Névnapok: Paula, Vanda, Balambér, Bátony, Gobert, Oberon, Pauletta, Paulin, Polikárp, Tamara, Ticián, Timót, Timóteus, Timóteusz, Titánia, Titanilla, Tittína, Titusz, Valda, Viktorina
Események:
1790 – Bécsben a Burgtheaterben bemutatták Wolfgang Amadeus Mozart Cosi fan tutte (Mind így csinálják) című kétfelvonásos operáját.
2007 – Szlovákia és Magyarország közösen kérelmezi a komáromi erődrendszer felvételét a világörökség megmaradt műemlékei közé (visszavonták, miután az UNESCO nem támogatta). ––> KulTúra Északnyugat-Magyarországon II.
2014 – Paul McCartney és Ringo Starr együtt lépnek fel a többi néhai Beatles-tag emlékére az 56. Grammy-díjátadón, a Los Angeles-i Staples Centerben.
Meghalt Hincz Gyula (1904-1986) Kossuth- és kétszeres Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus és iparművész, érdemes és kiváló művész.
1922–1929 között Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. Rados Ernő gyűjtő és műkereskedő támogatásával 1926-ban tanulmányúton járt a Velencei Beinnáén, illetve Párizsban. Míg előbbin az olasz futuristák és az orosz konstruktivisták műveit tanulmányozhatta, addig Párizsban a Rosenberg-gyűjteményben eredetiben láthatta Pablo Picasso, Georges Braque, Juan Gris kubista alkotásait. Egész életművére jellemző volt a nyitottság új és új művészeti irányzatok befogadására, kipróbálására, de az alapvető optimizmus, a tiszta színek használata, a szépség megragadására, a dekorativitásra való törekvés mindig állandó maradt, talán ezért lett újra kedvelt az ő művészete a 2000-es években is. A legelvontabb témák ábrázolása sem jelentett számára gondot. Nem öregedett bele egyetlen sajátos stílusba, egész életében megőrizte megújulásra való képességét, nemcsak a fejlett világnak tekintett régióra figyelt, megragadta őt az ázsiai országok kalligrafikus művészete és a dél-amerikai festők folklórra építkező színes világa.
Megszületett Major Tamás (tasnádi Major-Maróthy, 1910-1986) Kossuth-díjas színész, rendező, színházigazgató, színészpedagógus, kiváló művész.
A Színművészeti Akadémián 1930-ban szerzett oklevelet, és 1931-ben a Nemzeti Színház szerződtette, főiskolásként már 1928-ban színpadra léphetett a Blaha Lujza téren. Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a színészpedagógus, sőt a versmondó sem, s mindez összefüggött közéleti, politikai tevékenységével is. Pályája kezdetétől elkötelezett baloldali volt, szervezkedés miatt több alkalommal is feljelentették. Színészi skálája rendkívül széles volt, a vérbő komédiától a legsötétebb tragédiáig terjedt. 1945-től 1962-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt, majd főrendezője, 1947-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. A második világháború után káderlapokat vezetett színészeiről a Nemzeti Színházban, az 1956-os forradalom idején, október 31-én igazgatói székéből eltávolították. Megítélése ellentmondásokkal teli. Mint színész zseniális, fantáziadús, nagyszerű művész, de társadalmi tevékenysége súlyos kérdéseket vet fel (A tizedes meg a többiek, Egy szerelem három éjszakája, Ereszd el a szakállamat!).
Megszületett Paul Newman (1925–2008) Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas magyar származású amerikai színész, rendező.
Karrierjét, mint oly sokan előtte, a Broadway deszkáin kezdte, 1954-ben azonban megkezdődött filmkarrierje, amelynek során a mozi számos klasszikusában kapott szerepeket. Összesen kilencszer jelölték Oscar-díjra, de az aranyszobrocskára egészen 1987-ig várnia kellett, akkor a Martin Scorsese rendezésében készült A pénz színe öreg profi biliárdmesteréért kapta meg az elismerést. A színészóriás utoljára 2002-ben jelent meg a vásznon A kárhozat útja című filmben, ami ismét Oscar-jelölést hozott neki (Macska a forró bádogtetőn, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Pokoli torony).
