1843-tól egészen haláláig Anglia nemzeti költője
Szerző: Kerekes Tamás
William Wordsworth a romantika egyik legjelentősebb alakja. Cockermouthban született, s kisebb-nagyobb kitérőket nem számítva szinte egész élete az iparosodás által alig érintett, romlatlan természeti szépségében pompázó Tó-vidékhez, a Westmorland grófsághoz kötődött. Jómódú családból származott, apja egy befolyásos földesúr ügyvédje volt.
Wordsworth Coleridge mellett az angol romantikus költők első nemzedékének képviselője, aki a klasszicizmus személytelenségét a költői én, az emberi érzelmek és a természet középpontba emelésével helyettesítette. Korai költeményei még hagyományos formában íródott szentimentális tájleírások voltak. Radikális változást költészetében a Coleridge-dzsel való barátság és együttműködés hozott, az ő hatásának köszönhetően ismerte fel saját költői természetét, s fogalmazta meg költői programját. E program eredménye volt a még névtelenül publikált első közös kötet, a Lírai balladák.
A kötethez programelőszót is írtak, igaz, név nélkül. „Céljuk az, hogy a költészetben újra utat törjenek annak, amit ők wondernek neveznek, a szó egyszerre jelent csodát és csodálkozást, vagyis az objektív és a szubjektív irracionális elemet. Wordsworth arra vállalkozik, hogy a hétköznapi valóságban rejlő csodát bontja ki, Coleridge pedig arra, hogy a csodálatos eseményt oly valóságízűen ábrázolja, mintha mindennapi volna.” (Szerb Antal)
Az angol romantika kezdeteként jelképesen az 1798-as esztendőt határozza meg az irodalomtörténet, ekkor jelent meg a Lírai balladák. Wordsworth és Coleridge közös műve többségében Wordsworth költeményeit tartalmazta, ezért a verseskönyvben inkább Wordsworth költészetfelfogása érvényesült, amely több ponton eltért Coleridge nézeteitől. A kötet címe részben azt a közös szándékot fejezte ki, hogy a szerzők a műfaji határok átlépésével a különböző műfajok ötvözésére törekednek.
Másrészt azonban a Lírai balladák cím olyan utalást is tartalmazott, amely nem a közös poétikai elvekkel, hanem csak Wordsworth költészetszemléletével hozható kapcsolatba. Wordsworth alapelvként fogalmazta meg a költői beszédmódnak a hétköznapi nyelvhasználathoz való közelítését. Ezzel Coleridge csak részben értett egyet: a klasszicizmus mesterkéltnek ítélt kötelező fennköltségét, hagyományos stilisztikai eszköztárát, állandósult szóképeit ő is elutasította, de a beszélt nyelv egyszerűségének megközelítése már távol állt tőle. A népköltészet – amelyre a kötetcímből a ballada szó utalt – nem csupán nyelvi ösztönzést jelentett Worsdworth számára, hanem versei tematikáját is meghatározta.
Coleridge költészete alapvetően más természetű volt, mint Wordsworthé. A Biographia Literaria című értekezésében olvasható visszaemlékezése szerint a szerzők két különböző jellegű verstípus megvalósítását tűzték ki célul a kötet írásakor, melyek szándékuk szerint kiegészítik egymást. Az egyik verstípus a hétköznapi jelenségekben igyekezett felismertetni a csodálatosat, a rendkívülit. Worsdworth költeményei ezt a poétikai elvet követik: a látványok, alakok, események a létezés mélyebb összefüggéseit világítják meg részint a bensőséges elmélkedés segítségével, részint azzal, hogy a tapasztalt jelenségek lassan látomássá formálódnak. A másik típus – melyet Coleridge költeményei valósítottak meg – a természetfeletti események és szereplők bemutatásával igyekezett olyan elemi erejű érzelmeket ébreszteni az olvasókban, amelyek a hétköznapi valóság fölötti létszférára irányítják figyelmüket.
- április 7-én született Cockermouthban William Wordsworth angol költő, a romantika egyik legjelentősebb alakja.
