Névnapok: Elvira, Ella, Elli, Harim, Harlám, Pál, Palmer, Pável, Pósa, Skolasztika, Viliam, Vilmos
Meghalt Alekszandr Szergejevics Puskin (1799-1837) orosz költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre.
A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője. 1811-től a Pétervár közelében fekvő Carszkoje Szeló-i líceum növendékeként mutatta meg először tehetségét. 1817-ben elvégezte a jó hírű gimnáziumot. Még ugyanebben az évben belépett a Zöld lámpa nevű irodalmi társaság tagjainak sorába, mely kapcsolatot tartott a dekabristákkal. Kitiltották az egyetemről, de ekkor már megalapozott költői hírneve volt. Mivel egymásutánban születtek lázító hangú költeményei, a cár 1820-ban száműzte. A száműzetés ideje alatt bejárta a Krím-félszigetet és a Kaukázust. 1824-ben visszatérhetett a száműzetésből. Történeti tárgyú munkákba kezd, s megszületik a Borisz Godunov, amellyel megváltoztatja az orosz drámát. Romantikus korszakának és életművének csúcspontját világhírű verses regénye, az Anyegin megírása jelenti (A pikk dáma, A bahcsiszeráji szökőkút, Ruszlán és Ludmilla).
Megszületett Barabás Miklós (1810-1898) festő, grafikus, fényképész, az MTA tagja.
A magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, az egyik legkorábbi magyar fényképész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Elsősorban portréfestőként szerzett hírnevet és ő volt az első, aki képes volt festményeiből megélni. 1829-ben Bécsbe utazott, hogy a Képzőművészeti Akadémián tanuljon tovább. 1834-re már elég pénzt gyűjtött össze ahhoz, hogy Itáliába utazhasson; ott ismerkedett meg egyrészt a múlt emlékeivel, másrészt Róma pezsgő művészeti életével. Olaszországi útján főleg akvarelleket festett, és ehhez sokat tanult William Leighton Leitch-től. Főképp neves műalkotásokat másolt, de eközben sok tájképet is festett; ezek többsége színezett rajz. Az 1840-es évek második felében kezdett, főleg zsánerképeket, festeni. Az 1840-es évektől portréihoz, majd életképeihez is tájképeket festett háttérnek. A kor szokásának, közízlésének megfelelően gyakran örökített meg színészeket, színésznőket — egyeseket portrészerűen, másokat színpadi jeleneteikben (Galambposta, A Lánchíd alapkőletétele, Liszt Ferenc).
Megszületett Bertolt Brecht (1898–1956) német drámaíró, költő, rendező, a 20. századi színház egyik megújítója.
Nagy hatású színházelméleti munkásságának középpontjában az epikus színház eszménye áll. Az epikus színház törekvése, hogy a néző érzelmi bevonásának, a szereplőkkel való azonosulásának helyébe a racionális önvizsgálatot, a színpadi történésekre való kritikus reagálást állítsa. Már gyerekkorában is szívesen verselt, első kötete tizenhat éves korában jelent meg. Első drámáját, a Baalt, mely még magán viseli a kor expresszionista stílusjegyeit, 1918-ban írta. A világhírnevet az 1928-ban bemutatott Koldusopera című zenés dráma hozta meg számára, melynek zenéjét Kurt Weill szerezte. Miután 1933-ban Hitler hatalomra jutott, először Ausztriába, végül az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Hazájában írásait és darabjait betiltották. Legjelentősebb drámáit azonban a háború ideje alatt írta. 1947-ben Amerika-ellenes tevékenységgel vádolták, ezért visszatért Európába és 1949-ben Berlinben megalapította saját színházát, a Berliner Ensemble-t (Kurázsi mama és gyermekei, Állítsátok meg Arturo Uit, A háromgarasos regény).
Meghalt Arthur Miller (Arthur Asher Miller, 1915–1980) amerikai drámaíró.
