„Tarzan és Maupassant keveréke”
(a papiruszportal.hu archívumából [2005])
Szerző: Kerekes Tamás
Moldova György önéletírását abban a korban kezdi, amikor Magyarországnak harmincmillió lakosa volt. Ez 1944-ben történhetett, meséli az író önéletírásában, mert akkor tízmillió ember üldözött másik tízmilliót, akiket a harmadik tízmillió bújtatott. Az író nagy idők tanúja tehát, átélte a kommunista hatalomátvételt, ami után nem engedték színpadra Madách legfontosabb művét, Az ember tragédiáját, pesszimista hangvétele miatt.
„Vannak életek, melyek annyira könnyűek, hogy belőlük egy kiló is csak tíz deka”
(Moldova György ötlete nyomán)
Moldova elmeséli, hogy az első bemutatót együtt nézte meg Farkas Mihállyal (nem egy páholyban), az akkori hadseregtábornok-honvédelmi miniszterrel.
A miniszter az előadás végén előjött a páholyból, kitárt karokkal hagyta, hogy adjutánsai beemeljék a bőrkabátjába, közben maga elé köpte elszívott cigarettáját és rátaposott.
– „Az Isten b…a meg, pesszimista!” – hangzott el az emelkedett értékítélet.
Noha az író őrzi munkaszolgálatra elvitt zsidó édesanyja vonatból kidobott, szép, kalligrafikus levelét, máshol cserbenhagyta az emlékezete.
Míg a háború az ország nyugati részén folyt, iskolájának bigott szelleme alig változott, az aulában ott állt Sajó Sándor, a volt igazgató, irredenta és nyelvművelő mellszobra.
Moldova, a költő életművéből csak egy, a germanizmus ellen írt versrészletére emlékszik:
„Tényleg…
Hát Önnek »tényleg« szép a naplemente
És nem »valóban«, »csakugyan«?
Akkor Ön megérdemli, hogy verjék,
De tényleg, Uram!”
A háború utáni feketéző időkben az alkoholizáló Papa piacozott.
Remekül rögtönzött, ha valaki azt mondta, hogy ugyanilyen gyűrűt valakinél olcsóbban látott, apja ráhagyta, hogy ez igaz, de az illető már börtönben ül, mert kiderült, hogy lopta az árut.
„– Az én áraim a legkulánsabbak – mondogatta.
– Ennél már csak az olcsóbb, ha nem vesz semmit – fűzte hozzá.”
Moldova – származása révén – kapcsolatot tartott a megtűrt Országos Rabbiképző Intézettel. Az ötvenes években egész Kelet-Európában az egyetlen ilyen képzést nyújtó intézet volt, ide jártak a csehszlovák, román, de a Szovjetunióból érkező hallgatók is.
Az intézet korábbi évfolyamának növendékei között megfordult a majdani kabarészerző, Komlós János is, aki tanulmányainak folytatásával egyidejűleg az Államvédelmi Hatóság tisztjeként szolgált. Moldova megírja a legendát, mely szerint a Sztálin (a mai Andrássy) út 60. szám alatti ÁVH-központ folyosóján épp a tiszttársaival beszélgetett, amikor előtte vitték el letartóztatott és bilincsbe vert tanárát, dr. Blau Lajos főrabbit. Blau egy pillanatra megállt, és figyelmeztetően felemelte béklyóba szorított kezét:
„– Komlós úr – mondta –, ha még egy talmudóráról távol marad, nem tudom elfogadni ezt a félévét!”
A családi legendárium szerint az apának volt érzéke a komédiához. Az író szülei apróhirdetés révén ismerkedtek meg, s Braun József néven mutatkozott be. Braun, becenevén „Csibi”, az MTK labdarúgócsapatának jobbszélsője volt, tagja a halhatatlan emlékezetű Braun, Molnár, Orth csatársornak.
Egy cukrászdában ültek le az első randevúra, ahol az apa megfizette a pincért, hogy egy táblával járja végig a helyiséget: Braun József urat kérik a telefonhoz!
Majd magyarázatul hozzátette:
„– Holnap a Fradival játszunk, és az elnök úr beszélni akart velem. Megmondtam neki, hogy engem ne rángasson ide-oda.”
A leendő író („Tarzan és Maupassant keveréke”) végül a Színház- és Filmtudományi Főiskolára került. A felvételi vizsgán megkérdezték tőle, hogy táplál-e írói ambíciókat, Moldova kapásból válaszolta, hogy egy szocialista realista regényen dolgozik.
„– Mi van meg belőle? – érdeklődött a bizottság.
– A címe.
– És az mi?
– Homok.”
A felvételizők nevettek, ezzel az ügy el is intéződött. A növendékek egyébként is színes egyveleget alkottak, egy koreográfushallgató nemi szervét edzendő egy aktatáskát akasztott rá, és reggelenként úgy végezte toalettjét a diákszálló mosdójában.
Az önéletírás megkerülhetetlen szereplői a kortársak, kritikusok, irodalompolitikusok, szerkesztők. A közéleti emberek. Moldova őszintén és reálisan, személyes hangvétellel számol be róluk.
Csurka Istvánról, a valaha kitűnő novellistáról, drámaíróról meséli, hogy egy munkájában azt írta, hogy a „tenger minden nyelven nőnemű”.
Később találkoztak, és Moldova kiigazította:
„A latinban a »mare« semleges nemű, ugyanígy a szláv nyelvekben.
– Téged, Pista, az tévesztett meg, hogy a füstölt halnak p….a szaga van.”
Moldova György
Budapesten született 1934. március 12-én. Édesapja Reif Sándor, mesterségét tekintve szűcs, de szakmáját sosem gyakorolta, inkább vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Édesanyja Berkovics Mária könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus volt, majd háztartásbeli.
Elemi iskolai tanulmányait a Pongrácz úti iskolában végezte, a középiskolát pedig a Szent László Gimnáziumban, 1952-ben érettségizett. Versenyszerűen futballozott, bokszolt és sakkozott.
1952-ben felvették a Színművészeti dramaturg szakára, Hegedüs Géza osztályába. Első publikációja a főiskola Sirály című sokszorosított lapjában jelent meg Galgóczi Erzsébet és Csurka István művével együtt. 1957-ben letette az összes államvizsgáját, de mégis otthagyta a főiskolát. Miután osztálytársát, Csurka Istvánt és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, ő maga pedig Rajk Lászlóról akart drámát írni, nem látta értelmét a diploma megszerzésének, így csak évekkel később jutott hozzá. Fizikai munkásként helyezkedett el.
Miközben gyűjtötte az élményeit, rendületlenül írt. 1958-ban a filmgyárba került dramaturgnak, tíznél több forgatókönyvet írt, de csak egyikből született film: Szerelemcsütörtök (rendezte Fejér Tamás).
1964-től szabadfoglalkozású író, délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután pedig a Széchényi Könyvtárban írt. Első riportja a Csillagban, első novellája pedig az Új Írásban jelent meg. Önálló elbeszéléskötetét 1963-ban adta ki a Szépirodalmi Kiadó: Az idegen bajnok.
Az irodalmi közvélemény azonnal felkapta fejét az eredeti hangú, gördülékeny stílusú, kemény kiállású íróra. Következő kötete, a Sötét angyal című regény, nagy sikert aratott. A hatvanas évek közepétől a Magyar Rádió, azon belül a Rádiókabaré állandó munkatársa.
Azóta több mint hetven könyve jelent meg.
