Tudománytalan beszámoló egy tudományos kongresszusról
a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: G. Bogár Edit
Gyakorlott konferencia- és kongresszusrésztvevőként jól tudom, hogy ezeknek a rendezvényeknek két fő célja van: egyrészt a legújabb tudományos eredmények bemutatása, másrészt pedig az intézményi és személyes kapcsolatok kialakítása, bővítése, fenntartása. A debreceni szervezők ezzel szintén tisztában voltak, mert mindkettőre jócskán volt lehetőség.
A kongresszus tudományos hozadéka persze csak később fog teljes egészében megnyilvánulni, amikor a kongresszusi előadásokat kiadják, de már a téziskötetből és a programfüzetből is nyilvánvaló volt, hogy a kb. 450 résztvevő több száz előadása komoly színvonalat képvisel. A hungarológia mint multidiszciplináris tudomány magában foglal minden, a magyarságot és Magyarországot érintő kutatást, így a történelem, régészet, történeti és leíró nyelvtudomány, irodalomtudomány, néprajz, népzene, színháztudomány, politológia, politikatörténet, kisebbségtudomány, nyelvpolitika, nyelvtervezés és még sok egyéb, néha kategóriákba sem sorolható tudományterületeket. Mindezen területek legnevesebb képviselői vettek részt a kongresszuson, mellettük pedig a tehetséges ifjú generációk is bemutathatták kutatásaik eredményét. Persze nem szabad azt gondolni, hogy az előadások, szekciók és szimpóziumok egyenletes színvonalúak voltak: az természetes, hogy voltak remekbe szabott és gyengébb fellépések is. Az azonban bizonyos, hogy az általam meglátogatott tudományos műhelyekben (ezek szakmai érdeklődésemből fakadó emberi gyarlóságom miatt elsősorban nyelvészetiek voltak) komoly munka folyt, és nem egy előadó valóban új eredményekkel gazdagította a tudományt. Külön kiemelném a névtani szimpóziumot, ahol – bár nem tudtam minden ülésen részt venni – hallatlanul sok volt a nagyszerű kutatómunkát bemutató előadás. Nem szeretném, ha „hazabeszéléssel” vádolnának olvasóim, de szintén magas színvonalúnak tartottam a magyar nyelv eredetével foglalkozó szimpózium munkáját (melyben magam is részt vettem). A tudománytalan nyelveredeztetésekkel szemben való fellépés lehetséges módozatairól, az ezeket az elméleteket terjesztők motivációjával és az elméletek történetével, valamint a finnországi és észtországi felfogással kapcsolatban nagyon sok hasznos információ és ötlet hangzott el. A szekciók és szimpóziumok előadásai közül nagyon élveztem Sirató Ildikónak, az OSZK színháztörténeti tára frissen kinevezett vezetőjének előadását, melyben a hazai színházi struktúra kapcsán arról is beszélt, hogy bár sokan nem is veszik észre, de színház és irodalom két, egymástól teljesen eltérő dolog. Szintén roppant érdekes volt a tartui egyetem oktatójának, a magyarul kiválóan beszélő Anu Nurknak az előadása, melyben az észtországi internetes oldalak Magyarország-képét mutatta be.
A keddi nap plenáris előadásai nagynevű kutatók nevéhez fűződtek, és a kongresszus fő témájára, a „Kultúra, nemzet, identitás” hármas egységére fókuszáltak. Öt különböző tudományág képviselőit hallgathattuk meg, és kaphattunk általuk képet a népi kultúráról, a történelem és a pluralizmus összefüggéseiről, nyelvrokonaink mai helyzetéről és a nyelvrokonság fontosságáról, a kisebbségi kultúrákról és az irodalom szerepéről a nemzeti identitásban. A plenáris előadók sorában Barna Gábort, a Szegedi Tudományegyetem professzorát, a párizsi illetőségű történész Kecskeméti Károlyt, a Tartui Egyetem finnugor tanszékének professzorát, Tőnu Seilenthalt, Bányai Jánost, az Újvidéki Egyetem tanárát, valamint a kongresszus elnökét, Görömbei András akadémikust, a Debreceni Egyetem tanárát üdvözölhettük.
Az első nap, hétfő még csak amolyan bemelegítés volt: regisztráció, debreceni városnézés, valamint a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Választmányának ülése után este gulyáspartin vehettek részt azok, akik már ezen a napon megérkeztek.