Megszületett Mensáros László (1926-1993) Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
Fokozatosan érlelődött benne a gondolat, hogy színész legyen, íróbarátai beajánlották Góth Sándorhoz, a Belvárosi Színházba, és fél évre a „színészfejedelem” tanítványa lett. Az 1946–47 tanév első félévében az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia hallgatója volt. A Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház ösztöndíjasa lett, színpadra is lépett és a színház kamaraszínházában. 1948-ban – az államosítás következtében – átkerült a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahonnan politikai okokra hivatkozva eltávolították. Elkeseredésében tiltott határátlépést kísérelt meg, de elfogták, letartóztatták, és 13 hónap börtönbüntetésre ítélték. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben Debrecenben aktív politikai szerepet vállalt. 1958-ban Budapesten letartóztatták, 2 év 2 hónap börtönre ítélték, amnesztiával szabadult. Szerepeit mélyen intellektuálisan, ugyanakkor ironikus-bölcsen, humoros megközelítéssel formázta meg. Előadóművészként jelentkezett a XX. század című műsorával, amellyel új műfajt honosított meg, a versmondás hazai művészetében (Sellő a pecsétgyűrűn, Az ember tragédiája, 141 perc a befejezetlen mondatból).
Ezen a napon született:
Jean-Baptiste Pigalle (1714-1785)
francia szobrászművész, műveiben a rokokó könnyedsége a klasszicizmus formavilágával párosul. Az 1744-ben kiállított Saruját kötöző Hermész című szobrával akkora tetszést keltett, hogy a párizsi Képzőművészeti Akadémia tagjává választották. Ettől fogva számos állami megrendelést kapott (Henry D’Harcourt marsall síremléke, Merkúr szobra, Vénusz szobra).
Ugo Foscolo (1778-1827)
itáliai költő, író, leghíresebb munkája a Jacopo Ortis utolsó levelei, melyet 20 éves korában írt. Hírnevét eleven, plasztikus leírásokban gazdag nyelvének is köszönheti, melyet az olasz kritikusok a legelső modern prózának neveztek. Verses művei sorában első helyen A sírok című hosszabb költeménye áll. Kisebb verseinek is a formatökély a fő erénye, bár hangulata is, bizonyos melankolikus szentimentalizmus, vonzóvá teszik. Írt három tragédiát is.
Eugène Sue (Joseph Marie Eugène Sue, 1804-1857)
francia író. Regényeiben fényes elbeszélő tehetség nyilvánul meg, az érdekfeszítés eszközeit bámulatos találékonysággal és gazdag képzelőerővel ötvözi. Kompozíciójuk azonban szertefoszló, művészietlen. Az irodalomtörténet ítélőszéke előtt joggal elítélt regényei igazi bestsellerek voltak, nagy szenzációt keltettek és világszerte mohón olvasták őket (A szerelem gyermekei, A hét fő bűn, Párizs rejtelmei).
Kees van Dongen (Cornelis Theodorus Maria van Dongen, 1877–1968)
holland festő, a fauvizmus képviselője, a párizsi iskola tagja. 1892-ben kezdte képzőművészeti tanulmányait a rotterdami Királyi Képzőművészeti Akadémián. Pénztelenül, nyomorogva festette korai képeit. Első kiállítása 1905-ben volt. Párizs legdivatosabb portréfestője lett, a legkülönbözőbb társadalmi körökből tartották fontosnak, hogy portrét fessen róluk. Női portréihoz kitalált egy idealizált nőtípust, hosszú nyakkal, sápadt arccal és vörös ajkakkal. A megrendelői rohamok ellenére megtartotta képei élénkségét, festői hatását.
