Adriano Jordão és a zene
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: szabói
Érdekes koncertet ígért február 20-ra a MÁV Szimfonikus Zenekar az Erdélyi Miklós-bérletet vásárlóknak. A hagyományos felépítésű műsor (nyitány-versenymű-szimfónia, klasszikus-romantikus, XX. századi darabok) gyakran játszott műveket tartalmazott, Bartók Román népi táncait, Beethoven C-dúr zongoraversenyét és Csajkovszkij IV., f-moll szimfóniáját. Az érdekesség a karmester személye volt, Carlo Ponti jr., olyannyira, hogy a Zeneakadémia teljesen megtelt, a főiskolásoknak fenntartott helyeket is fizető közönség foglalta el.
Bartók Béla Román népi táncok című hattételes darabja egy-egy kép a falusi életből. Az eredetileg zongorára írt művet a zeneszerző két évvel később ültette át zenekarra. A dallamok mindegyikét Bartók lejegyezte, az eredeti karaktereket akarta megismertetni a közönséggel. Ne felejtsük el, hogy a népzenére akkoriban – enyhén szólva – nem volt igény. A nyitó tétel, a Bottánc alig mutatott valamit a Bartók által leírt karakterből, se szilaj, se tüzes, se elementáris erő nem hangsúlyozta a táncot. Ha csak egy kicsit is ismeri valaki a népzenét, ráérzett az ízére, nem téveszti el, de legalábbis nagy biztonsággal ábrázolja a tánc mozgalmasságát. Az utolsó tétel karaktere jó volt, de semmi több, némi zötyögést azonban érezhettünk a zenekari játékban. A közbülső tételekben elhangzott piccolo- és hegedűszóló jóízű népzenét jelképezett.
Beethoven C-dúr zongoraversenye (Op. 15.) a második az öt, zongorára írt koncertjei közül. Bár Beethoven műve a koraiak közül való, ráismerhetünk a későbbi nagy alkotások jellegzetességei: egyszerű dallamok, a hangzás kiegyenlítettsége, a harmóniai kapcsolatok.
A zongoránál Adriano Jordão ült. Zavarban vagyok, amikor játékáról írni kell. Maximális lelkesedés, a zene iránti tisztelet jellemezte a rendkívül szimpatikus, jó humorú Jordãót. Mint minden művész, zenész, ő is fel tud mutatni versenyeredményeket, koncertkörutakat, jó kritikákat a píártevékenység áldásos égisze alatt. Nagyon sok múlik a reklámokon, ezért is történt meg, hogy hallottam már alig vagy egyáltalán nem ismert művészt elképesztően jól játszani, agyonreklámozott zenekart, szólistát jó közepesen. Jordao – aki diplomata is – játéka éppen csak megközelítette a hallgathatót. Billentése egyenetlen, bukdácsoló, a hangok nem peregtek a futamokban. Szinte drukkoltam, nehogy elvétse a hangokat, mert akkor menthetetlenül leállt volna a mű. A lassú tétel érdektelen volt, bár dallamíveket hallottunk, néha nem is rosszakat, de Adriano Jordão játéka csak egy lelkes amatőréhez hasonlítható. Az első tétel kadenciáját sajnos nem hallottam: a mellettem ülő idősebb hölgy ekkor találta alkalmasnak a pillanatot arra, hogy táskájából elővegye az Akadémia előcsarnokában osztogatott műismertetőt, benne két újabb lappal. A csörgéstől, zörgéstől, cipzárazástól így lemaradtam egy fontos, a zongoristát jobban megítélhető résztől. Két ráadást kaptunk a zongoraművésztől, mindkettő egyszerű, technikailag könnyű darab. Schumann Kinderszenenének egy tételét hallottuk semmilyen, de tényleg semmilyen dinamikai árnyalással, agogika, tempóváltás, formai jelzés nélkül. Zeneiskolai vizsgán jobbakat hallunk. A másik tétel egy fokkal jobb volt.
