Névnapok: Enikő, Melitta, Ajád, Bebóra, Bogát, Bogáta, Borisz, Borocs, Debóra, Dolóresz, Doloróza, Enőke, Hetény, Katalin, Katarina, Katerina, Kató, Lola, Lolita, Lolli, Loránd, Lóránt, Mária, Melissza, Melizand, Meluzina, Orlandó, Paméla, Töhötöm
Események:
1584 – II. Fülöp spanyol (portugál, nápolyi és szicíliai) király parancsára elkészült a világ legnagyobb reneszánsz épülete, 
a madridi San Lorenzo del Escorial palota. Az épületegyüttes kolostorként, bazilikaként, királyi palotaként (székhely), panteonként, könyvtárként, múzeumként, egyetemként, iskolaként és kórházként is funkcionál. Az épület sarokkövét 1563. április 23-án tették le, az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
1616 – Rómától 20 kilométerre, Tusculum ősi városa közelébe Frascatiban (Tusculum Novum), megnyílik az első mindenki által látogatható, ingyenes állami iskola Európában.
1857 – Timothy Alderearned szabadalmaztatja a betűszedőgépet.
1970 – a Decca kiadó egy második platinalemezzel díjazza Bing Crosbyt, miután az énekes lemezeiből 300 milliót adtak el a világon. Különböző források szerint az 1977-ben meghalt Crosby lemez-eladásai egymilliárd körül is mozoghatnak.
1988 – Londonban (Kennington) megnyílik a Mozgókép Múzeum (Cinema Museum). A múzeum gyűjteménye a 
filmgyártással és a mozizás élményével kapcsolatos tárgyakat mutat be a mozi kezdetétől napjainkig.
2006 – Trudy Pitts amerikai soul-jazz billentyűs az első művész, aki a philadelphiai Kimmel Center új, 7000 sípú orgonáján koncertezik. A Dobson Pipe Organ Builders által épített mechanikus orgona a legnagyobb egy amerikai koncertteremben.
2011 – Andrea Bocelli olasz tenor a New York-i Filharmonikusokkal és a vendégeivel (Celine Dion, Tony Bennet és Pretty Yende) lép fel a New York-i Central Park Great Lawn-ján 70000 látogató előtt.
2018 – régészek megtalálták a legrégebbi ismert, 13000 éves sörfőzdét és sörmaradványokat az izraeli Haifa-barlangban, amely nomád natufi néphez tartozott.
Megszületett Hubay Jenő (Huber, 1858–1937) hegedűművész, zeneszerző, akadémikus.
A XX. század utolsó negyedében a világ hegedűművészeinek élvonalába tartozott, a hetvenes évek végétől évtizedeken át sorozatosan aratta sikereit Európa-szerte. Jelentős elismerést vívott ki kamaramuzsikusként is. Zenepedagógusként is kiváló eredményeket ért el, 23 évesen került az előkelő Brüsszeli Konzervatórium hegedű tanszakának élére. Nagy elismerés volt számára, hogy Liszt meghívta az általa szervezett zeneakadémiai matinékra, melyeken rendszerint csak ő maga, illetve tanítványai léptek fel. Nem hanyagolta el a komponálást sem, több Petőfi-verset is megzenésített. A 19. század végétől népszerűek voltak hegedűművei és magyar, francia, valamint német dalai. Később érdeklődése egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult (A milói Vénusz, A cremonai hegedűs, Anna Karenina).
Meghalt Anton Webern (1883–1945) osztrák zeneszerző és karmester.
A huszadik század kiemelkedő zeneszerzője és a modern zene egyik kimagasló mestere. A Bécsi Egyetemen 1902-től 1906-ig filozófiát és zenetudományt tanult. Bécsben aktív tevékenységet fejtett ki Schönberg és avantgardista köre mellett. Fiatalkori kompozícióit Wagner és Richard Strauss hatása alatt írta. Halála idején alig ismerték zenéjét, amely azonban az utóbbi negyedszázad alatt világszerte elterjedt. Negyvenedik-ötvenedik esztendeje között érte el művészetének csúcsát. Karmesteri tehetsége, saját zenéje, tanári talentuma sem előtte, sem utána nem hozott számára ennyi elismerést (Ó hegyek szelíd izzása, Koncert kilenc hangszerre, Variációk zenekarra). ––> Webern zenekari művei
Megszületett Dame Agatha Christie (Mary Clarissa Miller, 1890–1976) angol krimiíró, a krimi koronázatlan királynője.
Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a harmadik legnagyobb példányszámban az egész világon. 1926 életének legjelentősebb fordulópontja volt több okból is: ekkor jelent meg Az Ackroyd-gyilkosság, mellyel elindult a világhírnév felé, valamint ebben az évben tűnt el. Az írónő megtalálására indított kiterjedt kutatás tizenegy napig eredménytelen volt, végül azonosították, de nem adott magyarázatot eltűnésére. Idehaza 1930-tól jelennek meg kötetei, szinte folyamatosan (az 1950-es éveket, a Rákosi-érát leszámítva), napjainkig, népszerűsége töretlen (A titokzatos stylesi eset, Tíz kicsi néger, Paddington 16.50).
Megszületett Fejes Endre (1923-2015) Kossuth- és József Attila-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
1955-ben kezdett publikálni. Elsősorban a budapesti munkáséletet ábrázolta nagy emberismerettel. Első kötete, A hazudós 1958-ban jelent meg. A tudatos élet és az ösztönös vegetálás különös ellentétére hívja fel a figyelmet. Az 1962-ben megjelent Rozsdatemető című regénye óriási sikert és hatalmas kritikai visszhangot váltott ki. Rövid idő alatt több mint 30 nyelvre fordították le. Mindenekelőtt külvárosi és kispolgári hőseinek sorsát akarta vizsgálni és értelmezni, műve így „oknyomozó krónika” lett. Nagy sikerű televíziós filmek és színpadi előadások születtek műveiből (Vidám cimborák, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Vonó Ignác).
Ezen a napon született:
François de La Rochefoucauld (1613-1680)
kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek neve mindenekelőtt Maximes (Maximák) című aforizmakötetének köszönhetően maradt fenn. La Rochefoucauld művészete mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy rendkívül tömören, élesen tudja megfogalmazni az emberi gyengeségeket s azt a meggyőződését, hogy korának társadalma a hazugságra épül.
Aranka György (1737-1817)
művelődésszervező, történész, író, költő, filozófus, esztéta. Hivatali tevékenységein túlmenően nyelvműveléssel, történelemmel, irodalommal, filozófiával foglalkozott. Egész működése a felvilágosodás jegyében zajlott; az ember fő feladatát az elme művelésében látta. Levelezésben állt korának legtöbb irodalmárával és irodalomkedvelőjével, valamint számos történésszel. Drámafordításaival a kolozsvári színjátszás ügyét igyekezett előmozdítani. Történészként egy nagyszabású kézirata maradt fenn a székelyek, illetve a három erdélyi nemzet történetéről (Anglus és magyar igazgatásnak egyben-vetése, Elme játékjai, Csíki székely krónika).
James Fenimore Cooper (1789–1851)
a korai 19. század egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb amerikai írója. Leginkább tenger és indián témájú regényeket írt, hazánkban ez utóbbiak által vált népszerűvé. Romantikus indián történeteinek őslakos főszereplői megfeleltek a „nemes vadember” ideálnak (Vadölő, Az utolsó mohikán, A vörös kalóz).
Bruno Walter (Schlesinger, 1876-1962)
német-amerikai karmester, zeneszerző. Tanulmányait a berlini Stern-féle konzervatóriumban végezte. 1901–1912 folyamán Bécsben udvari karnagy volt, Mahler irányítása alatt. A legkiválóbb Mozart és Mahler – előadók egyike. Írt kamarazeneműveket, dalokat, szimfóniákat (Téma variációkkal, Gustav Mahler, Bruno Walter levelei).
Frank Martin (1890–1974)
svájci zeneszerző. Genfben született és itt is végezte zenei tanulmányait. Első művét, a Leconte de Lisle költeményére írt Trois poémes payenst 1911-ben mutatta be a Svájci Zeneszerzők Szövetségének genfi fesztiválján. Kompozíciói a francia hagyományokat követik. Az 1920-as években ritmikai kísérleteket folytatott, majd 1930 után próbálkozott a tizenkétfokú technikával is. Műveinek szélesen áradó dallamossága, választékos harmóniavilága, igényes kontrapunktikája hűségesen fejezik ki lírai, olykor misztikus tartalmú mondanivalóját.
