a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: szabói
Lang Lang, a fiatal kínai zongorista neve jól cseng a közönség körében. A Shenyangban született zenész hamar a Curtis Intézetben folytatta tanulmányait, a pekingi olimpia megnyitóján játszott, így azok is megismerhették, akiknek semmi affinitásuk a komolyzenéhez. Koncertet adott az UNICEF javára, szerepelt a Carnegie Hallban és a Musikvereinban, telt házas koncerteket adott. Mindkettőről készült felvétel, most a bécsi hangverseny anyaga jelent meg imponáló kiadványokkal: cédén, dévédén, Blu-Rayen és – nem tévedés – bakelitlemezen is, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt, beleértve a luxuskiadást.
A koncert anyaga jól összeválogatott; Beethoven egy korai és egy későbbi szonátája szerepel az első lemezen, Albéniz, Prokofjev és Chopin darabjai a másodikon (a szünet után). Érdekes a műsor, a klasszikus korszaktól a XX. század zenéjéig húz egy ívet, benne a különös-különleges impresszionista színnel, a zeneszerzők négy országot, négy hangzásvilágot képviselnek. Lang Lang tehát a műsor összeállításakor nagyon ügyelt arra, hogy változatosak legyenek a művek, mindenki találjon benne olyat, ami számára érdekes: a kísérőfüzet szerint a zongorairodalom egy-egy emblematikus szerzője meghatározó szerepet töltött be a hangszerre írt művekkel, így a zongorairodalommal most ismerkedőknek ad egy képet, másoknak a különböző hangzásvilág és azok tolmácsolása lehet élmény. A válogatás tehát mindenféle szempontból jó, a nagyszabású darabok és az etűd, virtuozitás és a nyugodtságot ábrázoló kifejezőeszközök, a nagy- és kisformák egyaránt szerepelnek.
Lang Lang járt már Magyarországon, de aki nem tudott ott lenni a koncertjein, az internetről bőséges anyagot talál élő felvételeiből. A művész áldoz a külsőségekre (egy angol hegedűs nyomdokain talán), a közönséget így talán jobban vonzza az esemény, sokan pedig csak világhírű előadót hallgatnak meg. Nos, játékához hozzátartozik a látvány is. Kedveli a széles mozdulatokat, a kar hirtelen felemelését, a fortéknál a teljes test bevetését. De mindezt egy jó cél érdekében, hadd legyen a zene valóban mindenkié. A komolyzene és a dzsessz is, melyben szintén jártas.
A koncert felvételét hallgatva úgy érzem, Lang Langhoz a romantikus hangzásvilág áll közelebb, azt az életérzést tudja leginkább kifejezni, a szerzőt géniusznak tartja. Magam azt a három Chopin-darabot hallottam koncertjén, ami a lemezen is hallható, egészen más felfogásban játssza, mint szokás. A chopini életmű három darabját halljuk, az első a gyönyörű Asz-dúr etűd, az Op. 25-ös sorozat nyitó műve. A többféle transzponálást megért etűd a csendes, nyugodt belső világot tárja a hallgató elé, a megszokottnál hajszállal lassabb előadásban. Az A-dúr polonéz és a Grande Valse brillante más világ, a hősi polonéz helyenként súlytalan, így könnyebb a nagyszabású forték zenei és karakterbeli különbségeit kihangsúlyozni. Ugyanez áll a Grande Valse brillantére, ott talán még nagyobb, erőteljesebb fortékkal lehet a művet előrébb vinni.
Érdekes a három Albeníz-mű megvalósítása is, az Ibéria I. kötetének három darabjában a szép pianókat csodálhatjuk meg, különösen a nyitó Évocationban, a karakterek gazdagsága nem mindig fedi az odaillő atmoszféra megteremtését. Az El Puerto hetykesége, helyenként rikító megszólalásai ide még elférnek, ahogy a dzsesszes hangkiemelések. Szellemes a mű lezárása, ugyanígy jó befejezést hallunk a Fête-dieu à Seville végén.
Prokofjev B-dúr zongoraszonátája sajnálatos módon nem lép ki az Albéniz-darabokból már ismert karakterekből, az úgynevezett háborús szonáták darabjának felhangja nem derűs, legalábbis nem annyira, mint a művész tolmácsolásában.
A – Lang Lang szavaival élve – szolid első részben Beethoven op. 2-es szonátasorozatának harmadik darabja hangzik el, a C-dúr, majd az Appassionata-szonáta (No. 23, Op. 57., f-moll). A művész gyakran kezdi koncertjeit valamelyik bécsi klasszikus szerző szonátájával, most is így tett. Bár a négytételes C-dúr szonáta még nem Beethoven legteljesebb műve, azonban rendkívül érdekes a felrakása, számomra az első, és a nagyszerű harmadik, Scherzo tétel a legkedvesebb. Az Appassionata-szonáta pedig oly kedvelt, hogy irodalmi művekben is találkozunk a mű érzelmi hatásával (persze, a szonáta címe sokat segít az íróknak). Lang Lang zongorázása technikailag tökéletes, de zenei felfogása sok esetben nem egyezik a zenekritikusok által helyesnek tartottal. A Beethoven-szonáták esetében ráadásul ott van a néhány évszázados hagyomány is, mert ezek a művek nem arról szólnak, hogy ki mennyire virtuóz, mekkora fortét tud kipréselni a mai zongorákból. Lang Lang karakterei nem mindig a legsikerültebbek, az agogikai egyensúly borul, vagy túl sok, vagy más helyen van, vagy egyáltalán nem kellett volna a visszatartani a tempót. A Prokofjev-szonáta esetében ugyanezt érzem, ott a hangsúlyok sem igazán olyanok, mint kellenének. Általánosságban hiányolom a súlyosabb karaktereket, akár hosszabb, tenuto hangokkal, akár a legatókkal. A lassú tételek viszont szépek, pianói életre kelnek.
Az élő koncert felvételének hangminősége szép, a zongora hangját úgy halljuk, mintha valóban ott ülnénk, egy kicsit zengőbb a hang. A kétlemezes Sony-kiadvány várhatóan nagy visszhangot kap, sokan fogják megvenni Lang Lang neve miatt, és ezekből az emberekből válhat a kultúra – köztük a komolyzene – támogatójává, közönségként, mecénásként.
Sony, 2010
Comment on “Lang Lang Bécsben”