Máté Angi – Rofusz Kinga: Az emlékfoltozók
a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: leho
Máté Angi a halk szavú Mamóval robbant be a magyar nyelvű irodalmi életbe, s ezzel az önéletrajzi indíttatású írással rögtön elnyerte az első köteteseknek minden évben odaítélt Bródy Sándor-díjat is. Aztán az Aranyvackor-fődíjas Volt egyszer egy című gyerekkönyve következett. Legutóbbi meséjét már Rofusz Kinga illusztrálta, ahogy a tavaly megjelent Az emlékfoltozók is közös világlátásukról tanúskodik. Ahogy Angi gondolatai szállnak, Kinga úgy úsztatja őket.
A kiadó egyszerűen így mutatja be a kötetet: „mesék a szeretetről”. Egy éve kerülgetem a könyvet, három okból is. Költözős mese, többször végiglapoztam, az utolsó oldalon lévő illusztráció üzenete világos – főleg úgy, hogy ott voltam a limonádéhajú és a faodúbarna tündérrigólány Budapestre költözésekor –, és személyes okból egészen mostanáig nem fűlt hozzá a fogam. Másrészt apámon látom a felejtés stációit, az emlékek megszűretését az idő rostáján, ami szintén távol tartott a történettől. Az igazi ok azonban prózai: szeretem, ahogy Angi ír, és ki akartam tolni azt az érzést, hogy megint vége van egy könyvnek.
Máté Angit nagyon jól ismerem. Már akkor ismertem, amikor még nem is tudtam, hogy él és limonádéhajú. (Az meg puszta véletlen, hogy szülőfalum mellett is van egy Omlás nevű hegyrész.) Rögtön megkapott a tőle először olvasott Volt egyszer egy világlátása, ami jóval több az egyébként is rosszízű világnézetnél. Az ember-ember, ember-természet, ember-gép kapcsolatok és további változataik láttatásából kiderült, hogy az ő világát eléggé jól ismerem, csupán a közvetítő anyagot, azt az egyedi nyelvet nem, ami könyvei savát-borsát adják.
Az emlékfoltozók is önéletrajzi ihletésű, meg lehetne fejteni, „lefordítani” számos részletét, hiszen az író maga segít, nem is tagadja, hogy ő a limonádéhajú meseíró, de ennél a könyvnél sem ez a lényeg. Fel lehetne mondani a barátság, a szülő-gyermek viszony, általában két ember esetében az együtt élés nehézségét és szépségét (félés forog a torkukban, zunnyogva szaladnak cserebogarak után stb.), filozófiai és irodalmi előzményeit, párhuzamait (Az emlékfoltozók villamosa úgy megy ki a városból, mint Örkény telefonfülkéje), ámde ezek a történetek nagyon messze szállnak az izzadságszagú tananyagoktól.
A két tündérrigólány nem klasszikus értelemben vett mesehős, nincs „igazi” egyenes vonalú cselekmény sem. Pillanatfelvételekből ismerjük meg őket, a címadó első fejezetet leszámítva mindegyik történet így kezdődik: „Amikor…”. Hol mindennap emléket foltoznak, s ha kell, felkerekednek, egy hétig járják a vidéket, hogy segítsenek egy rollernek, tölgyfának, gyereknek megfoltozni utcás, földes, nagymamás emlékeit; hol egy kismacskán veszekednek, egy almafát siratnak közösen; hol pedig iskolába vagy éppen világgá mennek egyedül, úgy, hogy ilyenkor szinte fáj a másik cipőkopogásának hiánya. Máté Angi limonádéhajú és faodúbarna hőse nem jut el A-ból B-be, illetve nem úgy, ők L-től F-ig és F-től L-ig érnek, ami másfajta utazás. A Hold hasának közös csiklintása, a labdarózsás hajbecsavarás, úszás a kerti árvacsalántengerben, mind-mind nagyon erős képek, költői pillanatfelvételek. Ezek exponálásából és a sajátos, eltéveszthetetlen nyelv, hangulat segítségével válnak mégis mozgóképpé e történetek. Naponta többtucatnyi tucat e-mailt röptetünk szerte a nagyvilágba, Anginál viszont egy kétsoros üzenet, levél is maga az irodalom, és olyankor az ember hátrahőköl, lehet így írni, akár hétköznapiságokról is.
„Olyan ősz lett, hogy reggelente már a hideg is kötött szvetterben ült a kerítésre…”
A szomorúról, ami elindul a tündérrigólányokban, vagy a köd torokreszeléséről. Soha nem a nap- vagy évszak, a helyszín, a cselekedet dokumentarista lejegyzése a fontos számára, hanem mindezek együttes megélése.
A tündérrigólányok légiesek, cérnányi mellkasúak, úgy lebegnek térben és időben, mint ahogy Rofusz Kinga összes alakja szinte mindig úszik. Ezen nem is csodálkozom azóta, hogy láttam a 2009-es A sellő és a halász című szép filmjét. Kinga az úszás piktora. Illusztrációi lebegős világával már több díjat is elnyert. Ráadásul ezúttal a kiadó szabad teret engedett nem csupán a fantáziának, nagyon szép kiállítású, impozáns méretű kötet (240×330 mm) született, amelyben szó és kép, a képes szó egymásba ér, átfolyik egyik a másikba. Hogy annyira gyerekmese-e Az emlékfoltozók, mint amennyire az iskoláskifli iskolás abban a történetben, amelyben a faodúbarna hazafelé menet kiflivel kedveskedik a Vár utca 20. alatti Titok házőrzőnek, azt nem tudom – de felnőttmesének biztos felnőttmese.
Máté Angi – Rofusz Kinga: Az emlékfoltozók
Magvető, Budapest, 2012
Kötött, 72 oldal
ISBN: 9789631430462
