a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: Czékus Mihály
Hamisíthatatlan texasi hangulatot kínál Rhodes albuma. Az előadó nem egy meghatározott zenei stílust követ, a népdalok mellett ugyanúgy találunk a korongon bluesosabb, mint érzelmes, lírai hangvitelű remekműveket is. A 12 dal döntő többsége saját szerzemény. A vendégkompozíciók között találhatjuk többek között egy lírai hangvételű Lennon–McCartney-örökzöldet is.
Perceken átívelő zenei gondolatok, az elsőtől az utolsó pillanatig gondozott hangok, feszültség és líra élettel teli szimbiózisa és nem utolsó sorban latinos temperamentum jellemzi az Emmy- és többszörös Grammy-díjas zongoraművész, Camilo legújabb lemezét.
Kimmie Rhodes: Walls Fall Down
Az énekes-gitáros-dalszerző Lubbockban (Texas) született egy zenebarát családban. Zenei pályafutása egy gyerekkori fellépéssel indult, akkor egy gospeltrió tagjaként szerepelt a nagy nyilvánosság előtt, s már tizenéves korában elkötelezte magát kedvenc hangszere, a gitár mellett. 1979-ben elhagyta szülővárosát és Austinba költözött, ahol megismerkedett későbbi férjével, a gitáros Joe Graceyvel. Két évvel később már a debütáló album is a piacon volt, amit természetesen közösen készítettek. 2006-ig bezárólag kilenc albummal gazdagodott Rhodes életműve. Kétéves hallgatást követően az idei évben a házaspár Walls Fall Down címmel új lemezzel jelentkezett.
A produkcióban hangsúlyt kapnak ugyan a népzenei elemek, de nyomokban felfedezhető egy kis pop és néhány gondolatnyi blues is. Rhodes és csapata hamisítatlan texasi hangulatot varázsol körénk. Szinte magunk előtt látjuk a nagy kalapot és westerncsizmát viselő, a zenés bárba betérő alakokat. A bár színpadán ott áll – egy szál gitárral a kezében – Kimmie. Az előadásban egymást váltják a tempós és a belassult kompozíciók. Az előbbiek közük a Shining Like A Sun, az utóbbiak közül pedig a Beautiful emelkedik ki.
Azoknak, akik a számítógépes programok által produkált álhangszerek hangzásával szemben az igaziak szereplését részesítik előnyben, ezt az albumot mindenképpen érdemes meghallgatniuk.
Kimmie Rhodes: ének és akusztikus gitár, Kieran Goss: akusztikus gitár és háttérvokál, Annie Kinsella: háttérvokál, Gabriel Rhodes: gitár, szintetizátor és harmonika, Brian Standfeder: cselló, Joe Gracey: elektronikus ritmusgitár, Floyd Domino: szintetizátor, Glen Fukunaga: nagybőgő, John Gardner: dobok és ütősök, Mark Smith, Joe Burke, Sue Shearer és Jole Gracey: háttérvokál.
Sunbird, 2008
Michel Camilo: Spirit Of The Moment
Az Emmy-díjas zongorista-zeneszerző, Michel Camilo 1954-ben született Santo Domingóban. A fáma szerint az első dalocskáját már ötéves korában megkomponálta. Azt, hogy ebből mennyi az igazság, az idő jótékony homálya fedi… Viszont tény, hogy 13 éven keresztül tanult konzervatóriumban, és 16 éves korában már tagja volt a nemzeti szimfonikus zenekarnak. A klasszikus zene mellett szeretett volna más zenei műfajjal is megismerkedni, ezért 1979-ben a dzsessz egyik fellegvárába, New Yorkba költözött, ahol a tanulás mellett saját együttes is alapított.
Napjainkban már a katedra másik oldalán áll, méghozzá nem is akárhol, hiszen a nagy presztízsű Berklee School of Music professzora. De nem csupán oktatóként, hanem muzsikusként és zeneszerzőként is felért a csúcsra. Munkáját több Grammy-díjjal jutalmazták már, és állandó kiemelt vendége a világ nagy zenei fesztiváljainak. A leggyakrabban triójával lép fel.
Debütáló albuma 1988-ban jelent meg a Sony Music gondozásában, melynek címéül a saját nevét adta. Mind a mai napig hűséges maradt a klasszikus zenéhez és a dzsesszhez is, lemezei párhuzamosan jelennek meg mind a „két oldalról”.
A legújabb dzsesszkorongja Spirit Of The Moment címmel tavaly jelent meg a Telearc kiadó zászlaja alatt. Camilo kínálatában 12 kompozíció szerepel szűk egyórányi terjedelemben. A saját szerzemények mellett a dzsessztörténelem meghatározó figuráinak a művei is helyet kaptak. Itt van – Camilo által újrahangszerelt változatban – a Nefertiti Wayne Shortertől, a Nardis és a Solar Miles Davistől és a Giant Steps John Coltrane-től.
A Spirit Of The Moment olyan produkció, ami még a legmagasabb hallgatói elvárásoknak is megfelel. A trió latinos temperamentumú játéka magával ragadja az embert. A muzsikusok megmutatják, hogy ebben az értékvesztett korban is megmenthető az embernek tartást adó szépség. Amíg ehhez hasonló művek születnek, addig nincs veszve minden. Érezhető, hogy Camilo számára a zongora több mint hangszer. Úgy tekint az instrumentumra, akár egy jó barátra. Vele együttműködve – a témától függően – éppúgy képesek az egekig korbácsolni az érzelmeket (például többek között a Repercussions és a Nardis) vagy nyugtatni a kedélyeket (A Place In Time). Számára a zene nem pusztán hangzás, hanem események, színek, illatok és helyzetek sorozata. Ez a korong remek alkalom arra, hogy mindenki megtapasztalja, hogy mit is jelent a gyakorlatban ez az új zenei látásmód.
Michel Camilo: zongora, Charles Flores: nagybőgő és Dafnis Prieto: dobok.
Telarc, 2007