Kedden azonban már megkezdődött a tudományos munka is: a megnyitó után hallhattuk a fent említett plenáris előadásokat. A megnyitó ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök is, aki – jogászhoz méltóan – remek beszéddel üdvözölte a résztvevőket. Kár, hogy a szintén beszédet mondó rektor nem tudott az elnök szónoki képességeinek még a közelébe sem kerülni, s ezt még az a tény sem menti, hogy szakterülete (az agrártudomány) meglehetősen távol áll a kongresszus témájától. Minden további felszólaló korrektül beszélt, s mindannyian kiemelték az immár hatodik alkalommal megrendezett kongresszus jelentőségét. Üdvözlő beszédet hallhattunk többek között Vizi E. Szilvesztertől, az MTA elnökétől, Manherz Károlytól, az Oktatási Minisztérium szakállamtitkárától, Aino Sallinen asszonytól, a Jyväskyläi Egyetem rektorától (Jyväskylä Debrecen testvérvárosa, és két évvel ezelőtt ott rendezték az V. Hungarológiai Kongresszust), Turi Gábortól, Debrecen alpolgármesterétől, valamint Görömbei Andrástól, a kongresszus elnökétől. A megnyitó záróeseményeként a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának vonósnégyese előadásában elhangzott Weiner Leó Esz-dúr vonósnégyesének I. tétele – kár, hogy Weinernek ezt a kevésbé sikerült művét választották, mert bár az előadás kifogástalan volt, mégsem sikerült megteremteni azt a hangulatot, amit többen is vártunk volna. A megnyitó után Sólyom László impozáns fogadáson látta vendégül a résztvevőket – az elfogyasztott tetemes mennyiségű kávé ellenére sem volt könnyű a sok finom fogás után a plenáris előadásokra figyelni! Az előadások után Vitéz Ferenc mutatta be az Országos Nyári Tárlatot, melynek kiállítási darabjait a korábbi szünetekben már megtekinthettük. Este nyolckor a Debreceni Református Kollégium Kántusának hangversenye gyönyörködtette a füleket: a Berkesi Sándor vezette vegyeskar szigorú-kálvinista fekete öltözékben, fegyelmezetten és mindvégig hibátlanul mutatta be ismert és kevésbé ismert magyar szerzők darabjait, melyek egytől egyig a haza-, isten- és életszeretet témáját dolgozták fel. A kórus kiegyenlített, nem véletlenül világhírű hangzásához méltó hátteret biztosított a nemrég újjáépített, impozáns Kölcsey Kongresszusi Központ, amely az egész keddi nap helyszínéül szolgált. A koncert után újabb fogadás tette próbára a gyomrokat: Kósa Lajos, Debrecen polgármestere látott minket vendégül – igaz, ő maga személyesen nem volt jelen. A fogadás, ha lehet, még gazdagabb volt, mint a köztársasági elnöké: meggyőződésem, hogy mindenki altató nélkül tért utána nyugovóra, függetlenül attól, várt-e rá személyes megmérettetés másnap vagy sem.
Szerdán, majd minden elkövetkező napon 9-kor kezdődtek a szimpóziumok és szekciók. A szervezés tökéletes volt, az egyetlen felmerült kifogás a termek fellelhetőségével kapcsolatban merült fel. Bár jómagam valamikor a múlt században itt jártam egyetemre, én sem mindig tudtam, melyik helyszínt hol keressem. A programfüzetben ugyan volt némi útbaigazítás, pl. „földszint, délnyugati oldal”, de sokkal könnyebb lett volna megtalálni a termeket, ha a falakon, folyosókon irányjelző feliratok segítik a tájékozódást. Ezt a hiányosságot azonban semmiképpen nem szabad a szervezők számlájára írni: mint megtudtam, az egyetem vezetősége nem engedte, hogy a frissen festett falakra papírokat ragasszanak. A szervezők azonban végül megoldották a problémát: a recepción segédkező fiatalok készséggel elkísérték az eltévedt vagy majdnem eltévedt embereket a keresett helyekre. Ez egyedül a menza esetében nem működött, ezt ugyanis az egyetemről kiadott térkép mutatta, de az épületen semmi nem jelezte; ráadásul az étkezde az emeleten volt, így végképp nem volt könnyű megtalálni azoknak, akiknek nem volt olyan helyzeti előnyük, mint nekem, az egykori debreceni diáknak.
A szerdai programban szerepelt még egy hihetetlenül érdekes térképkiállítás megnyitója az OSZK szervezésében, valamint több könyvbemutató. A recepció mellett álló, el- és kikerülhetetlen könyvespavilonok mindvégig csábító (olykor azonban kissé bosszantó, áltudományos) kínálattal várták a kongresszus vendégeit. Az este most sem maradt program nélkül: a vacsora után a Debreceni Kodály Kórus az egyetem aulájában Bartók és követői, majd a szünet után Kodály kórusműveiből válogatta műsorát. A világszínvonalú kórus Gyüdi Sándor vezetésével, Lak Sándor zongorakíséretével olyan egyenletes, szép színű, telt hangon, tolmácsolta a műveket, hogy néha úgy éreztem, kicsi nekik az amúgy hatalmas díszterem. Gratulálunk mind a kórusnak a kivételes élményért, mind a kongresszusnak, hogy sikerült megnyerniük számunkra a kórust e program erejéig.