Elsősorban Az ügynök halála és a Salemi boszorkányok című színdarabjai tették ismertté. Millert manapság világszerte úgy tekintik, mint a 20. század legjobb színműíróinak egyikét. Stílusában a realista irodalmi irányzatot követte: hitt abban, hogy egy író az élet valóságait csak realista módon tudja hathatósan kifejezni. Írói céljaként az amerikai munkásosztály helyzetének bemutatását tűzte maga elé. Színdarabjaiban legfőképpen az emberek gyengeségeit és sebezhető oldalait vizsgálta beható pszichológiai érzékkel, értékszemléletükre próbált pozitív hatással lenni. Nyelvezete egyszerű, közérthető. Mind a Szovjetúnióban, mind Amerikában tiltólistára került (Pillantás a hídról, A világ teremtése és egyéb ügyek, Lefelé a hegyről).
Megszületett Bessenyei Ferenc (1919–2004) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen, majd újra Miskolcon szerepelt. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett. 1963-tól 1967-ig, majd 1973–1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugalomba vonult, csak szerepekre szerződött. Közel 80 filmben és megszámlálhatatlan tévéjátékban volt főszereplő. Orgánuma, elegáns szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt (Bock–Stein: Hegedűs a háztetőn; Egy magyar nábob; A fekete város).
Megszületett Göncz Árpád (1922-2015) József Attila-díjas író, műfordító és államférfi, a Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között.
1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol először az ifjúsági szervezet elnöke és a Nemzedék című lap szerkesztője volt. Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. Az 1963-as általános amnesztiával szabadult. Részt vett az 1980 októberében elkészült, a magyar szamizdat irodalom egyik meghatározó dokumentuma, a Bibó-emlékkönyv szerkesztőbizottságában. Fordítói tevékenységének legismertebb és legjelentősebb terméke J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regénye nagy részének magyarra fordítása (Sarusok, Találkozások, Sodrásban).
Ezen a napon született:
Ary Scheffer (1795-1858)
francia romantikus festő. Párizsban Guérinnek lett tanítványa és csakhamar feltűnést keltett érzelgős képeivel, amelyekben a romantikus iskola kifejező jellemzését egyesítette a klasszicisták formai szépségéve és hideg színezésével. Történeti festményeinek már a tárgya is az érzelmekben gazdag irányról tanúskodik. Nevezetesek vallásos tárgyú képei is. Legnépszerűbbek voltak a híres költők, különösen Goethe és Dante műveinek egyes helyeit illusztráló képei.
Giuseppe Ungaretti (1888-1970)
olasz költő és író. Az egyiptomi Alexandriában született, a svájci École Suisse Jacot-ba járt, az egyik legnagyobb presztízsű iskolába. A költészet szeretete ezen iskolai időszak alatt született meg benne, és ez csak tovább erősödött azon egyiptomi városban köttetett barátságok révén, amely egyaránt tobzódott az ősi tradíciókban és az új hatásokban, amely az oly sok országból idevándorolt lakosság sokszínűségének volt köszönhető. Párizsban kapcsolatba került a nemzetközi művészi sokszínűséggel, megismerte Apollinaire-t, akivel szívélyes barátságot kötött. Mindezek után meglepő, hogy az olasz fasizmushoz csatlakozott, amikor 1925-ben aláírta a Fasiszta értelmiségiek kiáltványát. (Hajótöröttek öröme, Mérték és titok, Karácsony).
Borisz Leonyidovics Paszternak (1890-1960)
Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító, író. Zeneszerzőnek készült, de történelmet és filozófiát hallgatott a moszkvai egyetemen. 1912-ben a németországi Marburgba utazott. Első verseskötetén már látszott páratlan természetleíró képessége, úgy festette a kertet, a szelet, az esőt, a tavaszt, hogy azok őróla, a természetben élő, ám a természetet kultúrává nemesítő emberi lényről valljanak. Amikor 1958-ban, a Zsivago doktorért, neki ítélték a Nobel-díjat, durva lejáratókampány indult ellene a Szovjetunióban. Művét szemétnek, őt magát árulónak titulálták, belső emigránsnak nevezték. Így lemondott a díjról (Éjszakai szél, Luvers gyermekkora, Karácsonyi Csillag).