Kisebb-nagyobb kitérőket nem számítva szinte egész élete az iparosodás által alig érintett, romlatlan természeti szépségében pompázó Tó-vidékhez, a Westmorland grófsághoz kötődött. Jómódú családból származott, apja egy befolyásos földesúr ügyvédje volt. William 13 éves korában teljes árvaságra jutott három fivérével és Dorothy húgával együtt, s bennlakó diák lett Hawkshead egyik iskolájában, ahol a tananyag fontos része volt a XVIII. századi költészet tanulmányozása. A versek mellett itt vált meghatározó élménnyé számára a természet apró jelenségeinek felfedezése, megfigyelése. 1787-ben gyámjai segítségével Cambridge-ben a St. John College-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait, ám az iskola rideg és elvont szellemi légköre nyomasztólag hatott rá.
1790-ben diáktársával a francia Alpokba indult gyalogtúrára, s az országban uralkodó forradalmi hangulat őt is magával ragadta, elkötelezett republikánus lett. Az egyetem elvégzése után vissza is tért Párizsba, ahol nemcsak a politika, de a szerelem is rátalált. Kedvese Annette Vallon, egy királypárti nemesember leánya, aki 1792-ben kislányt szült neki. Wordsworth pénze fogytán kénytelen volt hazautazni Angliába, de vissza már nem térhetett, mivel 1793 februárjában kitört a háború Anglia és Franciaország között. Életének legsötétebb időszaka következett: pénz nélkül és magányosan, önmagával meghasonulva bolyongott az országban. 1795-ben azonban váratlan örökséghez jutott, s rajongva szeretett húgával együtt Alfoxdenben teremtett otthont maguknak. Itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot költőtársával, Samuel Taylor Coleridge-dzsel.
A két Wordsworth testvér és Coleridge ettől kezdve gyakorlatilag elválaszthatatlan lett, együtt utazták be Németországot, s hazatérésük után egymás közelében telepedtek le szülőhelyükhöz közel, Grasmere-ben. Az együtt töltött időszakról, kirándulásaikról, filozófiáról és költészetről szóló beszélgetéseikről Dorothy számolt be naplóiban. A pezsdítő szellemi közeg Wordsworth kedélyére is kedvezően hatott, mindent megtett azért, hogy élete egyensúlyba kerüljön. 1802-ben áthajózott Calais-ba, hogy elrendezze Annette és lányuk sorsát, majd hazatérése után nem sokkal megnősült, elvette gyermekkori szerelmét, Mary Hutchisont. A házasságból öt gyermek született, akik közül kettő még igen fiatalon meghalt.
1813-ban családjával Rydal Mountba költözött, ahol kevés munkával járó, ám jól fizető postai munkát vállalt. Emellett rengeteget írt, gyakorta utazott Londonba, hogy kiadóival és híveivel találkozzék, s hatalmas gyalogtúrákat tett a környéken és Skóciában, majd Olaszországba is eljutott. Hírneve és elismertsége eközben egyre nőtt, s 1843-ban ő lett Nagy-Britannia hivatalos koszorús költője (poeta laureatus). Otthonában halt meg 1850. április 23-án, s hamvait a grasmere-i temetőben helyezték örök nyugalomra.
Egyik legszebb és egyben legzeneibb verse a Táncoló tűzliliomok című költemény.
Táncoló tűzliliomok
Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tünt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.
Ahogy csillaggal a tejút
agyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.
Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, –
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, – néztem, – nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;
mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megínt veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.
1798 (Szabó Lőrinc fordítása)
A lírai balladákkal egy időben Wordsworth belekezdett legnagyobb vállalkozásába: A remete címmel verses eposzt szándékozott írni Milton Elveszett paradicsomának mintájára, megfogalmazva nemzedékének történelmi tapasztalatát, a történelem és az emberi természet átfogó értelmezését. A mű azonban nem készült el, helyette viszont 1789 és 1805 között megírta több mint 9000 soros lírai önéletrajzát, mely már halála után, 1850-ben jelent meg Az előszó címmel.
(Forrás: Panoráma, Sarudi Ágnes, Adatbank, Múlt-kor Történelmi Portál, Sulinet)