Abonyi Ernő (1890-1941)
festőművész, iparművész. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1917-ben a nagybányai szabadiskolát látogatta, dolgozott Budapesten, Kolozsvárott, Temesváron és Aradon. 1917-től rendszeresen szerepelt a Műcsarnok tárlatain.
Silpa Bhirasri (Corrado Feroci, 1892-1962)
olasz születésű thaiföldi szobrász. 1944-ben megváltoztatta nevét, felvette a thaiföldi állampolgárságot, nehogy a megszálló japán hadsereg mint külföldi állampolgárt kémkedés gyanújával letartóztassa. (Monument szoborcsoport – A demokrácia emlékműve, szobrok – Siriraj Hospital, Nagy Tak Sin király).
Jean Renoir (1894-1979)
filmrendező, a 20. századi francia realista filmművészet egyik kiemelkedő művésze. A filmtörténet a francia film egyik legnagyobb alkotójának értékeli, még akkor is, ha 1950 utáni filmjei jelentéktelenek. Tartalmi-formai eljárásaival sok tekintetben megelőzte az olasz neorealizmust és a francia új hullámot (A vízből kimentett Boudu, A nagy ábránd , A folyó).
Szergej Joszifovics Jutkevics (1904-1985)
szovjet filmrendező, filmteoretikus, forgatókönyvíró, filmpedagógus. Kezdetben festőnek készült, később díszlettervezőként dolgozott, majd néhány társával vándorszínházat szervezett. Filmrendezései mellett Jutkevics kiemelkedő filmpedagógiai és filmszervezői tevékenységet folytatott. Művészettörténeti és filmelméleti munkássága is jelentős, számos monográfiát publikált (Fekete vitorla, A puskás ember, Majakovszkij nevet).
Adolfo Bioy Casares (1914-1999)
argentin költő, fordító, szerkesztő és sci-fi-szerző. Első novelláját 11 évesen Iris y Margarita címmel írta. Jorge Luis Borges barátja és munkatársa is volt egyben (Aludj a napon, Morel találmánya, A holdbéli nyúl).
Nagy Zoltán (1916–1987)
Munkácsy-díjas grafikusművész. A tehetségesnek bizonyuló grafikusművész az Iparművészeti Főiskolán érett önálló művésszé. Nyomdai feladatai és munkássága mellett igen hosszú ideig vezette az újpesti Derkovits Képzőművészeti Kört. Kiállításai Magyarországon és a nagyvilágban is öregbítették a magyar grafikusok hírnevét (Az 1970-ben kibocsátott 500 forintos bankjegy, 1957-es Népköztársasági címer, Alumíniumbélyegek).
Bogdán István (1922-2001)
könyvtáros, történész, szakíró és ifjúsági író, a Magyar Nemzeti Levéltár Központi Könyvtárának vezetője, a történelemtudomány doktora, a papírgyártás és több más hazai kézműves iparág történetének egyik legjelentősebb hazai kutatója. (A levéltári és könyvtári anyag alkotó elemei, Régi magyar mesterségek, Papírkészítőink mesterségszavai).
Barta Mária (1923-2011)
színésznő, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, érdemes művész. A második világháború előtt Bárdos Artúr tanítványa volt. 1945 és 1947 között a Belvárosi Színház színésze. 1947–1949 között a Nemzeti Színházban szerepelt. 1950–1954 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1954–1956 között a Madách Színházban játszott. 1956-ban külföldre távozott. 1963-ban tért haza. 1963–1964 között a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze, 1964-től mintegy húsz esztendőn keresztül a Szegedi Nemzeti Színház művésze volt. 1983–1988 között a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban lépett fel. 1988–1990 között ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja, 1990-től a Vígszínház tagja volt (Gázolás, Tűzoltó utca 25., Rizikó).
Kazán István (1924-2005)
kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, főiskolai tanár. 1950-1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, színházrendező szakon. A Moszkvai Színművészeti Főiskola rendező szakát is elvégezte. 1956-1962 között a Magyar Néphadsereg Színháza, 1962-1969-ben a József Attila Színház főrendezője volt. 1973-1977 között a Budapesti Gyermekszínház igazgató-főrendezője. 1959 óta tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (Enyhítő körülmény, Pirx kalandjai, Császárok).