Makláry János (1907–1980)
színész, érdemes művész. 1925-ben került be a Színiakadémiára bátyja ösztönzésére, azonban nem tartották tehetségesnek és ezért elbocsátották. Először Vígszínházban láthatta a közönség epizódszerepben 1927-ben, ezután kilenc évig vidéken játszott. 1942-től 1944-ig az Andrássy Színház művésze volt, majd 1945-ben került a Nemzeti Színházhoz, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1971-ig játszott.
Darvas József (Dumitrás József, 1912–1973)
Kossuth-díjas író, publicista, politikus, a népi írók mozgalmának egyik legjelentősebb tagja. Korán kapcsolatba került a kommunista diákmozgalommal, majd a népi írók mozgalmával. 1945-től aktív résztvevője volt a politikai életnek. 1945-től haláláig országgyűlési képviselő volt. Első verseit 1932-ben közölte a Szivárvány. Első regényei, a Fekete kenyér, Vízkereszttől szilveszterig a falusi nyomort tárgyalják. Patriotizmus és szocialista szemlélet nyilvánul meg történelmi regényeiben (Máról-holnapra, Hajnali tűz, Részeg eső).
Mányai Lajos (Mandl, 1912–1964)
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. 1933-ban végzett a Színművészeti Akadémián. Pályáját Pozsonyban és Kaposvárott kezdte. 1939-től a második zsidótörvény következtében hivatásos társulatnak nem lehetett tagja. 1947-től a Nemzetiben, 1950-től a Magyar Néphadsereg Színháza tagja volt, de 1954-ben visszatért a Nemzetibe, s haláláig itt játszott. Utolsó éveiben gyakran szerepelt a Vidám Színpadon is (Talpalatnyi föld, Teljes gőzzel, Állami Áruház).
Komlós Juci (1919-2011)
a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Jászai Mari-díjas vajdasági származású magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Rózsahegyi Kálmán színművészeti iskolájában végzett, 1935-ben. Először a Király Színházhoz szerződött, majd Szegeden, Miskolcon, a Szabad Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is játszott. 1965-től kezdve a Thália Színházban lépett fel. 1977 után a Nemzeti Színház tagja. Eleinte naiva- és szubrettszerepeket játszott, később jelentős karakterszínésznővé vált. A színház mellett számos jelentős filmben szerepelt (Az aranyember, Özvegy menyasszonyok, A szerelem hétköznapjai).
Versényi Ida (1921-1992)
Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, színészpedagógus, egyetemi tanár, érdemes művész. 1944-ben végezte el a Zeneakadémiát. 1941–45-ben Kolozsváron, 1947–1948 között Szegeden játszott. 1957-ben a Szegedi Nemzeti Színház rendezője lett. Itt klasszikus operák mellett számos magyarországi ősbemutatót színpadra állított, valamint lehetőséget kapott balett, operett és prózai előadások rendezésére is. 1950-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola zenés mesterség tanára, egyetemi docense (A tanú, Mephisto, Abigél).
Szirtes Ádám (Szvitek, 1925–1989)
Kossuth- és Jásza Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1950-től egy-egy évadot töltött a Bányász, illetve a Honvéd Színházban. 1952-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1957-től a Nemzeti Színház, 1974-től a győri Kisfaludy Színház tagja volt. 1976-tól 1985-ig a Thália Színház művésze. Ízes beszédmódja, alkata miatt kezdetben munkáshősök, parasztfigurák sorát alakította, később tudatos, eszköztelen, markáns jellemformálása sokféle karakter emlékezetes alakításához vezetett. Számos magyar film főszerepében nyújtott sikeres alakítást (Talpalatnyi föld, Hideg napok, Holnap lesz fácán).
