A Wiener Sängerknaben a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben
Szerző: Lehotka Ildikó, 2023. december 28.
A Wiener Sängerknaben többször szerepelt már hazánkban, karácsony előtt, december 20-án a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adtak koncertet. Az előadást olyan nagy érdeklődés kísérte, hogy pótszékeket is beállítottak. Az est első fele és a második rész első és hatodik darabja a zenetörténet veretes alkotásaiból állt, míg a második rész a könnyedebb műfajokból válogatott.
A Wiener Sängerknaben mellett, illetve velük a kórusból a hangszín változása miatt kivált, de még fiatal fiúkból álló Chorus Juventus is énekelt. Mondani sem kell, hogy a két kórus hangzása gyönyörű, a fiúk és kamaszok hangszíne homogén módon összeolvadt. Azokban a darabokban, ahol csak a Wiener Sängerknaben szerepelt, meggyőződhetett a közönség arról, hogy a fiúkórus hangzásánál nincs csodálatosabb. Nem véletlen, hogy fiú hangszínt akart hallani a korabeli közönség a férfi énekesektől.
A Wiener Sängerknaben története messzire nyúlik, 1498-ig, a világszerte ismert nevet azonban csak 1924 óta használja a kórus. Ebben az együttesben énekelt többek között Haydn, Schubert, a horvát Lovro von Matačić és Max Emanuel Cenčić. Jelenleg négy kórus járja a világot, hozzánk a Schubert elnevezésű együttes érkezett, 19 taggal, A jó pásztorok című darab-összeállítással. Elsőként Mozart szépséges Regina coeli (K. 276) a három azonos című darabból az utolsó, leggyakrabban előadott darab szólalt meg, ezúttal zongorakísérettel. Arcadelt négyszólamú Ave Mariája után igazi ínyencséget hallottunk, Michael Haydn 1775-ben komponált Offertoriumának két részletét, az elsőt a kórus egyik tagjának hegedűjátékával (és zongorakísérettel). Egy altatódalt énekeltek Max Regertől, majd Kodály vegyeskari Adventi éneke csendült fel, számunkra szívhez szólóan. A tévénézők sokszor hallhatták azt a rövid reklámzene-részletet, amely Leontovics Scsedrik című kórusművét hallhattuk. Az 1904-es mű az angolszász világban igen kedveltté vált, ott Carol of the Bells címre hallgat. Britten Ceremony of Carols ciklusából énekelt a kórus öt tételt, zongorakísérettel (az eredeti szólam hárfára készült).
A következő rész Praetorius egy rövid darabjával indult, majd kevésbé veretes műveket hallottunk (a Handel-részlet is feldolgozásban szóalt meg). A közönség nagy örömére egy Whitney Houston által ismertté vált dalt énekelt egy fiú, sok-sok hajlítással, sokszor alig hallgatóan. Természetesen ráadásokat is énekelt az együttes.
A kórus hangzása bámulatos, bár a nagy hangerő nem jellemzi a két együttest. A dinamikai síkok sem „lengtek ki”, talán emiatt is szólt a két kórus meghitten. A konferálások magyar nyelven beszélő fiúktól hangzottak el, megtudtuk, hogy egyikük budapesti, de ő is a kollégiumban lakik a többiekkel. Ami azt illeti, ezek a fiúk számos, esti szereplést is vállalnak, de fáradtságot, unalmat egyikük sem mutatott. Fegyelmezetten állták végig a két félidőt, és mindent megtettek azért, hogy a hangverseny színvonalas legyen. Kifogásolhatjuk azt, hogy Oliver Stach kóruskarnagyként és zongorakísérőként is tevékenykedett, utóbbi minőségében is háttal ült a közönségnek. Érdemes lett volna megbízni egy zongorakísérőt, hiszen a zongora mellőli irányítás nem biztonságos még az olyan rutinosan koncertezőknek sem, mint ezek a fiúk. A Britten tételek (a hetedik tételben leginkább) különösen igénylik a kórusvezető segítségét.
És a közönség… Úgy vélem, hogy sokan csak egy-egy koncertet látogatnak a jelenlévők közül, és fogalmuk sincs, mikor kell tapsolni. Világosan közölte az adott fiú a felhangzó darabokat, és Stach sem fordult a közönség elé meghajolni. De végül minden egyes mű után meghajolt, a fiúkkal együtt.
Végül kíváncsi lennék arra, hogyha egy magyar kórus ugyanilyen műsorral szerepelt volna, azon az esten is a nagyszámú közönség hasonló lelkesedéssel tapsolt volna?