Baksay Árpád (1927-2001)
színész, operaénekes (tenor), kora népszerű bonvivánjaként aratott sikereket. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operafőtanszakán diplomázott 1952-ben. 1952-től 1984-ig a Fővárosi Operettszínház tagja volt.
Foltin Jolán (1943-2019)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth– és Erkel Ferenc-díjas koreográfus-rendező, táncművész, táncpedagógus. Közel hat évtizedes aktív tevékenysége rendkívüli a magyar néptánckultúra modern kori történetében: pedagógiai és módszertani munkája teremtette meg a műfaj szervezett utánpótlásának lehetőségét, országos, sokgenerációs hálózatát. A Magyar Művelődési Intézet munkatársaként kollégáival ő alapította meg az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületet. Módszertani kiadványait a mai napig használják óvodákban, iskolákban táncpedagógusok országszerte. Gyermekeknek készült színpadi művei egyedülállóak a magyar táncművészetben.
Jessye Norman (Jessye Mae Norman 1945–2019)
ötszörös Grammy-díjas amerikai opera-énekesnő (szoprán). Pályafutása Európában indult, ahol 1968-ban megnyerte a müncheni ARD Nemzetközi Zenei Versenyt , aminek eredményeként szerződést kötött a Deutsche Oper Berlinnel. 1984-ben elnyerte a Grammy-díjat, amit még négyszer vehetett át. Énekelt Ronald Reagan második beiktatásán, illetve II. Erzsébet 60. születésnapi ünnepségén, 1986-ban.
Tommy Lee Jones (1946)
Oscar-díjas amerikai színész, aki leginkább az 1993-ban bemutatott A szökevény című drámából és a Men in Black – Sötét zsarukból vált ismertté. 1980-as évtized végén, Tommy Lee Jones (hasonlóan az 1970-es években) vegyes kritikájú filmekben vett részt, ám ezúttal díjakkal is elismerték, köztük egy Emmy-díjjal is. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán (JFK – A nyitott dosszié, Úszó erőd, Tűzhányó).
Oliver Stone (William Oliver Stone, 1946)
háromszoros Oscar-, ötszörös Golden Globe–díjas amerikai filmrendező, forgatókönyvíró. Sajátos képi világa, lenyűgöző vizualitása, remekül szerkesztett operatőri munkája teszi jellegzetessé munkáit. Filmjei dinamikusak, rendkívül hatásos kifejezőerővel bírnak. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán (A szakasz, Tőzsdecápák, JFK – A nyitott dosszié).
Székely B. Miklós (1948)
Jászai Mari-díjas színész. 1971-1981 között a Stúdió K, az Orfeo együttes, a Természet Színház amatőr színésze volt. 1974-1977 között a Pannónia Filmstúdió , 1983-tól öt évig a MAFILM színtársulatának, 1996-2000 között az Új Színház tagja volt.
Miklósy Judit (1950)
szabadfoglalkozású színművésznő. Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Végzős színészként Pécsre szerződött. 1978-tól a Budapesti Gyermekszínház tagja volt. 1982-től a Nemzeti Színházban és kamaraszínházában a Várszínházban játszott. 1989-től az Arany János Színház, 1997-től a Soproni Petőfi Színházban játszott. 2000-2003 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Szabadfoglalkozású színművésznő. A Gór Nagy Mária Színitanoda tanára (A zebegényiek, Miniszter, A kis cukrászda).
Bordán Irén (1952)
Jászai Mari-díjas színésznő, fotogén külseje, szép orgánuma, visszafogott játékstílusa főleg a filmvásznon érvényesült, egyebek mellett a kor szexszimbóluma is volt. 1981-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, az új évezredben visszatért Magyarországra, ahol azóta néhány színpadi és filmszerepet is elvállalt. 2012–20 között a budapesti Újszínház művésze volt (Kísértet Lublón, Mephisto, Hasutasok).
Paweł Pawlikowski (1957)
Oscar-, BAFTA-díjas lengyel filmrendező, forgatókönyvíró, aki élete nagy részében az Egyesült Királyságban élt és dolgozott. Számos díjnyertes dokumentumfilmet forgatott, valamint az Az utolsó menedék és a Szerelmem nyara című filmeket. Ida című fekete-fehér filmdrámája 2014-ben hat Európai Filmdíjat nyert el, 2015-ben pedig a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat. A 2018-as cannes-i fesztiválon Hidegháború című filmjéért a legjobb rendezésért járó díjat vehette át.