Lehel György (1926-1989)
Kossuth-, Liszt Ferenc- és Bartók–Pásztory-díjas karmester, kiváló művész. vendég karmesterként Albánia kivételével Európa összes országában fellépett, de többször kapott felkérést az USA-ból, Japánból, Kanadából, Ausztráliából és Új-Zélandból is. Élete végéig figyelemmel kísérte a kortárs zeneszerzők munkásságát, és nagy érdemeket szerzett a kortárs magyar szerzők műveinek itthoni és külföldi népszerűsítésében. Közreműködésével hatvankét huszadik századi magyar zeneszerző kétszázötvenhat műve került előadásból vagy stúdió felvételből rögzítésre.
Lénárd Judit (1928-1970)
színésznő, televíziós bemondó, műsorvezető. Pályáját színésznőként kezdte, 1951 és 1960 között számos szerepet alakított, majd Magyar Televízió első bemondó nemzedékének egyik népszerű tagja lett.
Jerry Goldsmith (Jerrald King Goldsmith, 1929–2004)
Oscar-díjas amerikai filmzeneszerző és karmester, a filmzene egyik legnagyobb hatású alakja. 18 alkalommal jelölték Oscar-díjra, de csak egyszer kapta meg. Öt Emmy-díjat nyert, hatszor jelölték Grammy-díjra és kilencszer Golden Globe-díjra. 2017-ben posztumusz kapott csillagot a Hollywoodi hírességek sétányán. 16 évesen látta a moziban az Elbűvölve című filmet, melynek zeneszerzője, a magyar Rózsa Miklós munkája inspirálta, hogy maga is elkezdjen zenével foglalkozni. Rózsa később egyetemen tanította is egy ideig (Majmok bolygója, Elemi ösztön, Rambo).
Brád András (1940-1991)
Munkácsy Mihály-díjas divattervező, iparművész. A Magyar Iparművészeti Főiskola divattervező szakán diplomázott 1964-ben. 1967 és 1970 között óraadó tanár az Iparművészeti Főiskolán. Hagyatékából Brád-divatrajzok, plakátok, meghívók a zalaegerszegi Göcseji Múzeum iparművészeti gyűjteményét gazdagítják.
Horváth László (1943-1988)
Jászai Mari-díjas színművész. Középiskolásként egyetemi színpadi műsorok szereplője volt. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1965-1967-ben a Békéscsabai Jókai Színház, 1967 és 1970 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1970-től 1979-ig a Veszprémi Petőfi Színház, majd 1984-ig a filmgyár társulatának tagja. 1984-től a Vígszínház művésze. Markáns arculatú karakterszínész volt, magas termetű, barna bőrű, sötét hajú, bajszú, szemű férfi volt, aki filmszerepekben jellegzetes magyar típust képviselt. Hangja mély, beszédtechnikája kifogástalan. Pályája kezdetétől filmezett, több mint harminc játékfilmben kapott szerepet (Szegénylegények, Ideiglenes paradicsom, Hosszú vágta).
Kertész Péter (1943)
Jászai Mari-díjas színész. 1965-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a szolnoki Szigligeti Színházhoz került, majd 1968-tól a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1981-től a Népszínház, 1982-től a Nemzeti Színház, 1989-től a József Attila Színház, majd 1991-től újból a Nemzeti Színház tagja volt. Karakterszerepeket alakított prózai és zenés darabokban egyaránt (Sose halunk meg, Ámbár tanár úr, Világszám!).
Mándoky Kongur István (1944-1992)
nyelvész, turkológus. Az Országos Széchényi Könyvtár, később a Kőrösi Csoma Társaság munkatársa volt egyetemi tanulmányai után, 1970-től pedig az MTA Belső-Ázsiai Kutatócsoportjában dolgozott. Foglalkozott a baskír-magyar törzsnevek kérdésével is.
