Egynapos kiállítás a Széchényi Könyvtárban
a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: 1 kicsi indián
Ahogy a szervezők szerették volna, valóban „príma hely” lett január 22-én az Országos Széchényi Könyvtár VIII. emelete. Egy napra minden érdeklődő bepillanthatott a könyvtár és az ott működő Mozgóképkincs Alapítvány által gondozott, egyre bővülő Cseh Tamás-archívum anyagába. De egy átlagos kiállításnál ez a nap sokkal többet adott. Nem csupán múltidéző, hanem közösségteremtő is volt, remek emberekkel, hozzátartozókkal, a pálya egy-egy szakászának fontos szürke eminenciásaival, hús-vér indiántársakkal ismerkedhettem meg.
Legutóbb a Könyvtárlat című izgalmas programsorozat egyik délutánján jártam az OSZK-ban. Többek közt a Budai Krónika itt őrzött példányát (1473) láthattam, illetve tudhattam meg róla és a kor tipográfiájáról a legfontosabbakat. De ez a mostani rendezvény egészen más hangulatú volt, és nagyon jó, hogy a könyvtár némely részlege egy-egy alkalomra ilyen lüktetővé, zajossá válhat.
A megnyitón – a munkanap ellenére nagy tömeg gyűlt össze – Szemerei Péter általános főigazgató-helyettes köszöntötte az egybegyűlteket. Jankovics Marcell Cseh Tamás képzőművészetét méltatta, megállapítva, hasonlóan nagy ívű pályát járhatott volna be, ha e művészeti ág mellett dönt. Baktay Ervintől idézte a vízöntő jegyeit, hogy ezek mennyire igazak a dalnokra. Vízöntő lévén néhány centit biztos nőttem. Véletlenül előttem állt, dehogy véletlenül, direkt jelent meg a kőbányai Kőrösi-központ igazgatója, Joós Tamás, akivel a ceremoniális rész után néhány szót is váltottam. Bereményi Géza szövegíró egy Dobai Péter- és egy saját verssel (a 30y új lemezén is hallható megzenésítve), továbbá egy jellemző anekdotával emlékezett.
Ha Zumbok Ferencet látom, mindig valami fontosat jelent be, legutóbb a nagyszabású Eszterházi vigasságok nyári programsorozatot, most azt, hogy a Fővárosi Törvényszék bejegyezte a Hanák Gábor kezdeményezte és vezette Cseh Tamás Archívum alapítványát, s a kormánybiztos ígéretet tett arra, hogy az alapítványnak otthont adó „príma hely” is hamarosan meglesz. Azt emelte ki, hogy tankönyvekből sokkal nehezebb bemutatni a korszak szűk levegőjét még egyetemistáknak is, mint például a Cseh Tamás-dalokkal, ezért is fontos az életmű ápolása.
A megnyitó után az egykori kísérő zenekar, az Ad Libitum (Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor; Bornai Szilveszterrel kiegészülve) játszott, Novák János erre az alkalomra egy dalt is írt. A Micsoda útjaim-mal kezdődött a koncert, a zenésztársak a dalok között egy-egy történettel fokozták az amúgy sem lanyha hangulatot.
A szép zenei emlékezés után ki-ki nyugodtan végignézhette a Tamás által készített csaknem száz metszetet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, minden lemezének eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait. A Cseh Tamás-archívum dokumentumaival a terem közepén egy nagy asztalra kihelyezett számítógépeken ismerkedhettünk, a képernyőkön több ezer fényképet tekinthettünk meg tematikus válogatásban.
Tévén nézhettük egy-egy koncertjét, illetve az indiánozás archív felvételeit. De a titkos indián élet nemcsak celluloidon elevenedett meg, felállították a tipijét is a legfontosabb indián eszközökkel. Kivetítőn élvezhettük például az 1990. február 24-i kolozsvári koncertet (Novák János és Márta István kísérte), az akkori viharos romániai időszakban jól kiütközött, milyen elementáris ereje volt egy olyan számnak, mint a Valóság nagybátyám.
A kiállított tárgyakon túl és a kitűnő felvételek, élő koncertek ellenére a nap legnagyobb hozadéka számomra mégis az volt, hogy szemtanúkkal, az elbeszélt, de még nem rögzített történelem aktív szereplőivel ismerkedhettem meg. Tamás koncertjeinek szervezőivel; egykori sofőrével, aki történetesen a tíznapos erdélyi koncertre is vitte a csapatot (hajmeresztő sztorikat mesélt); tordasi barátjával, aki még Tamás Szép Ilonka- és Toldi-illusztrációival teli iskolafalak közt tanult, s ő mentette meg az enyészettől a 6. d-s Cseh Zsolt (ifjúkorában ezt a nevet is használta) Toldi ihlette bikás jelenetét, a többi rajz ugyanis az avítt iskolaépülettel együtt odalett.
A jóízű beszélgetésben az egykori nők lapjás újságíró-írónő a lényegre tapintott: ha körülnéz, azt látja, hogy politikai beállítódástól függetlenül minden társadalmi rétegnek, korosztálynak fontos Cseh Tamás, szó sincs kasztosodásról. És persze emlékezetes volt koccintani Császár Bíró Évával a Takler pincészet erre az alkalomra hozott Antoine és Désiré meg Angolregény borával. Számos hús-vér indiántárs – idősebbek, fiatalabbak – is megjelent Dunnán innen és túlról, akik a dalnokkal vadregényes kapcsolatban álltak; az emlékek mellett a lovaktól, málházástól kezdve a tipik vázáig szakmai fogások is előkerültek. Sok lejegyeznivaló való van még az archívum számára.
A délutáni csendesebb, beszélgetős órák után estére újra megtelt a tér, hattól Másik János adott koncertet egymaga, főleg a közös dalokból. Egészen más habitusú, mint az Ad Libitum tagjai, így az előadás is keményebb, hangosabb lett az egy szál gitár, illetve tangóharmonika ellenére. Másik meghatódott, furcsa lehetett egyedül egy ilyen koncerten, ilyen príma helyen fellépnie. Többször visszatapsoltuk.
A szervezők nyolcra ígérték a Levél nővéremnek 2. Katona József színházbeli, 1994. márciusi premierjéről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát, de ezt mi már nem vártuk meg, addig azonban a Kőbányán megismert két előadó, Mester Csaba és jó elvtársa, Fodor Shodor Balázs spontán zenélését hallgattuk, például az Illegalitás című nótát. Kezük játéka jutalmat osztott. Szabadság és oldottság jellemezte az egész rendezvényt, köszönet érte mindenkinek!