Zsila Judit (1965)
színésznő. Színészi diplomáját 1986-ban kapta meg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1987-től szabadfoglalkozású művésznő, 1992 és 1994 között szerepelt a Békéscsabai Jókai Színházban és a Nevesincs Színházban is. Jelenleg Svédországban él.
Tom Hardy (1977)
brit színész. Színészi karrierjét az HBO és BBC közös gyártású minisorozatában, Az elit alakulatban kezdte meg. Első mozis szerepe Ridley Scott A Sólyom végveszélyben című háborús filmjében volt 2001-ben. színpadi színészként is aktív és elismert művész (Star Trek – Nemezis, Eredet, Dunkirk).
Kinizsi Ottó (1982)
színész, rendező, dramaturg, műsorvezető, a Magyar Versmondók Egyesületének kreatív alelnöke. A Tatabányai Jászai Mari Színházban gyermekszereplőként kezdte pályafutását (1999-ig). Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán érettségizett 2001-ben. Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar szakán végezte. 2002-2004 között a Bárka Színház színésze volt.
Ezen a napon halt meg:
André Le Nôtre (1613-1700)
francia kertépítész, a franciakert kerttípusának megteremtője. Fő műve a Versailles-i kastély parkja, amit huszonöt éven át épített. A különböző teraszokkal, filagóriákkal, szökőkutakkal, szobrokkal, különleges növényekkel és formára nyírt bokrokkal, sövényekkel díszített park Európa egyik legszebb és legnagyobb kertje lett.
Pierre Baillot (Pierre Marie François de Sales Baillot, 1771-1842)
francia hegedűs és zeneszerző. Művészi erényei az erőteljes játék, tömör hang, merész, nagyszabású előadás és utolérhetetlen technika voltak. Zeneművei általában igen nehezek és nagy felkészültséget igényelnek. 1814-ben az első vonósnégyes-hangverseny megrendezése Párizsban. Hegedűtanárként is nagy hatással volt.
Vámbéry Ármin (Vamberger Hermann, 1832-1913)
néprajzi szakíró, orientalista, akadémikus. Vámbéry munkássága vitathatatlanul nagy és tartós hatást gyakorolt a magyar tudományosság fejlődésére úgy általában, s benne a magyar nyelv és őstörténet kutatására különösen. Az Akadémia és a Tudományegyetem finnugristái nem lelkesedtek Vámbéry elmélete iránt. Az őt és elméletét ért támadások hevessége azonban meglepő annak fényében, hogy Vámbéry sosem tagadta a magyar és a finnségi népek közt fennálló kapcsolatot (Magyar és török-tatár szóegyezések, A magyarok eredete, Közép-ázsiai utazás).
Rudolf Christoph Eucken (1846–1926)
irodalmi Nobel-díjas német író, filozófus, az új idealizmus képviselője. Filozófiája az emberi tapasztalaton alapult, azt állítva, hogy az embereknek lelkük van, ezért a természet és szellem találkozásánál állnak. Úgy vélte, hogy az embereknek folyamatos erőfeszítéssel felül kell kerekedniük a nem-spirituális természetükön, hogy elérjék a szellemi életet. Ezt etikai aktivizmusnak nevezte (Az élet értelme és értéke, A jelenkori vallásbölcselet főkérdései).
Rákosi Viktor (Kremsner, 1860–1923)
író, hírlapíró, humorista, politikus. 1902-ben egy rövid ideig a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is volt. Elnémult harangok című regényéből Garas Márton és Balogh Béla rendezésében 1916-ban és 1922-ben film is készült (Sipulusz tárczái; Utazás a Holdba és egyéb történetek; Fehér toll, piros sapka).
Mosshammer Román (1868-1920)
osztrák-magyar hárfaművész és hárfatanár, Mosshammer Ottó hárfás bátyja. A Mosshammer-fivérek jelentős hatást gyakoroltak a magyar hárfaművészet alakulására, ketten együtt csaknem félévszádon át voltak a meghatározó alakjai. Mint zeneszerző számos átiratot, kisebb darabot és egy Zenekari tanulmányok című művet is írt. Bár a közönség ezeket már nem ismeri, a hárfatanításban ma is felhasználják őket.