Jávori Ferenc (Jakubovics, 1946)
Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, előadóművész, érdemes művész. Kárpátalján született. Mindig is érdekelte a klezmer zene, amely a közép-európai askenázik hagyományos zenéje. 1976-ban települt át Magyarországra, ahol a Budapesti Operettszínházba került mint zenekari hegedűs. Az 1980-as évek végén ismerkedett meg jobban a klezmer zenével az Egyesült Államokban, ennek hatására 1990-ben megalapította a Budapest Klezmer Bandet, amellyel nemzetközi szinten is komoly sikereket ért el.
Sebő Ferenc (1947)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője. Klasszikus zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte. 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett. Énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be az Egyetemi Színpadon. 1971-től 1973-ig a 25. Színház zeneszerzője és előadója volt. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, jelenleg az általa alapított Hagyományok Házának szakmai igazgatója.
Madarász Iván (1949)
Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Szinte minden műfajban alkot. Legismertebbek színpadi művei, hangszeres szerzeményei közt megkülönböztetett hely illeti meg fuvolára írott darabjait. A Bartók Béla Konzervatóriumban Szelényi István növendéke volt. A Zeneakadémián 1968 és ’72 között tanult. A Magyar Zeneszerzők Egyesületének alapító és elnökségi tagja. Több zenei alapítvány kurátora.
Kubinyi Anna (1949-2015)
Kossuth-díjas gobelintervező, textilművész. Eredetileg keramikus szeretett volna lenni, de egy véletlen folytán papírjai elkeveredtek, és a gobelinszakra vették fel. Művészeti tanulmányai elősegítették, hogy kialakítsa egyéni technikájához kapcsolódó motívumvilágát, amely a természet és tájmegjelenítést helyezte előtérbe. A szövés és relieftechnika segítségével plasztikus, a síkból kilépő, erősen absztrahált, dinamikus kompozíciókat teremtett egyszerű anyagok alkalmazásával, mint a juta, kender, spárga.
Dóczy Péter (1957)
színész, rendező. Pályáját 1975-ben kezdte a budapesti Nemzeti Színház stúdiójában, majd 1980-ban elvégezte a SzAk-t, és a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1982 és 1989 között a miskolci Nemzeti Színház tagja volt. Egy-két évadot szabadfoglalkozású színészként, illetve a Nemzeti Színház művészeként töltött. 1991 óta a győri Kisfaludy Színházban játszik. Tragikus és vígjáték szerepeket is alakít, belülről építve fel a figurákat.
Schlanger András (1961)
színész, rendező, színigazgató. 1980–1984 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakos hallgatója volt. 1984–1988 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színész-rendezője, 1990–1993 között művészeti vezetője volt. 1988–1990 között a Radnóti Miklós Színházban dolgozott. 1993–1994 között a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett. 1994–1999 között az Új Színház színésze és rendezője volt (Kismaszat és a Gézengúzok, Európa expressz, Valami Amerika 2.).
Lorena Rojas (1971-2015)
mexikói színésznő, énekesnő. 16 évesen kezdte művészi pályáját. A motivációt a színészet iránt nővére, Mayra Rojas adta, aki szintén színésznő. Közösen szerepeltek több sorozatban is. Szépségkirálynő-választáson kétszer is megmérettette magát, mindkettőről koronával a fején tért vissza otthonába. 2001-ben kiadta első szólólemezét. Nem csak énekelt és színészkedett, hanem modell is volt. 2013-ban örökbe fogadott egy kislányt, ám 2015. február 16-án elhunyt rákban.
