„Egy magyar parasztfiú meghódítja Rómát”

Instauráció a Ludwigban: Amerigo Tot – párhuzamos konstrukciók

a papiruszportal.hu archívumából [2009]

Szerző: PP

Nehéz feladatra vállalkozott a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum: egy a késő Kádár-kor ünnepelt, azóta viszont szinte elfeledett szobrászsztárja életművét állította kiállítása középpontjába, azonban nem hommage-t akar bemutatni, hanem instaurációt végez, ami a Kis Varsó kifejezésével élve azt jelenti: helyreállítás, visszahelyezés, ami itt egyszerre az eredeti kontextus megvilágítása és újrapozicionálás is. A kiállításmegnyitón jártunk.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a megnyitóra, fiatalabbak, idősebbek, laikusok, szakmabeliek és más művészeti ágakból ismertek (pl. Juhász Ferenc költő) is megjelentek. A köszöntőt mondó Bencsik Barnabás igazgatói pályázatában annak idején hangsúlyos szerepet kapott a félmúlt, a XX. század nem reflektorfényben fürdő művészeti korszakainak feldolgozása, az eredeti kontextus megvilágítása (pl. jelen esetben egy egész „sajtótörténeti fal” szemléz Tot sajtójából). Az Amerigo Tot-kiállítás is erre tesz kísérletet. A korosztályba beleestem, miszerint a negyven felettiek számára jól cseng Tot neve, a negyven alattiak azonban szinte nem is ismerik. A neve valóban jól csengett, azonban szégyenszemre egy alkotását nem tudtam felidézni, még azt sem, hol állhat(ott) műve. Hamar kiderült, ezzel nem egyedül vagyok így, köztéri munkái nagy része ma már raktárakban pihen.
Mint Mélyi József kurátor elmondta, Nemes Péter, a szobrász kutatója kétévi munkával érte el, hogy ami a kiállításon látható – a közreműködő intézmények példás segítségével: Amerigo Tot Emlékház, Nemzeti Galéria, Szépművészeti, MTI, MTV, Műcsarnok, Fehérvárcsurgó stb. –, idekerüljön. A tárlat megrendezésében nagy szerepet játszott Cziráki Judit, az egyik örökös is.

A meglepően és rokonszenvesen rövid megnyitó egyetlen és legnagyobb attrakciója Péterfy Gergely író megnyitóbeszéde volt, aki a Bencsik-féle korszakfeldolgozás sorába jól illett. Sarkosan szubjektív proszektúrájában boncasztalra került mind Amerigo Tot, mind a Kádár-korszak. Az író szimpátiája mellett frappánsan csokorba szedte a szobrász „menő” és „gáz” tulajdonságait, életrajzi eseményeit, sikeressége összetevőit. Hogy mennyire nincs feldolgozva a késő Kádár-kor művészete sem, azt jól mutatja néhány, a megnyitóbeszédre reflektáló felháborodott vélemény. Ha nem is ez, de valahol a diskurzus megkezdése, az újrapozicionálás, az instauráció volt a kiállítók célja. Van miről diskurálni.

A magyar szobrászat félmúltja félig elfeledett nevekkel van tele: Somogyi József, Pátzay Pál, Kerényi Jenő, Borsos Miklós művei ma is köztereinken találhatók, a könyvtárakban ott vannak a róluk szóló régi művek, de a kortárs művészek hivatkozásai között már alig-alig szerepelnek. A művészettörténet sem tud igazán mit kezdeni velük, életművük – legtöbbször a hivatalos művészet bélyegzőjével ellátva – a mai kontextus hiányában, valahol félretéve hever. Pedig nélkülük, az egykori szobrászi gondolatok értelmezése nélkül nemcsak művészettörténetünk és általában a múltunk érthető nehezebben, de mai térformálásunk és képi gondolkodásunk is.