Pusztai József (Pozderecz József, 1894-1934)
magyarországi szlovén tanító, kántor, író, költő, újságíró, magyarosító. Munkái nagy része vendül íródott, részben pedig magyarul. Első műve egy vend énekeskönyv volt, amelyben a magyar fordítás is olvasható volt. Ez már nyilvánvalóan magyarosítási szándékkal született. Cikkeket publikált két nyelven a Muraszombat és Vidéke című lapba, majd a szombathelyi székhelyű Értesítő-be, amely a vasi tanárok egyletének lapja volt.
Tamkó Sirató Károly (1905–1980)
József Attila-díjas író, költő, műfordító. Tizenkét éves korától verselt, tizenhat évesen megjelentette első, Ady Endre hatása alatt álló verseskönyvét. Verseiben a kor lírai formanyelvének szinte minden lehetőségét kipróbálta. Befelé forduló, halálközelséget sugalló verseit „Kiáltás” címmel foglalta kötetbe 1942-ben. Az avantgárd új hulláma idején költészete és teoretikus ténykedése iránt ismét nagy érdeklődés mutatkozott. Újabb lírája azonban egyenetlen volt, népszerűségét gyermekversei alapozták meg (Papírember, Tengerecki Pál, Szélkiáltó). ––> Tamkó Sirató Károlyt idézve
Reményi Béla (1914–1962)
József Attila-díjas költő, elbeszélő, műfordító. Lírájában a nagyvárosi ember problémái tükröződnek, elbeszéléseiben a kispolgárság, az értelmiség életét mutatta be. Antológiáknak fordított német és spanyol költők verseiből (Évek hullámain, Guruló csille, Zsákmány).
Nicolae Balotă (1925-2014)
román esszéista, irodalomkritikus és történész. Bölcsészettudományi és filozófiai karon tanult a kolozsvári egyetemen 1947-ig. Ugyanott megszerezte a doktori címet világirodalomból és összehasonlító irodalomból. Ezután egyetemi tanársegéd lett az egyetem bölcsészettudományi és filozófiai karán. Újságíróként debütált először a nagyszebeni România nouă folyóiratban 1944 szeptemberében, mint műkritikus 1945. január 1-jén a Nagyszebeni Irodalmi Kör folyóiratában. 1965-től kezd ismét publikálni folyóiratokban, miután kiengedték a börtönből. 1969-től számos kötete jelent meg (Abszurd irodalom, A láthatatlan képe, Romániai magyar írók. 1920–1980).
Roger Vadim (Roger Vadim Plemiannikov, 1928-2000)
francia színházi és filmrendező, költő. 1944-1947 között színész, 1947-1955 között segédrendező és forgatókönyvíró volt. 1955-től filmrendezőként dolgozott (Veszedelmes viszonyok, Körbe-körbe, Safari).
Oberfrank Géza (1936-2015)
Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes és kiváló művész. 1961-ben szerzett karmesteri diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1961-től 1980-ig az Magyar Állami Operaház tagja. 1983-tól 1989-ig Szegeden főzeneigazgató, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató karnagya és a Szegedi Nemzeti Színház operaigazgatója volt. 1989-ben a budapesti Operaház zenei vezetését vállalta, a kilencvenes években főzeneigazgatója volt, majd címzetes főzeneigazgatója lett. Európa szinte valamennyi országában koncertezett, vezényelt.
Hézső Ferenc (1938)
Munkácsy Mihály-díjas festő, egyetemi tanár. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1957–1962 között. 1962-től a Vásárhelyi Művésztelepen, majd a tokajin dolgozott. 1968–1991 között a Mártélyi Országos Képzőművészeti tábort vezette. 1975–1995 között a szegedi Tanárképző Főiskolán oktatott; 1982–1992 között tanszékvezető, 1984–1987 között főigazgató-helyettesként működött. 1976-tól a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, 1986-tól a Hortobágyi Alkotótábor, 1997-től a Cívis Nemzetközi Művésztelep résztvevője volt. Kutatási területe a klasszikus táblakép festészet, gobelin, tűzzománc, kerámia, mozaik, grafika, vizuális oktatás és nevelés pedagógiai módszerei.
