a Budapesti Fesztiválzenekarral
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: Lehotka Ildikó
Richard Strauss József-legendája a zeneszerző ritkábban játszott műveihez tartozik. Talán műfaji megjelölése (nem egyszerű a művet eljátszani úgy, hogy a bonyolult zenei szövet a balettosoknak is mindig a megfelelő tempóban szóljon) és a hatalmas zenekar foglalkoztatása miatt. A zene pedig vérbeli Strauss-darab, nagyszerű hangszerelési ötletekkel (érdekes, hogy Berlioz Hangszereléstanát éppen Strauss adja közre újra 1904-ben Lipcsében), a dallamok átalakításának képességével, a lankadatlannak tűnő építkezésével.
A József-legenda története a Bibliából származik. A balett Hugo von Hofmannsthal és barátja, Harry Kessler szövegén alapul, kissé átalakítva az Ószövetségben található történetet. Józsefet, a fiatal, 15 éves pásztorfiút a dúsgazdag, egyiptomi Putifáréknak adták el. Gyékénybe csavarva viszik a fényűző házba, ahol elkezd táncolni. A végletekig unatkozó, jéghideg, sőt arrogáns Putifárné – bár sem a gazdagon terített asztal, sem a táncosnők, sem a bokszoló fiúk nem kötik le figyelmét – József táncára felfigyel. Éjjel aztán az asszony belopózik az istenfélő Józsefhez, a fiú megrémül az asszony vágyától. A zajra berohannak a szolgák, Putifárné azzal vádolja Józsefet, hogy megkörnyékezte. Putifár ítélete halál a fiúra, de Józsefet megmenti egy angyal, Putifárné a gyöngysorával megfojtja magát.
A táncjelenetekben bővelkedő balett az arab kultúra szeleteiből merít. Feltűnnek mulattok, törökök, a sejk, bár a zenében ez kevéssé tükröződik. A fülledt erotika, a nagyszabású tablók a balettban és a zenében is megjelenik. Richard Strauss több művében él a vágyak felkeltésének bemutatásával, noha jó házasságban élt a mások által elviselhetetlennek tartott feleségével, Pauline-nal.
A 20. század elején az Orosz Balett igen nagy hatást gyakorolt a világra. Egyre-másra írták nekik a műveket, némelyik nagy siker lett, némelyik iszonyú bukás. Az orosz balettosok neve máig fogalom, Nizsinszkij, Gyagilev, Pavlova vagy Fokin még a műfajt kevéssé követők számára is ismert. Richard Strauss és librettistája, Hofmannsthal is látott balettelőadást a híres együttessel, az író balettírásra biztatta Strausst. A pantomim terve el is készült, a címszerepet Nizsinszkij táncolta volna, ha nem keveredik botrányba Pulszky Romolával, akit később feleségül is vett. A József-legenda bemutatóját 1914. május 12-én tartották Párizsban.
A zene szenvedéllyel, színekkel árad a Fesztiválzenekar előadásában, Fischer Iván gondosan, mindenre figyelve valósította meg a zeneszerző koncepcióját. A középpontban – a történetnek megfelelően – a vágyak keltése áll, ezt fokozza a lefátyolozott, fátyol nélküli lányok, a fiúk, majd József tánca, majd József megkísértésében csúcsosodik ki. Az asszonyok táncának érzéki fuvolaszólója, a tiritarka ruhába öltözött, török öklözők vadságot, drámát sugalló, majd Szulamit tánca, József elragadtatott mozdulatai mind külön karakterekkel jelennek meg az együttes nem mindennapi mércével mérhető játékával (a vonósok esztamkísérete, a keleties hangulatot jelentő csörgődobok, a vad, hisztérikus boszorkánytánc a szélgép zúgásával stb.). A kromatika rendkívüli szerepet kap a műben, az egyik zenei kifejezőeszköz az érzékiség ábrázolásában, a szólóhegedű éppen csak olyan hangerővel játssza a félhangok sorozatát, amennyi szükséges, Szulamit táncában hatszor is elönt minket a kromatikus hullám, persze úgy komponálva és játszva, hogy nincs kétségünk a zene jelentéséről, József táncánál is hallhatjuk. A sejk méltóságteljességét, az ünnepélyességet a rézfúvós hangszerek tablója, majd az üstdobok komorsága színezi szinte nyomasztóvá. A harc zaklatottsága a legenda egyik csúcspontja a felvételen. Impozáns, lenyűgöző a jelenet, a József táncát előkészítő szakasszal éles ellentétben áll. Aranyozott függőágyban az alvó Józsefet hozzák, aki mosolyog álmában. A zene ezt a kvintpárhuzamban játszó fuvolákkal jelzi (kettősfuvolákat látnánk a színpadon), éteri, az orgona hangjára hasonlító hangszínnel. A durvaságot megszakította a mélyen hívő, alvó, nyugodt József megjelenése. Döbbenetes az ellentét, a zenekar maximálisan kiaknázta a zeneszerzői elképzelést, tempóval, hangerővel, hangszínekkel. József harmadik táncának gyorsításai evidensek az előadásban, nincsenek zökkenők. Putifárné nem tudja levenni szemét Józsefről, az oboaszóló tökéletesen kifejezi a pillanatot. Ugyanezt az érzést jelenítik meg, mikor Putifárné bemegy Józsefhez, megkövülve nézi, a hangszerelés a szólóhegedűnek és a szólóbrácsának adja a főszerepet. A nyugodt hangulatot érzékelteti a kabátjába burkolózott József álmánál. Angyalt lát álmában, aki vigyáz rá, a meghittséget jól fejezi ki a zenekar. A drámai tetőpont az ártatlan József és Putifárné között zajló szinte verekedés. A kezdő motívum (mely sokszor megjelenik) áthangszerelt, füllesztővé vált változatát halljuk, a mély, pillanatonként változó karakterek hullámzóvá teszik a zenét, vágtázunk előre József ijedelmétől (a vonóskar ábrázolja), halálfélelmétől a megmeneküléséig, Putifárné haragjától az öngyilkosságáig.
A zenekar tökéletesen visszaadta a pillanatonként változó érzelmeket. Sokkal többet tettek hozzá a darabhoz, mint ami az imponáló méretű partitúrában szerepel, bár a késői romantikus művek sokszor úgy is megállják a helyüket, ha csak a szerzői utasítást követik. A zenekar óriási méretű: 30 hegedű, 16 brácsa, 12 cselló, zongora, cseleszta, orgona, szélgép, basszusklarinétok, -tubák, kontrafagott, négy hárfa, harangjáték; hatalmas vonós-, fa- és rézfúvóskarra, ütősökre készült a József-legenda. Richard Strauss ebben a művében is mesteri hangszerelési megoldásokat alkalmazott. Fischer Iván a belső szólamokat nem hagyta elveszni, a hangerővel csínján bánt, nem esett kísértésbe, hogy végig a legnagyobb erővel játszassa az együttest. A hangszínek gyönyörűen sorjáztak, a megkomponált gyorsítás-lassítás a ritmikánál, különösen a negyed + triolák, kvintolák egymásutánja nem volt nehézkes vagy erőltetett, szájbarágós.
A Channel Classics kiadásában megjelent lemez több elismerésben is részesült: a Gramophone a hónap lemezének választotta, a szerkesztő ezt, a budapesti Művészetek Palotájában rögzített lemezt ajánlotta. Érdemes meghallgatni, miért.
Richard Strauss
Josephslegende, Op. 63 (1914)
Channel Classics, 2007
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
Super audio CD, 24507
Összidő: 64’30’’