássy úti Színház, majd az Új Magyar Színház szerződtette. A második világháború után játszott Debrecenben és Pécsett is, a Madách Színház tagja volt 1959-től egészen haláláig. 1936-tól filmekben is feltűnt, mely népszerűségét is megalapozta (Segítség, örököltem!; Édes Anna; Kísértet Lublón).
Gene Kelly (Eugene Curran „Gene” Kelly, 1912-1996)
Oscar-díjas amerikai táncos, színész, filmrendező, producer és koreográfus. A 20. század táncosfilmjeinek meghatározó egyénisége, aki energetikusságáról, atletikus táncstílusáról, jóképűségéről és a filmekben alakított szerethető és kedvelt karaktereiről volt ismert. Habár ma valószínűleg mindenki az Ének az esőben című filmben nyújtott alakítása miatt ismeri őt, ezen kívül személyisége meghatározója volt a hollywoodi musical világának az 1940-es évek közepétől az 1950-es évek végéig (Melyik úton járjak?, Egy amerikai Párizsban, Horgonyt fel!).
Tátrai Vilmos (1912-1999)
Kossuth- és kétszeres Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, kiváló művész. Tanulmányait a MÁVAG Zeneiskolában, a Nemzeti Zenedében és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. Kezdetben a Budapesti Hangversenyzenekarnál volt állásban. 1936–1937 között a Buenos Aires-i Rádiózenekar koncertmestere, 1940-ben Törökországban dolgozott, miközben 1940–1944 között a Székesfővárosi Zenekar, majd két évig a Rádiózenekar hangversenymestere volt. 1946. október 8-án lépett először közönség elé a Tátrai Vonósnégyessel. 1971-től haláláig tanított a Zeneakadémia hegedű tanszakán.
Donald Pleasence (Donald Henry Pleasence, 1919-1995)
angol színész. Gépét 1944-ben Franciaország felett lelőtték, a háború végéig német hadifogolytáborban volt. Számos közismert filmben is látható volt, többnyire jellegzetes karakterszerepekben. Gyakorta alakított negatív figurákat, pénzre és hatalomra vágyó, nem túl jellemes embereket, vagy zavart, okkult figurákat, orvosokat, lélekbúvárokat (Dühöngő ifjúság, Nyugaton a helyzet változatlan, Tíz kicsi indián).
Alistair MacLean (Alistair Stuart MacLean, 1922-1987)
skót író, elsősorban II. világháborús regényeivel vált híressé, mint például a Navarone ágyúi, vagy a Kémek a Sasfészekben. Ian Stuart álnéven is írt. 1941-ben csatlakozik a Royal Navy-hoz. A II. világháborús tengeri ütközetekben, elsősorban Norvégia környékén, majd a Földközi-tengeri ütközetekben, Krétánál harcolt, ahol meg is sérült. 1945-ben a Távol-keletre vezényelték. Még egyetemista korában jelent meg első regénye, a HMS Ulysses (Őfelsége hadihajója), melyet egy pályázatra írt (A Halál-folyó, A vírus, Halál a Forma 1-en).
Bitskey Tibor (1929-2015)
a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A Színművészeti Főiskolát 1953-ban végezte el, de már 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának ösztöndíjasa volt. 1959–1964 között a Nemzeti Színház, majd 1974-ig a Vígszínház tagjaként játszott. 1974 és 1996 között a Thália, illetve az Arizona Színház vezető művészeként szerepelt. Megjelenése, szép orgánuma hősszerepek megformálására tették alkalmassá. Színpadi alakításain kívül számos filmben és tévéjátékban is szerepelt (Rákóczi hadnagya, A kőszívű ember fiai, Egri csillagok).
Monica Vitti (Maria Louisa Ceciarelli, 1931-2022)
olasz színésznő. Az 1950-es évek közepétől filmez. Michelangelo Antonioni filmdrámáiban nyújtott alakításai révén vált világhírűvé. Az 1960-as évek közepétől átváltott a vígjátékokra, és hazája első számú – tulajdonképpen egyetlen igazi – női komikusa lett (Éjfélkor indul útjára a gyönyör, A pap és az örömlány, Vad ágyak).
Pavlics Irén (1934-2022)
magyarországi szlovén újságírónő, írónő, a Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat egyik munkatársa, a Porabje újság szerkesztője. 1956-ban diplomázott a szegedi főiskola tanári szakán. Újságíróként a magyarországi délszlávok közös lapjába a Narodne Novine-ba írt cikkeket.
Tímár Béla (1947–1989)
Jászai Mari-díjas színész, rendező. 1972-ben diplomázott színészként, majd a Madách Színházhoz szerződött, amelynek haláláig tagja volt. Jellemformáló ereje már első szerepeiben is kitűnt, humorérzéke, nagyszerű ritmusérzéke és kitűnő színpadi mozgása a legkülönbözőbb szerepekre tették alkalmassá (Kitörés; Végre, hétfő!; A Pendragon legenda).
Philip Seymour Hoffman (1967-2014)
Oscar-díjas amerikai színész és színházi rendező. Miután a középiskolában is foglalkoztatta a színjátszás, a New York-i Egyetem Laurence Tischről elnevezett karára iratkozott be, ahol 1989-ben, dráma szakon szerzett diplomát. 1991-ben a My New Gun című filmben kapta első valódi filmszerepét, de 1992-től kezdve több nagyobb produkcióban feltűnt. 2005-ben széles körű elismerésben részesült a Capote című portréfilm címszerepében nyújtott alakításáért; többek között a Golden Globe legjobb férfi főszereplőnek járó díját és a BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek járó díját is besöpörhette, de ugyanebben a kategóriában a 2006-os Oscar-díjat is megnyerte (Egy asszony illata, A vörös sárkány, Az éhezők viadala).