Ezen a napon halt meg:
Charles de Montesquieu (1689-1755)
francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó volt. Az államról kialakult újkori viták tárgyát képező, az alkotmányok megtervezéséhez világszerte használt hatalmi ágak megosztásának elméletéről vált ismertté. 1717-ben a Bordeaux-i Akadémia igazgatójává választották, ekkor adta elő Discours de la rentrée című értekezését a tudományról. Orvostudományi, politikatörténeti és pénzügyi írásai után 1721-ben irodalmi sikert ért el, ekkor írta a korabeli társadalom abszurditásait bemutató Perzsa levelek című szatirikus regényt, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Vajda Péter (1808-1846)
költő, drámaíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Sokat írt, és sokfélét, ami csak zavarta írói egyéniségének kiforrását. Írt társadalmi, bölcsészeti, nyelvészeti, történelmi és természettudományi dolgozatokat s ezek mellett költeményeket versben és prózában, anélkül, hogy a tudós és a költő tisztán elkülönült volna benne egymástól. De rajongó lendülete és panteisztikus természetérzése, élénk és ragyogó szemlélete új hangot olvasztott a magyar költészetbe s kivált szépprózánkba, melyet ritmikailag is hangzatosabbá, kifejezésekben költőibbé törekedett alakítani, gyakran merész újításokkal is.
Honoré Daumier (1808-1879)
francia festőművész, szobrász, karikaturista, grafikus, litográfus. Rajzait kitűnő fametszetekben és litográfiákban sokszorosították. Agyagból mintázott karikatúra-szobrairól újabb időkben bronzmásolatokat készítettek. Többnyire kisméretű olajfestményei megkapó jellemzés mellett hatalmas festői szélességükkel tűnnek ki. Ezeken a festményeken egyszerűsített festés tömege, a sötét színek, a barna és a szürke színek dominanciája, lendületes vonalvezetése, fény-árnyék hatásai Rembrandttal és Goyával hozzák egy sorba, lebegtetik művészetét a realizmus és a romantika határán (Ecce Homo, Don Quijote, Harmadosztályú vagonban).
Pákh Albert (1823-1867)
ügyvéd, az MTA levelező, valamint a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a Vasárnapi Ujság alapítója. 1845-től, mint tárcaíró, élénk humoros szellemével csakhamar meghódította a közönséget. 1846 közepén tagja volt az ifjú írói nemzedék Tízek Társaságának. 1863-ban a Magyar Ember Könyvtára című sorozat négy kötetét szerkesztette.
Aristide Bruant (1851-1925)
francia kabaré-énekes, színész, költő. Kávéházakban kezdett fellépni. Rövidesen a híres Le Chat Noir kabaréban kötött ki, ahol többek között a fiatal szimbolisták gyülekeztek. Bruant feltűnő ruhában lépett fel: vörös pulóverben, fekete dzsekiben, hosszú csizmában és hatalmas vörös sállal. Dalai könyvalakban is megjelentek.
Tragor Ignác (1869-1941)
jogász, takarékpénztári igazgató, helytörténeti író. Ismeretei bővítése céljából több évig beutazta Európa valamennyi országát. Mecénásként maradandót alkotott: 1896-ban ő alapította a Váci Múzeum Egyesületet és a városi népkönyvtárat, majd közreműködött a városi múzeum megalapításában. Helytörténészként főleg Vác történetével foglalkozott, a város múltjáról és jelenéről több könyvet írt.
Szabó Ernő (1900-1966)
színész, rendező, érdemes és kiváló művész. 1921 és 1935 között vándortársulatokban lépett fel. 1935 és 1937 között a Pécsi Nemzeti Színház tagjaként működött. 1937 és 1939 közt Horváth Árpád debreceni társulatának tagja, és a színház rendezője. 1939 és 1940 közt Erdélyi Mihály budapesti társulatának tagja, közben fellépett a Royal Revü Varietében is. 1959-től haláláig A Szabó család folytatásos rádiójáték névadó főszerepét játszotta hetente Gobbi Hilda oldalán (Az aranyember, Két emelet boldogság, Hannibál tanár úr).
Novák József (1910-1986)
tanár, régész, múzeumigazgató. A debreceni tudományegyetem Orvostudományi karán három és fél évet tanult, majd átiratkozott a Bölcsészeti Karra ahol régész, majd latin-történelem szakos tanári diplomát szerzett. Kolozsvárott és Tolna megye területén több ásatást vezetett. Kolozsvári éveiben Erdély történetével, Szekszárdon és Dombóváron a megye, illetve Szekszárd múltjával, valamint a Tanácsköztársaság művelődéspolitikájával foglalkozott.
