Liszt: Szent Erzsébet legendája, Händel: Eszter
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. november 7.
Rövid időn belül két oratórium is elhangzott a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, mindkét alkalommal telt ház előtt. A Liszt-mű a Liszt Ünnep nyitókoncertjén szólalt meg, Händel oratóriuma pedig az előadást irányító Ton Koopman 80. születésnapját ünnepelendő.
A két oratórium között a műfajon kívül csak az azonos, hogy mindkettő fókuszában egy nő van, mindkettejük karizmatikus személy, és a jóra törekszik. Erzsébet a szegényeket istápolja, Eszter pedig a népéért. A zenei nyelvezet természetesen eltérő a két mű között. Händel hangszerelése takarékos, míg Liszt műve jóval tágabb hangszíneket mutat. Händel áriái a barokkban megszokott AB – da Capo formában íródtak, a visszatéréskor az előadó ízlésére bízott díszítésekkel. Mégis mindkét oratóriumot „gyermeki” füllel hallgatjuk (például a rózsacsoda Lisztnél, vagy a hárfakíséretes ária Esztertől), a történéseket izgalommal várjuk.
Liszt egyik kimagasló művét szeptember 11-én szólaltatta meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara és énekes szólisták. Lisztet Szent Erzsébethez „különös és gyengéd kapcsolat” fűzi, már weimari tartózkodása alatt foglalkoztatta a téma. A Moritz von Schwindt wartburgi festményei is ihlette mű bemutatója 1865. augusztus 15-én volt Liszt vezényletével a Vigadóban. Liszt vágya az volt, hogy a mű „a későbbiekben integráns részét alkotja az új magyar zeneirodalomnak”. A zenei anyag egyaránt tartalmazza a magyaros-verbunkos stílust (A kereszteslovagok) és a Liszt egyházi műveiben fellelhető, gregorián énekből vett keresztmotívumot. Szent Erzsébet szólamár Gabriela Scherer énekelte, csodálatosan érzékeltette egy meleg- később összetört szívű asszony érzésvilágát. Scherer tolmácsolásában a lágyabb vonások domináltak, szép pianókkal. Zsófia őrgrófné Láng Dorottya volt, a történet szerint az Erzsébettel ellentétes karakter megformálása remek módon szólalt meg. Pontosan kifejezte a gonosz őrgrófné személyiségét mind zenei, mind dinamikai szempontból. A két női szereplő mellett Bogdan Talos énekelte Hermann őrgróf és II. Frigyes szólamát, Johannes Kammler Lajos őrgrófót keltette életre. Az Egy magyar mágnás és az Udvarmester szerepében Nagy Zoltánt hallottuk, mindhárman szépen formálták meg szólamukat. Üde és csodálatos színfolt volt a két gyermek szereplő, a kis Lajost Csapó Zsombor, a gyermek Erzsébetet Bíber Adél keltette életre. Szintén lélekemelők voltak a gyermekkórust foglalkoztató szakaszok, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc és Sapszon Borbála) híven tolmácsolta a zenei anyagot, a színpad szélén állva. A Nemzeti Énekkar hangszíne ez alkalommal is dicséretes volt (karigazgató: Somos Csaba), a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vashegyi György vezetésével pontosan ábrázolta a cselekményben és a szereplők lelkivilágában megjelenő változásokat, érzelmeket.
Október 30-án Ton Koopman és az Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus Händel Eszter című oratóriumát (HWV 50a-b) adta elő, világhírű szólistákkal. A művet az első angol oratóriumnak szokás nevezni. A Jean Racine drámájából készült darab, melynek 1732-es librettóját Samuel Humphreys készítette, több változáson ment keresztül, Händel 1718-ban, 1720-ban, majd 1732-ben. Koopman a két utóbbi verziójából állította össze a számokat. Bensőséges előadást kapott a Müpa telt házas közönsége. A címszereplőt a fantasztikus Julija Lezsnyeva énekelte, talán a legcsodálatosabb, legbensőségesebb ária a hárfakíséretes szám volt. Lezsnyeva virtuóz énekes, de az csak eszköz a zenei tartalom megvalósításához. Hihetetlen trillák, elképesztő tempójú futamok szőtték át áriáit, az Alleluia tételtől kezdve. Maarten Engeltjes Ahasvérus és Mardókeus szólamát énekelte, a kontratenor minden szempontból Lezsnyeva társa volt, duettjük arról is tanúskodott, hogy figyelnek egymás zenei megnyilvánulására. Hámán Andreas Wolf volt, hangszíne remek, talán a hangerőt helyenként visszafoghatta volta, bár a cselekmény szerint indokolt a hangerő. Az énekesek duettjei, párbeszédei szintén az előadást vitték előre.
Ton Koopman irányította az előadást a csembaló mellől. A kis létszámú zenekarban az orgona is megszólalt, a fényes, barokk pompát kifejező hangszínt a trombiták adták. Különösen felemelő volt a szünet előtti szakasz, amelyet Händel átemelt a Zadok, a főpap című koronázási himnuszból (és a részlet a Bajnokok ligája szignálja). A zenekar hangszínei, a különféle hangszer-összeállítású szakaszok sokáig csengenek majd a fülünkben. A kórus is nagyszerű volt, érezhetően összeszokott együttest, együtteseket hallottunk.
Két csodálatos darabot hallhattunk, nagyszerű előadásban, mindkettő emlékezetes marad.