Apropó, a menza. a programfüzetben ismertették a heti menüt – azt azonban kihagyták, hogy à la cart étkezési lehetőség is van, márpedig a menü nem feltétlenül volt mindenkinek mindig szimpatikus. Az megint nem a szervezők hibája, hogy a hazai közétkeztetésben még most sem veszik figyelembe, hogy ha nagy mennyiségű külföldi érkezése várható, akkor nem lehet hideg gyümölcsleves adni előételnek, mert úgysem eszik meg (jó esetben azt hiszik, az a desszert). És természetesen (?) nem gondoltak a vegetáriánusokra sem, pedig nem lenne komplikált dolog hústalan, de nem édes étkeket is tartani az étlapon. Persze az ebédidő elég hosszú volt ahhoz, hogy akinek a menza nem volt ínyére, elmenjen máshová enni. Szerda este vacsorát is kaptunk a részvételi díj ellenében: jóízű töltött csirkecombot vegyes körettel, párolt zöldségekkel és salátával, utána csokoládés süteményt. Itt már a vegetáriánusok is külön kaptak rántott sajtot a csirke helyett (nem úgy, mint a pénteki fogadáson, ahol a tálaló pincér a vegetáriánus ételt firtató kérdés hallatán a kínai csirkét ajánlotta…).
Csütörtökön csak fél napot foglalkoztunk a tudománnyal, délután kirándulásokon lehetett részt venni: a választékban természetesen szerepelt a Hortobágy, de voltak távolabbi úticélok is, így pl. tokaji, szatmár-beregi és bihari kirándulás. Ezeken nem vettem részt, mivel mindegyik helyet bejártam már néhányszor, ráadásul elég borsos árat kértek a kirándulásokért, így inkább ritkán látott debreceni barátaimmal töltöttem a délutánt. Este Szenthelyi Miklós adott szólóhangversenyt a Nagytemplomban. Bach hat szólószonátáját adta elő, a tőle megszokott precizitással.
Pénteken került sor szinte valamennyi nyelvészeti szimpózium munkájára, amit nagyon sajnáltam, hiszen az egyikben elkötelezett voltam, így nem tudtam meghallgatni sem a saját egyetemi kollégáim előadásait, sem pedig egyéb, engem érdeklő témákat. Remélem, hamarosan megjelenik a kongresszusi kötet, és legalább elolvashatom mindazt, amiről lemaradtam. Este a rektor adott fogadást az egyetem díszudvarán, előtte kamarahangversenyt hallgathattunk meg az aulában. Fátyol Rudolf szatmárnémeti hegedűművész és Duffek Mihály debreceni zongoraművész Bartók és Kodály műveit tolmácsolta értő interpretációban.
A fogadás már részben a búcsúzkodás ideje is volt: szombaton igen sokan hazaindultak (köztük jómagam is), és nem várták meg az esti záróvacsorát.
Az utolsó napon végre kiélhettem magamat, és bejutottam minden előadásra, amit kinéztem magamnak. Mivel reggel már összecsomagoltam, és a csomagok a kocsimban vártak, nem kellett sehová sietnem, és beülhettem az engem érdeklő szekciókba – szerencsére az előadások éppen olyan sorrendben követték egymást, hogy kényelmesen átértem egyik teremből a másikba. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság délutáni közgyűlését – nem lévén tag – már nem vártam meg, és dél körül elindultam Debrecenből, így a búcsúvacsoráról nem tudok beszámolni, de a Debrecenben töltött öt nap tapasztalatai alapján feltételezem, ez is remekül sikerült. A közgyűlés egyik programja volt a már két elnöki ciklust kitöltött Amadeo di Francesco helyett új elnök választása: ő tudomásom szerint Tuomo Lahdelma professzor lett, aki a Jyväskyläi Egyetem Hungarológiai Központjának vezetője.
Csak köszönettel tartozunk mindannyian a kongresszus szervezőbizottságának és a lebonyolítóknak: látható fennakadás nélkül zajlott minden, az ellátás és a programok (mind a tudományosak, mind pedig a kiegészítő programok) magas színvonalúak voltak, szeretettel fogadtak és készséggel segítettek mindig, ha kéréssel, problémával fordultunk hozzájuk. Nem is értem, hogy a viszonylag alacsony részvételi díjból (NMT-tagoknak 30 000 Ft, nem tagoknak 37 500 Ft, valamint 100 főnek – köztük nekem is – 15 000 Ft kedvezmény) hogy telt minderre: a programok mellett ma természetes, hogy a résztvevőknek internetezési lehetőséget biztosítottak, hogy elegáns műbőr mappát ugyanilyen elegáns tollal és laptoptáskának is alkalmas kongresszusi válltáskát adtak, benne a kongresszus kiadványaival és tájékoztató anyagokkal, no meg egy kis üveg jóféle szatmári szilvapálinkával. Ugyanebben a részvételi díjban benne volt annyi ingyenkávéra szóló jegy, ami még a magamfajta koffeinfüggőnek is majdnem elég volt. Emellett a kongresszus ideje alatt a részvételi kártyával ingyen utazhattunk a városban a tömegközlekedési eszközökön, és az első napon az egyetem és a Kölcsey Központ között ingyen, máshová és a többi napon mindenhová jelentős kedvezménnyel vehettünk igénybe taxit. Csak ismételni tudom a címet: ha hibátlan szervezésre, jó hangulatra, remek ételekre, barátokra van szükségünk, akkor csakis Debrecenbe kéne menni.
VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus
Debrecen, 2006. augusztus 21–26.