Esztergályos Cecília (1943)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, táncművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész. 1964 és 1968 között Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója volt. Diplomás színésznőként 1968-tól a Thália Színház tagja volt. 1984-től 1990-ig a Nemzeti Színház művésze. 1999 és 2005 között szabadúszó. 2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja. Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. Több mint ötvenéves pályafutása során közel kétszáz film- és színházi darabban játszott (A Pendragon legenda, Vámmentes házasság, Szerelmes szívek).
Jacqueline du Pré (1945–1987)
angol gordonkaművész. Tízéves volt, amikor díjat nyert egy Nemzetközi Versenyen Tizenkét éves korában már a BBC-nek adott koncertet Londonban. 1973-ban visszafordíthatatlanul romló egészségi állapota miatt visszavonult.
Patrick Dewaere (1947-1982)
francia színész, zeneszerző, énekes. A 60-as években főként tévéfilmekben játszott. A nagyközönség valójában 1974-ben, Bertrand Blier rendező a Herék, avagy a tojástánc című nagy sikerű filmjében fedezte fel, Gérard Depardieu és Miou-Miou oldalán. Nagyszerűen alakította a vesztesek és perifériára szorultak szerepét, és csupán érzékenységével sikerült maga mellé állítania a nézőket. Olyan szerepeket játszott, melyekben önkéntelenül is félre lehet csúszni. Abba akarta hagyni a filmezést, és kizárólag a zenének szentelni magát. 1978-ban két dalt komponált, melyet egy kislemezen adott ki (Már ez is probléma?, Csatár a pácban, A lélekdoktor).
Hámori Ildikó (1947)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Már kislánykorában is színésznő szeretett volna lenni, egy iskolai válogatás után 13 évesen már tévéfilmben játszott. Mielőtt felvették a főiskolára, 1966–67-ben tagja volt, az akkor alakuló, híressé vált, Bodnár Sándor vezette Nemzeti Színház stúdiójának. Ekkor lépett először a Nemzeti színpadára, amikor Az ember tragédiája Major Tamás rendezte előadásával megnyílt Nemzeti Színház. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1980–1983 között a Népszínházban lépett fel. 1983-tól a Nemzeti Színház, majd 2000-től, az átnevezés után is a Pesti Magyar Színház társulatának művésznője. Színházi szerepei mellett számos játék-, és tévéfilmben látható, illetve szinkronszínészként hallható is (Hatholdas rózsakert, Liszt Ferenc, A falu jegyzője).
Rajk László (1949-2019)
Kossuth-díjas építész, díszlettervező, politikus. 1980-tól hivatalosan nem kaphatott munkát. 1981-ben Demszky Gáborral és Nagy Jenővel megalapította az AB Független Kiadót, amelynek kiadványait grafikailag ő tervezte, lakásán pedig megnyitotta az úgynevezett „Rajk-butik”-ot, amely szamizdatok terjesztésével foglalkozott. 1989 és 1991 között a Mafilm látványtervezőjeként dolgozott, 1992-től filmépítészetet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Eddie Van Halen (1955-2020)
holland születésű amerikai gitáros, billentyűs és producer. A Van Halen nevű zenekar alapítója és gitárosa. A 20. század egyik nagy hatású gitárosa. Zenekarával 1978-ban adták ki első lemezüket, mellyel megváltoztatták a rockgitározás arculatát. A tapping-technika kifejlesztésével szerzett érdemeket, de precíz frázisaival, staccato riffjeivel, harmónia és dallamvilágával is hozzájárult hírnevéhez, stílusa meghatározta a 80-as évek rock/metal gitározását. Számos követője akadt, de hatása még ma is jelentős.
Szula László (1966-2016)
színész. Színészi diplomáját 1991-ben szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt.
