a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: szabói
Hányatott sorsú naplót (és -írót) mutat be a nemzetközileg jegyzett Liszt-kutató, Alan Walker. Bár Lina Schmalhausen naplójából közöltek már részleteket, teljes egészében most olvashatjuk először a szubjektív leírást, napokra lebontva; Liszt, a nagy művész, a barát, az apa, a családtag teljes mellőzésének történetét. Kora legnagyobb hatású zongoraművésze, elismert zeneszerzője többet érdemelt volna annál, amit utolsó napjaiban rá mért a sors. Ennek elviselésében szeretett volna segíteni növendéke, a fiatal Lina, de Liszt lánya, Wagner felesége, Cosima megakadályozta, legalábbis az utolsó három napon, akkor ugyanis a lány nem mehetett be a bérelt házba.
Lina Schmalhausen – a korabeli írásokból kitűnik – még közepes zongorista sem volt, koncertjei sorra-rendre kiváltották a bírálók haragját. Nem segített az sem, hogy Liszt ajánlására a Zenedében taníthatott, igaz, nem sokáig. Hogy pénz, egyéb dolgok tűntek el, szintén nem növelte Lina jó hírét, Liszt kénytelen volt a lánynak (útiköltségre stb.) szánt pénzt más nevére kiállított borítékban odaadni. Sokan úgy vélték, a fiatal lány és Liszt között nem csupán tanár-diák kapcsolat volt, hanem jóval több ennél. Lina megítélése a kortársak véleménye alapján egyértelműen negatív, minden szempontból. Liszt sejthetett ebből valamit, sőt tudomására hozták, hiszen Linát olyan helyekre, időpontokban hívta, hogy ne találkozhasson Liszt ismerőseivel. (A mester felravatalozott testétől is el kellett jönnie, hiszen a bárónő bármikor megérkezhetett. A halál sem enyhítette a Lina iránti közutálatot.) A lányt a mestert állandóan körülvevő növendékserege, sleppje is elítélte, gúnyverseket költöttek róla, állandóan megjegyzéseket tettek rá.
Miért is ragaszkodott mégis a 75 éves Liszt annyira a lányhoz? Talán valamiféle apai érzelem támadt fel benne? Az biztos, hogy Liszt idős kora ellenére megdobogtatta a női szíveket, de talán már nyugalomra vágyott. Lina segített a háztartásban, apró-cseprő ügyeket intézett, bár Lisztnek mindig volt inasa. A művész mellett volt az utolsó napokban, etette-itatta, a bort felvizezve adta, fésülte „hajacskáját”, simogatta „kezecskéjét”, míg a szemben lakó Wagner család éppen csak megjelent, készültek a Parsifal bemutatójára. Jellemző módon Liszt holttestét a mindenkit túlélő Cosima és a segéd emelte át a koporsóba, majd áttolták a Wahnfriedbe, mindezt gyorsan és feltűnésmentesen, hiszen megzavarhatta volna a Wagner-opera mindenekfelettiségét.
Liszt egyébként sem szerette Bayreuthot, a legutolsó hely volt, amit nyughelyének akart. Lánya még azt sem ajánlotta fel, hogy a Wahnfriedben, a Wagner család villájában lakjon, a szemközti házban szállásolták el az akkor már igen beteg, megfázással, vízkórral bajlódó, megfáradt, idős Lisztet. Bezzeg Cosima úgy írta le apja halálát, hogy utolsó szava a Trisztán volt. (Nem mellesleg az elhíresült Trisztán-akkord először Lisztnél jelenik meg.) Wagner és Liszt kapcsolata hullámzott, a legőszintébb rajongástól a legdurvább vádakig (ez utóbbi Wagner sajátja).
Lina sokat bírálta Cosimát naplójában. Nem tudunk igazságot tenni, a lány biztosan részrehajló is volt, a tényekhez viszont hozzátartozik, hogy Cosima gond nélkül hamisította meg apja végrendeletét (a Wittgenstein hercegnőre utaló részeket egyszerűen kihúzta), apja halála szinte bosszantotta, hiszen ez csak zavarta a Parsifal előkészületeit. Később, 1911-ben, Liszt 100. születésnapja évében jelentette meg Wagner önéletrajzát (Mein Leben), ezzel is Wagner felé billentve a mérleg nyelvét. Lina naplójából világossá válik, hogy Cosima a legelemibb szeretetet sem adta meg apjának. Ha ott is aludt, jól becsukta az ajtót, ne hallja a nyöszörgést. Hogy miért ragaszkodott Lina távollétéhez, arra nem derül fény. Azt is elérte, hogy Liszt inasa neki engedelmeskedjen, semmilyen módon ne mehessen be Liszthez a lány. Az inas pedig szót fogadott. Talán egy újabb végrendelettől félt, ami Lina javára szólt volna? A lány így az utolsó napokat a kertben töltötte, Liszt ablaka alatt. Megható ragaszkodás a Mesterhez, ahogy Lisztet szólította. Senki nem tett többet nála, senki nem gondozta Liszt testét-lelkét különbül.
A napló szenvedélyes őszinteséggel meséli el Liszt utolsó tíz és az azt követő három napját, Lina lelki rezdüléseit, az idős férfi vagy zeneszerző iránti feltétlen rajongását. A napló rendkívül olvasmányos, plasztikus, a kor hangulatát, jellegzetességeit is bemutatja. Lina érző lényként áll előttünk, ha dagályos is írása, csak a róla alkotott képünket árnyalja. Rendkívüli módon állt Liszt mellé, leste kívánságait, a szívéből áradó jóságot sugározta a halálán lévő zeneszerzőnek. Nemcsak az idős mester testi hanyatlását, de Lina pszichológusokat megszégyenítő aprólékossággal leírt érzelmi hullámzásait is olvashatjuk. Lábjegyzetek mutatják be közelebbről az említett személyeket, eseményeket. A Prológusban Lináról, a lány és Liszt kapcsolatáról kapunk érzékletes képet, az Epilógus Liszt temetésének visszásságait elemzi, a kötetből nem hiányzik a források jegyzéke és a tárgymutató sem.
Egy nagy művész, egy kiváló zeneszerző, egy igaz, őszinte, segítőkész ember végnapjai tárulnak fel. Liszt nem ezt érdemelte, különösen nem a meghamisított szavakat, írásokat, bő száz évig ténynek hitt hazugságokat.
Mi, magyarok sem tudunk szebben búcsúzni Liszttől, mint ahogy Alan Walker tette: Requiescat in pace.
Alan Walker (szerk.):
Liszt Ferenc utolsó napjai
Növendéke, Lina Schmalhausen kiadatlan naplója alapján
Park Könyvkiadó [Budapest, 2007]
Kötött, 228 oldal
Fordító: Fejérvári Boldizsár
Bevezető, jegyzetek: Alan Walker
ISBN: 978-963-530-796-8
Comment on “Lina és Liszt – Liszt Ferenc utolsó napjai”