Szünet után Csajkovszkij nagyszerű IV. szimfóniáját játszotta a MÁV Szimfonikus Zenekar, Carlo Ponti kívülről vezényelte a jó negyvenperces művet. Szerencsés választás volt, hiszen a szimfónia adja magát. Hatalmas rezestablók, túlcsorduló dallam, egyértelmű tempók könnyítik meg a karmester dolgát. A savát-borsát mégis a karmesteri elképzelés adja, attól válik egyedivé a mű. A koncerten ez nem történt meg, bár a zenekar mindent megtett a sikerért. A nyitó fanfár súlya kellően aláhúzta az előadást, kár a gikszerért. A vonósok – némi bizonytalanságoktól eltekintve – jól játszottak, a Scherzóban a hangszercsoportokon a pizzicato hullámzása nem érvényesült. A rezesek imponáló hangereje szerencsére nem nyomta el a többi szólamot, a hangzásarány kiegyenlített volt. A fafúvósok is szépen játszottak, az oboa-, klarinét- és fagottszólókra sem lehet panaszunk. Carlo Ponti rendkívül kellemes megjelenésű, jó humorú, közvetlen, sármos fiatalember, olasz temperamentummal (bár Kaliforniában él). Temperamentuma a koncert során, a zenében nem tükröződött, bár a műveket jól ismerte. Sok karmesterrel ellentétben nem törekedett színpadias megoldásokra, sokat hagyatkozott a zenekarra. Mozdulatai nem kellően fejezték ki a zenekarhoz irányzott kéréseit, a szimfónia elejét alig észrevehető elánnal vezényelte, a drámai részek nagy részénél is így történt. A formai építkezés, erősítések-halkítások tekintetében nem tudom, mennyi a zenekar érdeme, megtorpanások-újraindulások nem szerepeltek a karmesteri készletben. Az utolsó tétel (a kezdésre sokan összerezzentek, ahogy ez lenni szokott a gyanútlan koncertlátogatóknál) mozgalmasságát nem lehet vitatni, az orosz népdal különféle hangszerelésének lényegével, dinamikai építkezésével, hangszíneivel adós maradt Ponti.
Egyelőre szülei árnyékában van, szakmai fejlődésének következő állomásán szívesen látnánk viszont.
Carlo Ponti jr.
Híres művészcsaládból származik: apja a nemrég elhunyt világhírű olasz filmrendező, Carlo Ponti, édesanyja Sophia Loren filmszínésznő. Kisgyermekkorában kezdett zongorázni, és szép sikereket ért el: díjat nyert többek között a Claude Kahn-versenyen, a Francia Rádió Zongoraversenyén és a Párizsban megrendezett Nemzetközi Bach-zongoraversenyen. Karmesteri tanulmányait az Egyesült Államokban, a Connecticut állambeli Hartford Egyetem zene fakultásán kezdte, majd a Los Angeles-i Columbia Egyetemen szerezte meg mesterdiplomáját. Egyetemi tanárai mellett Zubin Mehta, Andrej Borejko és a Bécsi Zeneakadémián Leopold Hager irányításával tökéletesítette tudását. Miután vendégkarmesterként nagy sikerrel mutatkozott be, 2000-ben Moszkvában az Orosz Nemzeti Zenekar társkarmesterévé szerződtették. 2001-ben a San Bernardino Szimfonikus Zenekar (USA) vezető karmestere lett, megbízását egészen a 2009/2010-es évad végéig meghosszabbították. Vendégkarmesterként vezényelte a Szlovák Filharmonikus Zenekart, a Strasbourgi Filharmonikusokat, a Maggio Musicale Zenekart (Firenze), a Luxemburgi Filharmonikusokat, a Cseh Nemzeti Zenekart, fellépett Oroszországban (Nyizsnyij Novgorod), Olaszországban (a velencei Fenice Színház, Bari Szimfonikus Zenekar), Németországban (Köln, Jéna, Bréma), az amerikai kontinensen (Winnipeg, Arkansas), Spanyolországban (Musica de Villena Nemzetközi Zenei Fesztivál). Carlo Ponti különös elhivatottságot érez a fiatal tehetségek támogatása iránt. Rendszeresen szervez mesterkurzusokat fiatal karmesterek számára, és gyakran vezényel olyan vezető ifjúsági együtteseket, mint az Amerikai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, a UCLA Philharmonia és a Fiatal Muzsikusok Alapítványának Zenekara az Egyesült Államokban.
Adriano Jordão
Portugál zongoraművész, 1946-ban született Angolában. Zongoratanulmányait hazájában kezdte, 1967-ben ösztöndíjjal egy évig az Egyesült Államokban tanult. 1969-ben a lisszaboni Nemzeti Konzervatóriumban szerezte meg művészdiplomáját. A következő években több hazai és nemzetközi zongoraversenyen szerepelt sikerrel, a legszebb eredmény 1. díj a párizsi Nemzetközi Debussy-versenyen. Ettől kezdve a világ minden részén koncertezett, többek között New York, Párizs, Athén, Róma, Salzburg, Brüsszel, Luxemburg, Frankfurt, Helsinki, Moszkva, Szentpétervár, Prága, Bukarest, Caracas, Bogotá, Rio de Janeiro, Tokió, Peking, Sanghaj, Újdelhi, Hongkong, Washington és Boston hangversenytermeiben. Partnerei voltak: Alain Lombard, Végh Sándor, Claudio Scimone karmesterek, híres énekesek, mint Ileana Cotrubas, Peter Schreier, Hamari Júlia. Több rangos nemzetközi fesztiválon vett részt, a Casa de Mateus Zenei Fesztiválnak húsz éven keresztül volt művészeti igazgatója. Kitüntették a francia becsületrenddel és a Máltai Lovagrend Érdemkeresztjével. 2000–2001-ben kiemelkedően sokat vendégszerepelt Európában és az Egyesült Államokban. Zongoraművészi tevékenysége mellett hivatásos diplomataként Brazíliában szolgálja hazáját.