Ha volt valaha Magyarországon igazi szobrászsztár, akkor a hetvenes-nyolcvanas években Amerigo Tot az volt. Kalandos életúttal a háta mögött, a hatvanas évek végén először hazatérve, akkoriban ő – és Vasarely – testesítette meg a külföldre szakadt világhírű magyar művészt. Sokan megállapították már, hogy Tot csupán itthon volt világhírű, művészete pedig azóta lassan a feledés homályába merült. Ha végigtekintünk életművén, a római Termini pályaudvar nagyméretű frízén kívül nem maradt utána olyan mű, amely szerepelne az olasz képzőművészeti irodalomban, és mára a XX. századi olasz szobrászatot összefoglaló munkákból is kimaradt a neve.

Egykor ünnepelt szobrászatáról ma már itthon is keveset tudunk, rendkívül érdekes személyisége pedig a rendszerváltás után gyorsan kopott ki a köztudatból. A mostani kiállítás többek között szól a felejtés folyamatáról, felvillantja Tot legendáit, hazatérésének körülményeit, itthoni fogadtatását és műveinek utóéletét. A kiállítás egyik kulcskérdése: milyen szerepet játszott a politikai szándék az adott korszakban, elsősorban a hatvanas években, az akkori kortárs művészeti élet alakulásában? Milyen megfontolások játszottak szerepet az erős baloldallal rendelkező nyugat-európai országok – mindenekelőtt Franciaország és Olaszország – felé megnyilvánuló kulturális nyitásban? Milyen konkrét példákon érhető tetten ez a nyitás?

A tervezett tárlat három alapvető részből áll: bemutatja Amerigo Tot szobrászatát, megmutatja a történelmi kort, amelyben élt és alkotott, valamint megpróbálja mai kontextusba helyezni művészetét, illetve rajta keresztül a magyar szobrászat mára elfeledett korszakát. A kiállítás eredeti Tot-művekből, szobrokból és vázlatokból, róla szóló dokumentációs anyagokból, filmekből, kordokumentumokból és kortárs művészek erre a kiállításra készülő, Tot műveire közvetlenül reflektáló munkáiból áll össze. A kiállítás e három, egymástól elválaszthatatlan részében megpróbálja bemutatni a művész vonzó és sokoldalú személyiségét – ő alakította többek között Michael Corleone testőrét a Keresztapa 2-ben –, amelynek hátterét mindenekelőtt az ötvenes évek Rómája és a hetvenes évek Magyarországa adja.
A projekt egyik kulcsszava az utóbbi években a Kis Varsó által használt fogalom, az „instauráció”, a helyreállítás, visszahelyezés, amely itt egyszerre jelenti az eredeti kontextus megvilágítását és az újrapozicionálást. A tárlat új kontextusolvasatot kínál egy elfelejtett kor elfelejtett művészének személyéhez és művészetéhez.

Amerigo Tot – Tóth Imre (1909–1984)