Szervátiusz Jenő (1903–1983)
szobrász, érdemes művész, Szervátiusz Tibor szobrászművész apja. A legerdélyibb magyar szobrász – ahogy Lyka Károly, neves művészettörténész nevezte – kezdetben asztalosműhelyekben sajátította el a fafaragás mesterségét. Dolgozott kőben, márványban, de leginkább fában. Hagyatéka a kolozsvári Szervátiusz Múzeumban látható (A sebesült katona – Csíknémaság; Madonna – Gyergyószentmiklós; Cantata Profana – Sopron).
Donáth Lili (1906-1971)
színésznő. Műkedvelőként a Csepeli Munkásotthon színjátszó csoportjában kezdett a színészettel foglalkozni, 24 évig itt szerepelt. 1951-ben szerződtette az Állami Faluszínház, illetve a jogutód Állami Déryné Színház, amelynek egyik alapító tagja volt. 1966-ig, nyugdíjba vonulásáig a társulat színésznője volt. Főleg karakterszerepeket alakított.
Jagamas János (1913-1997)
Széchenyi-díjas erdélyi magyar népzenekutató, zenetudós. Mintegy 6000 népi dallam gyűjtőjeként s dallamlejegyzéseinek tökélye révén is a Bartók utáni délkelet-európai népzenekutatók kiválóságai között a helye. Gyűjtéseinek nagy részét a kolozsvári Folklórintézet őrzi; értékéről többek között az 1954-ben kiadott Moldvai csángó népdalok és népballadák, valamint az 1974-es Romániai magyar népdalok című kötet 350 dallamot tartalmazó anyaga tanúskodik (Adatok a romániai magyar népzenei dialektusok kérdéséhez, Magyaró énekes népzenéje, A népzene mikrokozmoszában).
Koós Zsófia (1916-1990)
színésznő. Előbb a Kolozsvári Állami Magyar Színház, utána a szatmárnémeti társulat tagja volt. 1948-tól egészen nyugdíjazásáig játszott újból a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál. Szavalóestek rendszeres fellépője volt, a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben egy darabig beszédtechnikát is tanított.
Stefanik Irén (1928–1976)
Jászai Mari-díjas színésznő. Sokoldalú színésznőként, operettek, zenés vígjátékok és drámák hősnőiként is megmutatta tehetségét. Filmiskolát végzett 1951-ben. Énekes színésznőnek készült és a Magyar Állami Operaház kórusában kezdte pályáját. 1954 és 1969 között a Békés Megyei Jókai Színház színésznője volt. Közben 1958 és 1962 között az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. 1973-tól Győri Kisfaludy Színház tagja volt.
Oriana Fallaci (1929-2006)
olasz író, publicista, újságíró, visszavonulása után több könyvnek és cikknek a szerzője volt, amelyek vitát gerjesztettek elsősorban iszlám és arab körökben. Számos irodalmi díjjal tüntették ki (Pénelopé a háborúban, Levél egy meg nem született gyermekhez, A harag és a büszkeség).
Petrik József (1930-1995)
Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész. Eleinte főként fiatal hősöket, kamaszokat játszott, majd karakterfigurákat alakított. Rendezőként a magyar dráma aktív támogatója és a közönség igényeinek pontos ismerője volt (Mágnás Miska, Állami áruház, Meztelen diplomata).
Fernando Botero (Fernando Botero Angulo, 1932-2023)
kolumbiai festő, szobrász. Magát a „legkolumbiaibb kolumbiai festő”-nek nevezi. 16 évesen publikálta az első illusztrációit. Nemzetközi hírnévre akkor tett szert, amikor 1958-ban első helyezést ért el a Salón de Artistas Colombianoson. Festményeit nagyobb múzeumok és magángyűjtők gyűjtik.
Balogh Edina (1938–1997)
táncművész, revütáncos, a jazzbalett korai művelője. Az Állami Balettintézetnek hét évig volt a növendéke, de nem fejezhette be, mert 1956-ban kizárták. Ezután rövid időre Szegedre ment kartáncosnőnek. A Szegedi Nemzeti Színházban kisebb színészi feladatokat is osztottak rá és énekelt is. Később, főként Nyugat-Németországban táncolt.
