Mozart: Az álruhás kertészlány
(a papiruszportal.hu archívumából [2010])
Szerző: szabói
Mozart operái közül ötöt szoktak kiemelni, bár a Così, a Szöktetés, a Figaro házassága, A varázsfuvola, és az operák, operája, a Don Giovanni mellett számos remekművet írt. Közel húsz operája között természetesen vannak olyanok, melyek még nem felelnek meg mindenféle kritériumnak (ne felejtsük el, hogy gyermekként operát írni nem mindennapi dolog), de az ember rácsodálkozott például az Operában bemutatott Titusra, számos megjelent lemezre, mely mind növeli Mozart iránti csodálatunkat.
Magyarországon még nem mutatták be Mozart La finta giardiniera (KV. 196) című operáját, azonban lemezen beszerezhető, méghozzá egy nagyon jó felvételen, 1991-ben adták ki először, a Teldec gondozásában, most újra megjelent a Warner kiadó Das alte werk sorozatában. Sajnos, ez a Mozart-opera is ritkán szerepel a műsoron, a közönség még mindig a jól bevált műveket kedveli.
Mozart Az álruhás kertészlánya kapcsán is sok kérdés merül fel az átdolgozások miatt, sőt ennél az operánál a szövegkönyv írójának személye is vitatott, bár Giuseppe Petrosellini abbé neve szerepel a lemez nagyon alaposan elkészített füzetkéjéhez, van, aki Raniero da Calzabigi vagy Marco Coltellini nevét említi. A zene is több változtatáson esett keresztül, már a bemutató utáni második este rövidítve játszották a művet, egy énekesnő hirtelen megbetegedése miatt. A lemezen a 28 zárt számból álló, teljes változatot halljuk, az első felvonás eltűnt partitúráját másolatokból pótolták. A szereplők közül Ramiro szólamát énekelheti bariton vagy mezzoszoprán, a bemutatón egy castratót hallott a közönség.
A mozarti zseni eben az operában teljes nagyságában megmutatkozik, a zene a haydni világból, a barokk korszak vokális vívmányaiból táplálkozik, és előremutat Rossini egyedi világáig. A nyitány (Overtura) haydni dallamvezetést mutatja; a triolás megoldás a három bécsi mester közül rá volt a legjellemzőbb. A dramma giocoso megjelölésű operában különleges módon ötvöződnek a vígoperai (könnyed) zenei elemek a legsúlyosabb drámát sugalló, a Don Giovanni kőszobor-jelenetéig előremutató megoldásokkal. A szerepek zenei anyaga is ezt a kettősséget mutatja, a prima és seconda donna, az ombra-jelenet, az allegorikus áriák mellett (e kettő a barokk operák jellegzetessége) a buffókarakter is jelen van.
A történet persze most is csavaros, a központban a szerelem áll, ki kit szeret, ez sosem esik egybe. A márkinő, Violetta Onesti, miután szerelme, Belfiore gróf megsebezte féltékenységében, kertésznek áll – Sandrina álnéven – Don Anchisénél. A podestà rögtön beleszeret, és a bonyodalom csak fokozódik. Sandrina segédje, Roberto (korábban Nardo) is szerelmes lesz, Serpettába, a podestà szobalányába, aki pedig a gazdájáért eped. Arminda, Don Anchise unokahúga éppen esküvőjére készül Belfioréval, a lányt Ramiro is szereti.
A háromfelvonásos opera élő felvételén az álruhás kertészlány szerepében Edita Gruberovát hallhatjuk. Gruberová hangi adottsága remek, valószínűtlenül hajlékony, a magas régiókban gyönyörűen cseng. Nagyon szép a második felvonást nyitó cavatina, a szordinált vonósok fölött. Gruberová a lassú áriákat érzésem szerint nagyobb átéléssel énekli ezen a felvételen, érzelemgazdagon, inkább a halk tartományban, egy-egy frázist talán túl halkan is. Sandrina talán legösszetettebb áriája a c-moll Crudeli fermate, crudeli, már-már Donna Elvira előlegezéseként érezzük, Gruberová láttatja a reszketést, a lélegzet elhalását. Az oboa-és fagottszóló az ária végén kitűnő.
Ramiro lovagot Monica Bacelli énekli, az első felvonásbeli, sok barokkost vonást őrző áriája nagyon virtuóz, az énekesnő remekül oldja meg a szólamot. Szintén kitűnő a Dolce d’amor compagna kezdetű ária, rendkívüli módon tolmácsolja az érzelmeket. A 26-os számú áriában (Va pure ad altri), mely az opera seriák eszelős érzéseire enged következtetni, Bacelli tolmácsolása kiváló. Ugyanilyen kiváló az Arminda szerepében éneklő Charlotte Margiono, a furore-jellegű, második felvonásbeli áriája félelmetes indulatokkal szólal meg, az énekesnő meglehetősen sötét hangja erősíti ezt az érzést. A zenekar nagyszerű, zakatol, egy-egy hangsúlyos bevágás még plasztikusabbá teszi a hangzást.
Dawn Upshaw Serpettaként komédiázik, talán az ő formálása a leginkább vígjátékba illő, az amerikai énekesnő a nem túl nagy szerepből mindent kihoz.
A podestà (polgármester) szerepét Thomas Moser énekli, a figura miden egyes lehetőségét kiaknázza: a Dentro il mio petto io sento ária szövegét is érdemes figyelni, Moser a hoppon maradt méltóságos urat, annak sutaságait felettébb jól tolmácsolja.
Belfiorét Uwe Heilmann énekli, nem meggyőzően, természetesen vannak nagyon jó megoldásai, ilyen a második felvonásbeli áriájának a vége. Sajnos, a lassabb tempójú részek nem kifejezőek, esetlegesek, érzésem szerint inkább Lindoro szerepére való Heilmann.
Anton Schariger nagyszerű Nardo-Roberto, humoros, hangja igazán illik a szerephez, bár nem az a mindent elöntő. Első áriája kapcsán jutott eszembe az, hogy Rossininak volt honnan venni az ötleteket vígoperái zenei jegyeihez.
Nikolaus Harnoncourt vezényelte azt a két előadást, melyből a háromlemezes kiadvány készült. Harnoncourt úgy irányítja a nagyszerű Concentus musicus Wien együttest, hogy az egészen apró rezdülések is mindig észrevehetők. Nem korlátozódik a nyitányra a tökéletesre való törekvés, a minden ízében kidolgozott és fantasztikusan ábrázolt aláfestés, vagy inkább hangulatfestés nem vaskos, erőszakolt. A korabeli hangszerek (a füzetben megtalálhatjuk, hány Guarnieri és egyéb pedigrés hangszere van az együttesnek) hangja még azokat is elbűvöli, akik nem hívei a régizenei törekvéseknek, és csak azt figyelik, hol szól hamisan egy hangszer (ami alól ez a felvétel sem lehet kivétel az élő adás koncentráltsága és varázsa miatt).
Ez az a lemez, amit mindenképp meg kell venni.
Wolfgang Amadeus Mozart:
La Finta Giardinera
Thomas Moser
Edita Gruberova
Uwe Heilmann
Charlotte Margiono
Monica Bacelli
Dawn Upshaw
Orchestra Concentus musicus Wien
Vezényel: Nikolaus Harnoncourt
Warner Classics, 2009, 2564-68697-7 (3 CD)