1909. szeptember 27-én született Fehérvárcsurgón. A szobrász elmondása szerint születésekor mustban fürösztötték meg. 1919-ben a Ciszterciek fehérvári iskolájába kerül, ahol gimnáziumi tanulmányait kezdi. 1921-ben a család Sashalomra költözik. 1927-ben a gimnáziumot a budapesti Lónyai utcai református iskolában, érettségi vizsga nélkül fejezi be. Ugyanebben az évben felveszik a budapesti Mintarajziskola (a későbbi Iparművészeti Főiskola) grafika szakára. A tanulás mellett a Piatnik gyárban vállal munkát. Az itt szerzett ismereteit később Rómában, az Il Messagero nyomdájának cinkográfusaként (1936–38) hasznosítja. Budapesti éveiben tagja lesz a baloldali nézeteket valló Kassák Lajos Munka Körének. 1930-ban kitüntetéssel végez a Mintarajziskolában. Ugyanezen év tavaszán elvbarátaival a Nemzeti Színház előtt turulista tüntetőkre támadnak. Az összecsapásnak a kőbányai Gyűjtőfogház a vége. Innen három hónap múlva szabadulva otthon értesítés várja: 1931-től felvették fél évre a dessaui Bauhausba, bentlakásra. 1931 a Bauhaus utolsó éve Dessauban. 1932-ben otthagyja az iskolát és tengerésznek áll. 1933-ban visszatér Berlinbe, majd Otto Dix fogadja drezdai iskolájába. Itt rendezi első kiállítását. Február 10-én a nácik a tanítványokat letartóztatják és Zwickauba internálják. Innen sikerül megszöknie, és Itáliába menekül. 1933. június 4-én gyalog érkezik Rómába. (Az érkezés mesébe illő történetét Szerb Antal rögzíti Utas és holdvilág című regényében.) Rómában hónapokig vendéglői portrézásból, szobafestésből, mázolásból (a Minerva szálloda zsalus ablakainak festése), cinkfestésből él. Majd ösztöndíjasként a Római Magyar Akadémia (Collegium Hungaricum) lakója lesz (1936-ig). Itt kezd szobrászattal foglalkozni. 1936-ban a Via Vittoriába költözik egy kis műterembe. A Via Marguttán talál rá aztán a hatvanas évek legendás helyeként emlegetett otthonára. 1937-ben az albán kormány nemzetközi pályázatot hirdet nemzeti hősük, Szkander bég lovas szobrának elkészítésére. A pályázatot Amerigo Tot nyeri, de az időközben Albániát meghódító olasz fasiszta kormány egy másik szobrásszal, Romano Romanellivel készítteti el a Tot által megálmodott lovas szobrot. Ebben az évben hazalátogat Magyarországra. 1938-ban a Premio per Giovani Artistinak, a fiatal olasz művészek évi díjának nyertese. 1939-ben ismét hazalátogat. A budapesti Madách-szobor pályázaton a bírálók Pátzay Pállal megosztva legjobbként értékelik művét, melyet Juhász László építésszel közösen tervezett. 1943-ban a németek által megszállt északi országrészben reked, átszökik a fronton és csatlakozik a Nemzeti Felszabadítási Bizottsághoz. 1946-ban elnyeri az újabb olasz szobrászati díjat, a Premio Saint Vincentet. 1947-től a Római Magyar Akadémia művészeti tanácsadója. Ezekben az években részben pénzszerzés okából, de alapvetően nyughatatlan, változatosságra vágyó természete miatt belekóstol az autóversenyzésbe, filmszerepeket vállal, sőt szigonyvadászattal is foglalkozik. 1948-ban a Forte dei Marmi első díjának nyertese. 1948-tól 1952-ig a V. Pinto kerámia manufaktúra igazgatója Vietriben. 1949 hozza meg egyik leglátványosabb művészi sikerét és teszi világhírűvé, amikor a római Termini pályaudvar frízeire kiírt nemzetközi pályázatot megnyeri. 1950-ben A helyreállítás (máshol: újjáépítés) köve című szobrával a Mostra della Ricostruzione szobrászati díj nyertese. Számos állami és magánmegbízásban részesül. 1960-ban kilép az Olasz Kommunista Pártból. 1956-ban a római Mostra dell’ Agricoltura első díját nyeri el. 1966-ban megnyeri a római Kennedy-emlékműre kiírt pályázatot. 1969-ben hazalátogat Magyarországra. Kiállít a Műcsarnokban, Tihanyban, Pécsett, Szegeden és Debrecenben. 1970-től 10 évig a Bari Szépművészeti Akadémia (Accademia di belle arti di Bari) tanára. A hetvenes évek elején kerül jó viszonyba vatikáni körökkel, akik fontos megbízatásokhoz juttatják. 1978-ban az Olasz Tudományos Akadémia aranyérmes tagjává választja. 1979-ben a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjével tüntetik ki. 1982 március 18.–Amerigo Tot Budapest felettáprilis 18.: utolsó hazai kiállítása Budapesten, a Vigadóban. 1984. december 13-án hal meg Rómában. (Részlet Nemes Péter honlapjáról)

Amerigo Tot – párhuzamos konstrukciók

2009. október 09. – 2010. január 03.

Közreműködő kortárs képzőművészek: Kis Varsó, Várnai Gyula, Csoszó Gabriella, Menesi Attila, Kerezsi Nemere – Dabi István M., valamint Erhardt Miklós m. v.

Kurátor: Mélyi József
Szakértő: Nemes Péter
Dizájn: Batisz Miklós
Grafikai arculat: Farkas Anna