Hajdu Szabolcs (1972)
Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanult 1995-től 1999-ig, de nem végezte el. A ’90-es évektől színészként dolgozott. Számos nagyjátékfilmet készített, tucatnyiban színészként is közreműködött. Színészként is, rendezőként is vitt már el fődíjakat különböző nemzetközi fesztiválokon.
Mizser Attila (1975)
felvidéki magyar költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő. 2017-től az egri Eszterházy Károly Egyetem tanára, 2016-tól az Irodalmi Szemle (Pozsony) főszerkesztője. Szépirodalmi munkái, tanulmányai, kritikái 1994-től jelennek meg folyóiratokban, antológiákban. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének (Cselek hallgatásra, Ami marad, Hab nélkül).
Ezen a napon halt meg:
Johann Christoph Friedrich Bach (1732-1795)
német zenész (csembalista) és zeneszerző, Johann Sebastian Bach kilencedik gyereke. Sokszor emlegetik „Bückeburgi” Bachként is. Zenét apjától tanult, a Tamás-templom iskolájában. A Lipcsei Egyetemen jogtudományt hallhatott. 1750-ben udvari csembalista lett Bückeburgban, majd 1759-től koncertmesteri rangban működött.
Christian Gottlob Neefe (1748-1798)
német operaszerző, karmester, orgonista, Ludwig van Beethoven tanára. Tanulmányait a Lipcsei Egyetemen folytatta, ahol Johann Adam Hiller tanítványa volt, az ő segítségével komponálta első operáját. Később Bonnban udvari orgonista lett, majd Beethovent tanította. Beethoven első művei közül többnek a megalkotásában is segített.
Théodore Géricault (1791-1824)
francia festő, leghíresebb alkotása a Medúza tutaja. Egyike volt az első romantikus festőknek. Első komolyabb alkotását, a Császári gárdatisztet, az 1812-es Párizsi Szalonon állították ki, és amelyen látható a rubensi hatás és az érdeklődés a kortárs témák iránt. Lovakról és lovagokról készített tanulmánysorozatot, az alakábrázolást és a kompozíciót tanulmányozta, élete végén tíz portréból álló sorozatot festett őrültekről.
Gérard de Nerval (Gérard Labrunie, 1808-1855)
francia író, költő, műfordító. Théophile Gautier-vel együtt a Presse dramaturg tárcarovatát vezette. 1828-ban lefordította francia nyelvre Goethe Faustját, amely hírnevét is megalapozta, s ez ma is a legsikerültebb fordítások egyike. Tárcaszerű vázlatai és elbeszélései érdekesek, értékesek az utókornak (A bűvös kéz, Aurélia, Keleti történetek).
Julia Margaret Cameron (1815-1879)
brit fotográfus, akit a korabeli hírességekről készített portréi, illetve az Artúr-mondakörről és más legendákról szóló képei tettek híressé. Fotóit két kategóriába sorolhatjuk: szorosan szerkesztett portrékba, és illusztratív allegóriákra, melyek vallási és irodalmi munkákon alapulnak. Főleg az allegorikus munkáin látszik a preraffelita hatás, melyeken távolba meredő tekinteteket, puha mozdulatokat és lágy fényeket láthatunk.
Vas Gereben (Radákovits József, 1823–1868)
ügyvéd és hírlapíró, a szabadságharc utáni években Jókai után a legnépszerűbb elbeszélők egyike. Világos után a tíz hónapig bujdosott, majd feladta magát, az ügyvédi pályától eltiltották. Ekkor választotta végleges életpályájaként az irodalmat. Sok szatirikus jellemrajzot, népies életképet, anekdotát írt az akkori lapokba, folyóiratokba és évkönyvekbe. Szerkesztette a Nép Barátja című hetilapot, szerkesztőtársa Arany János volt (Irodalmi deres, A jegyző lánya, Az ügyvéd).