Simonyi Imre (Szmola, 1920–1994)
József Attila-díjas költő. 1956. december 17-én „ellenforradalmi” tevékenységéért letartóztatták, majd Kistarcsára internálták, 1957 elején figyelmeztetéssel szabadon bocsátották. 1985-ben csaknem 30 éves szilencium után a Békés Megyei Népújság közölte Kohán György című versét (Forgácsok egy fakeresztről, Különvélemény, A költő törvénye).
Bodrossy Félix (1920-1983)
Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész. 100 kisfilm operatőre volt, s Banovich Tamással több táncfilmet forgatott. A második világháborúban két évig haditudósító volt. 1941-ben debütált.
Aradi Nóra (1924-2001)
Munkácsy-díjas művészettörténész. 1942–1944 között a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának vendéghallgatója volt. A második világháború végén Romániában volt; bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Kutatási területe a XIX–XX. századi magyar és európai művészet, képzőművészet és esztétika. 40 kötet szerzője és szerkesztője volt, valamint 700 tanulmány, kritika és katalógus írója (Nagybányáról, Műfaj és jelentés, Műfaj a képzőművészetekben).
Shirley Temple (1928-2014)
amerikai színésznő, énekes és táncos. Hároméves korában beíratták egy tánciskolába, ott fedezték fel képességeit. 1932-ben indult gyermekszínészi karrierje. Gyereksztárként az 1930-as évek legnépszerűbb színészei közé tartozott. Számtalan díjat is nyert munkásságáért. Sikerét kamaszévei kezdetével nem tudta folytatni, ezért visszavonult a filmezéstől. Később diplomataként tevékenykedett.
Roy Scheider (1932-2008)
amerikai színész. Első filmszerepe egy 1964-es kis költségvetésű horrorfilmben volt, 1971-ben kapott először fontos szerepeket. 1975-ben játszotta talán legismertebb szerepét, Brody rendőrfőnököt a Steven Spielberg rendezte Cápa című kalandfilmben, majd annak folytatásában is 1978-ban. A William Friedkin által rendezett Francia kapcsolat című krimiben együtt szerepelt Gene Hackman-nel, ezért a szerepért jelölték először Oscar-díjra a „legjobb férfi mellékszereplő” kategóriában. 1979-ben a Jonathan Demme rendezte Utolsó ölelés című thriller mellett a Mindhalálig zene című Bob Fosse-musical főszerepe is az övé volt, ezért a szerepért másodszor is Oscarra jelölték a „legjobb férfi főszereplő” kategóriában. Következő ismert filmje az 1983-as Kék villám című akciófilm volt, majd az 1984-es 2010 – A kapcsolat éve című sci-fi, mely a 2001: Űrodüsszeia folytatása volt. Később több különböző, hullámzó színvonalú filmben szerepelt.
Izsóf Vilmos (1939-2015)
Aase-díjas színész. Harmadikos középiskolásként jelentkezett a győri Ifjúsági Irodalmi Színpadhoz, de már előtte is aratott sikert iskolai versmondóként. 1960-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Főiskolai gyakorlatát a Nemzeti Színházban töltötte. A főiskolát követően egy évadot a Pécsi Nemzeti Színháznál töltött – ezalatt három főszerepet és két epizódot is játszhatott –, majd 1965 áprilisában a Nemzeti Színházhoz szerződött. Társulatával együtt 2000-től – a színház névváltoztatásával – a Pesti Magyar Színház művésze lett, s annak haláláig, nyugdíjasként is tagja maradt (Lila ákác, A vörös grófnő, Malom a pokolban).
Események:
1881 – Párizsban, az Opéra Comique-ben bemutatták Jacques Offenbach Hoffmann meséi című háromfelvonásos operáját.
1996 – Az IBM Deep Blue szuperszámítógépe legyőzi Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot (1985–2000).