Pavlo Platonovics Csubinszkij (1839-1884)
ukrán költő, néprajzkutató, az ukrán himnusz szerzője. Egyetemi évei alatt az ukrajnai társadalmi-politikai és irodalmi Osznova (Alap) című újságnak ír cikkeket. Azon fáradozott, hogy a vidéki fiatalok számára tandíjmentes iskolákat hozzon létre, de nem kapott a hatóságoktól engedélyt. A költő „az egyszerű emberek gondolkodására gyakorolt káros hatás” vádjával rendőri őrizet alá került Arhangelszkben. 1862-ben írta meg „Scse ne vmerla Ukrajina” dal szövegét, amely azután Ukrajna nemzeti himnusza lett.
Komjáthy Jenő (1858-1895)
költő. A 19. század végén a magyar líra egyik megújítója. Költészetét egyfajta hídként is lehet értelmezni Vajda János és Ady Endre, a romantika és a szimbolizmus között. Első verskísérleteit 1873-ban tette. A magyar költészet nagy lázadói közé tartozik. E lázadás mozgatórugói közt leginkább a költő ellentmondásos társadalmi helyzete s különös, szélsőségekre hajlamos személyisége említhető. Fölismeri, hogy a látványos társadalmi föllendülés mögött, a társadalmi közmegegyezés látszata mögött hazug eszmeiség, erkölcsi, értékrendbeli zűrzavar húzódik meg. „Minden értékek átértékelője” lesz. Úgy vélte, akkor szolgálja a magyarság, a magyar kultúra fölemelkedését, ha egyetemes emberi eszméket szólaltat meg magyar nyelven (Törj össze mindent…, A homályból, Meg tudnél halni).
Uitz Béla (1887–1972)
festő és grafikus, a magyar aktivizmus egyik robusztus tehetségű művésze. 1907-ben bátya anyagi támogatásával beiratkozott az Iparművészeti Iskolába, ahol díszítő festő szakon kezdte meg tanulmányait. Később ösztöndíjat nyert a képzőművészeti tanulmányokhoz, 1908-tól járt a Képzőművészeti Főiskolára. 1912 után alakította ki Nemes-Lampérth József nyomán konstruktív-expresszív stílusát, amely iskolát teremtett. Számos nemzetközi kiállítása volt.
Edward G. Robinson (Emmanuel Goldenberg, 1893-1973)
romániai zsidó származású amerikai színész. Már fiatalon érdeklődött a színészet iránt, és ösztöndíjat nyert a American Academy of Dramatic Arts iskolába. Színészi karrierje 1913-ban indult, két évvel később a Broadwayen is debütált. 1916-ban tűnt fel elsőnek statisztaként a filmvásznon, majd 1923-ban már a neve is felbukkant a stáblistán. A hírnevet az 1931-es A kis cézár hozta el számára, melyben a gengszter keményfiút, Rico Bandellot formálta meg. A folytatásban is több hasonló karaktert alakított (Mackenna aranya, Tengeri farkas, Tízparancsolat).
Halmos László (1909-1997)
zeneszerző, karnagy, Győr város díszpolgára. A budapesti Zeneakadémián tanult orgona és egyházzene szakon, valamint zeneszerzést. 1931 augusztusában Győrbe költözött, ahol élete végéig alkotott, a győri székesegyház karnagya lett. Mintegy 2000 művet komponált, kantáták, szimfonikus és kamarazene művek, zongora-orgona darabok, dalok és főleg kórusművek vannak. A vokális művek többségben vannak amik egyházzene jellegűek. A sors különös fintora, hogy külföldön, sokkal ismertebb volt mint itthon. Ez részben talán annak is „köszönhető”, hogy itthon egyházi tevékenységéért a kommunista diktatúra meghurcolta (Barbár mise, Napmise, Pannonhalmi mise).
Hajnal Gábor (1912–1987)
József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, 1961-től szabadfoglalkozású író volt. Első verseskötete a „nyugatos” hagyományokat folytatta, pontosan a Nyugat folyóiratot. Német és osztrák költőket fordított (Nem istenekkel, önmagaddal; Az idő szelében; Mielőtt belépsz a ködbe).
José Ferrer (1912-1992)
Oscar-díjas portorikói születésű amerikai színész film- és színházirendező. 1935-ben debütált a Broadway-n, majd öt évvel később már főszerepben mutatta meg a tehetségét. Legismertebb alakítását a Cyrano de Bergerac címszerepében nyújtotta. Alakításáért elnyerte az Oscar-díjat, amellyel rekordot írt: ő lett az első Puerto Ricó-i és az első spanyol ajkú színész, aki átvehette a rangos elismerést. Nemcsak filmeket rendezett, hanem színpadon is (Az őrszem, Bűnös élet, Dűne).
Máriássy Félix (1919-1975)
Kossuth-díjas filmrendező, főiskolai tanár, vágó, forgatókönyvíró. Húszévesen jelentkezett a Hunnia Filmgyárba gyakornoknak, vágóként és forgatókönyvíróként is működött a kor neves filmrendezői mellett. A Valahol Európában elkészítésében és a Talpalatnyi föld vágásában közreműködött. 1945-től a Magyar Filmgyártó Rt. (MAFIRT) számára dokumentumfilmeket készített. Első nagy játékfilmjét, a Szabónét 1949-ben a munkásélet és a mindennapi problémák, gondok ábrázolása ihlették. Ezután készült művei a munkások mindennapjait ábrázolják (Teljes gőzzel, Budapesti tavasz, Imposztorok).
Katus László (1927-2015)
történész. Egyetemistaként sokáig középkorásznak készült, a nemzeti tudat középkori előzményeit vizsgálta. Elsősorban a Kárpát-medence nemzetiségeivel, a horvát nemzeti mozgalmak történetével, 18–19. századi gazdaság- és társadalomtörténettel, történeti demográfiával, statisztikával és kartográfiával foglalkozott. Jelentősek a kereszténység és a magyar egyház történetével foglalkozó tanulmányai is (A középkor története, Sokszólamú történelem, Európa története a középkorban).
(Ifjabb) Szabó István (1927–2017)
szobrász. 1952-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Országszerte mintegy 70, fából vagy bronzból készült köztéri emlékművét, szobrát, plasztikáját állították fel, második világháborús és honfoglalási emlékművektől a Szentkorona-díszkúton át játszótéri plasztikákig.
Versényi László (1931-2016)
színművész, szinkronszínész, a Nemzeti Színház örökös tagja. 1958-ban kezdett el a Nemzeti Színházban játszani. Szerepelt televíziós sorozatokban is, például a Szomszédokban. Leginkább szinkronszerepeiről ismert (Hamis Nero, Ficzek úr, Széchenyi napjai)
Fejes László (1935-1985)
Balázs Béla-díjas fotóriporter, fotóművész. 1957-1959 között fényképész ipari tanuló, 1959-től öt éven át a Fővárosi Fotó Vállalat fotósa volt. 1964-1985 között a Film Színház Muzsika című lap munkatársa. 1965-ben a világ legjelentősebb sajtófotó pályázatán aranyérmet nyert, 1966-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének a tagja volt.
Chochol Károly (1935-2023)
fotográfus, fotóriporter. Évtizedekig a Magyar Televíziónak dolgozott. Fotóriporteri tevékenysége mellett fotótörténeti kutatásokat is végzett. Készített alkalmazott és reklámfotókat is. Kortárs fotósokról készített ironikus képei is jelentősek. Mintegy 50 könyv illusztrátora, illetve társszerzője.
Kürti Papp László (1940–2002)
színész, előadóművész, jogász. A Színművészeti Főiskolára nem vették fel, Cibakházán általános iskolában tanított, és közben énekelni és táncolni tanult Budapesten. 1962-től a Miskolci Nemzeti Színháznál kezdte pályáját, 1966-tól a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1973-tól az Állami Déryné Színház, 1980-tól a Népszínház, illetve a jogutód Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja volt. Egyik alapítója a Népszínház Közművelődési Pódiumának. Önálló estjeivel járta az országot és a nagyvilágot.
